Chihuahua történet 1.

Mexikó legnagyobb, több mint 247 ezer négyzetkilométeres, 2 millió lakosú államának nevét viseli. A mexikói felföld északi részén fekvõ Chihuahua állam hasonló nevû fõvárosának kb. 400 ezer lakosa elsõsorban kohászattal, húskonzervek gyártásával és gyapotfeldolgozással foglalkozik.

Amilyen sok legenda övezi a csivava kialakulását, olyan kevés a bizonyított tény eredetét illetõen.

A legelterjedtebb elképzelés szerint a csivava igen régi, mexikói fajta. Egy õsrégi indián legenda szerint a csivava elkíséri elhunyt gazdája lelkét az alvilágba, átvezeti kilenc sebesen rohanó túlvilági folyón egészen az indiánok által elképzelt mennyországig.

A mexikói eredet hívei szerint a csivava elõdje a toltékok "tecsicsi"nevû kutyája volt. Az elsõsorban földmûveléssel foglalkozó toltékok még az aztékok elõtt telepedtek le Mexikóban. A településeik romjai között végzett ásatások során nagyon sok kutyát ábrázoló agyagszobor és kõfaragvány került elõ, melyek valamennyire a mai csivavára emlékeztetnek. A toltékok kutyái azonban nagyobbak és erõsebbek lehettek a mai csivavánál. Egyébként a legrégebbi kutyát ábrázoló szoborra a Yucatán-félszigeten bukkantak, egy 530-ban alapított õsi maja város romjai között.

Más vélemények szerint a csivava spanyol eredetû, elõkelõ hölgyek ölebeiként került Spanyolországból Mexikóba, ahol aztán elvadult. William Prescott amerikai történész (1796?1895) hat kötetben ír igen részletesen a spanyol hódításról, miközben beszámol az azték szokásokról is, ismerteti állataikat, de kutyákról egy szót sem ejt.Ezzel szemben a szájhagyomány útján terjedõ történetek szerint igenis sok kutyát tartottak az aztékok, de ez csupán az uralkodó osztály kiváltsága volt.

A harmadik verzió szerint a csivava ázsiai eredetû. E feltevés valószínûleg azon a jelenségen alapul, hogy a kék színû csivavák egyéves korukban gyakran teljesen elvesztik szõrüket, és erre alapozva néhányan feltételezték, hogy a csivava rokona a mexikói kopasz kutyának, mely viszont nagyon hasonlít a kínai meztelen kutyára. Ezért elképzelhetõnek tartják, hogy a csivava õsei olyan ázsiai népek kutyáitól származnak, melyek a Bering-szoros helyén létezõ földnyelven keltek át a mai Alaszka területére, majd onnan vándoroltak tovább Dél-Amerikába. (Ha mindez igaz, akkor még feltehetõleg dús szõrzettel rendelkeztek ezek a kutyák, és csak késõbb alakult ki szõrtelen változatuk.) Létezik egy negyedik elgondolás is, melynek legfõbb híve Mrs. E. Goodchild brit tenyésztõ volt, aki szerint a csivava õsei i.e. 700 körül kerültek Egyiptomból Málta szigetére, majd onnan Mexikóba. Feltételezését mumifikált egyiptomi kutyaleletekre alapozza, melyeken jól látható a nyitott fontanella, azaz a koponya azon része, ahol nem nõttek össze a csontok. Ez a jelenség azonban a törpetenyésztés során bárhol kialakulhat, rokonsági kapcsolat nélkül is. K. de Blinde, híres mexikói tenyésztõ éveket töltött a csivava eredetének kutatásával, miközben lóháton bejárta a fajta általa feltételezett származási területét. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a tecsicsi és az Ázsiából érkezõ, kicsi meztelen kutyák keresztezésébõl alakult ki a mai csivava, és utóbbiaknak köszönhetõ a méret csökkenése.
A XIX. század közepétõl amerikai turisták rendszeresen beszámoltak indián falvakban látott apró kutyákról, melyeknek feltûnõen nagy a fülük, koponyájukon pedig felfedezhetõ a nyitott fontanella. Ezek a kutyácskák szuvenírként gyakran eljutottak az Egyesült Államokba, de mindig hamar elpusztultak, mert többek között nem bírták a hûvösebb, északi éghajlatot. James Watson amerikai kinológus szintén egy bennszülöttõl vett három dollárért, 1888-ban egy világos vörös színû szukát, melyet Manzanita névre keresztelt, de ez a kutya is elpusztult már az elsõ télen. Ezután Arizóna Tucson városában vásárolt egy kant, majd El Pasóban hat kutyára tett szert, melyek nagyon különböztek egymástól. Még ezek a kutyák is utód nélkül pusztultak el.

Watson 1913-ban Ciudad Juárezben vett egy héthónapos kölyköt, mely 450 gramm volt, bundája hófehér. Az amerikai kinológus sokáig nem tekintette önálló fajtának apró kutyácskáit, 1905-ös, kétkötetes kutyalexikonában még meg sem említi, 1914-es mûvében ? ?Country Life in America? ? azonban már egész fejezetet szentel a csivavának. Az angol Robert Leighton 1911-es ?The Book of the Dog? c. munkájában már tüzetesen leírta a fajtát, mely Mexikóból származik, és gyakran olyan parányi, hogy négy lábon elfér az ember tenyerében. Ha az elsõ kutyák el is pusztultak, a csivava 1900-tól lassan meghódította egész Amerikát.

Még csivava-terrier néven, elõször 1884-ben szerepelt kutyakiállításon. Az elsõ csivavát 1904-ben regisztrálták az AKC törzskönyvében, egy Midget nevû vörös kant. Még ebben az évben megszületett az elsõ alom is. Az amerikai állomány õsapjának a Caranza nevû, hosszúszõrû, vörös kant tartják, akit Owen Wister hozott Mexikóból. 1923-ban megalakult az amerikai csivava klub, és megszületett a standard is. 1967-ben már 37000 csivavát törzskönyveztek. Nemcsak az elsõ hivatalos fajtaleírás az amerikaiak érdeme, de napjainkban nincs olyan törzskönyvezett csivava Mexikóban, mely ne amerikai õsöktõl származna. Ami Európát illeti, 1886-tól hébe-hóba felbukkant egy-egy csivava Angliában. 1934-ben született az elsõ alom, mégpedig egy USA import szukától, de a négy kölyök közül csak kettõ maradt életben.

További kutyák érkeztek az USA-ból, de a világháború közbeszólt, a híres Rosina Casselli tenyésztõnõ házát is bomba robbantotta szét. Mikor 1952-ben megalapították a brit csivava klubot, csupán 8 kutya akadt az országban. 1969-ben a 4149 csivava kölyök rekordnak számított. Magyarországra az 1960-as években jutott el a fajta.