Ezután újabb motorozás következett, persze a motorostaxis is megpróbált lehúzni, hogy fizessem a kialkudott pénz dupláját, mert hogy mennyit várt rám, persze közben ő elment és egy csomó más embert fuvarozott addig. 7 km-re volt ugyanis a buszpályaudvar, ahol járművet tudok találni a főváros fele. Persze semmi jármű nem volt ott, csak pár kamion, aminek már a tetején is emberek ültek.
Meg persze katonák, akik egyből összeszedtek, mikor megláttak (itt már nagyon aranytojást tojó tyúknak éreztem magam, akit minden hivatalos szerv próbál elkapni, csak hát én nem tojtam olyan könnyen). -Menjek velük! ...persze kezdődött a szokásos.
Ekkor találtam ki, hogy misszionáriusnak kell kiadnom magam, így el tudtam magyarázni, hogy nincs pénzem. Sikerült is! Kissé csalódottan, de visszaengedtek a bekerített vámudvar-szerűségbe, ami buszpályaudvarként is üzemel.

Találtam egy megpakolt személykocsit, ahova még pont befértem a sok kacat közé, nagy szerencsém volt, hogy nem egy kamion tetején kellett végigutazni a 2 napos utat Bangui-ba.