Vissza a lemezajánlókhoz

SHADOW GALLERY
Tyranny
1998 Magna Carta

A Shadow Gallery napjaink, illetve az elmúlt évtized egyik legjobb progresszív rock/metal zenekara. Nem mindenki tudja róluk, ezért elmondom, hogy az együttes tagjainak nagy része - köztük a fő dalszerző, egyben basszusgitáros Carl Cadden-James - hívő keresztény.
A Shadow Gallery harmadik nagylemeze a 'Tyranny', amelyet nem lehet eléggé dicsérni. A 'Tyranny' konceptalbum, amely az amerikai hadügyminisztérium egy képzelt, bennfentes műszaki munkatársának sztoriját meséli el. A CD-t hallgatva ott csöppenünk bele a cselekménybe (in medias res), hogy a főhős egy véres háború következtében épp kiábrándul munkájából, és hátat fordít hivatásának. Az ezt követő csaknem egy évet dolgozza fel az album, amely idő alatt hősünk élete teljesen felfordul, ám mégis azzal a reménységgel ér véget a történet, hogy az átélt megpróbáltatások egy új, jobb, boldogabb élet számára nyitottak kaput. A szerzők természetesen nem szorítkoztak az események tényszerű közlésére, jelentős hangsúlyt kapnak a főszereplő lelkében dúló konfliktusok, érzelmi megrázkódtatások, vívódások, meg persze a képbe bejövő szerelmi vonal. Jóllehet így összesűrítve nem feltétlenül hangzik valami izgalmasnak a mű, a Shadow Gallery-nek megvolt a tehetsége ahhoz, hogy izgalmas és megindító hallgatnivalót hozzon össze a témából.
Persze a sztori mellett roppant fontos, mondhatni lényeges a zene maga, elvégre az ember leggyakrabban a zene miatt kapja fel a fejét egy albumra, előadóra, és csak utána derül ki, miről is szól pontosan a műalkotás. A hattagú Shadow Gallery nevével ellentétben nemcsak árnyéka a nagyoknak. Még csak nem is holmi galeri, inkább egy válogatott csapathoz hasonlítanám, hiszen a szakma képzett képviselői gyűltek össze az együttes zászlaja alatt. Nem is vesztegetném a szót különösebben a zenészek méltatására, persze nem azért, mert nem lenne mit mondanom. Elégedjünk meg azzal, hogy mindegyik tag a hangszerét kiválóan ismerő, a mesterségét remekül értő muzsikus. Emellett olyan vendégek is közreműködnek, mint a Dream Theater énekese, James LaBrie, vagy a Royal Hunt-ból ismert D.C. Cooper; előbbi a főhős édesapja, utóbbi a gonosz katonai/politikai gépezet képviselőjének megtestesítőjeként. A főszereplő szerelmét egy kitűnő énekesnő, Laura Jaeger formálta meg. Vendégzenészként közreműködött továbbá Paul Chou hegedűn, így az ugyancsak Carl-Cadden James által megszólaltatott fuvola és a nagy szerephez jutó zongora mellett tovább bővült a klasszikus zenei hangszerek száma. A lemezt két felvonásra osztották, az első hét szám az elsőbe, a többi a másodikba tartozik.
A Shadow Gallery érdeme, hogy egy több mint egy óra hosszú lemezt az első pillanattól az utolsóig izgalmassá tudott lenni. Ez többek között annak köszönhető, hogy megtalálták a helyes arányt a technikás, progresszív betétek és a fogós témák, dallamok között. Aki szereti a rock-zenét, szinte mindent megkap az albumon, amit a stílus csak nyújthat: gyors, lendületes illetve lassú, lírai részek, egyszerű illetve összetett témák, szimplább illetve monumentális hangszerelés, az instrumentálistól a gazdag vokállal ellátott időszakokig rengeteg árnyalatot, hangulatot bemutat a zenekar; látszik, hogy a 'Carved In Stone' óta eltelt három évben nem tétlenkedtek, nem ültek a babérjaikon a fiúk. Gondosan kidolgozott munka a 'Tyranny', mégsem gépies. A Shadow Gallery nem megélhetési zenekar, a tagjai élvezik, amit csinálnak, így ami a kezeik közül kijön, azért a közönség hálás lehet, mint ahogy az is. A Shadow Gallery úgy tudott nevet szerezni magának a zenei világban, hogy gyakorlatilag nem ad koncerteket. Ehhez azonban tényleg a maximumot kell nyújtani a lemezeken. Eddig ez sikerült, reméljük, ezt még a következő albumok után is elmondhatjuk róluk.

--kristóf--