Vissza a lemezajánlókhoz

SAINT
Time's End
1986 Pure Metal / 2002 Millenium Eight Records

A Saint egyike volt az első white metal bandáknak, amelyeknek nagylemeze jelent meg a '80-as években. Az 1986-os 'Time's End' volt a zenekar első LP-je az 1984-ben megjelent, 'Warriors Of The Son' című hatszámos kazettát követően.
A nagylemezen a csapat a kazettán megismert vonalat viszi tovább, azaz a Judas Priesthez hasonlítható, erőteljes heavy metalt hallhatunk az albumon. A hangzás javult az előző kiadványhoz képest, a 'Time's End' így valódi profi kiadványként, nem jó minőségű demóként szólal meg. Josh Kramer karcos hangja ezúttal is nagyban meghatározza a banda karakterét, igazából ehhez az orgánumhoz másfajta zene nem is nagyon passzolna, vagy mondhatnánk fordítva is: Josh Kramer hangja mintha csak direkt ehhez a műfajhoz lett volna 'kitalálva'. A zenekarral sincs problémám, a dalok is tetszenek, csak éppen az olyan kaliberű slágert hiányolom, amilyen az 'Abyss' volt a számomra a 'Warriors Of The Son'-ról. Az viszont jó, hogy továbbra sincs kényszeredett, izzadtságszagú szirupos ballada a repertoárban.
Egyébként nekem a 2002-es újrakiadás van meg, ami több szempontból is érdekes. Az első és legkevésbé lényeges, hogy némileg összekavarták a számcímek sorrendjét a borítón. A második, ami már jelentősebb, hogy kapunk némi írott kommentárt a bandától a lemezzel kapcsolatban. A harmadik, egyúttal legnagyobb horderejű tény, hogy a stúdióalbum mellett felégették a CD-re a csapat 1986-os Cornerstone-os fellépésének hanganyagát. Igaz, nem csúcsminőség, de akkor is, a rajongóknak óriási öröm. Számlista: 'Warriors Of The Son', 'Legions Of The Dead', 'Primed And Ready', 'Time's End', 'Vicars Of Fate', 'Through You', 'Island Prisoner', 'In The Night', s végül, de persze egyáltalán nem utolsósorban: 'Abyss'. Feltűnő, hogy Josh hangja a vége felé nehezen bírja, de azért csak végigküzdi a fiú a műsoridőt.
A 'Time's End' talán nem alapmű, de mindenképpen értékes lemez, és egy white metal gyűjtemény sem lehet teljes nélküle. Emellett újabb (vagyis inkább régebbi) példa arra, hogy béna borító is takarhat jó hallgatnivalót.

--kristóf--