|
44.
Tündér Erzsébet Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egyszer egy szegény ember s egy szegény asszony. S azoknak volt három fiúk. Hol volt, amit egyenek, – …s hol nem volt. Hol csak száraz kenyér volt az asztalfiókban, de volt, amikor még az sem volt. Egyszer azt mondja a legöregebbik legény: - Édesanyám, én már megsokalltam ezt a sok étlenséget[1], én elmegyek szolgálni. Süssön nekem hamuból egy pogácsát, tarisnyáljon fel,[2] s elmegyek szerencsét próbálni. Azt mondja az apja: - Menj, fiam isten hírivel, próbálj szerencsét! El is indul a legény, s hát amint megy egy erdőn keresztül, találkozik egy öregemberrel. - Jó napot bácsi! - Adjon isten, édes fiam, hát hová s merre? - Én megyek szolgálatot keresni… - Hát akkor jó helyt jársz, mert én éppen szolgát akarok keresni, s felfogadlak. Meg is egyeznek. Azt mondja: - Gyere el oda hozzám, elviszlek, s megmutatom, hogy hol kell szántogassál. S ha kitelik az esztendő, kapsz egy véka búzát s egy szántás földet, ahova te azt a búzát bele tudod vetni. Na úgy is lett. Az öregember másnap a kezére adta[3] a két ökröt, s megmutatta, hogy hova menjen szántani. S hát el is megy a legény, de mikor meglátta, hogy milyen bokros földet kell ő felszántson, úgy megijedt, hogy otthagyta. Se vissza nem vitte az ökröket, se nem szólott az öregembernek, hanem hazament. Otthon kérdezik: - Na…, hogy s mint volt bátyja? – kérdezik a testvérei. - Menjetek el, s próbáljátok meg ti is! – azt mondja. Na, akkor elment a középső, de az is tisztánt[4] úgy járt, mind az első legény. A középső legény mikor hazament, kérdezte az öccse: - Na, hogy volt? – azt mondja. – Mit szolgáltál? - Menj el, majd megtudod te is! Azt mondja a legkisebbik legény: - Tarisnyáljon fel, édesanyám engemet, én elmegyek, s meglátják, hogy én nem jövök olyan hamar vissza! Megállom én a helyemet! Fel is tarisnyálta az anyja, s útra eresztette. Elmegy a legény arra felé, s ő is találkozik abban az erdőben az öregemberrel. Megegyeznek. Megmondja az öregember neki is, hogy szántani kell. S ha kitelik az esztendő, akkor kap egy véka búzát, s egy annyi földet, ahova belevesse – egy búzavetésnyi földet. Jól van. A legény másnap befogja az ökröket. Az öregembernek volt egy nagy kutyája, s az is elment szántani. Megmutatta az öregember, hogy hol kell szántogasson. Látta a legény, hogy ott bokrok vannak, hogy addig neki se tudott kezdeni szántani, amíg ezt a sok bokrot, cserjét, – ….mindent ki nem vágott. Vágta is kegyetlenül. – hallják-e? S amíg ő vágta, a kutya mind hordta a csomójába, rakásról rakásra. Olyan szépen lepucolta azt a darab földet, hogy ott semmiféle bokor, cserje, –…semmi nem volt. Akkor neki kezdett, szántogatott estig. Szántogatott másnap, s be is vetette. Úgy megtetszett az öregembernek, hogy nagyon… – a legénynek a szorgalmassága. Mikor kitelt az esztendő, azt mondja az öregember: - Na most, édes fiam, amit ígértem, azt megadom. Itt van ez a véka búza, szántsál magadnak földet, s vesd belé! A szegény legény szántott is magának fel egy jó darab földet, belévetette a búzát, s azzal elköszönt az öregembertől, s hazament. Otthon kérdezték: - Na mit szolgáltál, hogy ilyen sokáig oda voltál? - Majd meglátjátok a nyáron! – azt mondja. Na eljött a nyár, egyszer látja a legény, hogy a szomszédok készülnek az aratásra. Azt mondja az apjának: - Édesapám, amikor én szolgálni voltam, szolgáltam egy vetés búzát. Egy véka búzát, s annak annyi földet, amennyit oda bele tudtam vetni, – azt a véka búzát – , s azt most menjünk el, s arassuk le! Azt mondja az apja: - Jól van, édes fiam! Kaszát vettek, sarlót, s a három legény a testvéreivel, s az apjuk elmentek aratni. De tudják-e, mikor odaértek, a szemük-szájuk elállt a csodálkozástól! Olyan szép búza volt, hogy még olyant emberi szem nem látott. Egész a búzakalásztól le a szára tövéig tisztaadta[5] színarany volt. Örvendett is a szegény ember, úgy, hogy azt se tudta, mit tegyen… Dicsérte a legkisebbik fiát rettenetesen. Azt mondja, hogy: − …ti itt őrizzétek ezt a búzát, s én elmegyek haza, szekeret fogadok, s akkor visszajövök. Ott marad – ott…– a három legény, s kerülgették a földet erre is, arra is. Egyszer, ahogy kerülgetik, egy nagy harkály leszállott, s egy szál búzát ellopott. Megharagudott a szegény legény, a legkisebbik, s utána a harkálynak: elkezdte ijesztgetni – hess, hess, hess! – … s futni utána, s addig kerítette, futott, hogy bekerítette egy nagy erdőbe. S mintha csalogatta volna a harkály beljebb-beljebb, – …hogy egyszer csak a harkály eltűnt a szeme elől, s a legény az erdőben elveszett. Se kimenni nem tudott, se sehogy… se. Csak ott ámbolygott[6]. Erre ment, arra ment, s ahogy megy, hát lát egy világosságot. Megy közelebb, s egy tűz volt, annak a világát látta. De tudják-e? – … a tűz mellett akkora óriás feküdt, hogy az rettenetes! Össze volt kunkorodva. A feje a lábánál volt. −
Most mit tudjak csinálni? – gondolta magában
a legény. Ha kívül lefekszem, megfázok, ha belől fekszek le, akkor
észreveszi. Az óriás, ahogy benne volt a szokmánjában, úgy a legény belébújt az ujjába, s ott egyet jót aludt. Hát egyszer csak felkel az óriás, s elkezd nyújtózkodni, s akkor kiesett az ujjából a legény. - Jaj – azt mondja –, édes fiam, te hogy kerültél ide? - Hát én vagyok magának a fia. Mindjárt fiának fogadta az óriás, s elvitte oda, ahol ő lakott. Jól van. Telt-múlt az idő, az óriás a legénynek mindenfélével kedvét töltötte. Szép gúnyát varratott neki, enni adott, de a legény egyszer csak erőst kezdett szomorkodni. Szomorkodik. Azt mondja az óriás: − Hát miért szomorkodsz, édes fiam? – azt mondja. – Itt neked mindenfélével kedvedet töltöm. S még is te olyan szomorú vagy… − Hát hogyne volnék szomorú, amikor már húsz esztendős vagyok, s meg kéne házasodjak. De itt az óriásoknál milyen leányt tudjak feleségül venni? − Jaj – azt mondja –, te ezért ne búsuljál, majd én szerzek neked leányt! Ide jár, – nem messze van egy nagy tó–, galamb képében Tündér Erzsébet fürödni. S te menj oda, s egy bokorba bújj el, s mikor levetkezik Tündér Erzsébet, te a gúnyáját kapd fel, s fussál haza vele! Másnap reggel elment ki ahhoz a tóhoz, s mikor Tündér Erzsébet odarepült, egyet bukfencezett, leány lett belőle, levetkezett, s a gúnyáját odarakta a bokorba. S belement a vízbe fürödni. A legény felragadta a gúnyáját, s futás haza az óriáshoz. Kiabál Tündér Erzsébet utána: - Állj meg te legény, add vissza a gúnyámot! Nézz vissza! De az óriás megmondta volt neki, hogy akárhogy kiabál, vissza ne nézzen, mert akkor abból baj lehet. Nem is nézett vissza. Hazavitte a gúnyáját, s eltette jól a legény. De Tündér Erzsébet nem ment utána. - Várta, várta a legény, de hiába várta. Egyszer megint kezdett szomorkodni a legény. Azt mondja az óriás neki: - Hát, édes fiam, miért szomorkodsz te? Meg van itt, amit a szíved-szád kíván, – szép ruhád, ennivalód, mindened… - Jaj, lelkem édesapám! – azt mondja. Hogyne szomorkodnék, amikor látja-e ? – azt mondja, –…hiába hoztam el Tündér Erzsébetnek a gúnyáját, nem jő az utánam. - Na ne búsulj fiam, utánad jön az ne félj, …mindjárt. - Menjél csak be a kamrába, hozzál csak ki egy diót! Be is megy a legény a kamrába, kihoz egy jó nagy diót. Feltöri az óriás, kivette a belét, s azt mondja: - Most hozd ide Tündér Erzsébetnek a gúnyáját! Odaviszi a legény, s belerakja szépen abba a dióba, s összezárja. S azt mondja: - Most tartsd ide a lájbid[8] zsebét! Odatartotta legény a lájbija zsebét, s abba beletette a diót az óriás. S elkezdte varrni be… Azt mondja az óriás: - Én most ezt ide belevarrom. De ezt senki emberfiának ki ne bontsd, mert ha kibontod, akkor aztán ebből nagy baj lesz De tudják-e? …mikor a legutolsó öltéseket varrta be, egyszerre nagy lónyerítés volt, hintókerekek zörgése, – …jött Tündér Erzsébet. Bejött az udvarra, egymásra ismertek a legénnyel, összevissza csókolták egymást. Na, ott csaptak aztán nagy lakodalmat, hogy hét országra szólott. Tündér Erzsébettel ott éltek sokáig. Egyszer csak azt mondja: -
Hát hol laksz te? Hát az uram vagy, de
azt se tudom, hogy ki vagy, s mi vagy…! – azt mondja. Akkor eszébe jutott a legénynek, s elkezdett szomorkodni. Azt mondja az óriás: - Na hát, most fiam, te miért szomorkodsz? Most szép feleséged van, – …mindened megvan. - Jaj hát, hogyne szomorkodnék, amikor nem tudom, hogy az édesapámék hogy vannak… –…s a két testvérem. Jó lenne elmenni oda! Azt mondja az óriás: - …azt én nem tanácsolom, de ha el akarsz menni, elmehetsz. Az óriás mindjárt írt a porba hintót, lovakat, s azt mondja : -
Üljetek ide bele! S gondoljátok
magatokba azt, hogy ott vagytok az apád udvarába! Ígérte is a legény eleget, hogy vigyázni fog a titkára. Azt mondja az óriás: - Ha valami bajod lesz, csak gondolj reám! – …s írjál a porba, s mindjárt itt leszel velem. Úgy is lett. Beleültek abba a gondolom hintóba, s még azt se mondták, hogy hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, már ott voltak a szegény legénynek a szüleinél, az apjánál s az anyjánál s a testvéreinél. Hát amikor odaérnek a kapuhoz, látják, hogy az udvaron, egy nagy eperfa alatt ki van egy nagy hosszú asztal terítve. S ott vendégek esznek, isznak, de olyan szomorúak, s a szülei csak sírdogálnak. Fekete gúnyába voltak. Meglátják, hogy a kapujuk elé valami cifra uraság érkezett. Csodálkoznak is rajta. Kimennek elejébe, s kérdezik, hogy mifélék, kicsodák. Azt mondja a legény: - De maguk kit gyászolnak, hogy ilyen szomorúság van? - Jaj, látszik, hogy maguk nem tudják. Már harmincadszor gyászoljuk, – harminc esztendeje –, hogy eltűnt a mi fiunk. S azt gyászoljuk. Azt mondja a legény az anyjának: - Hát megismerné-e édesanyám, a fiát? - Hogyne ismerném! - azt mondja. A bal húnya[9] alatt volt egy jegy[10]. Felgyűri a legény a húnya aljáig az inget, s azt mondja: - Itt van ne, édesanyám, én vagyok az! – azt mondja. Meg is örvendett az anyja. De akkor a gyászra akkora lakodalom lett, nagy vigasság, tánc, ott zenészek, minden… Rúgták a port rettenetesen. Tündér Erzsébet olyan szépen táncolt, hogy mindenki csodálkozott rajta, csudájára jártak. Mondták is neki: - Jaj, be szépen táncol! Jaj, be szép gúnyája van! – Csodálkoztak rettenetesen. Egyszer azt mondja Tündér Erzsébet: - Szépen táncolok, szépen… – azt mondja –, szép az én gúnyám, de még sokkal szebb volna, ha a leánykoriba látnának! – azt mondja. - Hát az hol van s merre? – kérdezték. - Ott van az uramnak a lájbi zsebébe belevarrva egy dióba – azt mondja. - Jaj, hát vedd ki! - Nem adja az ide senkinek se! Azt mondja az anyósa: - Ne búsuljál, édes menyem! Én majd kiveszem belőle. Hamar álomport öntött a borba, s a fiának odaadta, s az – szegény – el is aludt. S odament az anyja, s kivágta a zsebét, s a diót kivette belőle, s feltörték. Kivették belőle Tündér Erzsébetnek a gúnyáját. Tündér Erzsébet magára vette, de vagy láttak szépet eddig, vagy nem, de akkor a csodálkozástól mindenkinek felakadt a szeme. De csak egy szempillantásig, mert Tündér Erzsébet akkor galambbá változott, s felrepült arra a nagy eperfára, amelyik az udvaron volt. Futottak hamar az urához. Ébresztették, keltették, hogy keljen csak fel hamar, – ne… mi történt! De azt kelthették. Álompor lett annak keverve a borába, s így nem tudott felébredni. Kivitték az eperfa alá, letették. Tündér Erzsébet is szólongatta: - Ébredj fel, édes uram, ébredj fel! De nem ébredett az fel. Egyszer csak Tündér Erzsébet egy könnycseppet ejtett az urának az arcára, s azt mondja : - Ha fel akarsz keresni, akkor gyere el Feketegyász országba, Feketegyász országának Juhara városába! S akkor ott megtalálsz. Erre felébredett a legény, –…a szegény legény. Na, de akkor Tündér Erzsébet elrepült. Gondolkozik a legény, most mitévő legyen, mikor ő még hírét sem hallotta Feketegyász országának s Juhara városának? Hamar kiment, írt a porba egy lovat, egy háromesztendős csikót, megnyergelte, s azt gondolta magába, hogy ott legyek, az óriásnál! S abba a szent helybe ott is volt. Azt mondja az óriás: - Na ugye megmondtam neked – azt mondja –, hogy a lájbid zsebét senkinek ki ne engedd vágni! Elmondta a szegény legény, hogy hogy s mind történt, hogy kivágta az anyja… De most, hol találjuk fel? – …mert azt mondta, hogy Feketegyász országban, Juhara városában lesz, azt mondja, hol találjuk azt fel? Azt mondja az óriás: - Hát annak – azt mondja –, még én se hallottam még hírét sem. De – azt mondja – idehallgassál! Az óriás elmeséli: hogy ők hárman testvérek, s az örökségen nem tudtak elosztozkodni … – Van nekem egy buzogányom… s nálam maradott, s azt te elveszed – azt mondja –, s felkeresed a két testvéremet. Egyik azt mondja a csúszómászó állatoknak a királya. A másik azt mondja mindenféle madaraknak a királynéja. S elmész oda, s megmutatod ezt a buzogányt, hogy én küldtelek, s azok lehet, hogy útba tudnak téged igazítani. Úgy is lett. Írt mindjárt a porba egy háromesztendős csikót, felnyergelte a szegény legény, felült rá, s elment. Hét éjjel s hét nap folyvást csak ment, ment, akkor beért egy nagy, rengeteg nagy erdőbe. Annak is a közepébe. S ott volt egy ház. Bemegy oda, s ott volt egy öregember. Köszön: − Jó estét, öregapám! − Adjon isten, édes fiam! – azt mondja. Hát hol-merre jársz te, ahol még a madár se jár erre? Már kétszáz esztendeje nem láttam ilyen emberi lelket, mint te amilyen vagy. Elévette a buzogányt a szegény legény, s azt mondja: - Ismeri-e ezt a buzogányt? - Ismerem, hogyne ismerném – azt mondja –, az én testvéremé… - Nahát az küldött ide kendnek – …a testvére. - Kend ugye a csúszómászó állatoknak a királya? - Én vagyok az, édes fiam – azt mondja –, de te mi járatba vagy? Elmondta akkor a szegény legény, hogy ne…, a Feketegyász országát keresi s Juhara városát. Nem-e tud róla? - Nem én – azt mondja – fiam, még hírét se hallottam. De mindjárt belefújok a sípomba, s hazajönnek az állataim, s megkérdem őket, hátha valamelyik tud róla? Mindjárt bele is fújt a sípjába, s ott – amennyi állat van a világon, csúszómászó, békák, kígyók, csigák, szőröshernyók, ott mindenféle – csak elkezdett jönni s jönni az udvarra. - Azt mondja nekik az öregember: - Nem hallottátok-e hírét Feketegyász országnak, Juhara városának? Mind azt mondják, hogy én se, én se, egy se hallotta. - Na, azt mondja – látod-e, hogy nem hallotta egy se? - Jól van – azt mondja a szegény legény –, akkor elmegyek a másik testvéréhez. Megy ki az istállóba, s hát a csikója meg van dögölve. Nahát kimegy a porba, s ír magának újra egy háromesztendős csikót, megsarkantyúzza, felül rá, s újra megy hét nap s hét éjjel. S újra beért egy nagy erdőbe. Ott is lát egy házat, bemegy oda, s ott egy olyan öreg asszonyka ült, hogy az orra a térgyit[11] verte. Köszön neki: - Jó estét, öreganyám! - Adjon isten, édes fiam! – azt mondja. – Hát hogy s mint, …merre jársz te, hol még a madár se jár? – Immár háromszáz esztendeje nem láttam ilyen emberi lelket, mint te amilyen vagy. Elmondja a szegény legény, hogy ő hova akar elmenni. Feketegyász országba, Juhara városába, – ott akarja a feleségét feltalálni. - Hát, édes fiam – azt mondja –, én nem tudom, mert én még hírét se hallottam annak. – Hanem ki küldött ide tégedet, ki igazított ide? Akkor a legény elévette a buzogányt, s mutatja: - Ismerem – azt mondja. Ez az én testvéremé. Hárman nem tudtunk megosztozkodni rajta, s nála maradott. - Így van – azt mondja a legény. – Ő küldött ide. - Na jól van, várjál – azt mondja –, feküdjél le, pihenjél egy kicsit! Én vagyok mindenféle szárnyasnak a királynéja. :Egyet rittyentek[12], s ha hazajönnek, akkor megkérdezem, hogy nem-e tud valamelyik Feketegyász országáról, Juhara városáról? Le is feküdt a legény, hogy kicsit pihenjen. Az öregasszony kiment az udvarra, s akkorát rittyentett, hogy az ágyban a legény egy araszra ugrott fel ijedtében. Beszól az ablakon az öregasszony: - Ne félj, édes fiam, ne félj! – azt mondja. – Még csak kettőt rittyentek. Újra rittyentett egy akkorát, hogy akkorát ugrott a legény, hogy majdnem a plafonig. Újra beszólt az öregasszony: - Ne félj, édes fiam, ne félj, még csak egyet rittyentek! Hát újra akkorát rittyentett, hogy a legény azt se tudta ijedtében, hova legyen. Egyszer csak jőni, jőni…, – mindenféle madarak, csak repültek az udvara, kisebbek s nagyobbak. :Egyik jobban, mind a másik, sereglettek oda. :Egyik kár-kár; s a másik csip-csip. Azt mondják: - Mi baj van? Mi baj van? - Nem tudjátok-e, hogy merre van Feketegyász országa, Juhara városa? - Én se tudom, mü se tudjuk – azt mondják. Egy se tudta. - Jól van – azt mondja –, akkor elmehettek. Mindegyik menjen, repüljön el, ahol volt! - Hát ahogy így eleresztette őket, egyszer csak jő egy harkály. Sántált, fájtatta a lábát. Azt mondja neki: - Te hol voltál ilyen sokáig? - Jaj – azt mondja –, eltörött a lábam, s nem tudtam jönni hamarább. - Hát az hol törött el, …a te lábad? - Feketegyász országában – azt mondja –, Juhara városában. - Te kellesz nekünk – azt mondja az öregasszony. – Gyere csak ide! Vedd csak fel ezt a legényt a hátadra, s elviszed egészen odáig! Hát így s hát úgy fáj neki a lába, s fáradt, nem akarja, azt mondja. − Ebben a szent helyben a hátadra veszed! Vagy összetörlek porrá! Fel is kapta a hátára a legényt a harkály. Vitte a szélnél sebesebben. Egyszer csak egy nagy-nagy hegy alá letette. - Na – azt mondja – most egyedül kell menj! - Hát miért? – azt mondja a legény. - Azért – azt mondja –, hogy itt van egy nagy lyuk. S azon csak egy tud bemenni. S én nem viszlek át tégedet. - Vigyél át – azt mondja a legény –, mert úgy is a búzámat biztos te loptad el. Te voltál az a harkály! - Megijedt a harkály, felkapta a legényt, s azon a lyukon úgy átrepítette, hogy a szemeit el se tudta pillantani. S akkor oda letette, s ott hagyta. Vigyázkodik a legény, néz erre, néz arra, s hát a szeme előtt egy olyan szép palotát pillantott meg, hogy rettenetes. A lépcsőkön elkezdett menni felfele, beért a palotába, be egy szobába, s hát kit látnak szemei?! Ott ült egy aranyos, gyémántos székben a felesége, Tündér Erzsébet. Azt mondja: − Ismersz-e, édes feleségem? – azt mondja. Én vagyok a te urad. Nézi Tündér Erzsébet, s azt mondja: − Nem… – azt mondja – kend nem az én uram! Nekem nem ilyen öreg uram volt. Mert, hallják-e, a legény erre az időre, s erre a sok szenvedésre úgy megcsúfult, akkora szakálla volt, hogy a derekáig ért. A fogai mind kihulltak, csak egy maradott, s egy nagy púp lett a hátán szegénynek. Addig lovagolt, s addig kínlódott. Megbúsulta magát ez az öregember akkor, mert olyan öreg lett, – hallják-e, csúf, mondom –, hogy ő most ennyi kín, fáradság után, hiába tette meg a hosszú utat, s a felesége nem ismeri meg… De akkor Tündér Erzsébet mit gondolt, mit nem, azt mondja: − Na, jöjjön vissza! Legalább adok vacsorát… Enni adott az öregembernek Tündér Erzsébet, s utána azt mondja neki: − menjen át egy szobába, elé van készítve a fürdővíz, s a ruhája, – fürödjön meg, s öltözzön át! Jól megvacsorázott ez a szegény legény, megfürdött, átöltözött, s hallják-e? – százszor szebb lett, mint amilyen volt. Még húsz esztendősnél is fiatalabb lett. Na, ott akkor egymás nyakába borultak, s aztán ott akkora lakodalmat csaptak. Gondoltak egy hintót mindjárt. Felkerekedtek, s elmentek az óriáshoz, s az óriás is csapott egy nagy lakodalmat, s aztán még ma is élnek, ha meg nem haltak. Itt a vége, fuss el véle!
|
