- Gea. Mond meg, de igazán – hallottam a folyosóról Roccó hangját. Kinyitottam a szememet, éjszakai sötét volt még. Barátnőm nyafogva válaszolt, azzal a nyafogással, ahogy csak a távol-keletiek tudnak egy férfi előtt viselkedni.

- Veled lenni a hetedik mennyország, vele csak harmadik.

- De miért? Este hallgattalak benneteket, igen csak döngetett.

- Csinál egy félek épp, nem mint Te, hogy elöl, hátul, oldalt.

- A hü…, - nyelte el véleményét a barátunkról Roccó. – Majd kiokosítom, és akkor vele is jobb lesz. Vagy akarsz még egyszer engem?

Dühösen ültem fel, bár tudtam a választ.

- Nem, nem, Te most lenni szerelmetes, de jó lenne ha kicsit tanít a férjem.

- Majd tanít, este már próbálkozhattok.

Ekkor csapódott az ajtó, és az összeesküdést szövő párocska szétugrott. Lee-Gea lesietett a lépcsőn, Roccó pedig bejött.

- Már fent vagy? – kérdezte. Hozzávágtam a kispárnát. – Ezt most miért kaptam? – kérdezte csodálkozva, pedig biztos voltam benne, hogy rájött, hogy kihallgattam őket.

- Vagy akarsz még egyszer engem? – utánoztam csúfondárosan.

- Tudtam, hogy nemet mond – ült le mellém komolyan. – Azon kívül felelősnek érzem magam a rossz érzései miatt. Drága, nézz rám – emelte fel az államat. – Lehet, egyszer még vele kell lennem.

- De, az csak ront a helyzeten – mondtam csodálkozva.

- Nem, ha még rosszabbul érzi majd magát, mint a férjével.

- Csuda egy bogár vagy – ráztam meg a fejemet nevetve.

Csendesen léptünk be a leskunyhóba. Megint mindenemet átjárta a nedves hideg. Roccó behúzott nyakkal rakta meg a tüzet. Fázott ő is nagyon. Boldogok voltunk. A reggeli incidens nem, hogy eltávolított volna minket egymástól, de közelebb hozott. Rájöttem, hogy bár kedvesem eddig nem igen türtőztette nemi vágyát, azért mindig felelősnek érezte magát azokért a nőkért, akikkel lefeküdt. Szerettem ezért. Vetkőzni kezdtem, ahogy a tűz pattogni kezdett. Roccó is kapkodta magáról a ruhát. Fél perc múlva ott álltunk egymás előtt anyaszült meztelenül. Testünket fűtötte a tűz, a boros tea és a szenvedély. Roccó odalépett hozzám, és megcsókolt. Farka nekinyomódott lüktető hasamnak. Kívántam

- Várj – lihegte, majd odament a szekrényhez, és kinyitotta, aztán csalódottan fordult vissza.

- Nincs itt.

- Mi? – kérdeztem.

- Úgy emlékeztem, hogy mikor itt aludtam, itt hagytam a kempingágyat, de úgy látom nem.

- Nem ott van a másik szekrény mögött? – kérdeztem, mivel ahol én álltam, onnan láttam valamit. Roccó lelkesen húzta elő. Felállítottuk, de igen csak keskeny volt. Hanyatt dőltem rajta, lábamat széttártam, Roccó, pedig belém hatolt. Az ágy rettenetesen nyikorgott, aztán megadta magát, és összerogyott alattunk. A nevetéstől alig bírtunk kigabalyodni belőle. Végül Roccónak sikerült felállnia, majd engem is felsegített.

- Most mi legyen? – mondta a könnyeit törölgetve. Farka, a hirtelen riadalomtól kicsit összébb ment, de tudtam, csak egy gyöngédség kell, és ismét harcképes lesz. Egy asztal volt még a szobában, meg két szék. A széket már múltkor felavattuk. A fejemet törve sétáltam körbe a szobában, végül a kályha felett száradó dzsekimet terítettem le a földre, és térdeltem rá. Kedvesem azonnal mögém térdelt, és combjaim közé dugta térdeit. Előre nyúlt, és simogatni kezdett. Közben nyakamat csókolta. Egyre jobban felizgultam. Mikor már érezte, hogy remegek a vágytól, finoman megemelte fenekemet, és belém hatolt. Csodálatosan feszített ebben a pózban. Lassan, kéjesen mozgott bennem, aztán egyre jobban bevadultunk. Már én is mozogtam, végül belém élvezett. Ahogy megéreztem forró magját, magam is sikongva kielégültem.

- Csodálatos vagy! Olyan jó, hogy nem fogod vissza magadat. Mindig pontosan tudom, hogy mikor élvezed. Azt hittem, hogy a távol-keleti nők ilyenek, erre egy párizsi csodában találom meg, akit mindig is kerestem.

Jól esett a dicséret. Megfordultam, és karjába simulva csókoltam.

- Akarlak, örökre akarlak – mondtam, és úgy is gondoltam.

- Legyél a feleségem – súgta számba, és én igent súgtam vissza.

A délelőtt lassan araszolt előre. Nem öltöztünk fel. A házban meleg volt, a bambuszrolót húztuk csak fel, és a látcsővel bámultuk a vidéket. Szép volt a napfelkelte. Először csak a hegyek ormát aranyozta be, aztán végigömlött az Alvó sárkányon, megcsillogtatva a völgy felé szaladó erecskék vizét. Végül szétömlött a vízfolyások által létrehozott tavacska vizén. Tíz óra felé Roccó aggódni kezdett, hogy sem Ötöske, sem Hármaska nem tűnt fel. Ettünk, aztán nehéz szívvel felöltöztünk. Roccó megtöltött két puskát. Az egyiket altató lövedékkel, a másikat éles tölténnyel. Azt, amelyikben éles töltény volt, a kezembe nyomta.

- Ha kiáltok, azonnal lőj akárki is az. Nem muszáj lelőnöd, csak elijeszteni kell. Kimentünk a házból, és lassú léptekkel elindultunk a pandák által taposott ösvényen. Fél órát mehettünk, mikor megláttuk Hármaskát. Lába beszorult egy csapdába. A kölyök, Baat, sehol. Roccó csendre intett. Elvette a kezemből a puskát, és csörtetve végig verte a bokrokat. Senki sem mozdult, csak Hármaska sírása erősödött fel, ahogy a félelem miatt egyre jobban rángatta beszorult lábát. Roccó most felemelte az altatós puskát, és belelőtte a vergődő állatba az altató szeres nyilat. Egy fatörzsre ültünk, arra a tíz percre, míg az állat el nem kábult. Roccó most már bátran odament. Megilletődve követtem.

- Nézd meg az állatokat! – dühöngött, és szétfeszítette a csapdát. Óvatosan kivettem a sérült lábat. Roccó a felszerelésbe kutatott, majd elővett egy injekciós tűt, és tartalmát beadta az állatnak.

- Antibiotikum – magyarázta nekem. Aztán megnézte a sebeit. – Szerencsére nem túl mély – mondta. Kitisztította, majd elővett egy sprét, és ráfújta a sérült részekre. Az állat még kábultsága ellenére is felnyüszített.

- Fertőtleníti és befedi a sebet. Olyan, mintha be lenne kötve. Csak állatira csíp egy pár másodpercig.

- Szegény –simogattam meg.

Mikor készlettünk, Roccó megnézte az állat azonosítóját. A felszerelésből elővett egy rugós mérőt. Rágörgettük a hálójára a pandát, és a közeli fa ágán átvetve a zsinórt, lemértük a jószágot. Roccó mindent feljegyzett, még meglapogattuk, simogattuk, aztán visszamentünk az erdőbe, hogy a magához térő állatot ne zavarjuk. Pár lépés után Roccó megfogta a karomat, és a bozótos mögé húzott.

- Megvárjuk, hogy teljesen magához térjen. Kíváncsi vagyok, hogy hol a kölyök.

- Elvitték, nem? – kérdeztem szintén súgva.

- Nem biztos – mondta Roccó. Úgy helyezkedtünk, hogy a szél szagunkat ne vihesse az állat felé, majd megfigyelő állásba helyezkedtünk. Az állat lassan tért magához, majd beleszimatolt a levegőbe, aztán elkezdte próbálgatni a lábát. Egész jól tudott járni, csak kicsit húzta. Párat bőgött, majd a csapda helyét kapargatta. A csapdát Roccó összeszedte bizonyítéknak. Mikor a panda látta, hogy a veszély elmúlt, becsörtetett a szemben lévő bozótosba. Menni készültem, mert azt hittem, hogy ennyi volt amit láthattunk belőle, de Roccó visszatartott. Egy negyed órát guggolhattunk ott, már zsibbadt a lábam, mikor megjelent elöl Hármaska, mögötte a keresztfiam Baat.

- Tudtam, hogy eldugta, mikor megérezte a vadorzókat. Bravó Hármaska! – mondta kedvesem, és mi halkan visszaindultunk a kunyhóba.

Délután felé keveredtek oda a megmentett állatok. Épp ebédeltünk a kunyhóban. Roccó felírta az időpontot.

- Nézd, már alig sántít – lelkendezett. Ők is ebédelnek – nevettem, és épp egy epret nyeltem le, mikor a két férfi megjelent a tisztás szélén. Roccó szó nélkül pattant fel, és a puska után nyúlt. Maradék levese a termoszból a padlóra ömlött. Az ajtó felé futott, és még visszaszólt:

- Ki nem mozdulj innen – azzal bevágta az ajtót. A két férfi megtorpant. Roccó barátságos arccal ment feléjük, bár a puskát úgy tartotta, hogy azonnal lőhessen, ha valami nem tetszik. Az állatok eltűntek a bozótosban. Aztán megnyugodtam, mert Roccó leeresztette a puskát, és kezet nyújtott a két férfinek. Befelé jöttek a házba. Gyorsan magamra kaptam a nadrágomat, mert csak egy bugyiban ültem az ablak előtt.

- Drága – nézd kiket hoztam? – lökte be az ajtót kedvesem. – Ez itt Li Xiong  Shang professzor, és segédje és egyben lánya, Cong Cong. Ők is a vadorzók után jöttek, de csak a nyomaikat találták meg – kezemet nyújtottam.

- Ő pedig itt Párizsból Sophye Legrand. Az ottani állatkertnek végez kutatásokat.

A két vendéget leültettük a székekre, mi pedig feltelepedtünk az asztal tetejére.

- A professzor azt mondja, hogy kint kéne maradnunk éjjelre, hátha le tudunk csapni az orvvadászokra – mondta Roccó. A sarokba állított tábori ágy romjaira néztem, és nem igen tetszett az ötlet, de beláttam, hogy valamit tenni kéne. Roccó megértett.

- Az az igazság, hogy nem hoztunk hálózsákot, meg dolgom is lenne még a faluban – fordult Shangék felé.

- Mi lenne, ha mi maradnánk itt éjjelre, mi hoztunk hálózsákot, és önök holnap csatlakoznának hozzánk. Esetleg a Miny házaspár is jöhetne.

Roccó helyeslően bólintott. Összeszedelődzködtünk hát, és visszaindultunk a faluba. Furcsa érzésem volt a férfival szemben. Sőt a lány, akit először mind a ketten férfinak néztünk, még furcsább benyomást tett rám. Mikor felértünk az útra, Roccó csak akkor szólalt meg. Mindig is tiszteletben tartotta az erdei csendet.

- Fura alakok, mi?

- Igen – bólintottam. – De nekem az volt a legkülönösebb, ahogy feltűntek.

- Ugye, arra gondoltál, hogy ők a vadorzók?

- Te is úgy mentél ki, nem?

- De, pedig gondolhattam volna arra, hogy ők azok. Hetek óta járják a vidéket. Drága, a férfi egyetemi tanárom volt. Azért olyan furcsák, mert a lány génhibás. Senki sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Együtt él egy lánnyal, de, hm, hogy is mondjam, szóval női nemi ivarú.

- Nem is kis férfi hormonnal megáldva – nevettem. – Ő biztos nem volt meg neked.

- Hát nem – nevetett most már ő is. – De, Te óvakodj tőle. Ne feküdj túl közel a hátizsákoddal hozzá, mert még megerőszakol.

Azzal felkapott hátizsákostul, és össze – vissza csókolt.

Az este bársonyosan meleg volt. Tábortüzet raktunk a ház mellett, és szalonnát sütöttünk. Roccó, ígéretéhez híven félrevonta Geo-Minyt. Lee-Gia feltűnően csendes volt. Szerintem tudta, hogy reggel kihallgattam őket. Végül mellé ültem, és én kezdtem el társalogni vele.

- Kíváncsi vagyok, miről beszélgetnek – csodálkozva nézett rám.

- De hát, hallni kellettett, hogy miről beszéltem vele.

- Tudom, mondtam, de azt szeretném hallani, hogy okítja ki a férjedet?

- Nem vagy lenni féltékenykedés?

- De, - vallottam be, - de ez most nem számit. Imádom azért, hogy felelősnek érzi magát a boldogságodért.

Lee-Gia arcára először csodálkozás, majd hihetetlen szeretet ült ki.

- Azt hinni, csak én látom rosszul, hogy ezért őt szeretetni kell.

- Kell is.

- Mi lenni, ha mégis azt mondani neki reggel, dugjunk?

- Nem tudom – mondtam őszintén.

- Tényleg hallni akarod beszédet?

- Igen – mondtam.

- Akkor jönni. Én lenni francos nagy, és bemikrofonozni a hátuk.

Bementünk a pajtába, és a hűtő tetején ott virított két magnó. Lee-Gia, kihúzta az épp felvevőből a zsinórt, és átdugta a másikba, majd a leállítottban visszatekerte a kazettát. A felvétel elejét meghajtottuk, mert csak az volt rajta, amikor megbeszéltük, hogy másnap ki, hogy fog őrködni a terepen. Aztán oda értünk, ahol a két fiú elvonult. Roccó hangja hallatszott először.

- Csodálatos lány ez a Sophy.

- Az, szerencséd van vele. Hallgattam tegnap éjjel mit műveltek.

- Ti, is rendesen figuráztátok. Biztosan jó nő a Te nejed is.

- Tudod Te azt, hisz lefeküdtél vele.

A szalagon is, közöttünk is döbbent csend állt be.

- Na, ne ijedj meg, én nem vagyok olyan jó szerető, mint Te, és Te izgalmas, egzotikus voltál neki. Dugtatok, és kész.

- Te is lehetnél jobb. Panaszkodott, hogy Te csak elölről szereted. Kinyaltad már?

- Az undorító – morgott Geo-Miny.

- Bezzeg azt szereted, ha leszop, mi?

- Alaposan kibeszéltetek.

- Na, igen, mesélt egyet mást.

- A kínai kormány azt mondja - fogott bele a kommunista dumába a riadt férfi.

- A kínai kommunista bagázs le van szarva – nevetett Roccó. Azt döntsd el, hogy akarsz e rendes nemi életet, és boldoggá tenni a feleségedet, vagy nem.

- Te boldoggá tetted, érzem – dühöngött Miny.

- De, Te is meg tudnád tenni. Téged szeret…még. De, ha ilyen maradsz, akkor csak kínlódni fogtok egymás mellett.

Elhallgattak. Lee-Gia vállat vont.

- Ezt ugyan át nem neveli.

- Figyelj csak – mondtam.

- Te, mi lenne, ha ma hátulról is megdugnád?

- Nem tudom, én úgy még sosem elégültem ki.

- Hülye – morgott Roccó. – Előbb elégítsd ki őt, aztán fordítsd meg és dugd tovább, míg Te is ki nem elégülsz. Én, például hátulról élvezem igazán, de jó nézni, mikor többször elélveznek. Bezzeg irigykedni tudsz.

- De, biztosan el fogok sülni.

- Akkor kezdjétek újra.

- Én nem bírnám annyiszor.

- Á, csak felizgulás kérdése. Kívánod?

- Igen. Akkor próbáljátok újra.

Egymással néztünk barátnőmmel és elnevettük magunkat.

- Lenni ez is agymosás, mint kommunistáké – közölte Lee-Gia. Készek voltunk. Csak nevettünk, és nevettünk. – Milyen jó lenni ez a megfigyelő rendszer pandáknál.

- Hát még ekkora két medvénél – mondtam és potyogtak a könnyeim.

- Lányok, merre vagytok? – hallottam Roccó hangját. Gyorsan kivettünk a hűtőből még két sört, és nevetve kimentünk.

- Min nevettek ennyire? – kérdezte Geo-Miny.

- Rajtad – közölte a felesége.

- De tényleg – kérdezte Roccó is.

- Az egyik régi kalandomat meséltem el – zártam le a dolgot. Aztán leültünk és még beszélgettünk egy keveset, majd éjfél felé mindenki nyugovóra tért.

Következő fejezet

Vissza a kezdőlapra