7. A világvégi Közép-afrikai Köztársaság: utazás a határtól a fővárosig
Közép-afrikai Köztársaság:
Talán az egyik legkevésbé ismert ország a világon. Mielőtt elkezdtem volna infókat gyűjteni, én is nagyon keveset tudtam róla.
Még afrikai viszonylatban is világvégi helynek számít.
A hat és fél magyarországnyi területen kb. 4 millió ember lakik, tehát nem egy sűrűn lakott ország. Nagyjából a szavanna zónájában helyezkedik el, északon már picit sivatagos, délen meg már közel van az esőerdő. Eredeti tervem szerint innen indultam volna, Banguiba szólt a Khadafi-féle repjegyem, csak hát ugye 2011 tavaszát írjuk, és közbe jött a líbiai balhé. Más légitársaság nem nagyon repül erre, kivéve az Erfransz, mivel francia gyarmat, de az is méregdrágán. Így kellett Lagoszból indulnom.
Ha már Nigériában meg Kamerunban járok, ki is hagyhattam volna ezt az országot, egyszerűbb is lett volna végig a tengerparton menni kis Kongón, vagy Gabon - kis Kongón keresztül, de mindenképp be akartam menni Afrika közepe felé, meg egyébként is benn figyelt már az útlevelemben a közép-afrikai vízum.
Érdekes, hogy ezt a vidéket először nem a fehérek tették tönkre, hanem a fekete rabszolgakereskedők irtották ki a fél országot. Annyira belső terület, hogy csak akkor kezdett érdekessé válni, mikor már a tengerparthoz közeli vidékeket teljesen felosztották egymás között a gyarmatosítók, és befele indultak újabb területeket szerezni. Ekkor viszont szinte egyszerre vetett szemet a területre Franciaország, Belgium, Németország és Nagy-Britannia is. A franciák voltak a leggyorsabbak, 1889-ben katonaságot telepítettek ide, megalapítva Bangui városát, s kezdetét vette a gyarmati korszak.
A függetlenség szele ide is 1960-ban köszöntött be, és a szokásos forgatókönyv zajlott le: a gyarmatosítók kivonulása után a riválisok egymásnak esnek, káosz, zűrzavar, mígnem jön egy diktátor, aki rendet teremt. Jelen esetben ez 1966-ban történt Bokassa ezredes személyében, aki nagy fényűzés közepette még császárrá is koronáztatta magát.
Őt a franciák döntötték meg puccsal, majd a franciák emberét szintén puccsal távolították el. És ez így folytatódott tovább, líbiai zsoldosoktól kezdve a kongói lázadó csapatokon és a békefenntartókon át sokmindenki belefolyt a küzdelmekbe.
Végül 2002-ben egy Francois Bozizé nevű katonatiszt és csapatai jártak sikerrel. Patassét, az 1994 óta hatalmon levő elnököt, az őt támogató líbiai zsoldosok és kongói lázadók minden küzdelme ellenére elűzték. Bozizé felfüggesztette az alkotmányt és elkezdte az ország politikai átalakítását, amivel kezdetben nagy népszerűségre tett szert a lakosság körében, ennek köszönhetően 2005-ben hivatalos választásokat is tudott nyerni elsöprő fölénnyel.
Azonban Bozizé valamit elfelejtett: kifizetni azokat a harcosokat, akiknek a segítségével átvette az ország irányítását. A zsoldosok (akik közül sokan semmit, mások csak minimális összeget láttak abból a pénzből, amelyre leszerződtek a puccs végrehajtására) nem várakoztak sokáig ölbetett kézzel Bangui-ban, hanem északra vándoroltak, ahol táborokat hoztak létre a dzsungelben és bandákba szerveződve nekiláttak behajtani az elnök tartozását. (idézve: innen)
Ma azóta is Bozizé van hatalmon, a következő, 2011. januári választást is megnyerte ( link ). Viszonylagos stabilitást teremtett, 2008-ban egy-két kivételtől eltekintve a legtöbb lázadó szervezet békeszerződést írt alá Libreville-ben a kormánnyal, az északi és keleti részek kivételével biztonságos az ország, a fővárosban is teljes a béke.
Talán az egyik legkevésbé ismert ország a világon. Mielőtt elkezdtem volna infókat gyűjteni, én is nagyon keveset tudtam róla.
Még afrikai viszonylatban is világvégi helynek számít.
A hat és fél magyarországnyi területen kb. 4 millió ember lakik, tehát nem egy sűrűn lakott ország. Nagyjából a szavanna zónájában helyezkedik el, északon már picit sivatagos, délen meg már közel van az esőerdő. Eredeti tervem szerint innen indultam volna, Banguiba szólt a Khadafi-féle repjegyem, csak hát ugye 2011 tavaszát írjuk, és közbe jött a líbiai balhé. Más légitársaság nem nagyon repül erre, kivéve az Erfransz, mivel francia gyarmat, de az is méregdrágán. Így kellett Lagoszból indulnom.
Ha már Nigériában meg Kamerunban járok, ki is hagyhattam volna ezt az országot, egyszerűbb is lett volna végig a tengerparton menni kis Kongón, vagy Gabon - kis Kongón keresztül, de mindenképp be akartam menni Afrika közepe felé, meg egyébként is benn figyelt már az útlevelemben a közép-afrikai vízum.
Érdekes, hogy ezt a vidéket először nem a fehérek tették tönkre, hanem a fekete rabszolgakereskedők irtották ki a fél országot. Annyira belső terület, hogy csak akkor kezdett érdekessé válni, mikor már a tengerparthoz közeli vidékeket teljesen felosztották egymás között a gyarmatosítók, és befele indultak újabb területeket szerezni. Ekkor viszont szinte egyszerre vetett szemet a területre Franciaország, Belgium, Németország és Nagy-Britannia is. A franciák voltak a leggyorsabbak, 1889-ben katonaságot telepítettek ide, megalapítva Bangui városát, s kezdetét vette a gyarmati korszak.
A függetlenség szele ide is 1960-ban köszöntött be, és a szokásos forgatókönyv zajlott le: a gyarmatosítók kivonulása után a riválisok egymásnak esnek, káosz, zűrzavar, mígnem jön egy diktátor, aki rendet teremt. Jelen esetben ez 1966-ban történt Bokassa ezredes személyében, aki nagy fényűzés közepette még császárrá is koronáztatta magát.
Őt a franciák döntötték meg puccsal, majd a franciák emberét szintén puccsal távolították el. És ez így folytatódott tovább, líbiai zsoldosoktól kezdve a kongói lázadó csapatokon és a békefenntartókon át sokmindenki belefolyt a küzdelmekbe.
Végül 2002-ben egy Francois Bozizé nevű katonatiszt és csapatai jártak sikerrel. Patassét, az 1994 óta hatalmon levő elnököt, az őt támogató líbiai zsoldosok és kongói lázadók minden küzdelme ellenére elűzték. Bozizé felfüggesztette az alkotmányt és elkezdte az ország politikai átalakítását, amivel kezdetben nagy népszerűségre tett szert a lakosság körében, ennek köszönhetően 2005-ben hivatalos választásokat is tudott nyerni elsöprő fölénnyel.
Azonban Bozizé valamit elfelejtett: kifizetni azokat a harcosokat, akiknek a segítségével átvette az ország irányítását. A zsoldosok (akik közül sokan semmit, mások csak minimális összeget láttak abból a pénzből, amelyre leszerződtek a puccs végrehajtására) nem várakoztak sokáig ölbetett kézzel Bangui-ban, hanem északra vándoroltak, ahol táborokat hoztak létre a dzsungelben és bandákba szerveződve nekiláttak behajtani az elnök tartozását. (idézve: innen)
Ma azóta is Bozizé van hatalmon, a következő, 2011. januári választást is megnyerte ( link ). Viszonylagos stabilitást teremtett, 2008-ban egy-két kivételtől eltekintve a legtöbb lázadó szervezet békeszerződést írt alá Libreville-ben a kormánnyal, az északi és keleti részek kivételével biztonságos az ország, a fővárosban is teljes a béke.
A vízumom |
A közép-afrikai vízum beszerzése egy külön történet:
Mint már írtam, először úgy volt, hogy ide repülök, és a reptéren nem adnak vízumot, tehát mindenképp idehaza kellett még indulás előtt intézni.
Nem egy népszerű ország, így kutatni kellett, hol van egyáltalán képviseletük Európában (a Külügyminisztérium honlapja, ahol elvileg a világ összes országa fel van sorolva diplomáciai képviseletek szerint, meg hogy melyik követséghez tartozunk, stb., valahogy kifelejtette ezt az országot. A térképen még rajta van, de a felsorolásból kimaradt.) Szóval guglizgattam nagyban, hol lehet a legközelebbi követség: Párizs, Brüsszel -ez volt a 2 legközelebbi város, mire egyszercsak az egyik honlapon láttam, hogy BUDAPEST -és még link is volt: bejött egy nagyon igényesen megszerkesztett honlap flash animációval, a főoldalon Bernard Leclerc, a Magyarországra delegált közép-afrikai nagykövet kezet fog Sólyom Lászlóval, még elérhetőség is volt, V. kerület, Molnár utca 9.
A honlap mind a mai napig elérhető: http://www.centrafricaine.info/hu/index-en.html
Másnap el is mentem személyesen érdeklődni. Egy irodaház van ezen a címen. A portástól megtudtam, hogy senki nem tud róluk semmit, de épp tegnap is keresték a rendőrségtől. Na mondom, ez szuper, hogy lesz nekem vízumom?
Picit utánajárva a dolgoknak kiderült, hogy ez a Bernard Leclerc egy fehérbőrű full francia bankár, aki a közép-afrikai elnökkel megegyezett, hogy teljesen ingyen követséget nyit Budapesten, a működési költségeket majd ő előteremti. Elő is teremtette, és még jócskán profitált is belőle, diplomáciai tisztségeket osztogatva jó pénzért. Érdekes például, hogy Bernard Leclerc személyi titkára egy ékszer-kereskedelemmel foglalkozó cég vezetője (megjegyzésnek csak annyi, hogy a Közép-afrikai Köztársaság a gyémántbányászat egyik központja, és ugye a diplomaták mentességet élveznek a vámvizsgálat alól).
Így lett Fürst György is, a volt terézvárosi MSZP-s alpolgármester, az Andrássy úti paloták privatizációjának egyik főszereplője és a Centrum Parkoló Kft. vezetője, a Közép-afrikai Köztársaság utazó nagykövete. Ezzel a diplomáciai menetesség alá bújva próbál menekülni a felelősségre vonás alól.
Pár link a történetről:
http://hetivalasz.hu/itthon/fekete-gyemantok-28116/
http://vastagbor.blog.hu/2010/03/26/o_mesebeli_kozep_afrika_1
http://fovaros.blogter.hu/280118/budapest_top_100_-_a_parkolofejedelem
Én meg naív módon tőlük próbáltam vízumot szerezni. Max. adó- és jövedelemigazolásokat állítanak ki jó pénzért, nem vízumot...
No akkor hogy is kaptam meg a fent látható vízumot, ami ott virít az útlevelemben?
További nyomozgatás során kiderült, hogy az ilyen ritka, francia gyarmati múlttal (jelennel) rendelkező országok (a Közép-afrikai Köztársaságnak speciel csak 19 külképviselete van az egész világon) vízumát a francia követség is kiállítja. Ezt több fórumon is megerősítették. Akkor mégis csak elintézhető Budapesten? Mivel ugyebár francia követség az van itt. Egy gyors telefonhívással kiderült, hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet, mivel követség ugyan van, de a vízumosztályt leépítették (mondván Magyarországon ritkán igényelnek francia vízumot), hazánk a bécsi vízumosztály alá tartozik. (Egy újabb pofon Budapestnek a közép-európai nagyvárosok versenyében.)
Végül aztán Bécsben viszonylag zökkenőmentesen elkészült a vízum, annyi nyalánksággal tarkítva, hogy a vízumkérő lapon olyan kérdésekre kellett válaszolni, hogy van-e rokonod a schengeni övezetben, stb., és mint a fenti képen is látszik, egy francia vízumot ragasztottak be, kézzel ráírva, hogy: LA CENTRAFRIQUE
Mint már írtam, először úgy volt, hogy ide repülök, és a reptéren nem adnak vízumot, tehát mindenképp idehaza kellett még indulás előtt intézni.
Nem egy népszerű ország, így kutatni kellett, hol van egyáltalán képviseletük Európában (a Külügyminisztérium honlapja, ahol elvileg a világ összes országa fel van sorolva diplomáciai képviseletek szerint, meg hogy melyik követséghez tartozunk, stb., valahogy kifelejtette ezt az országot. A térképen még rajta van, de a felsorolásból kimaradt.) Szóval guglizgattam nagyban, hol lehet a legközelebbi követség: Párizs, Brüsszel -ez volt a 2 legközelebbi város, mire egyszercsak az egyik honlapon láttam, hogy BUDAPEST -és még link is volt: bejött egy nagyon igényesen megszerkesztett honlap flash animációval, a főoldalon Bernard Leclerc, a Magyarországra delegált közép-afrikai nagykövet kezet fog Sólyom Lászlóval, még elérhetőség is volt, V. kerület, Molnár utca 9.
A honlap mind a mai napig elérhető: http://www.centrafricaine.info/hu/index-en.html
Másnap el is mentem személyesen érdeklődni. Egy irodaház van ezen a címen. A portástól megtudtam, hogy senki nem tud róluk semmit, de épp tegnap is keresték a rendőrségtől. Na mondom, ez szuper, hogy lesz nekem vízumom?
Picit utánajárva a dolgoknak kiderült, hogy ez a Bernard Leclerc egy fehérbőrű full francia bankár, aki a közép-afrikai elnökkel megegyezett, hogy teljesen ingyen követséget nyit Budapesten, a működési költségeket majd ő előteremti. Elő is teremtette, és még jócskán profitált is belőle, diplomáciai tisztségeket osztogatva jó pénzért. Érdekes például, hogy Bernard Leclerc személyi titkára egy ékszer-kereskedelemmel foglalkozó cég vezetője (megjegyzésnek csak annyi, hogy a Közép-afrikai Köztársaság a gyémántbányászat egyik központja, és ugye a diplomaták mentességet élveznek a vámvizsgálat alól).
Így lett Fürst György is, a volt terézvárosi MSZP-s alpolgármester, az Andrássy úti paloták privatizációjának egyik főszereplője és a Centrum Parkoló Kft. vezetője, a Közép-afrikai Köztársaság utazó nagykövete. Ezzel a diplomáciai menetesség alá bújva próbál menekülni a felelősségre vonás alól.
Pár link a történetről:
http://hetivalasz.hu/itthon/fekete-gyemantok-28116/
http://vastagbor.blog.hu/2010/03/26/o_mesebeli_kozep_afrika_1
http://fovaros.blogter.hu/280118/budapest_top_100_-_a_parkolofejedelem
Én meg naív módon tőlük próbáltam vízumot szerezni. Max. adó- és jövedelemigazolásokat állítanak ki jó pénzért, nem vízumot...
No akkor hogy is kaptam meg a fent látható vízumot, ami ott virít az útlevelemben?
További nyomozgatás során kiderült, hogy az ilyen ritka, francia gyarmati múlttal (jelennel) rendelkező országok (a Közép-afrikai Köztársaságnak speciel csak 19 külképviselete van az egész világon) vízumát a francia követség is kiállítja. Ezt több fórumon is megerősítették. Akkor mégis csak elintézhető Budapesten? Mivel ugyebár francia követség az van itt. Egy gyors telefonhívással kiderült, hogy mégsem ilyen egyszerű a helyzet, mivel követség ugyan van, de a vízumosztályt leépítették (mondván Magyarországon ritkán igényelnek francia vízumot), hazánk a bécsi vízumosztály alá tartozik. (Egy újabb pofon Budapestnek a közép-európai nagyvárosok versenyében.)
Végül aztán Bécsben viszonylag zökkenőmentesen elkészült a vízum, annyi nyalánksággal tarkítva, hogy a vízumkérő lapon olyan kérdésekre kellett válaszolni, hogy van-e rokonod a schengeni övezetben, stb., és mint a fenti képen is látszik, egy francia vízumot ragasztottak be, kézzel ráírva, hogy: LA CENTRAFRIQUE
Belépés az országba:
Már a kameruni oldal is eléggé világvége érzés volt. Az igazi világvége csak ezután következett.
Eddig az úgymond civilizált Afrikában voltam. Lagosz Afrika legnagyobb városa, iszonyú forgalom, motorizáció...
Kamerun már egy fokkal nyugisabb, meg szegényebb is, de az alapvető infrastruktúra ott sem jelent gondot.
Közép-Afrika még egy lépcsőfokkal lejjebb van minden tekintetben. Igazi világvége még afrikai viszonylatban is. A pénzlehúzás már a kameruni határnál megkezdődött, ahol a határőr először csak elkezdte forgatni az útlevelem, majd a tenyeréhez csapkodta, majd mikor látta, hogy nem értem a célzást, megkérdezte, hogy mennyit fizetek a kiléptető pecsétért, mire én mondtam, hogy semmit. Deee, fizetni kell!!! 5 perc kínos csend, majd sikerült neki elmagyaráznom, hogy márpedig én nem fizetek semmit, szomorúan átballagott egy másik szobába, ahol belenyomta a pecsétet az útlevelembe; a végén még jó utat is kívánt.
A másik oldalon már kicsit nehezebb volt. Itt már egyből azzal kezdte a fickó, hogy 5 ezer CFA (2,5-tel kell osztani és annyi Forint). Persze mondtam, hogy én nem fizetek. Közben a helyiek akik addig jöttek-mentek, mind fizettek, és nem is értették, hogy én miért nem akarok fizetni, mert hát itt fizetni kell és kész! Az egyik megsúgta, hogy fizessek csak 2ezret, mert itt annyi a tarifa, közben már a fickó is csak 3ezret követelt. Majdnem egy órát alkudtam vele, mire a végén 1000-ben sikerült megegyezni, majd azt hittem, hogy OK, de aztán ez csak az egyik bódé volt, rendőrség, zsandarmi, határőrség, meg még tudja fene milyen pontok voltak, ahol mindig azzal kezdték, hogy na, fizessek. Persze többet nem fizettem, s nehéz volt elmagyarázni, hogy szegény turista vagyok, s nincs pénzem...
Aztán egy motoros taxi elvitt pár kilométert egy következő helyszínre, s kiderült, hogy a beléptetőpecsétet még csak most adják. Ez volt a hivatalos Imigration Office. Mikor megláttak, leültettek, hogy várjak, hívják a főnököt; na mondom ennek rossz vége lesz... Újabb órák hosszat várakozás, majd jött a nagyfőnök, kikérdezett, (valamennyit tudott angolul), benyomta a pecsétet az útlevelembe, s közölte, hogy 5ezer CFA. Én bárgyún néztem, mondtam, hogy no mani, ő meg, hogy 5000. Aztán pár perc kínos csend után visszaadta az útlevelem...
Már a kameruni oldal is eléggé világvége érzés volt. Az igazi világvége csak ezután következett.
Eddig az úgymond civilizált Afrikában voltam. Lagosz Afrika legnagyobb városa, iszonyú forgalom, motorizáció...
Kamerun már egy fokkal nyugisabb, meg szegényebb is, de az alapvető infrastruktúra ott sem jelent gondot.
Közép-Afrika még egy lépcsőfokkal lejjebb van minden tekintetben. Igazi világvége még afrikai viszonylatban is. A pénzlehúzás már a kameruni határnál megkezdődött, ahol a határőr először csak elkezdte forgatni az útlevelem, majd a tenyeréhez csapkodta, majd mikor látta, hogy nem értem a célzást, megkérdezte, hogy mennyit fizetek a kiléptető pecsétért, mire én mondtam, hogy semmit. Deee, fizetni kell!!! 5 perc kínos csend, majd sikerült neki elmagyaráznom, hogy márpedig én nem fizetek semmit, szomorúan átballagott egy másik szobába, ahol belenyomta a pecsétet az útlevelembe; a végén még jó utat is kívánt.
A másik oldalon már kicsit nehezebb volt. Itt már egyből azzal kezdte a fickó, hogy 5 ezer CFA (2,5-tel kell osztani és annyi Forint). Persze mondtam, hogy én nem fizetek. Közben a helyiek akik addig jöttek-mentek, mind fizettek, és nem is értették, hogy én miért nem akarok fizetni, mert hát itt fizetni kell és kész! Az egyik megsúgta, hogy fizessek csak 2ezret, mert itt annyi a tarifa, közben már a fickó is csak 3ezret követelt. Majdnem egy órát alkudtam vele, mire a végén 1000-ben sikerült megegyezni, majd azt hittem, hogy OK, de aztán ez csak az egyik bódé volt, rendőrség, zsandarmi, határőrség, meg még tudja fene milyen pontok voltak, ahol mindig azzal kezdték, hogy na, fizessek. Persze többet nem fizettem, s nehéz volt elmagyarázni, hogy szegény turista vagyok, s nincs pénzem...
Aztán egy motoros taxi elvitt pár kilométert egy következő helyszínre, s kiderült, hogy a beléptetőpecsétet még csak most adják. Ez volt a hivatalos Imigration Office. Mikor megláttak, leültettek, hogy várjak, hívják a főnököt; na mondom ennek rossz vége lesz... Újabb órák hosszat várakozás, majd jött a nagyfőnök, kikérdezett, (valamennyit tudott angolul), benyomta a pecsétet az útlevelembe, s közölte, hogy 5ezer CFA. Én bárgyún néztem, mondtam, hogy no mani, ő meg, hogy 5000. Aztán pár perc kínos csend után visszaadta az útlevelem...
Ezután újabb motorozás következett, persze a motorostaxis is megpróbált lehúzni, hogy fizessem a kialkudott pénz dupláját, mert hogy mennyit várt rám, persze közben ő elment és egy csomó más embert fuvarozott addig. 7 km-re volt ugyanis a buszpályaudvar, ahol járművet tudok találni a főváros fele. Persze semmi jármű nem volt ott, csak pár kamion, aminek már a tetején is emberek ültek.
Meg persze katonák, akik egyből összeszedtek, mikor megláttak (itt már nagyon aranytojást tojó tyúknak éreztem magam, akit minden hivatalos szerv próbál elkapni, csak hát én nem tojtam olyan könnyen). -Menjek velük! ...persze kezdődött a szokásos.
Ekkor találtam ki, hogy misszionáriusnak kell kiadnom magam, így el tudtam magyarázni, hogy nincs pénzem. Sikerült is! Kissé csalódottan, de visszaengedtek a bekerített vámudvar-szerűségbe, ami buszpályaudvarként is üzemel.
Találtam egy megpakolt személykocsit, ahova még pont befértem a sok kacat közé, nagy szerencsém volt, hogy nem egy kamion tetején kellett végigutazni a 2 napos utat Bangui-ba.
Meg persze katonák, akik egyből összeszedtek, mikor megláttak (itt már nagyon aranytojást tojó tyúknak éreztem magam, akit minden hivatalos szerv próbál elkapni, csak hát én nem tojtam olyan könnyen). -Menjek velük! ...persze kezdődött a szokásos.
Ekkor találtam ki, hogy misszionáriusnak kell kiadnom magam, így el tudtam magyarázni, hogy nincs pénzem. Sikerült is! Kissé csalódottan, de visszaengedtek a bekerített vámudvar-szerűségbe, ami buszpályaudvarként is üzemel.
Találtam egy megpakolt személykocsit, ahova még pont befértem a sok kacat közé, nagy szerencsém volt, hogy nem egy kamion tetején kellett végigutazni a 2 napos utat Bangui-ba.
|
Picit poros az út |
Jön szembe az esőerdő |
30-40 km-enként ellenőrzőpontok, kb. 15-20 darab volt, s mindenhol 2ezer lett volna a tarifa. Olyan természetesen tudjak mondani, hogy ők most azért vannak, hogy fizessek:
"DÜ MÍL, DÜ MÍL" aztán mikor tettetem magam, hogy nem értem, össze tudják szedni minden angol tudásukat, hogy elmagyarázzák: PAY! CAFFETERIA FOR US! TWO TOUSAND!
"FOHMALITÉ, FOHMALITÉ!" - nem tudom ez a szó mit jelent, de mikor meghallom ez rosszat jelent... –persze, fohmalité az öreganyád!!! -mondom magamban. Közben meg tettetem az értetlent -hogy szakadna rátok az a putri kunyhótok az összes beszedett pénzetekkel együtt!!!
Aztán, mikor már kezd kínossá válni a szituáció, túl vagyunk azon, hogy elmagyarázzák, hogy pénzt akarnak (végtelenségig nem lehet tettetni, hogy nem érted, mert Afrikában ez nem rázza le az embereket, hanem inkább még erélyesebben kezdenek magyarázni), én is próbáltam elmagyarázni elég kevés sikerrel, hogy nincs pénzem, a patthelyzet beállta után kell bevetni a misszionárius dolgot. Azt vettem észre, hogy attól függetlenül, hogy tisztelik-e a misszionáriusokat, vagy sem, lenyugtatja őket, mert nem érzik úgy, hogy vesztesként jöttek volna ki a szituációból.
Végül 1 kivételével (500-ra alkudtam le) nem fizettem sehol. Itt azt mondták, hogy nem érdekel, a misszionáriusoknak is fizetni kell, meg is mutatták az A2-es méretű nagy könyvüket, amibe minden erre járót szépen felírnak, hogy 3 nappal ezelőtt nézzem csak meg, itt járt egy misszionárius, és ő is fizetett. Azt mondjuk nem írták fel, hogy mennyit fizetett, csak a személyes adatokat vezetik elég precízen, szépen vonalzóval berublikázva a füzetet. Ez a füzetezés elég elterjedt módszer nem csak Afrikában, de még Ázsiában is, leginkább a diktatórikus országokban. Nem tudom, történt-e meg már valahol, hogy az unalmukban való olvasgatást leszámítva, visszanézte volna bárki is a beírásokat. Sebaj, építsük csak a füzet alapú adatbázisokat!
Az egész út során a félóránkénti alkudozás volt a legmegterhelőbb. Mindig újra és újra eljátszani az egészet. De messze van ez a főváros…
"DÜ MÍL, DÜ MÍL" aztán mikor tettetem magam, hogy nem értem, össze tudják szedni minden angol tudásukat, hogy elmagyarázzák: PAY! CAFFETERIA FOR US! TWO TOUSAND!
"FOHMALITÉ, FOHMALITÉ!" - nem tudom ez a szó mit jelent, de mikor meghallom ez rosszat jelent... –persze, fohmalité az öreganyád!!! -mondom magamban. Közben meg tettetem az értetlent -hogy szakadna rátok az a putri kunyhótok az összes beszedett pénzetekkel együtt!!!
Aztán, mikor már kezd kínossá válni a szituáció, túl vagyunk azon, hogy elmagyarázzák, hogy pénzt akarnak (végtelenségig nem lehet tettetni, hogy nem érted, mert Afrikában ez nem rázza le az embereket, hanem inkább még erélyesebben kezdenek magyarázni), én is próbáltam elmagyarázni elég kevés sikerrel, hogy nincs pénzem, a patthelyzet beállta után kell bevetni a misszionárius dolgot. Azt vettem észre, hogy attól függetlenül, hogy tisztelik-e a misszionáriusokat, vagy sem, lenyugtatja őket, mert nem érzik úgy, hogy vesztesként jöttek volna ki a szituációból.
Végül 1 kivételével (500-ra alkudtam le) nem fizettem sehol. Itt azt mondták, hogy nem érdekel, a misszionáriusoknak is fizetni kell, meg is mutatták az A2-es méretű nagy könyvüket, amibe minden erre járót szépen felírnak, hogy 3 nappal ezelőtt nézzem csak meg, itt járt egy misszionárius, és ő is fizetett. Azt mondjuk nem írták fel, hogy mennyit fizetett, csak a személyes adatokat vezetik elég precízen, szépen vonalzóval berublikázva a füzetet. Ez a füzetezés elég elterjedt módszer nem csak Afrikában, de még Ázsiában is, leginkább a diktatórikus országokban. Nem tudom, történt-e meg már valahol, hogy az unalmukban való olvasgatást leszámítva, visszanézte volna bárki is a beírásokat. Sebaj, építsük csak a füzet alapú adatbázisokat!
Az egész út során a félóránkénti alkudozás volt a legmegterhelőbb. Mindig újra és újra eljátszani az egészet. De messze van ez a főváros…
|
|
Kínaiak |
|
|
|
Modern kínai gépek |
|
A sofőröm: együtt utaztunk 2 napig |
|
A kissrác egy kakast akart eladni |
|
|
|
A tegnapi kaja megtette a hatását, éreztem, hasmenésem lesz. Szóltam a sofőrnek, álljunk meg valami bokornál, de ő nyugalomra intett, hogy bírjam ki még egy kicsit.
|
|
Itt már aszfaltos az út |
|
|
|
|
|
Távolsági busz |
|
|
|
|
Íme így néz ki egy ellenőrzőpont. Életem kockáztatása árán mertem elkészíteni ezt a felvételt, csak a kis géppel, az is a fotóstáska rejtekhelyében volt, és még így is csak a műszerfal mögül, az autó belsejéből mertem kamerázni:
|
|
Érdekes termeszvárak. Kalappal védekeznek az eső ellen. |
|
|
|
Mindenféle eladó madarak |
Cserkészcsapat jön szembe |
|
Itt már elektromos áram is van -100 km alatt van a főváros |
Vange településen megálltunk egy kicsit bizniszelni valamit. Én tudtam közben fotózgatni, meg vettem helyi SIM-kártyát. |
|
Távvezeték! Ez aztán a civilizáció! Valószínű a Vange-i vízerőműből jön. |