3. nap: Pihenés és szárítkozás, aztán délután vásárlás Poprádon.
Mind Éva és Zoli is beszereztek egy hátizsákra való "esőkabátot", mert mindekettőjüknek elázott a zsákja. Évának az útlevele is tönkrement.
4. nap: Ótátrafüred (Stary Smokovec) -- Nagyszalóki-csúcs (Slavkovsky stít) és vissza.
A Nagyszalóki-csúcs sokáig a megmászandó hegyek listáján szerepelt nálam, aztán egy esős júliusi napon 2 évvel ezelőtt végül körbepillanthattam erről a csúcsról is, illetve csak körbepillanthattam volna, ha nem szakadt volna az eső egész nap. Reméltem, hogy most hátha több szerencsém lesz, annál is inkább, mert nem egyedül megyek.
Valójában semmi különös nincs ebben a hegyben, sőt, sokak szerint kifejezetten csúnya. Ha Poprád felől tekintünk rá, valóban egy nagy füves dombra hasonlít inkább, de a Nagytarpataki-völgy felé eső oldala azért elég vad. Mindenesetre csodálatos panorámában gyönyörködhetünk a tetejéről. Ezért terveztük, hogy erre a csúcsra megyünk fel. Túristaút vezet rá és könnyű; így Éva és Zoli Bácsi is könnyen feljuthat a Tátra egyik legmagasabb ösvényen is elérhető hegyormára.
Ótátrafüredről indultunk, és kezdetben utunk - mint minden tátrai túra kezdetén - a fenyvesek között vezetett. Meglehetősen jól haladtunk, egyedüli gondunk a párás levegővel volt, ami kicsit nehezebbé tette a légzést és persze izzadtunk is tőle. Nemsokára elértük a Magistralét. Jobbra a Tarajka felé folytathattuk volna utunkat, balra fordulva pedig a Sziléziai-házba juthattunk volna, de mi egyenesen a kék jelzés mentén haladtunk tovább felfelé. Az első nagyobb pihenőnket a kb. 1600 méter magasan található kilátóponthoz terveztem. Innen csodás kilátás nyílik többek között a Nagytarpataki-völgyre, a Középoromra, a Lomnici-csúcsra. Fényképezés és evés után folytattuk tovább felfelé. Az útról nehéz írni, ugyanis meglehetősen egyhangú és unalmas. Kezdetben a hegy déli lejtőjén kanyarog nagy cikk-cakkokban, néha kimegy a gerincre, ahonnan rálátni a Nagytarpataki-völgyre. Ilyenkor néha bele lehet látni az északkeleti falba is. Az egész út egy naaaaagy menetelés. Menetelés, aztán öltözködés, megint menetelés, eső, öltözködés immár esőkabátjainkba, majd menetelés, közben eső és menetelés. Zoli Bácsi előrement. Aztán rádiózott, hogy talált egy csomó embert egy helyben, lehet, hogy a csúcson van? Valószínű, válaszoltam neki. A csúcs alatt nemsokkal találkoztunk vele, már fázott és unatkozott, ezért elindult és nem várt tovább ránk. Mi is felértünk lassan, körülbelül 4 órába telt. Csúcsfotó, csúcskaja, csúcsérzés, de ez utóbbi csak igen korlátozott. Ismét sikerült gyarapítanom azoknak a csúcsoknak a számát, ahonnan semmit sem látok. 10 perc múlva már úton voltunk lefelé. Közben lejjebb kisütött a nap és egyre melegebb is lett. Egy aranyos magyar házaspárral pedig jól elbeszélgettünk. Szóval nagyon jól éreztük magunkat. Zoli rádiózott, hogy a kilátópontnál megvár minket. Az egyre jobb időben szép komótosan haladtunk. Nem is volt miért sietni. Zolival is hamarosan találkoztunk és innentől immár hármasban haladtunk lefelé. Az esőt leszámítva a csúcs körzetében, egy sikeres túranapot tudhattunk a hátunk mögött. Nem voltunk cseppett sem elfáradva, annyira vizesek sem voltunk, mint két nappal korábban és tulajdonképpen gyarapítottuk tátrai csúcsgyűjteményünket egy újabbal.
Sajnos az éjszaka folyamán rosszra fordult az idő, elkezdett esni, és reggelre sem hagyott alább. Nem baj, mert a csapat kisebbik részét azért mégiscsak megviselte a tegnapi túra. A délelőttöt heverészéssel és olvasással töltöttük a sátorban. Délutánra kicsit felszakadoztak a felhők, és különben is, ideje lett volna valamit csinálnunk.
5. nap: Esőnap -- Bélai-tátrai cseppkőbarlang (Belianska jaskina)
6. nap:
Újabb esőnap -- Zakopane-i
kirándulás
Kínunkban átautókáztunk Zakopane-ba. Útközben megálltunk Zdiarban, ahol az egyik helyi gorál fogadóban megebédeltünk.