Vacsora után csak ültünk a konyhaasztal mellett, és a gondolatainkba merültünk. A faluban nem volt telefon, mert a drótokat nem engedélyezték áthúzni a nemzetipark felett, sem a földben, egyébként teljes joggal. Erősítő sem volt a közelben, így a mobilunk sem működött. Meg kellett várnom a reggelt, hogy Roccó bevigyen a közeli városba.

- Ne haragudj, hogy úgy letámadtalak a leskunyhóban. Én is állatkertben kezdtem a pályafutásomat – mondta végül csendesen Kedvesem.

- Nem, nem. Valószínűleg, igazad van – simogattam meg a kezét.

- Tudod, a mai állatkertek azért már jobbak. Ahol én dolgoztam, kicsiny, koszos ketrecekben tartották az állatokat, és hiába könyörögtem a vezetőnek, hogy a hópárducokat ne olyan helyre tegyék, ahol egy szál fa sincs, mert nyáron megsülnek, és az oroszlánokat ne zárják ki télen a meleg barlangból nap közben, minden a profitra ment.

- De, azért ma már vannak jól felszerelt állatkertek is.

- Igen, például a Durrell állatkert Jersey-szigetén.

- Beadtam oda is a jelentkezésemet, de nem vettek fel – meséltem.

- Én egy évet dolgoztam ott. Na, látod az ottani pandák, hamar visszaszoktak a gödörásásra. De, máig az a véleményem, hogy minden állatkertnek a saját környezetét kéne bemutatni. Az állatok a saját klímájukon élhetnek.

- Meg kéne valósítanod.

- Még nem találtam partnert rá. Bár, talán…

- Anyagi támogatás kéne?

- Az is, meg egy igazi jóban, rosszban társ.

Megdobbant a szívem, hisz tudtam kire is célzott azzal az elharapott mondattal. Rám.

- Gyere, menjünk el aludni. Elkértem a zárt teherautót holnapra, így nem fagyunk meg hajnalban, meg hozunk egy kis utánpótlást is.

Elindult felfelé, én, pedig utána. A lépcső tetején megfordult:

- Aludhatok veled? – kérdezte, és belepirult.

- Egy feltétellel, ha nem tűnsz el reggel szó nélkül.

- Ma nem akartalak felébreszteni, olyan jól aludtál, de többet nem foglak, ígérem.

Bementünk a szobámba, levetkőztünk. Mikor a bugyimat húztam lefelé, leült az ágy szélére, és nézett nagy, mohó szemekkel.

- Tudod-e, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte.

- Köszönöm – mondtam, és most rajtam volt a pirulás ideje. Bebújtunk az ágyba. Én hanyatt feküdtem, Roccó pedig féloldalt felém. Mellemmel játszott a takaró alatt, és kedvesen mosolygott.

- Akarod? Nem vagy túl fáradt? – kérdezte, és én semmit jobban nem akartam, mint, hogy bennem legyen. Kezem végigsiklott hasán, és ágyékán, majd beleütközött merevedésébe. Marokra fogtam gyöngéden. Ő fölém hajolt, és megcsókolt. A csók közben betérdelt a lábaim közé, amiket széttártam. Térde fenekem alá csúszott, szemérmemen éreztem merev farkát. Lenyúlt, és nagyajkaim közé igazította, majd húzogatni kezdte köztük.

- Jó? – kérdezte.

- Igen, nagyon – nyögtem a kéjtől alig várva, hogy bennem legyen. Annyira benedvesedtem, hogy aztán szinte magától csúszott belém, teljesen kitöltve. Fülem mellé támaszkodott, majd ismét megcsókolt, közben nem mozdulva. Aztán hirtelen hátrahúzta a csípőjét, majdnem teljesen kijőve belőlem, és ismét felnyársalt. Vadul, már, már majdnem durván dugott. Jól esett a szenvedélye, nyögve, aprókat sikongva élveztem el, de Roccó még nem.

- Fordulj meg, Kincsem – lihegte, és én hasra fordultam. Most így térdelt a lábaim közé. Fölálltam kutyába, és ő hátulról kezdett el dugni. Közben vállamat, nyakamat harapdálta. Úgy nézhettünk ki, mint az oroszlánok párosodás közben. Roccó egyre hevesebb lett, aztán két hatalmas lökés közben megéreztem forró magját magamban.

Aztán Roccó mellém rogyott, én, pedig befészkeltem magát az ölébe. Keze mellemre csúszott hónom alatt, és csendesen néztük a tűz fényének vibrálását a falon.

- Megtennéd nekem?

- Mit? – kérdeztem vissza, pedig sejtettem mire gondol.

- Alapítanál velem egy állatkertet, ahol az emberek járnának ketrecben?

- Igen, tudok is rá egy nagyszerű helyet.

- Hol? – élénkült meg.

- Párizstól negyven kilométerre, apám birtokán.

- Csodálatos lenne, de biztosan csak álom – tűnődött el.

- Nem, nem – bizonygattam élénken. - Ez egy vadaspark volt régen. Apám ősei grófok voltak, és a birtokot nem vitte el a történelem vihara. Minden adott, csak állatok kellenek, meg elgondolás. Azért lettem zoológus, mert magam is ilyesfélét terveztem a területen, apám, pedig teljes mellszélességgel támogat.

Felkönyökölt, és hosszan nézte kipirult arcomat, ahogyan visszafelé fordulva magyaráztam.

- De még alig ismerjük egymást – mondta. – Mondjuk, szerelmes vagyok beléd, mint egy kamasz – nevette el magát, - de talán ez még kicsit korai. Nem?

- Nem – ráztam meg a fejemet. – Abszolút nem. Nem csak azért akarom, mert én is szerelmes vagyok, mint egy kamasz, hanem azért is, mert tetszik a hozzáállásod.

- Engem még ide köt két évig a szerződésem, no meg érdekel is ez a kutatás.

- Nekem még úgy is tapasztalatot kell gyűjtenem.

- Akkor belefogunk? – Kérdezte kedvesem boldogsággal megtelt hangon.

- Bele.

- Kezet rá – nyújtotta hónom alatt lévő kezét, én, pedig megfogtam. Aztán gyorsan visszasimítottam tenyerét mellemre.

A teherautó lengéscsillapítója nem volt tökéletes, így már a fél úton majd ki rázta belőlünk a lelket. Roccó megfogadta előző esti fogadalmát, és nem hagyott ott reggel, sőt, mindketten Lee-Gia kopogtatására ébredtünk. Közösen tusoltunk, majd lementünk reggelizni. Vendéglátó házaspárunk sokat sejtető mosollyal nézett ránk. Étkezés után Roccó kiment megpakolni a kocsit, Lee-Gia, pedig leült mellém.

- Neked lenni szerelem Roccóval?- kérdezte igen csak tört angolsággal.

- Igen, egymásba szerettünk – mosolyogtam.

- Lenni Roccó kitűnő férfi, jó szeretelgető. Hallani éjjel falon.

- Akkor túl hangos voltam? – Pirultam bele.

- Ne törődni azzal. Érezzeni jól magad vele!

Kevesen nevettünk, és én boldog voltam, hogy más is értékelni tudja a boldogságomat. Végül Roccó bejött, hogy induljunk, mi pedig még egyszer sokat mondóan egymásra néztünk Lee-Giaval.

Nagyot rántott megint a kocsi, Roccó felnevetett:

- A reggeli tej már túróvá rázódott bennem.

- Bennem meg tejföllé – próbáltam felülmúlni Kedvesemet.

- Mindjárt odaérünk. Az után a kanyar után már látni lehet a várost, Jiuzhaigout a JiuZhaiGou-völgy egyetlen városát. Majd meglátod milyen csodálatos minden ott. Még a Kulturális forradalom sem tudta megviselni.

Lassan ereszkedtünk le az úton. Az asszonyok a hegy teraszain művelték a rizst. A hegynek ez az oldala egészen másképp nézett ki, mint a túloldal, ahol még érintetlen volt a természet. Ezt is szerettem, de igazán a vad táj érintett meg.

A város olyan volt, mint a legtöbb kínai város. Régi, patináns épületek között rengeteg biciklista, ló, öszvér, és gyerek és turista. Nem igen osztottam Roccó lelkesedését, de azt el kellett ismernem azért, hogy sokkal rendezettebb és kevésbé szennyezett levegőjű voltak az utcák.

Leparkoltunk a Fő tér mellett és bementünk a piacra. Egymás hegyén, hátán zsúfolódtak az áruk. Végig mentünk a fősoron, Roccó felbérelt egy hordárt, és megvettünk mindent. Még egy generátorral működő hűtőt is. Bepakoltunk a teherautóba, és kerestünk egy riksást, aki átlavírozott velünk a postára. Roccó, amíg előttünk a vékony, izmos férfi erőlködve a két nagydarab európai alatt, tekerte a pedált megfogta a kezemet, és gyöngéden simogatta a mutató ujjával a tenyeremet. Hihetetlenül jól esett, és felizgatott.

A postán még többen voltak, mint oda kint. A lezárhatatlan fülkék felöl fülsiketítő zaj áradt felénk. Elbizonytalanodtam.

- Hogy fogok én innen nyugodtan telefonálni?

- Sehogy, de beviszlek a hivatalvezetőhöz, ne izgulj.

Az információs ablakhoz mentünk, ahol egy asszony a négy gyerekével kiabált. A hivatalnok egykedvűen hallgatta, néha mondott valamit, amitől az asszony még jobban dühbe gurult. Roccó, legnagyobb döbbenetemre, el kezdett mutogatni a nő feje fölött. A postás hamarosan észrevette, és elmosolyodott, majd felállt. Kinyitotta az ajtót, majd félre tolt két gyereket, és beinvitált. Az asszony eközben az üres ablak előtt kiabált tovább, mintha még mindig ott lett volna valaki. Minket leültetett a folyosón, bekopogott egy ajtón, beszólt, aztán visszament az ablakához, az ordítozó nőt tovább hallgatni.

Az ajtón kijött egy nagyon apró, széparcú, középkorú nő.

- Melyik országgal lépjek kapcsolásba Mizetti úr?

- Franciaország, Párizs. Itt a szám – adta oda Roccó. A nő visszament a szobába.

- Milyen szép asszony – mondtam.

- Az. A fővárosból költözött ide vissza, miután a vőlegényét 1989-ben legázolta egy tank a Tienanmen téren.

- Férjhez ment?

- Sokára. Előbb még a szüleit kiápolta, aztán férjhez ment egy volt osztálytársához. Friss házas, és boldog. Végre. Ha én nem vagyok, talán…

- Ezt, hogy érted? – kérdeztem. Roccó az ajkába harapott, és láttam, hogy azon gondolkodik, hogy menyit mondjon el nekem.

- A szeretőd volt? – jöttem rá.

- Az, azért túlzás, párszor összejöttünk. De, nem szerettük egymást. Én akkor már jó egy éve dolgoztam itt, nő semmi. Ő meg húsz éve senkivel. Láttam rajta. Sorvadt. Ahogy mondod, szép nő, és érdekelt, hogy meg tudom-e hódítani. Sírt a boldogságtól, mikor először elélvezett. Meg végre igazán elsiratta azt a fiút. Utána még párszor együtt voltunk. Azt hiszem ő sem szeretett, de kellett neki a testi boldogság. Aztán az egyik este nem engedett be. A kérdésemre, hogy mi a baja egyből megmondta, hogy szerelmes, csak nem belém. Azóta barátok lettünk, és nem győzi kifejezni a háláját, hogy megmutattam neki, ahogy ő mondja a „helyes utat”.

- Igen, nem lehet szex nélkül élni, sőt, nem is szabad. Bár azért vannak kivételek.

- Szerintem, nem igen normális, aki teljesen megtagadja ezt magától – mormogta maga elé Roccó.

- Engem, mióta szeretsz? – szögeztem neki a kérdést.

- Milyen érdekes, Mee - Linget, pedig tetszett, csak kívántam. Semmi érzelmi vonzalom. Na jó, becsültem a kitartásáért, az önfeláldozásáért. Hónapokig kötöttem ki esténként a lába között, és jó is volt vele, de mégsem jött meg az érzelem. Téged meg megláttalak a reptéren, és… - Belepirult a vallomásba. Odahajoltam hozzá, és arcon csókoltam, mire ő felém fordult, és könnyedén megcsókolt.

- Szeretlek – súgta bele a számba. Aztán szétrebbentünk, mert nyílt az ajtó.

- Megkapni szám, gyertek a készülékhez – mondta mosolyogva Mee – Ling. Felálltunk, én el is mentem mellette, ám Roccónak megfogta a karját.

- Örülni, hogy találni szép lányt – bökött felém jellegzetes kínai módra. – Szeressed nagyon, és lesztek boldogok. Roccó most az ő arcához hajolt oda, és finom, apró csókot lehelt rá.

- A Te áldásod mindennél többet ér – mondta, és utánam sietett.

A vonal sistergett és nagyon távolról hallottam az igazgatóm szavait. Próbáltam egyszerűen összefoglalni a témát. Ő pedig elmondta, hogy már másnap elkezdik az új kifutó építését. Aztán a telefonhoz kérte Roccót. Azt beszélték meg, hogy milyen földet is rakjanak a kifutóba, hogy Kínából szállíttassák-e oda, vagy jó az egyszerű bretagne-i föld is. Aztán Roccó arckifejezése hirtelen megváltozott.

- Mi van? – kérdeztem aggódva.

- Mondja el neki maga – mondta kedvesem, és átadta a kagylót ismét. Hallottam a főnököm zavarát, aztán végre kinyögte.

- Ma reggelre elpusztult a kispanda.

Szemem azonnal megtelt könnyel. Nem igen tudtam válaszolni. Úgy éreztem, hogy minden hiába volt.

- Sophye – hallottam ismét aggódó hangját. – Nem felesleges az információ. Tegnap párosítottuk a másik nőstényt. Remélhetőleg vemhes lett.

- Akkor jó – mondtam a könnyeimmel küszködve.

- Kérem, folytassa a megfigyeléseket, és hetente kérek jelentést, hogy mit is csináljunk. Szeretnénk tökéletes körülményeket most. Azon kívül, kapcsolatba léptem a kínai hatóságokkal, és ígéretet tettek arra, hogy a berlini állatkerttel és a jersey-i állatkerttel megszervezhetünk egy visszatelepítési programot. Ennek Maga lenne az egyik vezetője. Vállalja?

- Megteszem – mondtam, szinte már automatikusan. Eszembe jutott amit Roccó mondott, és nem voltam biztos az7 akció sikerében.

- Akkor további jó munkát! – hallottam a vonal másik végéről.

- Köszönöm. A jövő heti viszont hallásra – mondtam, és letettem, aztán Roccó karjaiba bújtam, és rázott a visszatarthatatlan zokogás.

Roccó egy darabig csak csendben átölet, aztán nagyon lassan, óvatosan megszólalt:

- Ennyire a szívedhez nőtt a kis jószág?

- Annyira csodálatos volt. Szépen nőtt, aztán egy butaság miatt… Azt hiszi az ember, hogy Isten, és mindent tud. Olyanba kezd bele, ami eleve kudarcra van ítélve.

- Igen, ilyenkor tudjuk meg, mennyire picik vagyunk, és az élet mennyire bonyolult. De, nézz rám! – emelte fel fejemet az államnál fogva. – A kudarcok azért vannak, hogy még erősebbé válj, és nem azért, hogy teljesen letörj. Természetes, hogy megsiratod az első pandádat, de meg kell szoknod a halál létezését. Én már sok orvvadász által megnyomorított nőstényt láttam, aki még haláltusájában sem az életéért sírt, hanem az elrabolt kölykéért. Nekem az a feladatom, hogy megakadályozzam a kölykök elrablását, neked meg az most, hogy több ne pusztuljon el az állatkertekben. –valahonnan előkotort egy zsebkendőt, és letörölte a könnyeimet. Szavai megnyugtattak, erőt adtak. Rájöttem, magam sem képzeltem, hogy a kis jószág túléli a fertőzést.

- Most, pedig kinevezem magam a Sophyt felvidámító bizottság elnökének. Ma itt maradunk. Elviszlek vacsorázni, meg színházba, és utána a környék legszebb szállodájába megkeressük a legnagyobb franciaágyat, és addig szeretlek, míg mindent el nem felejtesz.

- Rossz hírt kaptatok? – lépett be a szobába Mee – Ling.

- Részben – felelt Roccó. – Drága, tudsz nekem szerezni az esti Gó-ba jegyet?

- Nem tudom – rázta a fejét az asszony, majd a telefonhoz lépett, és felhívott valakit. Gyorsan beszélt kínaiul, aztán letette a kagylót, és látszott, hogy töri a fejét, majd ismét tárcsázott. Pár percig beszélt valakivel, aztán kicsit várakozott, röviden beszélt ezután, közben többször is meghajol, majd letette a kagylót.

- A jegyeket megkapjátok este hétkor a pénztárban. Ha késtek, akár csak két percet, eladják.

- Csodás vagy! – kapta fel az asszonyt Roccó, mint a pelyhet, és kétfelől arcon csókolta.

- Te meg szemetlen – nevetett az asszony.

- Nem szemetlen, hanem szemtelen – javította ki Roccó. - A szemetlen azt jelenti, hogy nincs szemem.

Nevettek, és Roccó nevetése igen csak ragadós volt. Megeresztettem hát én is egy félszeg mosolyt. De, Roccó nem nagyon vacakolt, kézen ragadt, és már mentünk is. Mee – Ling utánunk mosolygott az ajtóból.

- Érezzétek jól magatokat – szólt utánunk.

A hivatalban még mindig ugyan az az asszony kiabált a recepcióssal. Gyerekei leültek a földre, és nyugodtan játszottak. Roccó végig törte az utat a tömegen át, aztán kijutottunk az utcára. Ismét riksát fogadtunk, és átbicikliztünk a színházhoz. Mellette rengeteg étterem volt. Beültünk a legbarátságosabba. Ott előttünk készítették az ételt, amink illata ínycsiklandóan szállt. Roccó nem igen hagyta, hogy elmélyüljek a gondolataimban, egyfolytában beszélt hozzám. Végül magával ragadt a jókedve.

- Így már jobban szeretlek – simogatta meg az arcom.

Jóízűen ettünk, és erős teát ittunk az ételhez. A leves nem igen ízlett, de a sült isteni volt.

- Úgy látom, nem igen szereted a szóját – bökött a félig megevett leves felé kedvesem.

- Valóban, az európai húsleves jobban ízlik. – nevettem.

- Akkor legközelebb kérj kacsalevest, az isteni. Ezt megehetem, - bökött a tányérom felé. Bólintottam, ő pedig mohón nekilátott. A szakács felém hajolt és mondott valamit kínaiul.

- Mit mondott? – kérdeztem Roccót, aki épp a levesem végét nyelte le.

- Azt, hogy akik megosztoznak az első levesükön, örökre együtt maradnak.

Elmosolyodtam, és szertartásosan meghajoltam a szakács felé, aki elém tette a zöldséges tálat. Roccó régi vicceket mesélt, míg ettük a sültet. Rengeteget nevettünk, és a rossz hangulatom szinte teljesen elpárolgott.

– Lassan mennünk kell, mert gyorsan elfogy a jegyünk – nevetett ismét kedvesem. Fizettünk hát, és átsétáltunk a színházhoz.

Az előadás nagyon érdekes volt. Szóltak a dobok, a koreográfiát akrobatikus elemek fűszerezték. Roccó csendben mesélte a történetet nekem. Mégis, alig vártam, hogy végelegyen, és mehessünk a szállodába. Úgy éreztem, hogy rendkívüli élmény vár majd rám. Roccó eddig is mindig meglepett, de úgy gondoltam, most ki fog tenni magáért. Roccó valamit megérezhetett hangulatomból, mert ő is kezdett már fészkelődni a széken. Mikor véget ért az előadás, alig győztük kivárni azt, hogy a szállodába jussunk.

Roccó már a liftben csókolni kezdett. Nyelve végignyalta először a számat, aztán mohón ajkaim közé nyomult, végig simogatva a nyelvemet. Ahogy bezárult mögöttünk az ajtó, szinte téptük egymásról és magunkról a ruhát. Aztán az ágy szélére ültem, és Roccó elém állva kezembe adta kőkemény szerszámát. Bekaptam és szopni kezdtem, ő karomat simogatva adta meg a ritmust, aztán lihegve mondta:

- Feküdj hanyatt! – letérdelt elém, széttárta a lábaimat, és nyalni kezdett. Először csak nagyajkaimat, aztán széttárta őket, és csiklómat kezdte el ingerelni. Mikor már teljesen benedvesedtem, tövig hatolt belém. Először lassan, majd egyre gyorsabban, végül el kezdte csípőjét forgatni. Csodálatos érzés volt, ahogy merevedése végig ingerelte hüvelyemet. Nyögdécselve élveztem. Majd hirtelen ritmust és pózt váltott. Őrült sebességgel dugott, közben mohón csókolt. Aztán ismét felegyenesedett, és mosolyogva nézte, ahogy élvezem, hogy bennem van. Aztán lehajolt és miközben a mozgást nem hagyta abba, melleimet csókolta szopta. Minden egyes nyelvcsapás egy-egy áramütés szerű ingert indított el a szemérmem felé, egyre jobban felizgatva. Nem tudom, hányszor élveztem el, mire ő is lehunyta a szemét, és remegve, nyögve, lihegve belém élvezett.

- Te Drága, Te édes! Milyen csodálatos vagy! – bújt mellém. Keze egyből mellemre siklott. Csókolta karom, arcom, aztán keze egyre lejjebb csúszott, majd ujjai szemérmemre találtak. Gyors táncba kezdtek csiklómon. Roccó megfordult, és lábtól feküdt nekem, és nézte, vizsgálgatta szemérmem.

- De gyönyörű – nyögte, majd nyelvével kezdte izgatni. Adni is akartam, nem csak kapni, így bekaptam előttem ágaskodó hímtagját. Csodáltam szexuális étvágyát. Az után a hosszú, csodálatos aktus után még mindig merev volt. Éreztem ondójának ízét. Közben ő egyre mélyebbre dugta ujjait. Elöntött a kéj, és élvezni kezdtem. Aztán éreztem, hogy hüvelyem még mindig lüktet. Roccó sugárzó arccal ült fel.

- Nem semmi – azzal betérdelt a lábaim közé, és ismét a magáévá tett. Mohón, és egyben gyöngéden. Iszonyatosan élveztem. Eszembe jutott még, hogy mikre is gondoltam a színházban, de azok a nyomába sem érhettek ennek a dolognak. Újra elmerültem a gyönyörben, és mikor felnéztem végül, kedvesem boldogságtól sugárzó szemét láttam meg először. Éreztem, tudtam, hogy büszke magára, hogy ismét boldoggá tett. Aztán behunyta ő is a szemét, és elélvezett, miközben kezével úgy izgatta csiklómat, ahogy élvezett. Csodálatos volt.

Mellém rogyott, és hátam, fenekem simogatta. Teljesen bele feledkeztem mozdulataiba. Lassan jutott el tudatomig, hogy mennyire kell pisilnem. Kiszaladtam a mosdóba, és talán még sosem esett ennyire jól a pisilés. Mire visszamentem, Roccó az ágyon feküdt keresztbe, lába lelógott a földre. Elé álltam, és néztem egy darabig, aztán lehajoltam és megcsókoltam előbb az egyik, majd a másik mellét. Aztán végig le a hasán. Nyelvemet beledugtam köldökébe, majd összeszorítva melleimet, közévettem félmerev péniszét. Tetszett neki a játék, mert szerszáma egyre jobban megmerevedett, végül megjelent a végén az első kéjcsepp. Lenyaltam, mire ő el kezdett felállni.

- Térdelj fel – lihegte, és én már másztam is fel az ágyra. Ő pedig erős mozdulattal nyomta belém. – Nézz rám, imádom nézni, ahogy élvezel!

Ahogy bírtam, megfordultam, és élveztem az újabb ingert. Roccó egyre vadabb lett, és nekem már mindenem libabőrös lett. Ekkor Roccó kihúzta belőlem, és megfordított. Mohón tártam szét a lábaimat, de ő összefogta a két bokámat, és úgy hatolt belém. Csodálatos volt. Nagyon gyorsan mozgott bennem, aztán mikor látta, hogy már kezd eluralkodni rajtam a gyönyör, széttárta a lábaimat, amitől olyan orgazmusom lett, amilyet még nem éreztem soha. Kapkodva véve a levegőt elfeledkeztem magamról. Nem tudom meddig tartott, de csodálatos volt. Arra eszméltem, hogy Rokkó gyöngéden csókolgatja az arcom.

- Jól vagy? – kérdezte, mikor végre kinyitottam a szememet.

- Csodálatosan – nyögtem.

- Akkor gyere, bújjunk be az ágyba.

Fáradtan, olmos tagokkal bújtam mellé a takaró alá. Ő átkarolt, és mindketten mély álomba merültünk.

Következő fejezet

Vissza a kezdőlapra