Célkitűzés a gyakorlatban - "porhintés"- mentesen!
Bizonyára gyakran találkoztál már a következő mondatokkal:
"Csak vágj bele!"
"Ha igazán akarod, akkor megteszel majd minden tőled telhetőt."
"Képzeld el azt, hogy a kislányod egy sziklakiemelkedésbe kapaszkodva függeszkedik egy mély szakadék felett. Csak abban az esetben mentheted őt meg, ha a hónap vége előtt beléptetsz a hálózatodba még 3 új munkatársat... Ugye meg fogod találni azt a 3 személyt?"
"Amit az elméd képes megalkotni, azt a tested meg fogja valósítani, sőt még annál is többet."
Tim Sales - egyik népszerű amerikai hálózatépítő szakértő - véleménye szerint korábban ilyen, és a hozzájuk hasonló mondatok, igen értékesek voltak a számára. A legutolsó mondat például, az Amerikai Tengerészgyalogságnál a búvárképző kiképzéseken vele együtt gyakorlatozó csapattársainak a trikójára volt felírva. Volt olyan eset, hogy már elképzelhetetlennek tűnt számára, hogy képes lesz még megtenni néhány lépést, úszni néhány karcsapást, amikor megpillantotta az előtte haladó társa trikójának hátán lévő feliratot: "Amit az elméd képes megalkotni, azt a tested meg fogja valósítani, sőt még annál is többet." Ebből erőt merített és sikerült megtennie a még hátra lévő távolságot! Így hát, ez a mondat akkor (és azóta is) értéket képvisel a számára.
DE A BUZDÍTÁS, EGYÁLTALÁN NEM HELYETTESÍTI A GYAKORLATI OKTATÁST.
Ahhoz, hogy az ember még egy további kilométer lefutására, vagy leúszására képes legyen, nincsen szükség több tudásra. Csak a már begyakorlott ismeretek folyamatos alkalmazása igényelt. Ez az a pont, amikor a cselekvésre ösztönzésnek jön el az ideje. De a gyakorlati oktatást nem lehet cselekvésre ösztönzéssel behelyettesíteni. Ha valaki nem tud úszni és ahelyett, hogy megtanítanák őt erre, csak buzdítással, mondván "Csináld csak!" - nem sok eredményre jutnának vele. Főként abban az esetben, ha csupán folyamatosan tétlenül néznék azt, hogy miként vergődik az illető a vízben.
Megértve a fenti sorokat, képesnek kell lennünk
| 1.
Egy célt magunknak pontosan kitűzni (az ember nem szokott olyasmiért
mindent beleadva hajtani, amit nem igazán akar elérni.) 2. Egy pontos tervet elkészíteni a célunk megvalósítására. 3. Ezt a tervet pontosan meghatározott feladatokra lebontani. 4. Ezeket a feladatokat pontosan meghatározott műveletekre felosztani. 5. Precízen átszervezni az életünket annak érdekében, hogy ezeket a műveleteket sikerrel elvégezhessük. |
... mindez meghatározza
azt, hogy vagy hagyjuk magunkat sodródni az életben, mint egy a tenger vizében
önmagát kormányozni képtelen medúza, teljesen rábízva sorsát a vízáramlatok
kiszámíthatatlan örvénylésére... vagy ELDÖNTJÜK, HOGY MIT AKARUNK - és meg is
szerezzük azt magunknak.
Ezután megint elhatározunk egy újabb dolgot, és azt is megszerezzük. Majd mégegyszer
elhatározunk egy új dolgot... és azt is megkapjuk. Egymást követően többször
megismételjük ezt a műveletet, hogy elérjük azt, amit akarunk. Ezután folytassuk
ezt a cselekedetünket, de most már egy olyan célt tűzzünk magunk elé, ami egy
kicsivel meghaladja a jelenlegi képességeinket, a bennünket segítők lehetőségeit
és a környezeti adottságainkat.
Így egy olyan személlyé válhatunk, aki képes lesz a Földet egy jobb élettérré változtatni.
Annyi értéket jelentünk a Földünk számára, amennyivel képesek vagyunk hozzájárulni annak gyarapodásához. Egyéb esetben csupán, annak adósai számát gyarapítjuk.
Akkor visszatérve a célmeghatározáshoz, elmondhatjuk, hogy a célunk megvalósítása
a következő folyamat eredményeként fog megtörténni.
Miután átszerveztük az életünket a kijelölt műveletek végrehajtásához, és el is végeztük azokat, eljutunk a kitűzött feladataink sikeres megvalósításához. A kitűzött feladataink sikeres elvégzése, az előzőleg meghatározott tervünk megvalósítását eredményezi. A megvalósított tervünk pedig, azt jelenti, hogy sikerült elérnünk a kitűzött célunkat!
A célkitűzés folyamatának ezzel fordított sorrendet kell követnie.
A célmeghatározás alatt valaminek a megszerzését, elsajátítását, megtanulását, vagy valamivé válást kell érteni. Az nem célkitűzés, hogy "Naponta 10 idegen személlyel fogok megismerkedni." - ez inkább csak egy kitűzött feladat, és nem több.
Célszerű egy egyszerű meghatározással
leírni, hogy mit szeretnénk elérni. Mondjuk, hogy : "A célom az, hogy elérjem
a Supervisor fokozatot a Marketing Tervben (jutalékrendszerben)."
Fontos "kellék" a határidő meghatározása. Mondjuk: "Egy éven
belül"
A határidő nélküli célkitűzés nem más, mint csupán egy ábránd.
Több cél kitűzése esetén ügyelni kell azok fontosság szerinti rangsorolására, és egymásra épülésére.
Segítségünkre lehet ebben a következő mondás: " Bármit megszerezhetsz magadnak, amit csak akarsz, csak nem egyszerre az egészet."
| JÓTANÁCS:
A célkitűzéseinket nem ajánlott az íróasztalunknál ülve, a szokásos munkahelyi környezetünkben elkészítenünk. Nagy a valószínűsége annak, hogy ott ugyanis számos befejezetlen munkánkra utaló figyelemelvonó tárgyat fogunk találni, ami megnehezíti a feladatunk eredményes elvégzését. (Pl. A számítógépünk sípolással jelzi egy újabb e-mail megérkezését, vagy pedig, váratlanul megszólal a telefonkészülékünk...) Ajánlatos inkább kimenni a szabadba, vagy más kedvenc helyünkre félrevonulni. |
A CÉLUNK megvalósítására egy tervet fogunk majd készíteni. Ennek nem szükséges túlzottan részletesnek lennie, elegendő egy általánosan megfogalmazott elképzelés.
Ezt követően a tervünket konkrét feladatokra bontjuk, amelyek elvégzése, garantálja a terv megvalósulását.
A feladatok olyan műveletekre bontandók, amelyek két óránál rövidebb időtartamon belül elvégezhetők.
Fontos lépés egy -egy kategória megfogalmazása során a visszaellenőrzés elvégzése. Tegyük fel mindig a kérdést, Ennek a tervnek / feladatnak / műveletnek az elvégzése valóban elősegíti-e az adott célkitűzés / terv / feladat hibátlan megvalósítását. Amennyiben a válasz: Nem. Akkor térjünk a témára vissza, és fogalmazzuk meg azt újból.
Fontos előfeltétele a célunk elérésének a fegyelmezett végrehajtás. A FEGYELEM nem más, mint meghozni egy döntést, és a későbbiekben ugyanezt a döntésünket többször is megismételni.
Gyengeségre vall az, ha nem vagyunk képesek az önmagunknak tett ígéretünket betartani. Ilyenkor csalódást okozunk saját magunknak. Sokan ezt a helyzetet úgy oldják meg, hogy többé nem tesznek semmilyen fogadalmat. Így megkímélik önmagukat az esetleges csalódástól. Az újévi fogyókúrák esetében is gyakran szokott ez előfordulni.
Segítségünkre lehet az, ha a fogadalmunkat beírjuk a határidőnaplónkba, és felsoroljuk a naponként elvégzendő feladatainkat is, amik ennek a célunknak az elérését szolgálják.
Nézzük akkor most meg egy PÉLDA segítségével, hogyan is kell egy célkitűzést a gyakorlatban megvalósítanunk.
Tegyük fel eldöntöttük, hogy: Megtanulunk gitározni! (CÉL)
Mit kell tennünk ehhez?
TERV:
1. Szerezni kell egy gitárt! (FELADAT)
2. El kell sajátítani a gitározás alapfogásait! (FELADAT)
3. Időt kell szakítani a gitározásra (pl. naponta 20 percet)! (FELADAT)
MŰVELETEK:
1. Gitár megszerzése érdekében:
1.a Tájékozódom az interneten a gitárfajtákról, árakról.
1.b Konzultálok a gitározni tudó barátaimmal ismerőseimmel
1.c Kiválasztom, hogy hol, kitől fogom megvenni a gitárt.
Eredmény: Megvásárolom a gitárt.
2. Gitározás alapfogásainak
elsajátítása érdekében:
2.a Megkérem az egyik barátomat / ismerősömet, hogy tanítson meg gitáron játszani.
2.b Telefonkönyvben / interneten keresek egy óraadó gitártanárt magamnak.
2.c Telefonon felhívok hangszerboltokat, és ajánlást kérek tőlük óraadó gitártanárokra,
a telefonszámuk megadásával.
Eredmény: Lesz egy gitártanárom
3. Gitáron való gyakorláshoz
szabadidő megteremtése érdekében:
3.a Előveszem a határidőnaplómat és bejelölöm, hogy mely napokon, mikor nyílik
alkalmam 20 perces gyakorlásra.
3.b Átcsoportosítom az elfoglaltságaimat, hogy a gitárórákra el tudjak majd
rendszeresen menni.
Eredmény: Megteremtettem a naponkénti 20 perces gitárgyakorláshoz szükséges
szabadidőt.
Nézzük meg most, hogy mikén néz ez ki a Network Marketing esetében!
Szintén egy PÉLDA kerül bemutatásra
CÉL: Elérni a havonkénti 80.000 forintos jövedelemszintet, egy éven belül.
TERV:
1. Első ügyfél megszerzése (FELADAT)
2. Első munkatárs megszerzése (FELADAT)
3. 400 VP szint elérése - Senior munkatárs (FELADAT)
4. 1000 VP szint elérése - Success Builder (FELADAT)
5. Supervisor szint elérése (FELADAT)
MŰVELETEK:
1. Az első ügyfél
megszerzése érdekében:
1.a Termék(ek) személyes fogyasztása
1.b Folyamatos önképzés
1.c Termékismeretek megszerzése
1.d Rendszeres részvétel a havonkénti bázisképzéseken
1.e A szponzorom ügyfélszerző rendszere alkalmazásának elsajátítása
1.f Ügyfélbarát kapcsolati marketinges módszerek elsajátítása
1.g Vevőjelöltek meghívása termékbemutatóra
1.h Vevőjelöltek meghívása Shape / Shake Partyra
1.i Konzultáció a szponzorommal hetente egy alkalommal.
1.j Ismerőseim - potenciális vásárlók - névlistájának elkészítése
1.k A fehérjeszükséglet meghatározó segédeszköz alkalmazásának megtanulása
1.l Telefonálási technikák elsajátítása
1.m Pozícionáló mondatok megtanulása. - termékre
Eredmény: Megvan az első ügyfelem
2. Az első munkatársam
megszerzése érdekében:
2.a Mi a Network Martketing témakör tanulmányozása (hírlevelek, könyvek)
2.b Rendszeres részvétel a havonkénti bázisképzésen
2.c Beszélgetés kezdeményezési típusmondatok megtanulása a jövedelemszerzési
lehetőség felkínálása céljából.
2.d Hirdetési módszerek megismerése és alkalmazása
2.e A szponzori vonalam munkatárstoborzó rendszerének megismerése
2.f Saját "testreszabott" e-mail cím kiválasztása
2.g Ismerőseim - potenciális munkatársak - névlistájának elkészítése
2.h Konzultáció a szponzorommal hetente egy alkalommal.
2.i Pozícionáló mondatok megtanulása. - jövedelemszerzésre
Eredmény: Megvan az első munkatársam!
3. Senior munkatársi
cím (400 VP szint) megszerzése érdekében:
3.a 5 folyamatosan vásárló ügyfél megszerzése
3.b Továbbajánlási módszerek elsajátítása
3. c Vevőgondozási feladatok megtanulása
3.d 3 új munkatárs beléptetése a csoportomba (munkatársaim száma összesen: 4
fő)
3.e Tapasztalataim átadása a belépő munkatársaimnak
3.f Internetes hirdetési módszerek megtanulása
Eredmény: Megvan A Senior munkatársi cím!
4. Success Builder
(1000 VP szint) elérése érdekében
4.a 2 Senior munkatárs kinevelése
a csoportomban
4.b Rendszeres részvétel a havonkénti bázisképzéseken
4.c Konzultáció a szponzorommal hetente egy alkalommal.
4.d 2 új folyamatosan vásárló ügyfél megszerzése (ügyfeleim száma összesen:
7 fő)
4.e 2 új munkatárs beléptetése a csoportomba (munkatársaim száma összesen: 6
fő)
4.f Tapasztalataim átadása a munkatársaimnak
Eredmény: Megvan
a Succes Builder cím!
5. Supervisor szint
elérése érdekében:
5.a 1 Success Builder
munkatárs kinevelése a csoportomban
5.b 3 Senior munkatárs kinevelése a csoportomban
5.c Rendszeres részvétel a havonkénti bázisképzéseken
5.d Konzultáció a szponzorommal hetente egy alkalommal.
5.e 2 új folyamatosan vásárló ügyfél megszerzése (ügyfeleim száma összesen:
9 fő)
5.f 3 új munkatárs beléptetése a csoportomba (munkatársaim száma összesen: 9
fő)
5.g Ügyfél kapcsolattartási módszerek elsajátítása
5.h Részvétel a Success Builder képzésen
5.i Tapasztalataim átadása a munkatársaimnak
Eredmény: Megvan
a Suprvisor cím!
Következő FELADAT:
Kitűzni egy ÚJABB CÉLT! - "Aktív Supervisor" szint elérését
(havonta folyamatosan 2500 VP teljesítmény) és MEGISMÉTELNI a fenti
lépéseket!
Ez egy mintának tekinthető összeállítás, amit mindenki a saját igényének megfelelően "testre szabhat".
|
JÓTANÁCS: Az ember ilyenkor
általában kikapcsolódik, iszik egy pohár vizet, relaxál, zuhanyozik egyet,
vagy zenét hallgat. Van aki ebben az esetben "bedobja a törülközőt"
és feladja az egészet. Sokat ér ekkor a szponzorral történő személyes konzultáció. |
Általános tanácsként elmondható, hogy nem kell egyáltalán szégyenlősnek lenni, és bátran kel dolgoztatnunk a szponzorunkat!
Közismert - sajátos - alapelve ennek a szakmának, hogy mások munkájából, tudásából, kreativitásából és energiájából is részesülve teszünk szert egyre magasabb jövedelemre. Ebbe a kategóriába a szponzor is beleszámít. Ő ugyanezt teszi a saját felső vonalában lévőkkel.
Akkor most már nincs más hátra mint, hogy - tudod - kikeresni egy csendes nyugodt - alkotásra inspiráló - helyet, elővenni néhány tiszta papírlapot és egy tollat. Persze egy csinos kis füzet, vagy napló is megteszi, és hozzá lehet kezdeni a célkitűzéseid megfogalmazásához!
SEGÉDLETEK: