Hol volt, hol nem volt,
hetedhétországon túl, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer
egy szegény
asszony s egy szegény ember. S azoknak nem volt gyermekük. Örökké
búsultak,
hogy kire marad az ő kis vagyonkájuk.
Egyszer
az ember elment szántani a mezőre. Volt nekük két kicsi ökröcskéjük, s
az asszony
otthon maradott, hogy főzzön bablevest.
Meg is
pucolta a babot, de hogy pucolta, hogy nem…, − egy szem véletlenül
leesett
az asztal alá.
Megfőzte
a bablevest, s mikor készen volt, azt mondja:
-
Istenem,
istenem, milyen jó volna, ha lenne most egy gyermekem, kivinné az
apjának az
ételt a mezőre! Nem kéne én kimenjek…
-
S
egyszer csak az asztal alól egy akkoracska[1]
gyermek ugrott ki tisztánt[2],
mint egy babszem.
Azt mondja:
−
Itt
vagyok, édesanyám!
−
Hol
vagy te? − azt mondja.
−
Hát
itt, ne…, az asztal alatt!
Nézi az
asszony jobban, s hát csakugyan ott volt egy akkoracska gyermek, mint
egy
babszem. Meg is örvendett neki az asszony…, hogyne örvendett vóna?
−
Édes
fiam − azt mondja −, hát éhes vagy-e? Ne…[3],
főztem bablevest, egyél csak!
−
Nem
kell nekem édesanyám! − azt mondja. − Hanem főzzön nekem szilvás
gombócot!
Hamar az
asszony behozott egy szalmatál lisztet, s gyúrt neki gombócot. De azt
mondja
Babszem Jankó:
−
Ne
annyit, édesanyám! Hozzon egy fél zsákkal, mert én nagyon éhes vagyok!
Na…,
az asszony felment a padlásra, lelökött egy fél zsák lisztet, s
meggyúrta.
Hátrament a kertbe, előhozott egy kosár szilvát, s elővette a nagy
üstöt, abba
megfőzte. Jó nagy gombócokat csinált. Babszem Jankó nekiült, s egy
szempillantás alatt mind megette. Hát erre
a nagy evésre valamennyicskét[4]
nőtt.
Azt mondja
az anyja:
-
Jóllaktál-e,
édes fiam?
-
Hát
− azt mondja − enni ettem, de jól nem laktam. Még ennék, ha volna!
Na az
asszony újra főzött neki, addig, ameddig jóllakott. Mikor jóllakott,
azt mondja
Babszem Jankó :
-
Na
most adja ide azt az ételt, hogy vigyem el édesapámnak a mezőre!
-
Hogy
tudod te megfogni a fazekat? − mondja az anyja neki. − Hát nagyobb
a fazék, mint te amekkora vagy?!
-
Adja
csak ide! − azt mondja. − Ne búsúlja azt, tegye a fejemre, s a két
kezemet
ráteszem a csipőmre s úgy elviszem, hogy oda se neki!
Úgy is
lett.
A szegény
asszony feltette a fejére a fazekat Babszem Jankónak, s az csipőjére
tette a
két kezit, s elindult.
Hát ahogy
megy…, megy a mező felé, egyszer csak látja, hogy előtte megy egy
szekér, a
szekéren egy legény, a szekérbe be volt fogva két ló, s a legény
hajtotta a
lovakat. Babszem Jankó nekifogott, s a szekérnek a végén a fazekat
feltette a
szekérre…, − s ő a ló lábán felmászott, a lónak a fülibe belekucorodott[5].
Egyszer hajtja a legény
a lovat, azt mondja:
-
Hájc
ne…![6]
- Sári!
Azt mondja Babszem Jankó:
-
Azért
se hájc ne...! - Sári!
Néz a legény előre,
hátra, nem lát senkit. Gondolta, biztos a füle csengett. Újra ráüt a másik lóra, s azt mondja:
-
Hótra
ne…![7]
- Laci!
Újra mondja valaki:
-
Azért
se hótra ne...! - Laci!
Hát azt
mondja a legény - magában így
gondolja -, hogy itt az
ördögök vannak, nem más, s
elkezdett fütyörészni. Ahogy fütyörészik, egyszer csak valaki
visszafütyölt
neki. Hát ennek fele se tréfa, azt mondja a legény. Lecsapta az ostort,
s
leugrott a szekerről, s elfutott.
Babszem
Jankó kimászott a lónak a füléből, felült az ülésre az ülődeszkára, a
gyeplőt a
nyakába akasztotta, az ostort két kezibe fogta, s elhajtotta oda, hol
az apja
szántogatott az ökröcskékkel. Mikor odaért, megállítja a lovakat, s a
fazekat
levette, odaviszi:
-
Jó
napot, édesapám!
-
Jó
napot! - azt mondja a
szegény ember. - Hát te ki vagy?
-
Hát
én vagyok kendnek a fia -
azt mondja Babszem Jankó. Ma
születtem.
-
Jaj,
szerelmes istenem! -
azt mondja. Ölelte, csókolta a
fiát.
De azt mondja Babszem
Jankó:
-
Édesapám,
itt van az étel, s egyék! Addig én kifogom a szekerből a lovakat, s az
ökrököt is
kifogom az eke elől, hogy egyenek, s én addig szántogatok.
-
Jaj - azt mondja az
apja -, hát te hogy
tudnál szántani?
-
Azt
kend ne búsulja! - azt mondja.
Úgy is
lett. Hamar kifogta az ekéből az ökröket, s elengedte, hogy legeljenek.
A szekérből
kifogta a két lovat, s belefogta az eke elejibe, s ő bemászott a lónak
a fülébe,
s hátrafelé csattogtatta a lovakat az ostorával, s a lovakat
irányította, s
azok olyan szépen mentek a borozdába, mintha valaki fogta volna az ekét.
-
Az
apja csak csodálkozott, amint evett, a szeme-szája tátva maradott.
Hát ahogy így szántogatott…,
szántogatott Babszem Jankó, -
hogy hogy nem -, arra ment a
király hintóval. Megállott a föld
végén, s nézi. Hát ő még ilyen csodát soha életében nem látott, hogy
megy a két
ló, valaki hátrafelé pattogtat az ostorral. Valami hangot is hall, de
embert
nem lát senkit se. Odamegy a szegény emberhez:
-
Jó
napot, bácsi!
-
Jó
napot, felséges királyom -
azt mondja a szegény ember.
Megijedt a szegény
ember, hogy vajon miért jő hozzá a király?
-
Te,
szegény ember! - azt mondja. Milyen csoda lovaid vannak neked? -…mikor olyan szépen szántogatnak, s senki
nem hajtja?
-
Jaj… - azt mondja -, hát ott van a ló fülibe az én fiam,
Babszem Jankó.
-
Mutassa
meg nekem! - mondja a király.
Na,
szólott is a szegény ember Babszem Jankónak.
Megállította
Babszem Jankó a lovakat. A ló lábán lemászott, haptákba[8]
vágta magát a király előtt. A király felvette a tenyeribe. Nézte,
csodálkozott
rajta. S azt mondja a szegény embernek:
-
Hallod-e,
te szegény ember! Add nekem ezt a gyermeket, mert én neked annyi pénzt
adok,
hogy ameddig te csak élsz, soha semmire gondod nem lesz!
-
Hogy
adnám oda, felséges királyom? – azt mondja a szegény ember. Hát ma
született, s
ne... immá[9]
hasznát veszem. Hát dehogy adom oda!
De
Babszem Jankó alattomban[10]
kezdte húzni az apja nadrágját.
-
Adjon
oda, édesapám! - azt mondja, mert én úgy is hazaszököm.
-
Hát... - azt mondja
a szegény ember a királynak -
...hát nem
bánom, felséges királyom. Odaadom.
Na így megegyeztek egy zsák pénzben, s a király
elment, s a hintóról levett egy rettenetesen nagy csomagoló papírost.
Beleállította
Babszem Jankót, s akkor egy nagy-nagy dobozba, s utána még egybe, s még
egy
harmadikba. S jól elcsomagolta. Feltette a hintóra, a kocsis rávagdalt
a
lovakra, s azzal elment a király.
-
A
szegény ember is ottmaradott, búsult egy kicsit, de gondolta magában,
csak
visszaszökik, ha megigérte.
Babszem Jankó megint elkezte a papírost útközben
rágni. Kirágta a papírost, ki a dobozt, utána a másodikot, harmadikot,
de hogy
haladtak a lovak, s a hintó, beértek egy faluba. S ott Babszem Jankó a kerekeken lemászott, s
leugrott a hintóról. De immár jó estefelé volt. Gondolta magában, hogy
sötét
van, haza nem talál, béhúzódik egy kert alá, nehogy valaki összetapodja
a sötétben.
S hát ahogy behúzódott, éppen ahhoz a házhoz
tolvajok mentek lopni. Kinyították az ablakot, s két tolvaj bemászott,
s kettő
kinn maradott. Adogatták ki egymásnak a sonkát, szalonnát, kolbászt,
ami volt,
azt... Babszem Jankó az egyiknek a lábaszárán fel
mászott, s beugrott az ablakon. S ott elkezdett
kiabálni:
-
Tolvajok!
Fogják meg, tolvajok!
Úgy
megijedtek a tolvajok, hogy hagytak ott szerte-széjel mindenfélét, s
ész nélkül
futott, ki merre látott… -…mert
hát hangot hallottak, de
embert senkit se láttak.
Nahát Babszem Jankó, hogy ne vegye észre senki
se, ott a kamrában, ahonnan a tolvajok loptak, ott volt egy zsák korpa,
s oda ő
belekucorodott.
Meghallotta a kiabálást a házigazda, s
felkelt. Hát látja, hogy a kamrájában szalonna, kolbász, sonka, minden
szerteszét kihanyigálva, az ablak nyitva, de nem látott senki mást.
A házigazda mindent rendbetett, s gondolja
magában, hogyha immár felkeltem, akkor abrakot adok a tehénnek. A
szalmatálját
belemerítette a korpába, s odavitte az istállóba a tehén elejibe, s
éppen ott volt
abban Babszem Jankó is. A tehén megette az abrakot, s megette Babszem
Jankót is.
Reggel
megy a szolgáló, hogy megfejje a tehenet, kimegy a sétárral[11],
megmossa a tehennek a tőgyit, s azt mondja:
-
Fartalj
ne..., Riska!
Egyszer
azt mondja valaki:
-
Azért
se fartalj ne..., Riska!
Néz
a szolgáló ide, néz oda, nem lát senkit.
-
Jé
a pilátussát, - azt mondja -, a fülem csengett, ne...
Egy
kicsit megkaparja a fülét,
s azt mondja:
-
Fartalj
ne…!
Hát
valaki újra mondja:
-
Azért
se fartalj ne…!
Letette a szógáló a sétárt, s fut be:
- Gazdauram, jöjjön hamar! - azt mondja -, mert a tehén megtanult beszélni.
Fut ki a gazda, s:
- Ó menj el, te! - azt mondja. - Te valami bolondot láttál álmodban az éjen. Hát hogy beszélhet az a tehén?
- Beszél biza! - azt mondja. - Jöjjön, nézze meg! Meghallja… - azt mondja kend is!
Fogja a villát, s jó nagyot reahúz a tehénre, s azt mondja:
- Fartalj, ne, Riska!
- Azért se fartalj, ne, Riska!
- Hát ez bizony beszél! - azt mondja az ember is. - Ezt le kell vágni, mert valaki megrontotta az éjen.
Odahívták a mészárost, s szegény tehenet levágták. Összedarabolták darabokra, hogy megkeressék az ördögöt benne. De a tehennek a gyomrát kihanyították az árokba, s pontosan abban volt Babszem Jankó.
S arrafelé ment egy farkas, s a tehénnek a gyomrát mind megette. S így Babszem Jankó bekerült a farkasnak a hasába. Elkezte a farkasnak a hasát csípni, csípni, csiklandozni. A farkas nem tudta mire vélni a dolgot, futott úgy, amerre csak látott, mintha szemét vették volna.
De Babszem Jankó is kiabálta elejibe:
- Fogják meg, emberek, farkas!
A farkas ekkor úgy megijedett, nem tudta elgondolni, hogy mi van a hasában. Futtában úgy nekiütötte a fejét egy nagy fának, hogy ott abba a szent helyben megdöglött. A száját kitátotta, s akkor Babszem Jankó a farkasnak a száján szépen kisétált. Éppen ott volt egy nagy folyóvíz, s abban megferedett jól. Kimosta a gúnyáját, összeszedte magát, s azzal elindult haza. Az apjáék imár azt hitték, hogy valahol meg is halt, vagy elveszett. Elsiratták. Egyszer csak békopogott.
- Itt vagyok, édesapám s édesanyám!
De akkor aztán volt nagy öröm! Úgy örvendtek az apja is s az anyja is. -…hát hogy ne örvendtek volna. Megvolt a zsák pénz, s még a fiúk is hazajött.
Többet aztán nem adták el senkinek se, hanem hármasban éldegéltek, s még ma is élnek, ha meg nem haltak.
