Hol vót, hol nem vót, vót eccer egy ember s egy
asszon. De az asszon az olyan asszon vót, hogy mindenből szeretett
nagyot
csinálni. Jókot hazudott. Az ura szidta es ezétt eleget.
- Asszon, asszon, már megint miket beszélsz! -
S ő letagadta vóna még az istent az égről es, hogy ő nem hazudott, s ő
nem
mondott elyent meg olyant. Gondolta magába az ura, megállj, mert eccer
kipróbállak.
Úgy
es történt. Egy reggel az ember csak húzódozik, húzódozik, s nem akar
felkelni.
Azt mondja neki a felesége:
- Keljen fel na! Meddig kotol még ott az ágyba?
- Jaj, asszon! - azt mondja. - Nem akarok
felkelni.
- Hát ugyan biza métt?
- Hát nem mondom meg neked.
- Há mondja na, métt nem akar felkelni?
- Hát – azt mondja – jobb, ha hallgatok! Úgy es
futsz abban a szent helyben, s elmondod másnak.
-
Én, itt törjön ki anyavalya! - Száradjon el a nyelvem, ha én egy szót
szólok
valakinek! Nem szólok én semmit, csak mondja!
- Hát hajolj ide közelebb!
Az
asszon odahajolt, odadugta a fülit, s azt
mondja:
- Hallod-e, mi történt velem!
- Ugyan biza miféle?
- Eh, jobb ha nem mondom meg, mert
ha megmondom, abba a szent helybe elmondod.
-
Nem mondom én, itt üssön meg a guta! - S elkezdett átkozódni. A jó
isten tudja,
miket nem mondott magára.
- Hát jól van. - Gyere, hajolj ide,
nehogy valaki meghallja! - Nem akarok a falu szájára kerülni. Nezd csak
ide, mi
történt velem!
- Miféle?
- Hát egy tojás!
- Hát melyen tojás?
- Hát az éjen megtojtam.
- Ó mennyen el, ugyan biza mutassa
csak!
S
kihúzott az ember egy tojást a donyha* alól,
amit ő akkor dugott vót az előtt egy pár percvel oda. De csak ki
akarta
próbálni a feleségit.
- Jaj, mutassa csak, melyen tojás?
Tiszta olyan, mind egy tyúktojás!
- Olyan hát, csak egy kicsitt
hosszabbacska. Forgatja az asszon a tojást, nézi.
- Jaj - azt mondja -, most jut
eszembe, el kell fussak a kútra vízétt.
Vót egy
közös kúttyik, s nem kellett a vizétt
menjen, de csak azétt ment el, hogy valakinek elmondhassa. Kapta es a
vizeskártyát*, s elfutott a közös kútra. S ahogy ott a vizet meritti,
hát
odajött a szomszédból a menyecske, s azt mondja:
- Hallod-e, Rózsi, hogy járt sógorod! – mert
sógor vót.
- Ugyan biza hogy?
- De nehogy elmondd valakinek!
- Nem mondom én – azt mondja –, nem szólok egy
szót se.
- Nem mondom én meg neked, mert tudom, melyen
vagy, hogy abba helybe elmondod.
-
Nem mondom én, itt törjön ki a nyavalya, ha én elmondom!
- Hát hallod-e, sógorod az éjen
megtojott két tojást.
- Csak nem? - azt mondja.
- Abbiza meg… – Itt üssön meg a
guta, hogyha nem kettőt tojott!
Jól
van, menyen haza a menyecske, s azt mondja
az anyjának:
- Jaj, anyóka, hallja-e, mi történt?
- Ugyan biza miféle, édes leánkám?
- De nehogy elmondja valakinek!
- Nem szólok én senkinek egy szót se, csak
mondjad!
- Most mondja Anna néni – azt mondja –, hogy sógor
megtojott három tojást, s úgy karicsál* az ágyba, mintha kotló vóna!
- Ó menj el te! – azt mondja az anyja.
- Meg biza, most mondta Anna
nénike.
- Jaj – azt mondja –, mennyek
csak hamar, a tejverő dézsát* kérjem
el keresztanyádtól a szomszédból!
- El es futott a szomszédba, s
mondja a komám asszonyának:
- Komámasszon, kend hallta-e?
- Ugyan biza mit te?
- Hát – azt mondja – në…, sógor…, az éjen
mi történt vele.
- Miféle te?
- Hát nem hallta? Megtojott.
- Ó menj el te! - Hát ez igaz vóna?
- Igaz biza, négyet – azt mondja –, s a szalmazsákból
mind kitépte a szalmát, s
csinálja a fészket. Senkit
nem enged közel magához, úgy károg.
Nahát estére, hallják-e, az egész faluba
mindenki tudta. Még a bíró es. Aszongyák: meg kell a dobot verni a
következő
faluba, hogy mindenki tudja meg, mekkora csuda dolog történt. Fogja es
a
kisbíró a dobot, s a következő faluba megdobolta, hogy itt és itt,
ebbe a
faluba, nem tudom, hogy melyen Jóska kilencvenkilencet tojott, s ki es
kőtte[1]
mind a kilencvenkilencet. Harminc darab jércike* lett. Harminc darab
kappan. s
harminc darab kakas, s azt mondja: tíz darab záppon* maradott, s most a
ganyén úgy
rúg, hogy nem lehet közel menni a csürkékvel.
Nahát estefelé gondolja magában az
ember, hogy ő biza elmenyen a korcsomába, s felhörpint egy pohárka
pálinkát.
De a korcsomába es mindenki csak ezt beszélte. Mikor bélép a
korcsomába, az
embereknek a pohár majd kiesett a kezikből. Meglátták.
- Hát te itt?
- Hát én itt – azt mondja –, hát
métt?
- Hát nem a csürkékvel vagy?
- Hát én miféle csürkékvel?
- Hát amit kőtöttél!
- Hát én hogy kőtöttem vóna?
- Hát azt mondták, hogy te tojtál
kilencvenkilenc tojást, s ki es kőtötted.
- Na – azt mondja – lássátok-e? A reggel csak egyet
dugtam a donyha alá, kipróbáltam a feleségemet, egy tojásval, s estére
kilencvenkilenc lett, ki es kőtöttem, elyen a pletyka. S nemcsak az én
feleségem elyen pletykás, hanem a tü feleségetek es. Mert az én
feleségem csak
kettőt mondott el, s mire a falun végigért, a másik faluba es
megtudták, hogy
kilencvenkilencet, s ki es kőtöttem.
Én most hazamenyek, s jól megverem a feleségemet,
s menjetek tü es, verjétek meg a tehéteket*, hogy többet a kicsiből
nagyot ne
mondjon!
Aztán, hogy megverte-e vaj nem verte, én azt immár
nem tudom, mert én úgy láttam, mind most.
