Kilencedik fejezet

- Nem mi voltunk! Nem érti? – ordított a Skót. Két felügyelő is volt a kihallgató helyiségben vele. Bero és Paul Ligne.

- Akkor kezdjük előlről. Mit csinált aznap este?

- Betéptem – sziszegte a fiú.

- És előtte?

- Már mondtam. Felszedtük a két lányt, de, mivel nem akarták, kiraktuk őket az úton, valahol a Deray háznál. Aztán elhajtottunk.

- Akkor miért sikítozott a lány, amikor meglátta?

- Nem tudom! Talán mert ép ésszel minket látott utoljára!

- Folytasd – szólt oda Berto a társának, és kisietett. Jobert Gould a kihallgató szoba ablakánál állt, és nézte az eseményeket. A felügyelő melléállt, és nézte, amint a kollegája csendesebben folytatja a kérdések sorát. Bentről nem lehetett kilátni.

- Szerintem nem ők voltak.

- Szerintem sem. Meg kell találni a lányok kocsiját.

- Elengedjük?

- Még ne, sőt, hozzák be a többieket is – a felügyelő csodálkozva nézett a vizsgálóbíróra.

- Ha az van, amire gondolok, a fiúk nagy veszélyben vannak. Itt biztonságban lesznek, amíg utána nem járok valaminek.

Nathalie mélyen aludt. Alaposan benyugtatózták. Suzie is kapott egy adag altatót, de nem annyit, hogy el is aludjon. Lelke háborgott, és nem értette az egész históriát. A Skót nem lehetett, de akkor meg miért sikoltozott Nathalie? Gondolatai össze-vissza csapongtak. Visszatért az iskolába. Skót a haját húzta. Pont mögötte ült. A tanító néni azt mondta, ha még egyszer piszkálni merik egymást, mind a kettőjüket kiküldi az osztályból. De a fiú csak nem szállt le róla. Már annyira fájt, ahogy húzta a haját, hogy felszisszent. A napközis tanító néni megfordult, és nem szólt semmit, csak megsemmisítő pillantás mellett az ajtóra mutatott. Suzie nagyon szégyellte magát, de örült is, hogy nem kell tovább az unalmas órán ülnie.

- Miért nem visítottál előbb? – kérdezte a Skót. Suzie vállat vont.

- Csak, mert nem érdekelsz.

- Nem igaz, megbeszéltük, és Te is benne voltál – Suzie elvörösödött. Már el is felejtette, hogy mit ígért a nálánál két évvel idősebb fiúnak.

- De, menjünk ki a mosdóba – hebegte. A fiú kézen fogta, és húzta magával a mosdóba. Megálltak az előtérben, és hallgatóztak, de senki sem volt bent.

- Akkor húzd fel a ruhádat.

- Várj, te hülye, bugyi van rajtam – mondta, és letolta a kis selyem fehérneműt, majd felemelte a szoknyáját.

- Nem láttok semmit – méltatlankodott a Skót. – Űlj fel oda! – mutatott az ablakpárkányra.

- Előbb mutass Te is valamit – alkudozott Suzie. A fiú lehúzta a zipzárját, majd némi kotorászás után előhalászta a kukacát.

- Szép –vörösödött el ismét Suzie.

- Na mutasd a tiédet – lett egyre türelmetlenebb a Skót. A lányka hát felhúzta magát az ablakpárkányra, és széttárta a lábait. A fiú leguggolt elé, és alaposan megnézte, de hozzáérni nem mert. Aztán felállt, és ügyetlenül szájon puszilta a lányt.

- Most már az én csajom vagy, és másnak nem mutathatod meg a puncidat, és csak hozzám jöhetsz feleségül –hadarta és elszaladt.

Suzienek mosolyognia kellett az emléken. Vagy négy év telt el, mire aztán a Skót újra összeszedte a bátorságát és újra megcsókolta. De, az már nem a gyerekes zavarról, kíváncsiságról szólt, hanem a bimbódzó szerelemről.

Aztán felsejlett neki, amint a présházban oda adta magát tizenhat évesen. Milyen forróság volt aznap! De ő didergett. Félt és egyúttal kívánta is a dolgot. A Skót pedig gyöngéden vette birtokba. Tudta, hogy ő már nem az első neki, de nem érdekelte. Pedig, akkor már a fiú keményen ivott, és nem egyszer találta meg a diszkó WC-jében belőve.

A bajok akkor kezdődtek, mikor az egyik éjszaka a Skót papírt keresett az apja íróasztalán. Azt nem igen talált, de egy jelentést igen a déli területről. Bevásárló központot akartak oda építeni. Már csak két házat kellett volna megszerezniük, de a két kisöreg ragaszkodott az életükön át megszokott környezethez. A papír aljára ez volt írva: MEGSZEREZNI BÁRMI ÁRON! Két nap múlva megtalálták Edith mamát. Sean akkor rúgott be először. Haza ment, és felelőségre vonta az apját. Kiabálásuk kihallatszott a házból. Végül egy pofon is elcsattant. Azt, hogy ki adta, Suzie sosem tudta meg. Shone kirombolt a házból, és felpattant a motorjára, és mint az őrült, nekiindult. Suzie és Maurice alig bírták az iramot a saját motorjukon. A részeg, feldúlt fiú majdnem ott sodródott le az útról, ahol Suzie is balesetet szenvedett a minap. Ha ők nincsenek, meghal, de így idejében érkezhetett a kórházba. A feje, karja begyógyult, de a bizalma örökre megrendült az apjában, akit addig istenített. Ivott, kábítózott, hogy ne kelljen törődnie az otthoni dolgokkal. Suzie rengeteget könyörgött neki, hogy ne tegye tönkre magát, de a Skót nem bírt egyedűl a lelkével.

- Nem, Shone nem csinálhatott ilyet, még ha be is vólt tépve – ült fel az ágyában Suzie, és szeméből potyogtak a könnyek. – Hisz pont ez elől menekül.

- A busz nehézkesen állt meg a megállóban. Jobert Gould lassan, szétnézve a kisváros Fő utcáján, leszállt, majd visszafordult a soffőr felé és a kalapjához emelte a kezét, aztán elindult a helyi kocsma felé. A napját azzal töltötte, hogy végigjárta a környékbeli kiskocsmákat. Itt sem kellett messze mennie, hamarosan megcsapta az orrát a francia vidék vendéglőinek jellegzetes bor és étel szaga. Befordult a kapun, felment a három lépcsőn, átlépdelt a teraszon, ahol csak egy fiatal pár űlt az egyik napernyős asztalnál, majd belépett a jó hűvös söntésbe. Ahogy számított rá, azonnal minden szem felé fordult. Ő határozottan a bárpulthoz ment, és felült a legközelebbi székre.

- Mit óhajt? – lépett hozzá a kocsmárosné.

- Egy pernót – mosolygott az asszonyra, és letette az ital árát a pultra. A varázs megtört, és ismét mindenki beszélgetni kezdett. Az asszony töltött, majd mosolyogva letette a poharat a vizsgálóbíró elé.

- Mi járatban erre? Utazó ügynök?

- Nem – nevette el magát Jobert Gould. – Lerobbant a kocsim, és felhívtam egy barátom, hogy jöjjön értem.

- Igen, igen – ma már nem lehet ezekben az új kocsikban megbízni – bólogatott az asszony.

- Na, persze. Mindennek romlik a minősége – vont vállat Gould. – Régen nem jártam erre. Sokat változott a vidék is.

- Na persze – morgott az asszony. – Mióta megnyitották itt a határban a bevásárló központot, nekem is rosszabbul megy. No meg a fiatalok…

A vizsgálóbírónak nagyot dobbant a szíve. Lehajtotta a pernót, és kitette a következő árát a pultra. Az asszony elfordult az üvegért.

- Mi van a fiatalokkal? – kérdezte, csak úgy mellesleg.

- Csak a diszkó, meg a drog – csóválta a fejét az asszony.

- A büdös kölkök folyton randalíroznak hol a robogójukkal, hol kocsival, de az biztos, hogy nem józanul – szólt bele a helyi csendőr, akinek már a vörösbortól igen csak piros volt az orra.

- Akkor miért nem tartóztatod le őket? – szólt oda a csapos, aki akkor került elő a raktárból.

- Azért, Tudod Te is miért.

- Mert félsz a főnöködtől, hogy kirúg, ha a fiacskáját rács mögé csapod.

- Ezekkel nem szabad kikezdeni – morgott az orra alá a csendőr. – Ezek ráérnek, a kisember fia az nem, mert dolgoznia kell. De, bezzeg a párizsi egyetemekre járó léhűtők randalírozhatnak büntetlenül.

- Miért, miket csinálnak? – nézett értetlen képpel Jobert Gould a pult mögötti házaspárra.

- Tavaly, például ez a drága banda, a polgármester meg a csendőr, meg a helyi ügyvéd fiacskája megerőszakoltak egy lányt a kocsijukban. A kedves ügyvéd úr alig bírta kivakarni őket a trutyiból. Tudja, erre ezek megfogadták…- az asszony oldalba lökte, mire a férfi elhallgatott.

- Mond csak ki, Jack, megfogadták, hogy legközelebb nem lesz szemtanú – fordult most feléjük a helyi autószerelő. – Egyébként mi a baja a kocsijának?

- Nem érdekes, az unokaöcsém már elindult, és egyébként is három buszmegállónyira van. Busszal jöttem eddig.

Az autószerelő visszafordult a bora felé, és többet nem szólt egy kukkot sem. A vizsgálóbíró elgondolkodott. A többi faluban is ilyesmit tudott meg, de eddig ez volt a legbiztatóbb. Úgy látta, itt a legvadabbak a fiatalok.

- Meg aztán a területi viták – morgott most az asszony.

- Mi van velük? – adta a tudatlant a vizsgálóbíró. A csapos hajolt oda hozzá, kezében törlőruhával és egy tiszta pohárral.

- Az egész az Arany Kakas miatt van. Sok környékbeli fiatal jár oda. Az a helyi kábítószer elosztó. Ezért néha kitör a háború a környéken. Két hete is összeverekedett három banda a bevásárlóközpont melletti legelőn. A mieink győztek – mondta a férfi, és arcára kiült a büszkeség, de aztán rájött, hogy ez mégsem akkora dicsőség, és visszavonulót fújt.  Jobert Gould  konstatálta, hogy igaza van. Ezek a fiatalok itt veszettebbek mint a többiek. De vajon miért? Valami olyanjuk van, ami a többieknek nincs.

- Asszonyom – fordult a kocsmárosné felé. – Nem telefonálhatnék? Az unokaöcsém, úgy látszik eltévedt, és nekem meg nincs mobilom.

- De, tessék csak. A készülék ott van a mosdóknál. Amíg várja az unokaöccsét, nem akar valamit enni?

Jobert Gould  rájött, hogy igen csak éhes, így visszamosolygott az asszonyra menet közben:

- De, egy kis pástétom jól esne.

- Előtte egy kis liba leves?

- Köszönöm, igen – azzal belépet a kis külön helységbe.

- Miért hozatott be? – méltatlankodott Papagály. Fáj a lábam, feküdnöm kéne.

Jobert Gould csöndesen leült a kihallgató helyiség asztalához. Lepakolta az iratait, majd lassan végigjártatta a szemét a srácokon.

- Mert veszélyben vannak fiam – mondta végül csendesen.

- Mi? – értetlenkedett Banga.

- Mit tudnak a szomszédos fiatalok háborújáról?

- Na akkor ez most védőőrizet, vagy kihallgatás? – érdeklődött Keresztapus, mert akkor hívom az ügyvédemet.

- Itt van, gondolom, hogy Anthony Deray az ügyvédje.

- Ja, amíg a haverok közül el nem végezte valaki a jogi egyetemet. Akkor kirúgjuk ezt a dinót – morgott Keresztapus.

- Ne froclizd az apámat – állt fel Morice fenyegetően.

- Ne morogj már – csitította Góliát. – Nem úgy gondolta.

- Nos, uraim, hajlandóak segíteni? – kérdezte a vizsgálóbíró.

- Az Arany kakas miatt áll a bál. Az a környéken a legjobb hely, de a devoniak kisajátították. Azt hiszik ők a nehézfiúk – mondta Papagáj.

- Tavaly még egy kemény ügyük is volt. Elkaptak két lányt tőlünk, és alaposan megdolgozták őket.

- Ebből lett a bírósági ügy? – kérdezte  Jobert Gould.

- Igen – bólintottak mindannyian.

- Azt tudják, hogy az ottani banda megesküdött, hogy legközelebb nem marad életben, akit elkapnak?

- Akkor a két lányt azért dolgozták meg, mert a mi kocsinkból szálltak ki? – sápadt el Keresztapus.

- Ezt szeretném kideríteni – állt fel a vizsgálóbíró. – Amíg nem tisztáztuk a dolgot, szeretném, ha otthon maradnának. Mindenki mellé kirendelek egy csendőrt. Aki lerázza, arról leveszem a kezemet – azzal az ajtóhoz ment, és elsietett. A fiúk pedig sápadtan, teli lelkifurdalással néztek maguk elé.

Következő fejezet

Vissza a főoldalra