Az alábbiakban ismertetésre kerül az a módszer, mellyel a biológiai kockázatbecslés elvégezhető, dokumentálható. Fontos, hogy a megnyitható mintákat a saját felmérésünket követően csak úgy használhatja munkavédelmi szakember, ha nincs kellő ismerete, rálátása a témára, hogy előtte konzultál a foglalkozás-egészségügyi orvossal. Mindig vegyük figyelembe a helyi sajátosságokat, a rendelkezésünkre bocsátott információkat, a biológiai veszélyek tekintetében, hiszen csak így tudunk korrekt módon eljárni. A kockázatok egy részének megelőzése érdekében szükséges egyéni védőeszközök használata.

Nyissuk meg és nézzük át az itt megjeleníthető dokumentumokat és gondoljuk át azok használatát. A kockázati tényezők meghatározása a lenyitható űrlapmezők segítségével történik. Az űrlapvédelem be és kikapcsolásáról, a legördülő űrlapmezők megváltoztatásáról, a tartalomjegyzék készítéséről a Főmenü oldalon kap(ott) tájékoztatást, ezért azokra ezen a felületen nem térünk ki újra.

Kínálunk megoldást a munkahelyi foglalkozás-egészségügyi felmérés dokumentálására is.

Munkavállalók adatfelvételi lapja

Munkahelyi foglalkozás-egészségügyi felmérés és a kockázatok értékelése

Egészségügyi nyilatkozat

Elsőfokú orvosi alkalmassági vélemény

Másodfokú orvosi alkalmassági vélemény

Orvosi alkalmassági vélemény

Beutalás orvosi vizsgálatra

Beutalás másodfokú orvosi alkalmassági vizsgálatra

Foglalkozás-egészségügyi szerződés

OMMF bejelentő munkavállalói létszámról (már nem hatályos)

Az alábbi három dokumentumot Tóth István kiskunmajsai kolléga bocsátotta rendelkezésünkre, mely némi arculati módosítás után változatlan tartalommal kerül bemutatásra:

Zoonozisokról általában

Biológiai kockázatok felmérése vízi szárnyasoknál (kacsa, liba)

Biológiai kockázatok felmérése nyúltenyésztő telepen

Biológiai kockázatok becslésének összesítő dokumentációja (Ennél a dokumentumnál figyelembe kell venni, hogy a lenyitható űrlapmezők beállítási lehetőségeit mutatja be, tehát a konkrét értékelést mindig saját magunknak kell beállítani, értékelni a kockázatokat és szinteket!)

Új kockázati tényező felvétele

Baktériumok és hasonló organizmusok, valamint osztályozási csoportok

Elkülönítés az ipari folyamatok számára

Különböző munkabiztonsági és egészségvédelmi piktogramok, táblák elhelyezése

18/1998. (VI. 3.) NM rendelet a fertőzőbetegségek és járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről

61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről

27/1995 (VII.25) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról

89/1995. (VII. 14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról

Biológiai kockázat segédlet

Az alábbi sorokban mintákat mutatunk be az orvosi praxisban előforduló, a munkavédelmet érintő legfontosabb dokumentációk elkészítésére. A mellékletekben lévő szabályzatokban megtalálhatók a dohányzással kapcsolatos, a veszélyes anyagok használatára vonatkozó, az egyéni védőeszközök belső szabályozása, kiadása mellett a foglalkozás-egészségügyi felmérés és értékelés, valamint a dolgozók oktatásának dokumentálása is.

Orvosi praxis kockázatbecslés; I. sz. melléklet, II. sz. melléklet, III. sz. melléklet

Orvosi praxis biológiai kockázatbecslés          Kémiai kockázatbecslés

Oktatási napló                                                  Oktatási segédlet

Biológiai kockázatbecslés mezőgazdaság       Biológiai kockázat kórház segédlet

Legionella kockázatbecslés, felmérő adatok

Covid-19 koronavírus kockázatfelmérés

Egészségügyi szolgáltatóknál használt éles, hegyes eszközökre vonatkozó dokumentációk

A dokumentációk az 51/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet az egészségügyi szolgáltatás keretében használt, éles vagy hegyes munkaeszközök által okozott sérülések megelőzésére, az ilyen eszközök használatából eredő kockázatok kezelésére, valamint az egészségügyi tevékenységet végző személyek tájékoztatására és képzésére vonatkozó követelményekről figyelembe vételével készültek)

  1. Munkakör felmérése, értékelése

  2. Éles, hegyes munkaeszközök kockázatainak felmérése, értékelése

  3. Éles, hegyes munkaeszközökkel végzett kockázatok bejelentése az illetékes Kormányhivatal felé

  4. Tűszúrás és éles eszközökkel történt sérülés felmérő lapja

  5. Egészségügyi veszélyes hulladékok kezelésének szabályzata

  6. Oktatási anyag

  7. Oktatási napló

  8. 51/2013. (VII. 15.) EMMI rendelet (doc)

  9. Biológiai kockázatelemzés minta

  10. Komplett biológiai és éles, hegyes kockázatelemzés

  11. Biológiai kockázat bejelentése az illetékes Kormányhivatal felé

  12. Kormányhivatali tájékoztató

  13. OKK módszertani levele a a legionella fertőzésekkel kapcsolatban

  14. Biológiai kockázatok összesítve (a tartalomjegyzékben CTRL+kattintás a kívánt címre való ugráshoz)

  15. Legionella kockázat dokumentációs csomag (2024-es módosítás)

  16. Legionella módszertani levél 2018

  17. Kockázatbecslés folyamata 2018 (Barna)

  18. Mikrobiológia önellenőrzési terv

  19. Mintavételi terv

  20. Bejelentés biológiai minta

  21. FESZ bejelentés védőoltásokról

  22. Biológia kockázat bejelentés

  23. Veszélyes és rákkeltő vagy mutagén anyagokkal végzett tevékenységgel kapcsolatos munkaegészségügyi nyilvántartás

  24. COVID-19 Felhasználói kézikönyv  (Megelőzés és kezelés)

  25. COVID-19 plakát magyar

  26. COVID-19 plakát angol nyelvű

  27. Szájmaszk és légzőmaszk különbségei

  28. COVID-19 dokumentációs csomag

  29. Munkavédelmet (is) érintó bejelentések dokumentációs csomag 2024

Biológiai kockázatok becslése

Ha konkrét fertőzésre, betegségre kidolgozott kockázatbecslését keresi, kattintson az ABC olyan betűjére, mellyel a neve kezdődik. A lap aljáról ugyanígy lehet bármelyi betűcsoportra ugrani, a dokumentumban közlekedni. Az ilyen módon megnyitott fájlok tartalmazzák az intelligens (Word) formátumban kidolgozott anyagokat. Megnyitás után oldja fel az űrlapvédelmet, másolja vágólapra, majd illessze be saját dokumentációjába. Az erről a felületről megnyitott fájlt (megkérdezi a program) ne mentse, vagy ha menteni kívánja, megteheti saját gépére a kiválasztott helyre.

A B C D E F G H I J K L M N

O P Q R S T U V W

A

Actinomycosis, Adenovírusok okozta gastroenteritis, AIDS (acquired immunodeficiency syndrome), Anthrax, Aphtae epizooticae, Ascariasis (Ascariosis)

B

Botulizmus, Brucellosis

C

Campylobacter enteritis, Cholera, Congenitalis rubeola syndroma (CRS), Creutzfeldt-Jacob-betegség (CJB), Cryptosporidiosis, Cysticercosis, COVID-19

D

Dermatophyton gombák által okozott bőrbetegségek, Diphtheria, Diphyllobothriasis, Dysenteria, Dyspepsia coli

E

Echinococcosis, Encephalitis infectiosa, Enteritis infectiosa, Enterobiasis (Oxyuriasis), Enterohaemorrhagiás E. coli enteritis, Enteroinvasiv E. coli enteritis, Enterotoxikus E. coli enteritis, Erysipelas hominis, Erysipeloid Rosenbachi, Extraintestinalis yersiniosis

F

Febris flava, Febris recurrens

G

Giardiasis

H

Haemophilus influenzae okozta meningitis, Hantavírus okozta megbetegedés, Hepatitis A, (HA) A típusú hepatitis, Hepatitis B (HB), B típusú hepatitis, Hepatitis C (HC), C típusú hepatitis, Hepatitis E (HE), E típusú hepatitis, Hepatitis infectiosa, Herpes simplex, Humán toxocariasis, Hymenolepiasis (Hymenolepidosis)

I

Influenza

J

K

Keratoconjunctivitis epidemica, Kullancsencephalitis, Koronavírus

L

Lepra, Legionellosis, Leptospirosis, Listeriosis,  Lyme-kór,  Lyssa (Rabies)

Legionella dokumentációs csomag

M

Madárinfluenza, Malária, Malleus,  Meningitis epidemica, Meningitis purulenta, Meningitis serosa, Mononucleosis infectiosa, Morbilli, Mycoplasma tüdőgyulladás mycoplasmosis, Nem pneumoniás legionárius betegség, Norwalk vírus okozta gastroenteritis

N

O

Ornithosis

P

Paratyphus, Parotitis epidemica, Pertussis, Pestis, Phlebotomus láz, Pneumocystis carinii okozta tüdőgyulladás, Pneumococcus meningitis

Q

Q-láz

R

Rabies-lyssa (veszettség), Rotavírus okozta gastroenteritis

S

Salmonellosis, Scabies, Scarlatina, Schistosomiasis, Shigellosis, Streptococcus pneumoniae okozta tüdőgyulladás, Streptococcus pyogenes okozta torokgyulladás, Strongyloidosis, SARS-CoV-2

T

Tetanus, Toxoplasmosis, Trachoma, Transmissibilis spongiform encephalopathiák (TSE), Trichinellosis, Trichuriasis (Trichurosis), Tuberculosis, Tularemia, Tüdőmycosisok, Typhus abdominalis, Typhus exanthematicus

U

V

Varicella

W

 

A B C D E F G H I J K L M N

O P Q R S T U V W