CHIHUAHUA TÖRTÉNET 3.:

Õ a világon a legkisebb termetû, de hatalmas szívvel megáldott kutyája, egyben a legjobban félreismert kutya is, mert ölebként, vagy házikedvencként tartják, ahelyett hogy intelligenziáját, tanulékonyságát és temperamentumát élveznék gazdái.
Származását tekintve mexikói, de találtak chihuahua csontmaradványokat Kínában, Ázsiában, Egyiptomban, Kubában és Málta szigetén is. A tévedés kizárt, mert a jellegzetes kutacs a fejen más kutyánál nem található.
1962-67 között kutattak Mexikó magas hegyeiben és ott i.e.1300-bõl származó csontokat találtak. A talált leletek megegyeznek a mai chihuahua jellegével.A mexikói ásatások során találtak chihuahuával azonosítható kicsi szobrokat. A leletek közül 3 a leghíresebb, egyik a Colima kutyaszobor, melynek jelentése rövidlábú, tömzsi, rövidszõrû kutya, a másik három férfit és egy chihuahuát, a harmadik pedig egy chihuahuát szoptató nõt ábrázol.
Már Amerigo Vespuchi (1451-1512) is, aki Kolombus után járt közép-Amerikában, hozott ilyen kiskutyákat Európába, de azok sorsáról nem tudunk. Mexikóból vásárolták az amerikaiak az elsõ
"chihuahuenos-t" , jelentése: kutya Chihuahua-ból (Mexikó egyik állama és városa), utcai árusoktól.Amikor megérkezett az elsõ kutya Mexikóból az USA-ba, a szakmai világ teljesen egyetértett abban,hogy egy ilyen vékonyka, de anatómiailag tökéletes apróság egyáltalán nem lehet rendes "házi kutya". Inkább szívesen hittek a mexikói kutyakereskedõk legendás magyarázatának, aki azt állították, hogy ez az apró eb valójában vadállat és kutya keveréke, amelyik nem is alkalmas arra, hogy rendes kutyaként tartsák. Az évtizedek során azonban kiderült, hogy a Chihuahua nagyon is rendes kutya, és mint ilyen alkalmas a kutyatartásra. Ezért elkezdték kutatni eredetét. Azonban a valódi eredet helyett legendák egész sorára bukkantak. Ezek a legendák igen érdekesek, azoban a tények a következõek: a Chihuahua származását tekintve valójában indián. Amikor az õsindiánok úgy 40.000 évvel ezelõtt átkeltek a Bering-szoroson és bevándoroltak Amerikába, akkor egy terrier szerû kutyát vittek magukkal, valószínûleg valamilyen terrier, spicc és szánhúzó kutya elõdét. Azután amikor Kolombus felfedezte Amerikát, az indiánoknak a labradortól a tûzföldi kutyáig mindenféle fajtái voltak, különösen sok juhászkutyájuk. Az õsi kistermetû terrier szerû kutyák már csak a partközeli magas kultúráknál, Közép-Amerikában és az Andokban léteztek. E magas kultúrákat a spanyolok leigázták. Ennek majdnem végzetes következményei lettek a kutyákra nézve is. A spanyolok -és ez bizonyítható tény- lelkes kutyaevõk voltak, száz számra tûntek el a kiskutyák a katonák gyomrában. A kis indián kutyákból kevesen élték túl ezeket az idõket.
Áldozati állatként használták a toltékok, mayák és az aztékok is. Akinek chihuahuája volt életében, azt gazdája halálakor lenyilazták és mellé temették, 7 másik fajta (csirke, kecske, stb) leölt háziállatával együtt. Errõl az áldozati szokásról még a spanyolok sem tudták leszoktatni az indiánokat.
Az i.e. 7-8. sz-ban a toltékok szent kutyaként tisztelték, sárga, barna, fehér, fekete színben létezett, nagy fejjel, mély stoppal. A legenda szerint, hogy még nagyobb legyen a stop, az indiánok gömbölyû köveket, vagy kemény gyümölcsöt kötöttek a pofájára. Az is legendaként él, hogy az igazi chihuahua rövidszõrû. Már 1884-ben bemutattak a philagalphiai kiállításon egy chihuahua-terriert, de ennek tenyésztése nem sikerült. 20 évvel késõbb(1904-ben) kezdõdhetett meg az igazi tenyésztés: ekkor került be egy vörös hosszúszõrû kannak a neve az Amerikai Ebtenyésztõk Szövetségének törzskönyvébe, mint az elsõ Chihuahua. Ezt követõen majd húsz évig tartott, amíg 1923-ban megalakult az Elsõ Amerikai Chihuahua Klub és elkészült a kötelezõ standard.
Európába elég késõn érkezett, bár Angliában már régebben is ismert volt. Az elsõ brit chihuahua klubot csak 1949-ben alapították 9 kutyával. Hogy a drága karantén költségeket elkerüljék a britek, a hazai papillonnal, törpespiccel, valamint a tibet spániellel keresztezték. Magyarországra az 1960-as évek vége felé került. Sajnos drágasága miatt a hazai állományt sem kerülte el a felhígitás mert régebben a hazai "tenyésztõk" belekeverték a törpepincsert, papillont, pekingit, ami a fajta erõs "elkorcsosodásához" vezetett. Csak külföldrõl behozott kutyákkal lehet az állomány minõségét javítani, szerencsére (velem együtt) vannak megszállott hívei ennek a fajtának akikkel olasz, angol, hollad és szlovák tenyészetekbõl a legkitûnõbb minõségû vérvonalakból hoztunk be kanokat és szukákat vérfrissítés céljából. Ha megnézünk egy mai több egyedbõl álló magyar állományt, szembetûnik milyen változatos alkatilag. Ahány annyiféle fejforma, egyik rövidlábú, másik hosszú lábú, a harmadik nyurga a negyedik tömzsi, stb, stb.. A homogeneitás erre a fajtára hazánkban sajnos nem jellemzõ.