FÁBIÁN ÁGOSTONNÉ (MÁRI
NÉNI) ÓVODÁSOKNAK MONDOTT MESÉJE
Hol volt, hol nem volt, heted hétországon,
még az Óperenciás
tengeren is túl, volt egyszer egy király. Ez a király elment az erdőbe
vadászni, mert erőst szeretett vadászni. Lőtte az őzikéket,
szarvasokat,
vaddisznókat. S hát ahogy lövöldözött, úgy elveszett az erdőben, - eltévedett -, hogy nem tudott sehogyse kimenni. Azt
mondja, mikor
három napig bolyongott:
-
Jaj
Istenem, bár
valaki kivezetne! Nem bánnám én, akárki legyen! Egy zsák pénzt adnék
neki.
Egyszer csak ott termett egy kicsi,
nagyszakállú szürke emberke, s azt
mondja:
-
Gyere
utánam, te király,
kivezetlek!
Kivezette az erdőből, s mikor kivezette:
-
Hallod e,
te király? – azt mondta neki. - Mikor eljöttél hazulról, nem volt neked egy
kislányod,
de most született. S mikor tizenöt esztendős lesz, akkor elmegyek
utána, s
elviszem magamnak. De tudd meg, én vagyok az ördög!
Jaj, hogy megijedett a király, azt se tudta,
mit csináljon
bánatában. Megy
haza
nagy szomorán[1],
otthon futnak elejébe:
-
Felséges
királyom,
született egy kisbaba, egy kislány!
De a király nem örvendett. Odament a
feleségéhez.
Egyik szeme sírt, a másik kacagott. Azt mondja a felesége:
-
Mi
van, nem is
örvendsz ennek a szép kisbabának?
-
Hát,
édes
feleségem, képzeld el, hogy hogyan jártam! Az erdőben eltévedtem. Nem
tudtam kijönni
az erdőből, s mondtam: - Nem bánom, adok még egy zsák pénzt is, csak
valaki kivezetne! Odajött
egy szürke kicsi nagyszakállú emberke, s azt mondta, hogy kivezet, de
adjam
neki azt, ami mikor eljöttem nem volt, s most már van. Erre gondolt,
erre a kisbabára.
Odaígértem, s most mit csináljak?
Sírt a felesége is…, - mind a ketten.
-
De
még azt is mondta
az ördög, mikor tizenöt esztendős lesz, elviszi.
Hát nőtt, növögetett a királykisasszonyka
kisbaba. Már szép nagy leányka
lett, iskolába járt. S még az iskolát is kijárta.
Egyszer csak kopogtatott a palota kapuján az
ördög:
-
Hallod-e,
király?
Add ki nekem a királykisasszonykát! Tudod, mibe egyeztünk meg!
Hát volt ott a palota
udvarában egy disznópásztor, s annak volt egy pontosan egy akkora
leánykája,
mint a királykisasszonyka. Felöltöztették a királykisasszonykának a
gúnyájába,
s kinyitották a kaput. Azt mondja:
-
Itt
van ne…! - ördög, viheted!
Az ördög ott volt egy nagy talicskával. S a
disznópásztor leánykáját felültette nagy örömmel. Vitte, tolta, tolta,
vitte. S
mikor mennek el a legelő mellett, - ott voltak a malacok, a disznók. S azt
mondják:
-
Hová
mész,
disznópásztor leánykája?
-
Isten
veletek
malackáim! - megyek a
pokolba. Viszen
az ördög…
-
Hát
te nem vagy a
királykisasszonyka? - mondta az ördög.
-
Nem
hát! Én csak
a disznyópásztornak vagyok a leánykája.
Megserítette[2]
gyorsan
a talicskát az ördög, s visszaindult a palotába. Elkezdett zörgetni:
-
Hallod -e, te király. Nekem add ide a királykisasszonykát,
mert nagy baj lesz ebből!
-
Mit
csináljon a király…?
Volt egy libapásztor, s annak volt egy pontosan akkora leánykája.
Felöltöztette
azt aranyos, gyémántos gúnyába[3],
s
még koronát is tett a fejére. Kinyitották a kaput, s…:
-
Na,
te ördög, itt
van, vigyed!
Az ördög felültette a talicskába a
libapásztor leánykát,
s vitte. Mikor tolta, vitte, vitte, egy nagy víz mellett mentek el.
Sok-sok liba
volt a vízbe, gágogtak. Meglátták a libapásztor leánykát.
-
Gi-gá-gá,
hová
mész, libapásztor leányka?
-
Megyek,
viszen az
ördög a pokolba. Isten veletek, libáim, lúdjaim!
Azt mondja az ördög:
-
Hát
nem te vagy a
királykisaszonyka?
-
Há
nem hát! En a
libapásztor leányka vagyok.
Megint megfordította a
talicskát, s vissza. Kezdett dörömbölni:
-
Hallod-e,
te király!
Ha ki nem adod a királykisasszonykát, felgyújtom a palotádat!
Nagy sírás között felöltöztették a
királykisasszonykát, még koronát is
tettek a fejére. S kinyitották a kaput, s kiadták. Az ördög beleültette
a talicskába,
s vitte nagy örömmel, vitte, hogy most megvan a királykisasszonyka.
Elvitte az
ördöghöz a pokolba.
Az ördögnek volt még egy akkora gyermeke,
mint a királykisasszonyka.
Azt is úgy hozta el valahonnan. Nem a saját gyermeke volt. úgy hívták,
hogy
Jancsika, Jánoska. Hát a királykisasszonyka Jánoskával jácodott.[4]
De kellett
nekük dolgozni; kiszolgálták az ördögöt.
A
királykisasszonyka kellett főzzön,
mosogasson, sepregessen. Jánoska fát vágott, vizet vitt be. Egyszer azt
mondja
Jánoska :
-
Hallod-e,
királykisasszonyka?!
Szökjünk el!
-
Hát,
hogy tudjunk
elszökni? Eszrevesz az ördög.
-
Tudod
mit? En
tudok olyan varázsszavakat mondani a seprűnek, hogy amikor az ördög
kiabál,
hogy hol vagyunk, a seprű felel.
-
Hát,
jól van - azt mondja a
királykisasszonyka. S az ördög, mikor
este lefeküdt, akkor azt mondja Jánoska a seprűnek:
-
Hallod-e
te
seprű! Mi megszökünk, de nehogy elárulj! Ha az ördög kérdezi, hol
vagyunk,
felelj helyettünk!
-
Jól
van - azt mondja a
seprű.
S azzal megfogta a királykisasszonykának a
kezét, s elindutak, hogy megszökjenek.
Egyszer reggel lett.
Az ördög kiabált:
-
Felkeltél-e
királykisasszonyka?
-
Felkeltem,
fel!
Most kelek…! - mondja a seprű.
Várt egy kicsit az
ördög, s azt mondja:
-
Hozd
ide a cipőmet,
húzzam fel!
-
Viszem,
viszem,
csak most öltözöm…
Várt az ördög.
-
Meddig
öltözöl…? - siess már,
hozd a reggelimet!
Azt mondja a seprű:
-
Viszem,
viszem,
mindjárt viszem!
Hát az ördög megint
várt egy kicsiddég.[5]
-
No
hát megnézem,
hogy meddig készíti a reggelimet…!
Megy oda, hát nem lát
senkit.
-
Hol
vagy királykisasszonyka?
Itt vagyok - azt mondja a seprű.
S akkor látta meg az
ördög, hogy becsapták őt. Azt mondja az egyik inasának:
-
Hamar[6]
itt a
lapát, - a szemétlapát -, vedd a lábad közi, ülj rá, s lovagolj a
levegőben
utánuk!
Hamar bekapta az egyik, - az ördögnek az inasa - a szemétlapátot a lába közé, s a levegőbe
elburungozott.[7]
Egyszer azt mondja a királykisasszonyka,
ahogy mennek:
-
Jánoska,
úgy ég a
bal fülem! Nézzél csak vissza, valami baj van!
Jánoska visszanézett,
s:
-
Jaj
- azt mondja -, jön az ördögnek az inasa, mit csináljunk,
mit csináljunk?
-
Tudod
mit,
Jánoska ?! Valamit te csinálj!
-
Tudod
mit, királykisasszonyka?
Belőlem lesz egy nagy pap, s belőled lesz egy templom. A többit bízzad
reám!
Hamar kecskebukát[8]
vetettek,
s Jánoskából lett egy öreg pap, s a királykisasszonykából egy templom.
Odaért az ördögnek az
inasa, leszállott a szemétlapátról a levegőből, s azt mondja:
-
Hallod-e
te pap!
Nem láttál egy királykisasszonykát erre jönni, meg egy olyan-szerű
gyermeket,
Jánoskát?
Azt mondja a pap:
-
Ábelesz-kóbelesz.
-
Nem
azt mondtam,
hogy ábelesz kóbelesz,. hanem azt
mondtam, hogy nem láttál-e egy királykisasszonykát erre menni, egy
olyan-szerű
gyermekvel? Azt mondja a pap:
-
Ábelesz-kóbelesz.
Megfogta, s jól
megrázta a papot:
-
Mondtam,
hogy ne
kóbelezzél, hanem mondd meg azt, láttad vagy nem láttad?!
Azt mondja a pap:
-
Nahát
ez a pap
meg van bolondulva. Örökké csak azt mondja ábelesz-kóbelesz.
Felült a lapátra, s visszament
a pokolba. Jánoskáék kecskebukát vetettek, s megint lett a templomból a
királykisasszonyka,
s a papból Jánoska.
Azt mondja az ördög az
inasnak:
-
Na,
láttad-e őket?
-
Nem
láttam
semmit, csak egy templomot s egy öreg papot. Örökké azt mondta, hogy
ábelesz-kóbelesz.
-
Hát
pontoson azok
voltak!
-
Jaj,
jaj! - …hamar egy
másik inasnak azt mondja az ördög:
-
Fuss
utánuk, s
hozd vissza!
Felült a seprű nyelire
a másik ördög, s lovagolt a levegőben utánuk.
Egyszer azt mondja a királykisasszonyka:
-
Hallod-e
Jánoska,
most úgy ég a jobb fülem. Nézzél vissza!
Visszanéz Jánoska.
-
Királykisasszonykám,
baj van. Jön egy másik ördöginas.
Belőlem lesz egy nagy tábla búza, s belőled lesz egy csősz.
-
Jól
van. - Kecskebukát
vetettek, s .a királykisasszonyból lett
egy nagy tábla búza, s Jánoskából egy csősz.
Odaért hamar az ördöginas. Vigyázkodik[9],
nem
lát ott semmit, csak egy tábla búzát, - egy nagy darab búzát, mint a téeszben ami
van, - tudjátok... s
egy nagy öreg szakállas csőszt, aki őrizte
a búzát, hogy ne lopja el senki, s a verebek ne egyék meg.
Az leszállott a seprű nyeliről:
-
Hallod-e,
te öreg
csősz, nem láttál-e erre jőni egy királykisasszonykát egy gyermekvel?
-
Hess
innen
verebek, hess, hess, hess!
-
Ne
hessegtesd a
verebeket, hanem mondd meg, hogy láttál-e egy királykisasszonykát egy
akkora
gyermekvel, Jánoskával?
-
Hess
verebek,
hess, hess, hess! - Mind eszik meg ezt a búzát. Hess, verebek,
hess!
-
Nahát
ez is egy
bolond. Örökké csak a
verebeket hajtogatja.
Felült a seprű
nyelire, s vissza a pokolba.
Azt mondja az ördög:
-
Na,
utólérted-e
őket? Láttad-e, hol vannak?
-
Nem
értem én
utól, nem is láttam, csak egy nagy darab búzát s abban egy öreg csőszt.
De
akármit kérdeztem, azt mondta: …hess, verebek, hess, hess, hess!
-
Hát
pontosan azok
voltak! Jaj, jaj, magamnak kell utána mennem!
S hamar volt egy tüzes
vasaló, s arra reakuporodott, s a levegőbe repült,repült. S egyszer azt
mondja
a királykisasszka:
-
Jánoska,
úgy ég a
nyakamcsigája! Nézzél csak vissza!
Visszanéz Jánoska.
-
Jaj,
királykisasszonykám,
ez pontosan az ördög! Vége az életünknek! Hamar belőlem lesz egy nagy
tó, - halastó -, s belőled lesz egy arangykacsa. S ha idejő,
úszkálj
a víznek, a tónak a közepébe, s meg akar téged fogni, S akkor
beledöglik a vízbe.
Kecskebukát vetettek, s Jánoskából lett egy
nagy tó, s
a királykisasszonykából egy arangykacsa.
S azt mondja az ördög, miután leszállott a
tüzes
vasalóról:
-
Na,
megálljatok, úgyis
tudom, hogy ti vagytok!
Odament a vízhez, s meg akarta fogni az
arangykacsát. Úszott
a vízben, úszott, de a kacsa csak beljebb-beljebb úszott.
Az ördög utána s
utána. Hát aztán addig úszott a közepe felé, hogy egyszer csak supp…, - jó mélybe belement, s a víz a fejetetején
összecsapódott,
s ott belédöglött az ördög.
Az arangykacsa kiúszott a szélire, s
kecskebukát vetett, s lett belőle
egy királykisasszonyka, a tóból lett Jánoska, s összeölelkeztek, s
hazamentek a
királykisasszony országába. Ott már régen elfelejtették. Azt hitték,
hogy már
régen meghalt a királykisasszonyka, s mikor megérkeztek, úgy
megörvendtek.
Feleségül adták Jánoskához a királykisasszonykát. Nagy lakodalmat
csaptak, s
még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Itt a vége, fuss el véle!
