168.
Mezőszárnyasi
Hol volt, hol
nem volt,
hetedhétországon, még az Óperenciás tengeren is túl volt egyszer egy
király és egy
királyné. S azoknak olyan szép három leányuk volt, hogy a napra
lehetett nézni,
de azokra nem. Egyszer csak a király nagy hált rendezett az udvaron.
Táncoltak
a királyok, a királykisasszonyok, s abba a nagy tánc közepébe
leereszkedett a
sárkány farka, s a királykisasszonyokat elrabolta. Jaj, lett
jajgatás-sírás,
pedig más is történt. Olyan setétség lett, a csillag az égről s a nap
eltűnt. Setétség
lett. Hogy búsult a
király, a
királyné, hova lettek s merre lettek, nem tudták. Kihirdette a király
az
országba mindenkinek, hogy aki vissza tudja hozni a leányaikat, annak
adja
akármelyiket feleségül s a fele királyságát. Jöttek
jelentkezni grófok,
bárók, hercegek s válogatott híres cigánylegények, de egy se tudta
visszahozni. Volt ott egy
öregasszony, s annak
volt három fia. Azt mondja egyszer az öregasszony, elment a királyhoz,
azt
mondja neki: -
Felséges
királyom! Van nekem három fiam, azok vissza tudnák hozni a királykisasszonyokat. -
Küldd
csak ide a
fiaidot! Hazament az
öregasszony, s
odaküldte a fiait. Azt mondja a király: -
Hallottam,
hogy
ügyes legények vagytok, visszahozzátok a királykisasszonyokat. Menjetek
a
fegyvertárba, s vegyetek fegyvert magatokhoz, vegyetek szép ruhát
magatokra, s
menjetek az istállóba, szép paripát vegyetek! De a
legkisebbik legén amikor
elindult, - …volt neki egy
öreganyja, s azt mondta neki: -
Akármit
mond a
király, te ne úgy csinálj! -
Amikor
azt
mondja, vegyél szép ruhát magadra, akkor mondjad, hogy felséges
királyom, én
azt a ruhát akarom magamra venni, amelyikbe felséged megesküdt, azt a
régi
gúnyát…, -
…s
amikor mondja,
hogy egy kardot köss az oldaladra, mondjad, hogy te egy rozsdás kardot
akarsz
az oldaladra kötni. -
S
amikor azt
mondja, menjél az istállóba, paripát nyergelj magadnak, akkor van a
ganyé mellett
egy rossz bogos csitkó, s te húzd ki azt a csitkót, s arra üljél fel! Úgy is lett.
A két nagyobbik
testvére aranyos zsinóros gúnyába felöltözött, fényes kardot kötött az
oldalára,
s bementek az istállóba, kiválasztottak két szép paripát, de a
legkisebbik
legény azt mondja a királynak: -
Felséges
királyom, én azt a gúnyát kérem, amelyikbe felséged megesküdt. -
Ott
van a kamrában
felakasztva. Jó koszos. Magadra veheted. No, a legény
magára vette. -
Kardot
is azt
kérek, ami jó rozsdás. -
Ott
van
felakasztva a gúnya mellett. Elvette a
legény, s a
derekára kötte. Sakkor kiment a ganyé mellé, s ott volt az a rossz,
bogos, háromlábú,
sánta csitkó. Valahogy felhúzta, de csak esett el. Felhúzta, megint
esett el.
Valahogy felhúzta, kihúzta a kapuig, s halljátok-e, kinőtt a szárnya.
De még
mielőtt ki nem húzta, azt mondják a testvérei: -
Mi
veled nem megyünk,
ha ilyen csúf gúnyában vagy, s ilyen rossz csitkóval jössz. Kikacag
mindenki. -
No,
nem baj,
menjetek csak ketten! S a legény
kihúzta a csitkót
a kapuig, s felült rea, s annak kinőtt még a negyedik lába is, s
szárnya lett.
A két testvére csak csodálkozott, hát ők még ilyent sose láttak. Akkor
felvágtatott
az égbe, az ég kovácsához: -
Jónapot,
kovácsmester! -
Adjon
Isten, édes
fiam, Hát te miért jöttél? -
Azért
jöttem
kovácsmester, hogy csináljon nekem egy száz mázsás golóbist, s azt
tegye be a
kemencébe, jó piros legyen. Jó veres. -
Hát
tégedet édes
fiam hogy hívnak? -
Hát
kereszteljen
meg, aminek akar! - mondta a legény. -
Azt
mondja a
kovácsmester: -
Legyen
a te neved
Mezőszárnyasi. -
Jól
van - azt mondja
Mezőzárnyasi -, s levágtatott
az égből. Utolérte a
testvéreit.
Mennek, mendegélnek, egyszer csak elértek egy hídhoz. Azt mondják a
testvérei: -
Na,
itt jó volna
meghálni. Háljunk meg! De egy valamelyik kéne őrségbe álljon. Nehogy
véletlenül
valaki ellopja a lovunkat, vagy valamit csináljon nekünk. Azt mondja a
legidősebb legény: -
Majd
én őrségbe
állok, ti feküdjetek le! Mezőszárnyasi
s a másik
testvére lefeküdt, de Mezőszárnyasi tetette magát, hogy aluszik.
A nagyobbik
testvére őrségbe volt, de még hamarább elaludt. Akkor Mezőszárnyasi
felkelt, s
a kardját - mert az tiszta
fényes
lett, az a rozsdás kard -, a kardját a hídon felszúrta, hogy ki volt a
vége egy darab így a hidból
s béhúzódott a híd alá Mezőszárnyasi. Egyszer csak
jött a hétfejű
sárkány. Csetlett-botlott, belelépett a karó végibe. -
No,
megállj te
Mezőszárnyasi! Még meg se születtél, s tudtam, hogy bajom lesz veled! - azt mondja a sárkány. Mezőszárnyasi
kihúzta a
kardot, s azt mondja: -
Kard,
neki! A kard úgy
forgolódott, hogy
mind levágta a hétfejű sárkánynak a fejét. Hát, amikor
készen volt, jött
a kilencfejű sárkány. S annak is levágta a kard. Alig végzett ezzel,
jött a
tizenegyfejű sárkány. Annak is levágta… Kifáradott
Mezőzárnyasi is,
de még a kardja is. Csupa véres volt, addig küzsdelődzött[1]
a
sárkánnyal. Mire készen volt, felébredtek a testvérei.
-
Na,
pakolódjatok,
gyertek, menjünk. Keressük meg a királykisasszonyokat! Itt vannak
valamerre - mondta
Mezőszárnyasi. -
Mi
nem megyünk!
Félünk a sárkányoktól - mondják a testvérei. -
Attól
ne féljetek!
Nézzétek meg, hogy én mindegyiket leküzsdöttem, a kardom…! Csodálkoztak
a testvérei,
hogy ameddig aludtak, addig Mezőszárnyasi milyen vitéz volt. Na mennek,
mendegélnek,
egyszer beértek egy aranyrétre, s annak a közepiben volt egy
aranypalota.
Mennek fel a palotába, s ott volt a királynak a legidősebb leánya. -
Jaj,
jaj
elmenjetek! - mondta a
leány, mert
hazajő a hétfejű sárkány, vége az életeteknek! -
Azt
én
kivégzettem! - azt mondja
Mezőszárnyasi. - Meg akarunk szabadítani tégedet. Maradj itt,
amig
érted jövünk, s megyünk a közepső lányért. Elmentek a
középső lányért,
az is megijedett: -
Jaj,
az én
gazdám, az én uram, a kilencfejű sárkány, vége lesz az életeteknek, ha
hazajön. -
Azt
én kivégzettem - mondta
Mezőszárnyasi. - Maradjál itt, amíg érted jövünk! Mennek tovább
a rézrétre, de
ott a rézréten rezek voltak még a fák is, a madarak. Gyönyörű szép
palota volt.
Felment Mezőszárnyasi. -
Na,
királykisasszonyka,
gyere velünk! De az a
királykisasszonyka az
olyan szép volt, hogy Mezőszárnyasi egyből beleszeretett.
Ment is a királykisasszonyka,
de előbb mondta: -
Jaj,
jaj elbújjatok,
mert mindjárt jön a tizenegyfejű sárkány, s vége az életeteknek ! -
Annak
vége - mondta
Mezőszárnyasi. - Azt én legyőztem, a kardom. Hát jőnek
visszafelé a három legény,
megszólították a középső királykisasszonyt, a nagyobbikat… De
tudjátok-e, a sárkányoknak
volt egy öreganyja, s annak volt három leánya, s megtudta, hogy
Mezőszárnyasi
legyőzte a sárkányokat. Azt mondja a legidősebb leányának: -
Fussál
hamar elejikbe,
s vess egy kecskebukát, s legyen belőled egy körtefa. S ha esznek a
körtefáról
a körtéből, abba a helybe meghalnak ezek a legények s a leányok. A leány hamar
futott is, elejikbe
került, kecskebukát vetett, s lett belőle egy körtefa. Olyan szép
körték voltak
rajta. Meleg volt, szomjasok voltak a legények, leányok. Azt mondja a
két
idősebb testvér: -
Ne,
itt van egy
körtefa! Erről együnk csak! -
Nehogy
egyetek! - mondta
Mezőszárnyasi. - Mert abban a szent helyben meghaltok! De így…, de
úgy… , -a legények. -
Nézzetek
ide! A kardjával
keresztül szúrta
a körtefát. Hát egy jajgatás lett, s vér folyt ki belőle. -
Ugye
megmondtam
én nektek! Mennek
tovább. Az öregasszony
küldte a másik leányát: -
Fussál
csak hamar
elejikbe, s vessél kecskebukát, legyen belőled egy szilvafa! Abból
biztoson esznek. Futott a
leány, kecskebukát
vetett, elejikbe ért, lett belőle egy szilvafa. Úgy teli volt
szilvával. Odaértek
a legények s a leányok. -
Na,
most - azt mondja - hiába is mondod, ebből eszünk! -
Nehogy
egyetek! - mondta
Mezőszárnyasi. - Mert ha esztek, vége az életeteknek!
Nézzetek ide! Beleszúrta a
kardját a
szilvafába, s hát abból is nagy jajgatás jött ki. Vér folyt. -
Ugye
megmondtam
én nektek?! Mérgelődött
az öregasszony,
küldte a legkissebbik leányát: -
Menjél
hamar,
kerülj elejikbe, vessél egy kecskebukát, legyen belőled egy folyóvíz!
Abból
biztosan isznak. Ment a leány
hamar, kecskebukát
vetett, s lett belőle egy folyóvíz. A legények odaértek, megállították
a lovakat,
lehajoltak, hogy igyanak, s a lovakat is meg akarták kínálni. Odaugrott
Mezőszárnyasi: -
Nehogy
igyatok,
mert abban a helyben meghaltok! De így a
legények: -
Nem
hagytad, hogy
együnk a körtefáról a körtéből, nem a szilvából, most iszunk a vízből. -
Nehogy
igyatok,
mert vége az életeteknek! Akkor
Mezőszárnyasi beledugta
a kardját, nagy jajgatás lett, tiszta véres volt a víz. -
Ugye
megmondtam
nektek? Most ha én itt nem lettem volna, eddig már haláfia lett vóna
belőletek. Hát mennek
tovább. Ahogy mennek,
egyszer csak Mezőszárnyasi néz vissza, olyan hidegség csapta meg, nagy
szélvihar
kerekedett. Erdő zúgott, mező zúgott, néz vissza, s hát jött a
boszorkány. A
leányoknak az anyja. Nem
szólt semmit Mezőszárnyasi. Amíg az öregasszony odaért, felvágtatott az
ég kovácsához,
azt mondja: -
Kovácsmester,
nézzen csak le a földre, mit lát? -
Látok
egy asszonyt,
erőst nagy szája van. Fújja a hideget s a meleget. S abba a nagy szájba
hanyítsa
belé azt a nagy száz mázsás golyóbist! Hamar kivette
a tűzből, - mert még akkor
is ott volt a kemencébe, - s az öregasszony kitátotta a száját, s ahogy
fújta a
hideget s a meleget, beirányította a szájába. S az öregasszonynak mind
elégett
a szája. Na, akkor
hazavágtattak a
királykisasszonyoknak az országába, a királyhoz, s amikor
hazaértek, egyből kisütött
a nap, a csillagok az égen voltak este, olyan világosság lett. A király nem tudta, hogy a legényeket csókolja vagy a leányokot. Egyből feleségül adta mind a három királykisasszonyt a három legényhez, a legények odavitték az édesanyjukat, s nagy lakodalmat csaptak, s még ma is élnek, ha meg nem haltak. |