Vissza a lemezajánlókhoz

SHADOW GALLERY
Legacy
2001 Magna Carta

Furcsa egy 'zenekar' ez a Shadow Gallery: időnként gondolnak egyet, összejönnek, és csinálnak egy döbbenetesen jó prog metal albumot. Csak úgy 'poénból', minden erőlködés nélkül; legalábbis a lemezeken hallani, hogy a készítői kedvtelésből csinálják, amit csinálnak. Így is van, hiszen nem a Shadow Gallery-ből élnek; a Shadow Gallery szigorú értelemben véve nem is zenekar - ezért is használtam idézőjelet az elején -, hiszen még egy koncertet sem adott, és az aktuális album elkészülte után mindenki megy a dolgára egész addig, míg újra össze nem 'trombitálják' a társaságot, hogy nekiálljanak a folytatásnak.
Prog-metal banda lévén természetes, hogy előjön a Dream Theater-rel való összehasonlítgatás, mennyire nyúlja vagy nem nyúlja az illető zenekar az etalonbandát. Úgy vélem, hogy noha a hatások érezhetők, a Shadow Gallery nem klónbanda, hiszen a fel-felbukkanó Pink Floyd-os hangulatok, a Yes-t idéző billentyűgazdagság, meg a sok vokál révén kialakult a csapat sajátos, egyedinek mondható hangzásvilága. Aztán ott van még az énekes Mike Baker, akit sokan kritizálnak - na ebben a Shadow Gallery maximálisan hasonul a Dream Theater-höz, hiszen James LaBrie-t is sok kritika éri. Szerintem Mike Baker tud énekelni, és van karaktere, ami ugyanúgy egybeforrott a Shadow Gallery-vel, mint James LaBrie-é a Dream Theater-rel.
E kis közjáték után lássunk végre valami konkrétat a lemezről is. A 'Legacy' a negyedik a Shadow Gallery nagylemezeinek sorában, és az után a 'Tyranny' után következik, amit sokan tartanak ma is a legjobbnak a csapat CD-i közül. Nem kis elvárásoknak kellett hát, hogy megfeleljen az együttes, ám mivel ezeket az elvárásokat saját munkájuk minősége 'provokálta ki', valós esélyük volt rá, hogy meg is felelnek nekik. Mindenesetre nem hallatszik rajtuk, hogy különösebben erőlködtek volna a 'Legacy' készítése közben: ugyanolyan jó hangulatú örömzene ez, mint az előző albumok.
Érdekes megfigyelni, hogy amint az ötödik lemez, a 'Room V' a harmadik, a 'Tyranny' folytatása, úgy itt a nyitódal, a 'Cliffhanger 2' a második lemezre, a 'Carved In Stone'-ra utal vissza. Amúgy viszont a 'Legacy' nem tér vissza stílusában a 'Carved In Stone'-hoz, ugyanakkor eltér a 'Tyranny'-től is. Kedvenc számom a lendületes címadó dal, ami a roppant hosszú zárószámot előzi meg. Utóbbi hossza több mint harmincnégy perc, ami még a perceken keresztül tartó csendet beleszámítva is ugyancsak impozáns adat...
A 'Legacy'-t hallgatva azt mondhatom, nem volt hiábavaló a banda munkája, jó, hogy újra összejöttek a fiúk, és zenéltek nekünk egyet. Bárcsak élőben is láthatnánk őket egyszer...

--kristóf--