Vissza a lemezajánlókhoz

EXTOL
Burial
1998 Endtime Productions / 1998 Solid State Records

Az Extol névre hallgató norvég metal-csapat a 'Northern Lights' című 1996-os skandináv válogatáson tűnt fel három dallal, és azonnal kivívta a kritikusok és a műfaj iránt rajongók elismerését. Aztán kaptuk a hírt, hogy egy másik, a válogatáson szintén szereplő zenekar, a Schaliach alapítója csatlakozott a bandához. Mivel jómagam nagy Schaliach-rajongó voltam (és vagyok), úgy gondoltam, a frigyből valami fantasztikus dolog kell, hogy szülessen.
A szintén 1996-ban napvilágot látott 'Embraced' című háromszámos demo, mely csupa új dalt tartalmazott, meggyőzött az igazamról. A három dalból kettő (az 'Embraced' és a 'Burial') a bemutatkozó nagylemezen is helyet kapott, a harmadik (a 'Prodigal Son') pedig a 'Mesmerized' című EP-n vált CD-n is hozzáférhetővé, így aki lemaradt a demóról, valójában nem maradt le semmiről. Persze, aki nem akarta megvárni a nagylemez megjelenését, jól járt, ha hozzájutott a három nótához, mivel különleges élményben lehetett része. Nem véletlen, hogy a kritikákban világszerte felsőfokon beszélnek az Extol zenéjéről. Jóllehet a csapat kísérletezgetős kedvű death metal zenekarként aposztrofálja magát, a lépten-nyomon rájuk aggatott black metal jelző sem áll távol a valóságtól. Lényeg, hogy súlyos, mégis dallamos, ám egyúttal igen összetett muzsikára kell számítanunk a bandát hallgatva. Jól ragadta meg a lényeget az a kedves zenehallgató, aki az Extollal kapcsolatban hangot adott örömének, miszerint többé nem kell a Believert gyászolnia. És valóban: a legendás thrash-zenekar feloszlása óta nem nagyon hallhattunk ennyi komplex, mégis fogós riffet egy rakáson, főleg, hogy a Tourniquet ez idő tájt erősen gyengélkedett. Az igei szövegek is erősítik a párhuzamot, sőt, a szimfonikus hangszerek is szóhoz jutnak helyenként, még ha talán ritkábban is, mint a Believerben, és hiányzik a szoprán operaénekesnő is. Jelentős az eltérés az énekest illetően egyébként is: Peter Espevoll a skandináv extrém metalra jellemző énekhangok széles skáláját vonultatja föl a death metalos hörgéstől a black metalos károgáson át a csendes beszédhangig, amit Ole Borud kellemes énekhangja egészít ki a szükséges pillanatokban. A 'Reflections Of A Broken Soul' éppen az éneknek köszönhetően vált a rajongók első számú kedvencévé szerte a glóbuszon: Peter és Ole folyamatosan váltják egymást a dal folyamán, aminek következtében végig sikerül fönntartani a dal lüktetését és lendületét, holott egy viszonylag mérsékeltebb számról van szó. Másik kimagasló darab a záró 'Jesus Kom Til Jorden For A Do', egy magasztos, norvég nyelvű himnusz, amely fokozatosan bontakozik ki, és méltó lezárása egy nagyszerű lemeznek.
Semmiképpen nem mehetek el szó nélkül a zenészek teljesítménye mellett, muszáj külön is megemlékeznem róluk. Az egy dolog, hogy olyan dalokat sikerült írniuk, amilyeneket igen ritkán van szerencsénk hallani; csakhogy ezeket valakiknek el is kellett tudniuk játszani. Hála az Égnek, az Extol tagjai nem olyan kontárok, akiktől félteni kellene a lemezen hallható gyöngyszemeket: mindegyikük mestere hangszerének, így egyetlen ötletmorzsa sem esik le kihasználatlanul, az elképzeléseket maradéktalanul meg tudják valósítani. És hogy a kép teljes legyen, az élő show is fergeteges, felejthetetlen élményt nyújtva azoknak a mázlistáknak, akiknek megadatik, hogy részt vegyenek rajta.
Az Extol (nevéhez méltóan) olyan lemezzel mutatkozott be a zenei világban, amely felemeli, és büszkén hirdeti Urunk és Istenünk nevét. Akiért a korong szól.

--kristóf--