Két napon át peregtek a kópiák
A hét végén tartották Egerben a második Eszterházy Filmnapokat, amelyet Illés György emlékének szenteltek.
A kétnapos program szombat esti záró rendezvényén Habis László, a város polgármestere, dr. Hauser Zoltán, az Eszterházy Károly Főiskola rektora, Kende János, a Hsc elnöke, Herpai Imre fotográfus, Bilku Krisztián operatőr, valamint a zsűri nevében Körösi Zoltán József Attila-díjas író, a magyar mozgókép-közalapítvány kuratóriumának elnöke és M. Tóth Éva animációs filmrendező adták át a díjakat a nyerteseknek.
A számos elismerés közül a Magyar Független Film- és Videó Szövetség I. Egri Lajos forgatókönyvíró pályázat fődíját megosztva Pólik József és Vizkeleti Dániel a Jézus menyasszonya, valamint Keleti Miklós Vészkijárat című forgatókönyve nyerte el. A legjobb forgatókönyvért járó díjat Hegedűs Georgina (ELTE) kapta meg. A legjobb vágó Gerdelics Miklós (ELTE), a legjobb operatőr Eged Dávid (EKF) lett, aki egyébként elnyerte a legjobb rendezőnek járó elismerést, illetve az EKF fődíját is Dirt című filmjéért. A város által felajánlott digitális fényképezőgépet Kovács Adrián Péter (Miskolci Egyetem) nyerte, Gyermekeim-én magam című filmjével.
Forrás: www.heol.hu
További fotók: http://www.heol.hu/galerialp/37714
Köszönetnyilvánítás a II. Eszterházy Filmnapok lebonyolításában szerepet vállaló hallgatóknak
A Mozgóképkultúra Tanszék köszönetet mond azoknak a hallgatóknak, akik sokat dolgoztak a rendezvény sikeréért.
Köszönetnyilvánítás a II. Eszterházy Filmnapok lebonyolításában szerepet vállaló hallgatóknak
Eredményes és hasznos munkát végeztek az alábbi hallgatók. Borbás László tanár úr és a tanszék egészének nevében köszönjük nekik.
A névsor:
Pete Nikkolett
Sutyák Antal
Petercsák Ádám
Gyurovics Péter
Dobos György
Majdán Csaba
Pálfalusi Attila
Fáki Zsuzsanna
Jakub Ádám
Katona Ramóna
Felföldi Péter
Rózsa Diána