Csendes örömmel észleltem, hogy éppen három hónapos hallgatásomat többen észre vették. Nekik írok most, megemlítve, hogy mégis született egy, könyvesboltokban csaknem láthatatlan írásom. Ez egy könyv Pécsről és az eurókultúráról, azaz a mai kultúragyalázásról szól, de ennek a híre lassan terjed. Az elhallgatás negyedéve alatt megfordultam lsztambulban (most ezt is európai kulturális fővárosnak mondják), de ez a hely mástól csodás, nem az "Uniótól". Eljutottam Indiába is, nem luxusutazással, hanem magam szervezte repülős-autós vándorúton. Ez egy külön történet, bár a látásmódom ebben is azonos. Nem írtam azért sem, mert amit és ahogy akartam, már megtettem eddig, önmagamat idézni nem akartam. Született 25 könyvformátumú írásom, és ennek ez időrendi végén sorakozik: Mivé lett Debrecen 2009-re? A másik pedig: Mivé lett Pécs 2010-re? Tükre az ország boldogabbnak mondott nyugati és nehezebb sorsú keleti részének, ahol Debrecen a közhiedelemmel ellentétben ma a legnagyobb hazugságok városa.
A három hónappal ezelőtti utolsó cikkem "Árvizek és fesztiválok" címmel született, azóta túl vagyunk az idei Zsidó Nyári Fesztiválon is. Mégsem ez a legfőbb, mivel az egész ország ma egy nagy közel-keleti fesztiválnak látszik, ennek a mozaikjairól is időben szóltam. E sorokat épp szeptember 11-én írom, nevezetes, nevezetessé tett dátum, amiről most többnyire hallgat a média. Jövőre tízesre kerekedik az évforduló, tehát megkerülhetetlen, hogy ne írjanak róla. Egy biztos, az esemény nem úgy és nem olyan indíttatásból történt, ahogy 2001-ben az USA-izraeli média tálalta. Ezt és az azóta eltelt idő dokumentumait (személyes, New Yorkban készített felvételeimmel együtt) megjelentettem Eurocionizmus címmel.
A fesztiváloknak azonban nincs vége, Budapesten a volt felvonulási téren most az ARC tárlata van, épp a nevezetes rozsdás vaskefe, a dollárpiramis szomszédságában, ami 56-os emlékműnek született. A hatalom azonban nemcsak ezzel csúfolja meg 1956 emlékét, hanem azzal is, ahogy mellé telepít egy polgárpukkasztónak szánt egyveleget, egy ötletbörzét az időközben Ötvenhatosoknak elnevezett térre. Itt ugyanis ismét kultúragyalázás folyik, ki ne venne észre ezt az ISTEN LÁJKOLD A MAGYART feliratú erősen áthallásos képből. A háttérbeli indíttatás bizonyítéka a támogatók sora, a további képelemzést azért mellőzöm, mert kerülöm a reklám-csinálást, így is elég sokan „megeszik” a liberális mocskot. Van persze szellemes is köztük, kérdés, hogy mindenki egyformán érti-e.
Arra a kérdésre, ki lehet nálunk köztársasági elnök, négy válasz szerepel: 1. Hajmási Péter, 2. Hajmási Pál, 3. A barométer, 4. Pityke Pál. Tehát bárki, a barométert akár két m-mel is lehetett volna írni, nem mindenki gondolta volna helyesírási hibának. Pityke Pál behelyettesíthető Schmitt névvel. Személyében a mosolygós arc mögött azonban az EU-ból visszatértet kell felismerni, ami ugyanúgy jelképes, mint ahogy korábban az Elnöki Tanács elnöke sem lehetett valaki a SZU rábólintása nélkül.
Épp a mostani szeptember 11-i újságok adták hírül, hogy Schmitt a Vatikánban négyszemközt tárgyalt XVI. Benedekkel, (korábban Kádár is járt a jogelődnél). Idézet Schmitt-töl: „Szeretném, ha a Szent Koronára való utalás bekerülne az új magyar alkotmányba”. Ez a baj, az utalás kevés, igaz jelenleg ez sincs benne. Tehát a magyar jogrend ne utalásokra épüljön, hanem egy köztársasági (és egy miniszter-) elnök mondja ki, hogy a jogrend alapja legyen az évezredes történelmi örökség, maga a Szent Korona. Az Európai Unióban is kevés lenne a „kereszténységre való utalás”, ami úgyszintén hiányzik.
Idő közben nálunk is létrejött egy terrorizmus elleni központ, nem kérdés; háttérhatalom dönt ennek működési irányáról. Ma az „önterroristák” csinálják a balhét, ugyanők hirdetik az ellenük való harcot és alapítják a terrorizmust kivizsgáló intézményeket is. Ilyen a demokrácia is, „öndemokrácia és máskormányzatiság”. 2010-ben már történt egy diktátorválasztás, csak ezt ma nemzeti egységkormánynak mondják, és várhatóan ezt tükrözi majd a soron következő októberi szavazás is. A kézzel fogható példám szokás szerint debreceni, a minap a pártok megkezdték helyi tematikus vitafórumukat, ezúttal épp az egészségügyről. Megszólalt Hajmási Péterke, Hajmási Palika, Pityke Palkó, stb. Nem kapott szót (sem most, sem máskor) e sorok írója, aki tudvalevően orvos és közéleti kérdésekben is van véleménye. Jelentem, Debrecenben a 17. körzetben hivatalosan egyéni képviselőjelölt vagyok, a kopogtatócédulákat magam gyűjtöttem, szemben a kóserlajosokkal, akiknek talicskával tolták be a papírkötegeket. Ez idő szerint mégsem fogom megkapni azt a minimumot, hogy 4 évben egyszer, 5 percben magam is elmondhassam gondolataimat a helyi televízió képernyőjén. Ezért marad meg számomra az írás.
Dr. Nagy Attila orvos, közíró
(Megjelent a Világ Magyarsága 2010. szeptember 16-i számában)
 |
Navigáció
 |
DIKTÁTORVÁLASZTÁS 2010
| Bejelentkezés
Hozzászólások
|
