Vissza a lemezajánlókhoz

SHADOW GALLERY
Room V
2005 InsideOutMusic

A Shadow Gallery első lemeze nem igazán fogott meg, ám az utána következő három album mindegyike zseniális lett. Gondban is lennék, ha kedvencet kéne választanom közülük, hiszen mindhárom annyira jó, de ha nagyon muszáj lenne, valószínűleg a középsőt, a 'Tyranny'-t választanám.
Így aztán senki nem csodálkozhat, ha elárulom, hogy igencsak felcsigázott, amikor megneszeltem, hogy az ötödik album, a 'Room V' a 'Tyranny' folytatása lesz. A 'Tyranny' ugyanis konceptalbum volt, aminek a cselekményét nyitva hagyták a végén, így tulajdonképpen nem is olyan meglepő, hogy a banda újra fölvette a fonalat, és elkezdte tovább gombolyítani. Ja, és mindezt új kiadónál, a progresszív muzsikák fellegvárának számító InsideOut-nál tette, ahol nemes hagyomány, hogy a kiadványok többségéből 'special edition' is készül; nincs ez másként most sem, az extra változathoz bónusz CD is jár.
Annyit gyorsan leszögeznék, hogy a cselekményt illetően homályban tapogatózom, ugyanis a promo CD-hez nem jár szövegkönyv, a 'rendes' CD még nem jelent meg, az albumot hallgatva meg annyira leköt a zene, hogy nem igazán szoktam a szöveget tanulmányozni. Úgyhogy maradjunk a zenénél.
Az albumot rövid, ám pörgős intro, a 'Manhunt' vezeti be, majd egy lassú nóta jön, a 'Comfort Me', amiben ismét hallhatjuk a 'Tyranny' egyik főszereplőjét 'szinkronizáló' énekesnő, Laura Jaeger gyönyörű hangját. A 'The Andromeda Strain' ismét egy lendületesebb dal, de lévén csaknem hét perc hosszú, van idő kicsit visszább venni a lendületből adott esetben, hogy azért a zene dinamikája se sérüljön. A 'Vow' aztán megint egy ballada, és bár több mint nyolc perces, unalmasnak nem nevezném. Jól érvényesül benne az énekes Mike Baker líraibb oldala. A 'Birth Of A Daughter' ismét egy rövidebb instrumentális vágta, ám rövidsége ellenére is tartalmaz izgalmas zenei momentumokat, a virtuóz hangszerkezelés meg bátran nevezhető lenyűgözőnek. A 'Death Of A Mother' ugyancsak egy rövid és gyors hangszeres darab, amiben főképp talán a zongora tündököl. Az album első felét a csendes, zongoraalapú 'balladácska', a 'Lamentia' zárja.
A második felvonás az instrumentális, 'építkezős' 'Seven Years'-zel veszi kezdetét, amit számomra az ikergitárok tesznek igazán emlékezetessé. Ezután a legrövidebb track, a 'Dark' következik, ami gyakorlatilag nem más, mint egy ének nélküli átvezetés a balladisztikus 'Torn'-ba. Mint várható, a 'The Archer Of Ben Salem' megint egy rockosabb nóta, amiben Mike Baker itt-ott ugyancsak agresszíven énekel, megmutatva, hogy tud ő ilyen is lenni. Talán mondanom sem kell, hogy az 'Encrypted' megint egy kényelmesebb tempójú dal, és hogy az utána következő címadó nótával ismét felpörög egy kicsit a lemez. Mellesleg a 'Room V' a kedvenc számom az albumról, szóval aki eddig eljutott a CD hallgatásában (ami úgy egyórányi fülelést jelent), nem tette hiába. Különösen a dal instrumentális második fele sikerült nagyon jól. A záró 'Rain' a leghosszabb track a korongon, és noha nem egy gyors nóta, a gitárok és a dob elég feszes alapot teremtenek benne ahhoz, hogy ne lehessen ezt is egyértelműen balladának minősíteni.
Az InsideOut megítélésem szerint nem csinált rossz boltot a Shadow Gallery szerződtetésével, hiszen a banda mindent felmutat ezúttal is, amire a prog-rajongók csak vágyhatnak: komplex dalok, virtuóz hangszerkezelés, gazdag hangszerelés, szép dallamok, jó hangzás, hosszú lemez, és minden bizonnyal érdekes és elgondolkodtató szövegek is - mi kellhet még?

--kristóf--