Hatodik
fejezet
A
kórház csöndjében tért magához. Még arra emlékezett, hogy megjött a mentő,
aztán egy szúrást érzett a karján, és elsötétült előtte a világ. Suzie szemei
megteltek könnyel. Félt, még mindig félt a telefonálótól. Ott vísszhangoztak fülében
a szavak.
Körülnézett
a szobában. Egyedül volt. Szinte már borzasztotta a tisztaság. Aztán nyílt az
ajtó, és egy nővér dugta be rajta a fejét. - Látom, aranyom, felébredt.
-
Szomjas vagyok, nővér – mondta halkan a lány, és nem volt biztos, hogy a nővér
meghallotta, de az odasietett az éjjeliszekrényhez, és langyos teát töltött a
lánynak, majd felemelte a fehér párnáról a zúgó fejet, és megitatta a szomjazó
beteget.
-
Köszönöm – próbált mosolyogni Suzie – Mim tört el?
-
Csak a karja, a bokája csak ficam. Nagy hős volt ám, hat kilométert jött az
erdőn át.
-
Azt hittem, sosem érek haza.
-
Most pihenjen. A tea itt van maga mellett – mondta a nővér, és kisietett a
szobából. Suziet pedig megszállta valami kellemes nyugalom. Úgy érezte, hogy
teljes biztonságban van itt.
Maurice
lelke teljesen feldúlt volt. Nem tudta mit mondjon a barátainak mikor
visszafelé tartott a házba. Mikor belépett az ajtón, akkor szólalt meg a
mobilja. Mindenki elhallgatott.
-
Halló, Apa?
-
Fiam gyere haza, Suzie megkerült. Balesete volt.
-
Súlyos? – kérdezte remegve a fiú.
-
Nem, csak kéztörés, meg bokaficam, de anyád kiborult, szüksége van rád.
-
Azonnal megyek – mondta, és letette a telefont. Kérdésre nyílt a szája, de
aztán meggondolta magát.
-
Sziasztok, majd jelentkezem – mondta, azzal kiment, és a többiek már fél perc
múlva hallották is az elrobogó motor zaját.
Jobert
Gould kijött a kapitányságról, és átment az utcán. Majdnem elütötte egy autó,
tele volt fiatal suhancokkal, akik mindenféle trágárságot kiabáltak rá.
-
Akár ezek is lehettek – dörmögte maga elé, és felírta a rendszámukat a zsebében
lévő jegyzetfüzetbe, eltette, majd komótosan befordult a sarkon. A harmadik ház
volt Michou mama panziója. Szép, elegáns, kétemeletes ház volt. A szobák
tiszták, az étel kitűnő. Belépett a kis hallba, és a recepciós pulthoz lépett,
ahol senki sem állt. Csengetett, mire a hátsó szobából egy ötvenes éveiben járó
férfi lépett elő. A vizsgálóbíró azonnal megismerte, Andréet, Michou mama
vejét.
-
Á, a vizsgálóbíró úr! – lelkendezett a férfi. – A régi szobáját kapta. Fel
szeretne menni, vagy előbb vacsorál? Tudja, merre van az étkező.
-
Köszönöm, előbb ennék valamit. Itt hagynám a táskám.
-
Jó, én majd felviszem – mondta Andrée, és átadta a kulcsokat, a vizsgálóbíró
pedig kiment az udvarra, és átballagott az étterembe.
Maurice
beviharzott a nappaliba.
-
De, hát mi történt?
-
Suziet megfenyegették telefonon, és felborult egy olajfolton – zokogott az
anyja.
-
De ki fenyegette meg?
-
Nem tudjuk pontosan, de azt mondták neki, hogy megölik, mint azt a lányt az
erdőben. Aztán látott egy kocsit, és úgy vélte, hogy abban van a telefonáló.
Törött karral, bedagadt bokával hat kilométeren keresztül menekült – a fiú
enyhe megkönnyebbülést érzett.
-
Mikor volt ez?
-
Olyan négy óra körül.
Mauricie
elgondolkodott. Négy után nem sokkal ért oda a présházhoz. A fiúk azzal voltak
elfoglalva, hogy a Skótot ápolják. Egyébként sem hitte el róluk, hogy Suziet
riogatták volna. Persze azt sem, hogy lányokat erőszakoltak volna meg. De azok
a karcolások akkor sem hagyták nyugodni. Megcsörrent a telefon. Az apja vette
fel. Pár szavas beszélgetés után letette.
-
Suzie magához tért, bemehetünk a kórházba.
-
Mi van fiam? – kérdezte Anthony a fiát, ahogy az orvosra vártak a kórház
folyosóján.
-
Baj. Nem tudom, mit tegyek? Megrendült a bizalmam a barátaimban.
-
Csak, nem gondolod, hogy benne vannak? Gyerekkoruk óta ismerem őket. Kicsit
dilisek, de rendesek.
-
A Banga kocsiján karcolásokat láttam. Bilincs is okozhatta.
-
Beszéltél erről velük?
-
Nem, pont akkor hívtál.
A
folyosón dr. Bourgiet közeledett egy másik orvos társaságában.
-
Had mutassam be, dr. Suchetet-t. Ő rakta helyre Suzie törését.
-
Nem lesz semmi baj – mosolygott az orvos – inkább a sokk, ami érte, rázta meg a
kisasszonyt. Javaslom, hogy vigyük át a pszihiátriára.
Anthonynak
eszébe jutott dr. Leroy, és nem tartotta jó ötletnek a dolgot. Dr. Bourgiet
ránézett, és elnevette magát.
-
Bocsáss meg, de olyan képet vágsz, mint akinek azt mondták, hogy lökje a lányát
a kútba.
-
Hát, ha ezt hagyom, úgy is érzem, hogy megteszem.
-
Figyelj, lehet, hogy nem értesz egyet dr. Leroy módszereivel, de ő európai
szaktekintély. Sok beteget hozott már vissza a való világba.
-
Jó – bólintott Anthony.
Az
étterem teljesen üres volt. Az első lámpák le is voltak kapcsolva, csak a
konyha mellett égett kettő, jelezve, hogy a kései vendég hová üljön. Jobert
Gould orrát megcsapták az ismerős illatok. Átment az asztalok között a
konyháig, majd bekopogott.
-
Jó estét! – köszönt, majd bedugta a fejét az ajtón, rögtön meglátva Michou mama
jól ismert karcsú alakját. Az asszony megfordul, és a bíró legnagyobb
csalódására, az arc már nem volt ismerős. Aztán lassan megismerte Edithet,
Michou mama lányát.
-
Jó estét, vizsgálóbíró úr! De, jó, hogy megjött, a kedvenceit főztem.
-
Köszönöm, Edith, igazán kedves magától.
-
Mindjárt, megmelegítem a levest, menjen, üljön le kint.
-
Köszönöm, de ha lehet, itt ennék, ne keljen fáradnia – mutatott a
konyhaasztalra. Az asszony, pedig bólintott, letörölte az asztalt, tiszta
abroszt kerített, evőeszközt, tányérokat. A borospohár aljába jó bordóit
töltött. Gould megnézte rubin fényét, megszagolta, majd belekóstolt.
-
Hmm, igazán kitűnő. 1935-ös?
-
Az, még van pár palackunk, de csak annak, aki igazán értékeli.
-
Töltsön, kérem magának is – a poharak megteltek, de mielőtt ittak volna, a bíró
félve kérdezte meg.
-
Mi van Michou mamával? – az asszony arca elkomorodott.
-
Nem mondta magának senki? Két éve temettük el. Itt fogyott el a tűzhely
mellett. Rák.
Hallgattak,
aztán a csirkeragu leves felforrt, és megemelte a fedőt. Az asszony gyorsan
félrehúzta, és ismét a bíró felé fordult.
-
Isten nyugosztalja az édesanyját – emelte a poharát Gould. Csendesen ittak,
aztán az asszony mert a levesből, és a férfi elé tette.
-
Tudom, hogy nem olyan, mint az anyámé, nem tudok rájönni mit tett még bele,
amivel megbolondította. Az hiányzott a receptes füzetéből. Magával vitte a
sírba. A férfi belekóstolt, és bólintott, majd felkelt, és az asszony
legnagyobb meglepetésére a fűszeres polchoz lépett. Végignézte az üvegecskéket,
majd megtalálta a sáfrányt.
-
Ebből tegyen bele, egy kiskanálnyit.
-
De, az csak ételfestő! – csodálkozott az asszony.
-
Sokan hiszik ezt – mosolygott Gould, és eszébe jutott az, amikor Michou mamával
kitalálták, hogy sáfrányt tegyenek a levesbe.
Fiatal
volt, és tettre kész. Egy férj megverte a feleségét, mire az bánatában kútba
ölte magát. A férj tagadott, de a bizonyítási eljárás hamar mindent kiderített.
Marie
(Michou mama) akkor örökölte meg a panziót az anyjától, aki az anyjától
örökölte a nevet, Michou. Tulajdonképp senki sem tudta, hogy ki volt Michou
mama, de jól hangzott, hát a női tulaj felvette a nevet. Uborkaszezon volt épp,
és két öreg hölgyön kívül senki sem lakott a házban.
Marie
szép volt, virgonc, és szerelemre éhes. Rögtön első éjjel teljes körűvé tette a
szolgáltatást. Mikor a két hölgy lefeküdt, felsurrant a Gould szobájába, és
egész éjszaka szerelmeskedtek.
Másnap
korán ért vissza a vendéglőbe, a tanúk kihallgatása olajozottan haladt. Marie
azon gondolkodott, hogy mivel is lehetne anyja receptjeit kibővíteni. A leves a
tűzhelyen főtt, és Marie panaszkodott, hogy olyan szokványos. A férfi még
emlékezett, hogy nagyanyja ragulevesei milyen finomak voltak az indiai
fűszertől, hát kipróbálták. Mint oly sok mindent. Soha többé nem szeretett úgy
senkit Gould, még a későbbi feleségét sem. Azzal váltak el, hogy Marie eladja
az üzletet, és utána megy Párizsba, de az élet, mint oly sokszor, kegyetlen
tréfát űzött velük. Gould nagybátyja meghalt, és a férfi hatalmas vagyont
örökölt, Marie pedig megijedt a hatalmas társadalmi különbségtől, és
kikosarazta a férfit. Hamarosan férjhez is ment. Gould pedig nem zaklatta.
Megnősült ő is. Boldogan él mai napig a feleségével.
Marieval
évek múltán találkozott. Újra egy gyilkosság hozta őket össze. Az egyik tanárt
verték agyon kicsapott diákok. Gould ugyanígy este jelent meg, Marie pedig csak
állt a tűzhely mellett megkövülten. Szeméből patakokban folyt a könnye. Aztán
elmondta, hogy szerette volna, ha elmegy érte, ha meggyőzi, hogy még mindig
szereti. A férfi hibásnak érezte magát, de az ember nem mindig dönt jól.
Meleg
barátság szövődött közöttük. A szerelem már csak halvány emlék maradt.
Mindketten hűségesek akartak maradni házastársukhoz, de nem volt olyan alkalom,
hogy Jobert Gould ide ne hazajöjjön. Most is, ahogy az asszony a remek
kacsászselét tálalta elé, úgy érezte, mintha a szülői házba tért volna vissza.
Az
árny a présház mögé lépett. A fiúk biztosan bent voltak, mert a kocsi ott állt
a présház mögött. Bentről halk nyöszörgés hallatszott. Az árny a ház falának
lapult. Nemsokára nyílt az ajtó, valaki hátra tántorgott, és hányt, alig pár
lépésre az alaktól. A gyér fényben, amit az épp felkelő Hold nyújtott, egy
hatalmas alak körvonalai jelentek meg. Góliát volt az, a hentes fia. Nagyokat
köpködött, aztán visszament a házba.
Az
alak erre ismét elindult. Kezében benzines kanna lógott. A kocsihoz ment, és
lelocsolta, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve a benzincsíkot a házig
locsolta, majd meggyújtotta. Gyors léptekkel a szőlőtőkék közé lépett, és
elindult felfelé a hegyoldalon, majd mikor úgy érezte, hogy már nem láthatják,
megállt, hogy gyönyörködjön a művében.
Először
a kocsi kapott lángra, Égett mind a veszedelem. A fiúk félrészegen, álmosan
támolyogtak elő a házból. Aztán a zsupptető is lángra kapott, majd, hatalmas
robbanással megadta magát a benzintank. A Papagáj belelépett a benzincsíkba, és
lángra kapott a nadrágja. A kútból locsolták le, aztán a kocsira is húzni
kezdték. Góliátnak jutott eszébe kihívni a tűzoltókat. Hamarosan vijjogva
megérkeztek, ám a kocsi és a présház is kiégett.
Papagájt
a kútnak támasztották, amíg a mentő oda nem ért. Pont rálátott a hegyoldalra,
ahol meglátott egy alakot. Hiába kiáltott, hangját elnyomta az általános
zűrzavar.