Vissza a lemezajánlókhoz

SAVIOUR MACHINE
Saviour Machine II
1994 Frontline Records / 1996 Massacre Records

A californiai Saviour Machine első lemeze után csaknem a kiadó áldozatává vált. Miután a Frontline vezetőségében változások történtek, a banda iránt erősen csökkent a bizalom. Ennek következményeként nem elég, hogy a lemezből feleannyit nyomtak csak, ráadásul a csapatnak hangmérnököt sem akartak biztosítani a stúdióban. Végül némi baráti segítséggel a kitartó muzsikusok ennek ellenére megbirkóztak a feladattal, ám ezzel együtt azt mondhatjuk, kisebbfajta csoda, hogy a 'Saviour Machine II' megjelenhetett egyáltalán.
Pedig mekkora veszteség lett volna, ha nem jelenik meg! A 'Saviour Machine II' egy különleges album. A 'Saviour Machine' is az, ám a folytatás mégis más. Másképpen különleges. Az alapvető összetevők pedig nem változtak: a dráma, a pátosz, a színpadiasság továbbra is a produkció alapvető kellékei, a régi muzsikusok közül is mindössze Sam West cserélődött le; az új dobost Jayson Heartnak hívják. Nem akarom az ő érdemeit kisebbíteni, mégis azt kell mondjam, nem az ő érkezése okozta a változást. Annál inkább az új billentyűs, Nathan Van Hala. Az új fiú különösen a 'Legend' trilógia során lépett elő zenei főszereplővé, ám már ekkor letette a névjegyét. Arról nem is beszélve, hogy állandó tagként nyilván nagyobb befolyása lehetett a zenére, és jobban össze tudott szokni a többiekkel. Rajta kívül jelentős újdonság zenei téren a cselló és a fuvola alkalmazása, amelyek remekül illeszkednek a Saviour Machine soundba.
A 'Saviour Machine II' leginkább az elesettekhez szól, azokhoz, akiket megtapostak, összetörtek, de akik mégis kutatnak valami szalmaszál után, amiben megkapaszkodhatnak. Az album nekik nyújthat vigasztalást, bár szerepe nem korlátozódik ennyire. Számtalan érdekes gondolattal lehet gazdagabb, aki veszi a fáradságot, hogy odafigyeljen Eric mondani- (énekelni-)valójára, és számtalan új gondolatot is ébreszt a korong a nyitott hallgatóban. Akárcsak a bemutatkozó lemezen, ezúttal is sikerült olyan dalokkal lezárni a korongot, amelyek után az ember nem nagyon jut szóhoz egy darabig, annyira az élmény hatása alá kerül. Az 'Overture', a 'Love Never Dies', és a 'Saviour Machine II' mélyen megérinti az embert, na nem mintha az anyag megelőző része felszínes lett volna. Ezen a CD-n található a bátran monumentálisnak nevezhető, több mint 16 perc hosszúságú 'The Stand', amelyben több motívum is visszaköszön a '90-es demóból. A dal egyfajta védőbeszéd a zenekar számára, az őket ért durva támadásokra reagálva, de ennél jóval több is egyben. Számtalan általános megállapítást tartalmaz, amelyek egyformán szólnak minden emberhez. A keleties zenei megoldások is sokat tesznek azért, hogy igazán emlékezetessé váljon a dal.
Olyan jellegű, gyorsabb, lendületesebb nótákat, mint az első lemezen hallható 'The Widow And The Bride', a 'Ludicrous Smiles', vagy a 'Christians And Lunatics', itt nem találunk. A veszteséget drámával, hangulattal egyenlíti ki a zenekar, bár akad dinamizmus bőven az 'Enter The Idol'-ban vagy a 'The Hunger Circle'-ben is.
Aki szereti az elgondolkoztató, drámai, mégsem tragikus muzsikát, jó helyen keresgél a Saviour Machine-nél. A 'Saviour Machine II' hidat képez a bemutatkozó korong valamivel könnyebben emészthető gótikus rock-ja és a 'Legend' trilógia elborult drámája között. Akik még nem ismerik a zenekart, azok számára ideális kezdés lehet.

--kristóf--