Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony, s annak volt három kislánya: Annácska, Márika, Rózsika.
Vót nekik egy malackájuk. Azt mondja a szegény ember:
- No, holnap levágjuk a malacot.
Örvendtek a leánykák, hogy lesz most aztán malacfül. Lesz hurka, kolbász.
Másnap le is vágták. Fetettek mindent a füstre, de lett nekik egy nagy gömböcük, azt is feltették a füstre. Megettek ott mindent, hurkát, kolbászt, szalonnát, minden elfogyott, csak megmaradott a gömböc. Azt mondja egyszer a szegény ember Márikának :
- Hallod-e, Márika? Menjél csak fel a padlásra, vágjál egy darabot abból a gömböcből!
Vitte a kést Márika, és felment a padlásra. Lógott egy madzagon a gömböc
egy nagy kötőn. Odament, hogy egy darabot levágjon, de a gömböc elkezdte:
- Hókusz-pókusz haraplak, hamm tégedet bekaplak! - és bekapta Márikát. Csak így csinált.
Várta, várta, várta a szegény ember, szegény asszony.
- No, az a haszontalan leányka biztosan tökmagot eszik a padláson. Menjél csak fel Annácska, majd elszámolok én vele!
Felmegy Annácska a padlásra, kiabál:
- Márika, hol vagy?
De nincsen az sehol se. Megy oda, hogy levágjon egy darab gömböcöt, de a gömböc egy kicsit nagyobbacska lett. Mikor a kést odahúzta, hogy kivágjon belőle, a gömböc csak elkezdte :
- Hókusz-pókusz haraplak, hamm, tégedet bekaplak! - …s bekapta Annácskát is.
Várták, várták odalent... Azt mondja a szegény ember:
- Menjél csak fel, Rózsika. Biztosan lekvárt esznek a padláson.
Felment a padlásra, keresi őket, Annácskát, Márikát. Szólítja, de nem szólnak azok egy szót se. Odament a késvel, hogy vágjon a gömböcből, de az már jóval nagyobb lett. A késsel odanyúlt, de a gömböc kitátotta csúf nagy száját, elkezdte mondani:
- Hókusz-pókusz haraplak, hamm tégedet bekaplak! - …s bekapta.
Várja a szegény ember, a szegény asszony, de hiába.
Azt mondja az ember:
- Menjél csak fel édes feleségem… Nem tudom, hol vannak ezek a 1eánykák, biztosan összeverekedtek a padláson.
Felmegy a szegény asszony, néz erre, néz arra, hát sohutt[1] sincsenek. No, nem baj, biztosan valahova elmentek. Odament, hogy vágjon egy darabot a gömböcből, de az imá[2] jó nagy lett, - …akkora, mint egy autónak a kereke. Hát kitátotta a száját:
- Hókusz-pókusz haraplak, hamm, tégedet bekaplak! - …s bekapta az asszonyt is.
Várja a szegény ember, ül az asztal mellett, éhes.
- No majd felmegyek én a padlásra, megnézem, hogy mit csinálnak ezek a haszontalanok.
Megy fel, hívja őket, szólítja:
- Márika, Rózsika, Annácska! Hol vagy, édes feleségem?
De senki nem szó1t. Megyen a gömböchöz, de az akkora lett, mint egy hordó. Nahát mi lett ezzel a gömböcce1, hogy ez így megnőtt. Nem baj, annál tovább lesz, amit együnk, gondolta magába a szegény ermber, és a kést odahúzta, hogy egy darabot levágjon, de akkor a gömböc elkezdte:
-
Hókusz-pókusz haraplak, hamm, tégedet
bekaplak!
- S bekapta az embert es. De akkor olyan vékony lett a madzag, hogy
leszakadott
az a nagy gömböc, legurult a padlásról a lépcsőkön lefele, kigurult az
udvarról
az útra.
A kapuban állt egy öreg anyóka, font a rokkájával, és amikor odaért a
gömböc, azt
mondja:
- Na, most és tégedet öregasszon, megeszlek. Megettem a szegény embert, a szegény asszonyt három leányával, tégedet megeszlek a rokkáddal. Hókusz-pókusz haraplak, hamm tégedet bekaplak.! - S békapta.
Gurult tovább, hát ahogy gurult, mentek az emberek kaszával, kapával haza
a mezőről, s elejikbe gurult, azt mondja:
- Megettem egy szegény embert, szegény asszont három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, most megeszlek titeket kaszával, kapával. Hókusz-pókusz haraplak, hamm, tégedet bekaplak! - S bekapta azokat is, s gurult tovább a gömböc.
Hát mentek a katonák, sorakoztak, énekelték, hogy megy az úton a katona,
s odaguru1t a gömböc:
- Megettem egy szegény embert, szegény asszonyt három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, embereket kaszával, kapával, katonákat puskával, most megeszlek: Hókusz-pókusz haraplak, hamm tégedet bekaplak.
Békapta a katonákat a puskáikkal együtt. Gurult, gurult, kigurut a falu végére, s ott volt Jancsika, őrizte a bárányokat. Látta, hogy jó nagy felhő, s nem tudta, hogy miféle, s gurult az a gömböc, s odagurult, s azt mondja:
- Megettem egy szegény embert, szegény asszonyt három leányával, egy öregasszonyt a rokkájával, embereket kaszával, kapával, katonákat puskával, most megeszlek Jancsika tégedet a bárányokkal. Hókusz-pókusz haraplak, hamm, tégedet bekaplak! - S bekapta Jancsikát.
De az vót a szerencse, hogy Jancsika éppen ette a szalonnát, kenyeret, s a bicskája nála vót a budlibicska, s mikor bekapta a gömböc, kikereste a hasánál, ott ahol legvékonyabb a bőr, s a gömböcöt kihasította.
Na, akkor jöttek ki onnat… Kijött legelőször Jancsika a bárányokkal, kijöttek a katonák puskával, kijöttek az embereik kaszával-kapával, kijött az öregasszony a rokkával, s akkor kijött a szegény ember, a szegény asszony a három leányával, s akkor kerestek jó nagy-nagy tepsit, azt a gömböcöt belétették, megsütötték, és mind egy falásig megették.
Itt a vége, fuss el véle!
