Vissza a lemezajánlókhoz

AYREON
The Human Equation
2004 InsideOutMusic

Az Ayreon egy holland úriember, Arjen Anthony Lucassen agyszüleménye, jó pár albummal a háta mögött. A project progresszív rockzenét gyárt, a 'főnökön' kívül több muzsikus és rendszerint egy rakás énekes közreműködésével. Férfiasan bevallom, a 2004-es keltezésű 'The Human Equation' volt az első Ayreon lemez, amire felfigyeltem, mégpedig éppen a vendégénekesek listája miatt, ugyanis szerepelt rajta Eric Clayton neve. Ha valaki esetleg nem tudná, nevezett férfiú a Saviour Machine frontembere.
Hűséges SM-fanként természetesen kíváncsi voltam, miféle vállalkozásba is csöppent bele Eric Clayton. Nos, a 'The Human Equation' egy konceptalbum, amely az Ayreon hagyományaitól eltérően nem az űr, nem az emberi történelem, és nem is a fantázia birodalmában játszódik. Azazhogy ez utóbbi területhez mégiscsak kötődik, ugyanis a cselekmény két színtere közül az egyik a főhős lelke, míg a másik az a kórházi szoba, ahol a főszereplő teste foglal helyet egy autóbaleset következményeként. A szereplők közül hárman tartózkodnak a kórházban: a balesetet szenvedett főhős, akit James LaBrie, a Dream Theater énekese személyesít meg, felesége, akit egy mecikói énekesnő, Marcela Bovio (Elfonia) alakít - őt hirdetés révén fedezte fel Arjen mester -, s végül a legjobb barát, akinek maga a főnök kölcsönözte a hangját. A másik színtéren ennél jóval színesebb a paletta, hiszen a kómába esett főszereplő érzelmei viaskodnak egymással, plusz felbukkan emlékei között édesapja is. Őt Mike Baker (Shadow Gallery) alakítja, s lévén az apa egy kegyetlen, cinikus személy, afféle Alice Cooper-es karaktert igyekeztek formálni belőle a felvételek során. A különféle lelki jelenségeknek olyan személyek adnak hangot, mint ugyebár Eric Clayton (Értelem - Saviour Machine), Devin Townsend (Indulat - Strapping Young Lad), Devon Graves (Szenvedés - Dead Soul Tribe, Psychotic Waltz), Mikael Akerfeldt (Félelem - Opeth), Heather Findlay (Szeretet/Szerelem -Blackmore's Night, Mostly Autumn), Magnus Ekwall (Büszkeség - The Quill), illetve Irene Jansen (Szenvedély - Star One). Felsorolni is nehéz. Az mindenesetre rögtön látszik, hogy a nevek alapján rossz nem nagyon lehet ez a produkció. Nem is az.
A történet röviden: emberünk különös, mondhatni megmagyarázhatatlan körülmények között balesetet szenved autójával, majd ahogy kómában fekszik a kórházi ágyon, szembesül magával, érzelmeivel, múltjával, jelenével. Kiderül, hogy apja soha nem tanúsított szeretetet családja iránt, így a fiúból egy bizonytalan, örökké bizonyítani akaró személy lett. Anyja haláláért is magát hibáztatja, majd belátja, hogy feleségét is hasonlóan kezelte, mint apja az anyját. Mint kiderül, legjobb barátjával is kiszúrt az örökös versengés miatt, ugyanakkor meg is orrolt rá, mivel együtt látta elhanyagolt asszonyával. A történet vége persze happy end, de tartogat még egy meglepetést is, amit igazából azok fognak érteni, akik ismerik az Ayreon korábbi albumait is.
A zene stílusában nem tér el jelentősen az eddigi lemezektől, ám úgy látom, Arjen mester előbbre tudott lépni. Jobbak, változatosabbak, kidolgozottabbak a dalok, mint eddig bármikor, és természetesen a szereplőválogatás tökéletes, mindenki a karakterének megfelelő szerepet kapta. Igazából nehéz is lenne elképzelni, ki más felelhetett volna meg jobban egy adott szerep számára, mint aki végül megkapta. Egyébként a főnök terve az volt, hogy csupa olyan embert hív meg, aki korábban egy Ayreon-korongon sem volt hallható. Egy esetben tett kivételt, mégpedig a dobossal kapcsolatban, mivel Ed Warby (Gorefest) annyira jól 'bevált' korábban, hogy elmondása szerint rátermettebb személyt keresve sem találhatott volna. 'Nagy névként' felbukkan egy Hammond-szóló erejéig Ken Hensley (Uriah Heep), illetve Oliver Wakeman is elnyom egy szintiszólót, ő pedig, ha jól tévedek, Rick Wakeman (Yes) fia. Billentyűszólót mutat be még Martin Orford és Joost van den Broek is, rajtuk kívül különféle akusztikus hangszerek kezelőit hallhatjuk a lemezen. Jól is jönnek az akusztikus hangszerek (vonósok, fuvola, síp, mandolin, furulya, duda, didgeridoo), ugyanis több folkos zenei téma is előkerül, amik tovább színesítik az amúgy is elég eklektikus zenét. A dobos Ed Warby-t külön is csodálom, hiszen többféle stílusban kell otthon lennie egy ilyen lemez feljátszásakor. Otthon is van, és ahogy elhallgatom, a poliritmikus megoldások sem okoznak neki nehézséget. Természetesen a gitárokat és a basszust maga a mester rántotta fel, aki emellett mandolinozott és billentyűzött is. Hangulatban is széles skálán mozog az anyag, hiszen az egész lágy akusztikus témáktól a 'pszichodelejes' részeken át a durva, hörgéses-károgásos-mélyrehangoltgitáros metalig van itt sok minden. Zseniális album úgy, ahogy van, na!
Ja, valamit még mindig nem mondtam: a borító is gyönyörű, teljesen jól eltalálta a lényeget az Arjennel már korábban is dolgozó festőművész, de a belső is szépen kivitelezett. Ja, és azt se mondtam (mert ez már tényleg természetesnek számít), hogy a hangzás kiváló.
Ha mindez még mindig nem lett volna elég, az eleve dupla CD-t kitevő kiadványt megvehetjük DVD-vel megspékelve, díszdobozban is. A DVD önmagában is megállná a helyét, bemutatásra kerül a project elejétől a végéig, az eredeti ötlet megszületésétől kezdve a dalok megírásán, a közreműködők összegyűjtésén, a stúdiómunkákon át az Ayreon bemutatásáig minden górcső alá kerül, de még Ed Warby is bemutatja dobfelszerelését, és videoklipet is láthatunk. A menük is szépek. Ha valaki az album megvásárlásán töri a fejét, mindenképpen a DVD-s verziót válassza.
Igazi remekmű a 'The Human Equation', a szelíd, csendes Arjen Lucassen-nek van mire szerénynek lennie.

--kristóf--