-100

Főoldal Akatsuki Akatsuki tagok Hokagék Openingek Endingek

Klánok Jutsuk Videók Partnerek Szereplők



Akatsuki tagok! Konan: Falu: Eső falu gyűrű: Rei (nulla) gyűrű pozíció: jobb hüvelykujj Az egyetlen női tag a szervezetben. Pein mellett dolgozik. Ez a rejtelmes kettős jelent Tobinak, és úgy fest, hogy ő az egyetlen, aki tudja ki is az igazi vezér. Konan át tudja változtatni a testét papírrá, ami aztán lepkévé alakul, így térképezi fel a területet. Amikor kicsi volt Jiraya örkbe fogadta és segített neki tovább fejleszteni a teknikáját. Tobi: falu: levél falu gyűrű: tama (gömb) gyűrű pozíciója: bal hüvelyek Zetsu által került be a csapatba, Sasori halála után. Enyhén ügyetlen, udvarias beszélgetés közben. Sasori halála után elfoglalta Sasori helyét a csapatban, megkapta a volt gyűrűjét is, sőt egy csapatba került Deidaraval. Pein: Falu: Eső gyűrű: Rei( nulla) Pein az Akatsuki vezére, társa Konan titkon Tobinak jelent. Neki kell a többieket biztatnia, hogy azok végrehajtsák a küldetésüket, az összes bijuu befogását. Ő idézi meg a marha nagy szobrot, amivel eltávolítják a démonokat az emberi testekből. Nyugodt harcos, aki jól osztja a parancsokat is. Azt mondják sose vesztett csatát. Deidara: Falu: Kő falu gyűrű: sei( kék- zöld) gyűrű pozícioja: jobb mutató Ő és társa, Sasori kapták el a Shukakut, ami Gaaraban rejtőzik. A kezén lévő szájakba valami furcsa anyagot adagol, amikből aztán különböző formájú dolgokat gyárt, ezeket éltre kelti, majd felrobbantja őket. Mindkét kezét elvesztette csata közben, az egyiket Gaara, a másikat Kakashi szelte le. Később Kakuzu az egyiket visszaoperálta neki. Sasori halála után Tobi lett a partnere. uchiha itachi: falu :levél falu gyűrű: shu (skarlát) gyűrű pozíciója: jobb gyűgűs A jeles Uchiha klán tagja volt. Ő Sasuke bátyja. Kivételes tehetség, az Akadémiát egy év alatt elvégezte, 8 éves korában már tudta használni a Sharinganját és 13 évesen már ANBU vezető lett. Hogy erősebbé váljon megölte legjobb barátját Uchiha Shisuit,s megkapta a Mangekyou (ejtd: mángekjú) Sharingant! Miután megölte az egész klánt(Kivéve öccsét, Sasukét)eltűnt.Beállt egy Akatsuki nevű szervezethez ami kilenc tagból áll. Régen tízből, mert Orochimaru is hozzájuk tartozott, de ő kilépett. Az Akatsuki olyan szörnyeket keres mint Narutoban a Kilencfarkú (japán nevén:Bijuu) és a Gaaraban (Ichibi, illetve Shukaku) lévő egyfarkú szörny. Itachit egy társával,Kisamével a levél faluba küldték, hogy rabolja el Narutót. Ott szembe szállt velük Asuma, Kakashi, Kurenai és Gai. Legyőzték őket, de Narutót nem tudták elkapni, mert az egy legendás Sanin vigyázott rá(Jiraiya). Egy félre sikerült támadás után, amikor a menekülés érdekében Itachinak a titkos technikáját és a Mangekyou Sharinganját is használnia kellett, visszavonultak. De előtte Itachi megküzdött Sasuke-vel és fölényesen legyőzte. kakuzu: Falu:Vízesés Gyűrű:Hoku (észak) Gyűrű pozíció:bal középső ujj Ő az egyik legerősebb Akatsuki tag ,ismerte mind az 5 elemet (föld,víz,tűz,szél,villám). Több szíve volt az átlagosnál ,mert ugye 5 szíve volt.Az életkora is nagyon magas volt hiszen ő ölte meg az 1. Hokaget Hashimara Senjut.Régebben Fejvadász volt és még az Akatsuki szervezetet is félre dobta a régi élete miatt.Hidan társával elfogták a két farkú Jinchuurikit. Őt Naruto ölte meg különleges technikájával a Rasen Fuuton Shurikennel. zetsu falu:Fű gyűrű: Kai (vadkan) gyűrű pozíció: jobb kisujj Igen fura figura, az már egyszer szent! A teste egyik része világos, a másik teljesen sötét. Ezen kívül egészen érdekes "virág feje" is van. Egyedül utazott el, megnézni Sasuke és Naruto harcát. Sokat lógott Tobival, mielőtt az Akatsuki tag lett volna. Mikor Tobi csatlakozott folytatta az egyedül létet. Kisame falu: Köd falu Gyűrű: Minami (Dél) gyűrű pozíció: gyűrűsujj Ő egy elég érdekes fejjel rendelkező ember,furcsa hal feje van. Kisame részt vett néhány gyilkosságban és lázadásban is, végül elhagyta a faluját és csatlakozott az Akatsukihoz.Ő egy Vízjutsukban és a Kardforgatásban erős ninja,Kardja a Samehade, ami cápabőrből van.A szervezetben ő rendelkezik a legtöbb chakrával. Sasori falu: homok gyűrű: tama ( gömb) gyűrű pozíciója: bal hüvelyk ujj Sasori (jelentése skorpió).Ő volt a híres bábmester és bábkészítő. A Falut már vagy 20 éve elhagyta mielőtt Naruto története elkezdődött volna. Amit csinált Művészetnek nevezte,ebben is hasonlítva Deidarara.Ő egy türelmetlen ember. Átalakította a testének nagy részét bábbá,hagyott magából húst és vért. Az igazi testrészeit 1 ládában tartotta. A hitogukutsu technikát alkalmazza h az embereket bább változtassa mielőtt még meghaltak volna, így a báb ismerni fogja az ember technikáit,jutsuit. Meghalt mikor Chiyo és Sakura ellen harcolt, a hezitálás okozta a vesztét, ugyanis nem akart az anyjával végezni, aki addigra már báb lett. Hidan falu: ??? ( eső) gyűrű: San (három) gyűrű pozíziója: Bal mutató Hidan egy elég furcsa ember úgy mint a többi tag a szervezetben. Mindig kaszát hord magával illetve egy dárda féleséget. Az h melyik faluból származik titok számunkra,a Rejtett eső falu fejvédő van nála Shikamaru elleni harcában.Ő egy Jashin nevű isten vallását gyakorolja.Az ő különleges képessége a halhatatlánságán alapszik.Támadásai lassúak ,mivel egy kis szertatás ként öli meg ellenfelét.A társa Kakuzu. Vele fogták be a két farkú Jinchuurikit. írta: rexi^^