Nyolcadik fejezet

Jobert Gould az asztalánál ült, és a számítógépen pasziánszozott. Közben gondolatai az ügy körül jártak. Egyre jobban érezte, hogy a kocsi, ami tegnap majdnem elütötte, összefügg az amnéziás lánnyal. A jelentés szerint a rendszám párizsi volt, viszont a kocsiban lévő személyek egyértelműen környékbeliek voltak. Berto körözés alá vette a kocsit, de egyenlőre semmi nyom.

Aztán ott volt a présház ügye. Hiába mentek ki az Arany Kakasba, Pongo váltig állította, hogy a kidobó embere egész este kidobott, nem ért rá gyújtogatni. Házkutatást tartottak a férfinál, de egy cipőjén sem találtak földet a szőlőből. Pongo pedig bizonygatta, hogy az ő csehójában nem engedi a drogozást. Akit rajtakap, azonnal kidobja.

Berto lépett be a szobába, és elmosolyodott.

- Látom maga sem bírja kivonni magát a játékszenvedély alól?

- Fiatal koromban pókerjátékos szerettem volna lenni, de apám ragaszkodott, hogy kövesem a hivatásában. Mit hozott? – nézett a dossziéra a felügyelő kezében.

- A párizsi eltűntek listáját.

A vizsgálóbíró maga mellé húzott egy széket, aztán kinyitotta az asztalra letett dossziét. Az első kettő érdektelen volt. A két lány személyleírása, bár hasonló volt Naomi és Nathali leírására, de mégsem stimmelt teljesen. A harmadikban leírt két lány már telitalálatnak tűnt, de mikor felhívták az illetékes rendőrőrsöt, kiderült, hogy már megkerültek. Aztán megint következett négy érdektelen adatlap. A nyolcadikat is átfutották, már épp le akarták fordítani, amikor Gould kezében megállt a lap, majd ismét maga felé fordította, és hangosan olvasni kezdte a jelentést. A két lány, a család személyautójával szökött meg otthonról. A rendszáma…

- Főnök, ez az a kocsi, ami majdnem elütötte – ámult el Berto.

Mauricie a kórház ablakán nézett keresztül. Lent, az udvaron járó betegek sétálgattak, vagy ücsörögtek a padokon. Arra gondolt, hogy hogyan is fog a barátai szemébe nézni, hisz alaptalanul gyanúsította őket. A présház leégése felmentette őket. Aztán a kis házikóra gondolt. Mennyit ökörködtek ott. Már gyerekkorukban is odajártak bújócskázni. Aztán ott szívták el az első cigit, sőt, legtöbben ott smároltak először.

Látta maga előtt azt a szőke lányt, akivel először volt együtt.

- Mi is volt a neve? – kérdezte magától félhangosan, de hiába törte a fejét. Anthony odalépett hozzá:

- Szóltál?

- Nem, csak azon gondolkodtam, hogy hívták azt a lányt, akivel először lefeküdtem.

- Pont úgy, mint a megtalált lányt. Nathalie. Jó nagy botrány kerekedett belőle, mert a tornatanárnőd volt. Ki akarták rúgni.

- Nem ő volt az első, hanem a lánya.

- Ez szép – nevetett Anthony – még mik fognak kiderülni?

- Őt is ugyanúgy hívták, mint az anyját, és ugyanolyan orgona illatú volt a bőrük.

- Mi bajod fiam? Mi bánt? – kérdezte gondterhelten még egyszer az apa.

- Sajnálom a présházat…meg, tudod érzik a fiúk, hogy őket gyanúsítottam. Félek a szemükbe nézni.

- Ne félj. A kocsiajtót tudod már mi húzta meg?

- Nem. Szerinted még mindig lehet, hogy benne voltak?

Anthony hosszan a fia szemébe nézett, aztán szólalt csak meg.

- Nem tudom fiam, de jó, ha rajtuk tartod a szemed. Ha nem is voltak benne, de tudnak valamit. Ezért akarták rájuk gyújtani a présházat.

Nathalie a díványon feküdt, teljesen elernyedve, hipnotikus állapotban. Dr. Leroy egy széken ült mellette. Gould vizsgálóbíró és Berto főfelügyelő a szemben lévő kanapén ültek. Az orvos halkan magyarázott nekik.

- Első alkalommal ne várjanak túl sok eredményt. A paciens bezárta agyának az emlékezést szabályzó szobáját, és a kulcsot maga sem tudja, hogy hová rejtette el. Nem erőltethetjük a dolgokat, mert esetleg olyan mértékben szakadhatnak fel, hogy ismét hatalmas traumát okozhat, és a beteg meg is őrülhet.

A két férfi bólogatott, és izgatottan várták a fejleményeket. Az orvos most a lány felé fordul, aki már egyenletesen lélegzett.

- Nathalie, Nathalie, itt dr. Leroy. Hall engem?

- Igen – mondta a lány, hangja úgy csengett, mint aki nagyon messze van a testétől.

- Hol van most?

- Egy parkban. Nagyon szép.

- Tudja melyik park az?

- Nem, pedig minden nap ide járok a nevelőnőmmel. Sok a gyerek.

- Mit lát a parkból?

- Az Eiffel tornyot. A nővérem is velünk van.

- Hány éves a nővére?

- Öt, vagy hat. Nem, nem húsz! Egy erdőben vagyunk, és Ő meghalt! Engem pedig meg akarnak ölni. Nem tudok szabadulni! Fáj a csuklóm! FÁÁÁJJJ!

- Nathalie! Maga most alszik! Elfelejti a képet! Alszik!

Nathalie lassan megnyugodott. Légzése ismét normálissá vált. Az orvos jegyzetelni kezdett, majd egy tömbre pár sort írt, és átadta a felügyelőnek. Az elolvasta, majd továbbadta a vizsgálóbírónak. A lapon ez állt:

„Tovább fog tartani, mint gondoltam. Mindenről a támadás jut az eszébe. ”

Gould elszomorodott. A rendszám alapján már azonosították a családot. Nathalie és a nővére gazdag családban nőttek fel, lelki és anyagi biztonságban. Fél éve a szülők autóbalesetet szenvedtek, és Naomi idegösszeroppanást kapott. Hosszas kezelés után gyógyultnak nyilvánították, és hazaengedték. Francoise, a nagynénjük költözött oda hozzájuk, hogy átsegítse őket a nehéz korszakon. Ám Nathalie magába gubódzott, Naomi pedig kis vadóccá vált. Aztán egy éjjel a nagynéni kocsijával nekiindultak a világnak.

Már csak az volt a kérdés, hogy mi történt azon az éjszakán. Gould vizsgálóbíró pedig úgy érezte, Nathalie soha nem tudja ezt elmondani.

- Fáj! – nyafogott Papagáj.

- A lábad? – kérdezte Mauricie.

- Nem, az, hogy azt hitted rólunk – nézett vádló szemmel a barátjára Papagáj, közbe színes hajába túrt, hogy ne a lábát birizgálja.

- Akkor legyünk egyenesek, ha erre válaszoltok, nekem minden gyanú alól mentesültetek.

- Mondd! – szegte fel az állát a Skót.

- Mi az a horzsolás Banga kocsiján?

- Apám sara – morgott a fiú. - A hülye táskája sarkával húzza meg mindig. Tudod, azzal, amelyiknek olyan vasalás van a sarkán.

Mauricie bólintott. Csend borult rájuk, Papagájjal ültek a kórház ambulanciáján. Kötözésre jöttek vele. Látta, hogy a Skót szeretne rágyújtani Góliát pedig az orrát túrta, mint mindig ha unatkozott, vagy zavarban volt.

- Itt még sokat kell várni, átmegyek, megnézem Suziet.

- Megyek veled – mondta a Skót. – Úgy is rá szeretnék gyújtani.

Intettek, aztán végigmentek a folyóson, majd ki az ambulancia ajtaján. Befordultak a kis kavicsos sétányra. A Skót elővette a cigaretta tárcáját. Gondosan elővette a következő cigarettát, becsukta a tárcát, és a tetejéhez ütögette a cigit, aztán zsebéből előhalászta ezüst öngyújtóját, és rágyújtott. Mélyen leszívta a füstöt, élvezve a nikotin hatását.

- Képzeld, leszokom.

- Épp ideje, bűzlesz a bagószagtól.

- Nem – rázta a fejét a fiú, - nem a cigiről, hanem a drogról. Aláírtam, anyámék beutaltatnak egy drogelvonóra.

Mauricie legszívesebben átölelte volna a barátját. Rég volt rá ilyen büszke. Talán akkor, amikor azt az őzet tizennégy éves korukban kiszabadították az erdész markából. Másnap le akarta vágni. A Skót feladata volt bezárni a kutyákat. Két helyen is jócskán megharapták. Banga apja ellátta a sebeket, és nem szólt a vadásznak. Mindenki utálta úgy is.

- Mikor vonulsz be?

- Kedden.

Mauricie hirtelen szembefordult a barátjával.

- Miért? Miért döntöttél így?

- Mert apám megpofozott, mert anyán zokogva kért, és mert szerelmes vagyok a húgodba.

- Ő is tudja?

- Ez volt a feltétele, hogy járhassunk. Most mondom meg neki.

Mauricie elmosolyodott és csodálta húga keménységét. Kicsiny, copfos ugribugri lányka kora óta szerelmes volt a barátjába.

Suzie olvasott, mikor a két barát belépett hozzá. Nathalie aludt. Mélyen vette a levegőt, enyhén horkolt.

- Sziasztok! – mosolygott a két fiúra Suzie.

- Hogy van az én húgocskám?

- Jobban, nem gondoltam, hogy Nathalie jó hatással lesz rám, de ő sokkal rosszabbul van, mint én. Ez inspirál, hogy szedjem össze magam.

- Ez még jobban fog – adott oda a Skót egy összehajtogatott papírlapot a lánynak. Az széthajtogatta és beleolvasott, aztán a Skót nyakába ugrott.

- Három hónapig nem láthatsz. Ha addig elhagysz, én megölöm magam – mondta a fiú teljesen komolyan, majd lerogyott a kórházi székre. A lány megrázta a fejét és valamit mondani akart. Nathalie közben felébredt, talán a beszédhangra. Meglátta a Skót arcát, aztán mély döbbenet ült ki az arcára, majd sikoltozni kezdett.

Következő fejezet

Vissza a főoldalra