Vissza a lemezajánlókhoz

THE AGONY SCENE
The Agony Scene
2003 Solid State Records / 2003 Century Media Records

Még tavaly [2002-ben] hallottam egy meglehetősen rossz hangminőségű demofelvétel-szerűséget az Agony Scene-től, ám a hanganyagnak nem csupán a hangzásával adódtak problémák. Bátran mondhatom, hogy alaposan elvette a kedvemet az Agony Scene muzsikájának további tanulmányozásától.
Ennek megfelelően nem is volt hírértéke számomra, mikor a banda első nagylemeze megjelent idén nyáron a Solid State Records-nál. Alaposan megváltozott azonban a véleményem, mihelyt meghallottam az album nyitódalát. A 'We Bury Our Dead At Dawn' mesterien ötvözte a Zao-szerű brutális amerikai metalcore-t az európai, skandináv extrém metallal. A következő nóta, a 'Habeas Corpus' ugyanezt a vonalat erősíti, és egyre jobb fényben kezdte láttatni velem az Agony Scene bemutatkozó korongját. Nem is csoda, hogy a Century Media is kivetette hálóját a csapatra; gyaníthatóan az Extollal közös turné sem befolyásolta hátrányosan az eseményeket ezen a téren. Visszatérve a lemezre: a 'Judas' semmivel nem rosszabb az előzőeknél, a 'Lines Of Suicide' pedig egy új elemet is felvonultat az első perc második felében hallható atmoszférikusabb résszel. Az 'Eyes Sewn Shut' félelmetesen indít, a dobos által használt kolomp pedig egy újabb érdekes színfolttal gazdagítja a CD zenei spektrumát. Mégis, valahol itt kezd számomra egy picit fárasztóvá válni a korong. A muzsika pedig rendben van (nagyon is), máshol kell keresni a probléma forrását. Egyszerűen az album hangulata, atmoszférája nyomasztó egy kicsit a számomra, amin nem igazán segítenek a naturalisztikus szövegek sem. Ám valószínűleg nem lenne különösebb gond, ha nem következne a 'Nausea', ami teljesen leülteti a hangulatot imho. Nem egy boldog track, de még csak nem is pörög úgy, mint az eddigiek. Épp ellenkezőleg: atmoszférikus, visszafogott szerzemény, és biztos vagyok benne, hogy - épp a hangulata miatt - sokan lesznek, akik nagyon szeretni fogják. Nem leszek, nem vagyok köztük, pedig általában szeretem a hangulatos, változatos muzsikákat. Na de ugorjunk: a 'Shotgun Wedding' ott folytatja, ahol a 'Nausea' előtt abbahagyták a fiúk, csak talán nem annyira fogós, mint az első számok voltak. A 'Vivid' itt-ott mintha a zenekar múltját, zenei gyökereit idézné, de stílusa nem tér el alapvetően a dalok többségétől. A 'Paint It Black' címe ismerősen csenghet sokak számára, ami nem meglepő, hiszen a Rolling Stones egyik slágerének feldolgozása a kilencedik track. A kivitelezés remek, értő kezekkel nyúltak a rock-klasszikushoz az Agony Scene tagjai. A záró 'Damned' a második leghosszabb darab a lemezen; jól felépített, ügyesen megszerkesztett, változatos kompozíció jellemzi.
Zeneileg a 'The Agony Scene' a Solid State jobban sikerült lemezei közé tartozik, a hangzás is szuper, ám aki szellemi felüdülésre vágyik, próbálkozzon valami mással.

--kristóf--