Jurinkovits Júlia: Médiumok, és ami bennük van

Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Nyitott Stúdiók című programot. A Rádió Szombathely, a Nyugat- és a Berzsenyi Rádió, valamint a Szombathelyi Televízió napi munkájával ismerkedhettek december 2-án az odalátogató érdeklődők, a középiskolások és egyetemi hallgatók. A rendezvény a Mercurius Alapítvány szervezésében, a négy médium összefogásával, valamint a NYME-SEK kommunikáció szak végzős hallgatóinak közreműködésével valósult meg.

A négy médium közül a Berzsenyi Rádió már november 30-án megnyitotta kapuit és december 3-áig várta az érdeklődőket, különböző színes programokkal. Meg lehetett tekinteni a stúdiót, annak technikáját és bepillanthattak az élő adásokba is a kíváncsiskodók. Újdonság volt, hogy az idelátogatók maguk is kipróbálhatták a rádió technikai eszközeit, egyetemi híreket olvashattak fel, vicces filmrészleteket szinkronizálhattak, nyelvtörőket mondhattak, azaz egy kicsit megismerkedhettek a rádiós szereppel. Akadtak olyan vendégek is, akik már kész műsorral lepték meg az itt dolgozókat.

Voltak, akik nem először látogattak el a különböző helyszínekre, mégis tartogatott számukra újdonságokat a nyílt nap. Nagyszerű lehetőséget adott a hallgatóknak, nézőknek ez az alkalom arra, hogy megtudhassák, milyen időigényes és egyszerűnek nem mondható feladat egy műsor összeállítása, mire érdemes odafigyelni, valamint, hogy milyen eszközöket használnak a különböző médiumok a napi munka során.

A Nyitott Stúdiók időpontja egybeesett az egyetem nyílt napjával. Ez kitűnő alkalom volt a középiskolások számára, hiszen így nem csak az egyetemmel ismerkedhettek meg, hanem az újságírás iránt érdeklődőknek remek lehetőség volt ez, hogy kicsit közelebb kerüljenek ahhoz a világhoz, amiben később dolgozni szeretnének.
Az egyetem kommunikáció tanszéke évről évre bővíti a hallgatók gyakorlati oktatását, mert fontosnak tartják, hogy ne csak elméletben sajátíthassák el a szakma alapjait. Ebben a Nyitott Stúdiók program és a Berzsenyi Rádió fontos szerepet játszanak, hiszen itt gyakorlatban ismerkedhetnek meg az újságíró szakos hallgatók a rádiózás alapjaival, így szerezve referenciaanyagot, mellyel el tudnak helyezkedni a későbbiekben, valamint a rendezvény szervezésével szintén egy kis gyakorlathoz jutnak a PR szakirány tanulói is.

A rendezvény az idei év során is sikeresen zajlott le és előreláthatólag jövőre is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

2010. december 6.

Egy százalék

Kérjük támogassa adója 1 %-val a Mercurius Alapítvány tevékenységét.
Támogatását köszönjük!

A kedvezményezett adószáma:
18896819-1-18

A kedvezményezett neve és címe:
Mercurius Alapítvány
9700 Szombathely, Körmöc u. 27.

Bankszámlaszám:
HVB 10918001-00000024-50680009

Köszönjük a 2011. évi SZJA 1% felajánlásokat!

  • Letölthető rendelkező nyilatkozat
  • Rólunk írták…

    Legutóbbi bejegyzések

    Archívum

    Fotóinkból...

    image tv2-jpg

    Admin

    (C) Mercurius Alapítvány