
Felkészülés a 2010-es Kinizsi 100-ra
Óczal így látta
2010. március 14. (Dorog, sorompók - Tata, Tóvároskert; 61km) Jó napot!
Túl vagyunk a közös felkészülésünk második állomásán is. Életem harmadik túrája, 60 km, és ez volt az első, amikor megéreztem, hogy az
energiáim bizony végesek :D Sokat olvastam és láttam, hogy a Pilisnek ez a szakasza mennyire nehéz, de így nem lehet átadni, át kell élni ahhoz
hogy az ember megérezze, ez bizony nem gyerekjáték!
A nehéz szakaszok ellenére én azt mondom, hogy a két legnagyobb ellenségünk szerintem a hideg és a sár volt.
Nem volt kellemes egész nap hideg levegőt beszívni és a domboldalakon a hatalmas szeleket a pofánkba kapni. Meg is jegyeztük, hogy ebből
biztos tüdőgyulladás lesz, de legalább megfázás... De kezdem inkább az elején:
Ezúttal már csak ketten, Reckeb tanbával indultunk útnak Dorogról, ahol már az elején elcsesztük az utat: némi kitérő után találtuk meg a
vasúti átjárót és ezzel együtt a kék jelzést. Én lelkileg leginkább a Getére készültem fel, úgy gondoltam, ha ezt megcsináljuk, akkor már nyertünk.
Ahogy utólag kiderült, tévesen :) Jól haladtunk felfelé, közben csak 1-2szer álltunk meg, mert teljesen beizzadtam az atléta alá. Megint
túlöltöztem..
Én meg is lepődtem, hogy ilyen jól haladunk felfelé is és végül 55 perc alatt felértünk a kereszthez, a Gete tetejére.
Következtek a Tokodi pincék. Lefelé menet iszonyat belassultam, féltem hogy elcsúszok így aztán óvatoskodtam. Tanbá közben elment "megáldani"
a Getét :))) Végül leértem a hegyről és rossz felé vettem egy kanyart. Telefonálgattam a Zednek, hogy hol van. Jött utánam, és mint kiderült
mindketten rossz felé jöttünk :D Akkor még persze 1-2 kisebb káromkodást eresztettünk csak meg, nem készített ki lelkileg hogy eltévedtünk.
Tokodon a K100 útvonala eltér a kék jelzéstől, de mi szigorúan a kéket követtük, hogy ne csesszük el.. Ennek ellenére sikerült :D
Fel a Hegyes kőre, jobban lemerített minket mint a Gete, kutyák jöttek (szerencsénkre nem vérebek voltak és féltek tőlünk), szél a pofánkba.
A térképet persze a legnagyobb szélben vettük elő, többször majdnem elvitte a szél. Újra elvesztettük a kék jelzést, de akkor már nem foglalkoztunk vele:
tovább haladtunk, mert megláttuk a műutat és arra építettünk, hogy majd ott valahol megtaláljuk a kéket. Egy szántáson át leértünk a műútra,
és végül is sikerült: Zed újra elővette a térképet miközben én csak forgolódtam, és tök véletlenül egy híd tartó pillérén megtaláltam a jelzést!
A sok szarakodás miatt a Reckeb által tervezett 1 órás menetidőből 2 óra lett :((
Következett mogyorósbánya.
Miután a Gete és a Hegyes kő kellően lefárasztott, Mogyorósbánya felé, a Kősziklához vezető út teljesen kiszívta a vérünket! Megintcsak jól haladtunk felfelé is, de
be kell vallani férfiasan: többször meg kellett állnunk pihenni. A hegyről lefelé viszont még jobban belelendültünk, sőt még meg is jegyeztem, hogy:
"Tanbá, futunk...". Erre mondta a Reckeb hogy: "Oké!" És elkezdett futni. Jobbat nem tudtam, én is futottam utána, amig nem borultam egyet :))) Erre visszanézett hogy mi történt
és ő is zúgott :))) Két ostoba :D A nadrágom szára elég sáros lett, a túra hátralevő részéig ezt már magamon kellett viselnem :)
A mogyorósbányai Kakukk sörözőbe féltem is, hogy majd nem engednek így be ("Maga bejöhet, de a sáros kint marad" :))) )
Megittunk némi kólát (Tanbá összesen 6 decit, én 3-at) és 1-1 kávét.
Ezután jött a Bajóti műút egészen Péliföldszentkeresztig. Az első, Getés szakasz után ez volt a következő, ahol különösebb probléma nélkül tudtunk menni és a tervezett idő alatt teljesítettük is.
Megálltunk egy hosszabb kajára (Zed egy komolyabb turmixot ivott - talán ő tette jól), és jött a túra leghosszabb szakasza: 9 km, Péliföldszentkereszt - Pusztamarót.
Eltévedés, gyilkos emelkedők, hóvihar, sár, hideg, szél, sok káromkodás :)) Ha csak szavakkal kéne, akkor így jellemezném ezt a részt.
A végére nagyon elkészültem az erőmmel, nem szóltam semmit, vagy ha igen, az is csak káromkodás volt, és eléggé éhes voltam. Tanbá itt előrement
és próbálta tartani bennem a lelket - kellett!
Számomra az egész túra alatt ez a szakasz vitte a prímet, az igazi holtpont itt jött el nálam. Az eddigi túrák alatt még sose éreztem ilyet...
Aki már komolyabban túrázott biztos sokszor érezte azt, hogy legszívesebben a földhöz vágná a táskát és leülne. De amikor ilyenek jutottak az eszembe, mindig arra gondoltam, hogy nem ezért jöttem!
Így aztán Reckebet követve csak raktam egyik lábamat a másik után. Szerencsénkre volt egy fedett rész Pusztamaróton, ahol még le is ülhettünk a hóvihar elől behúzódva.
Próbáltam tömni magamba mindent: másfél adag protein boost, földimogyoró, isotec sportital.
Miután magunkhoz tértünk, elkezdtük meghódítani a Gerecsét. Nem tudom hogyan, de sikerült új erőt merítenem valami rejtett tartalékból, vagy már ismerős volt a terep és így
a Gerecse üdülőig tartó emelkedőn sem akadtak nehézségeim. Sőt az üdülőt elhagyva a Bányahegyig és utána egészen Vértestolnáig annyira erőre kaptam, hogy én kerültem előre és mentem mint egy tank :))
Tanbá jött mögöttem, ezúttal én húztam őt - vissza tudtam adni a Pusztamaróti szakasznál elvett kölcsönt :) Megint az volt a jellemző, hogy ha nem tévedünk el, akkor nagyon jó időt tudunk menni.
A vértestolnai műúton aztán megkérdeztem a Reckebet, hogy hova kérjem a taxit (ez anyu lett volna kocsival): Tóvároskertbe vagy Koldusszállásra?
A válasz az volt, hogy: "elmegyünk Koldusszállásra, aztán én hazamegyek" :))
Megállapodtunk abban, hogy a sok kitérő után (több mint 5 km volt összesen) már nem fogunk elmenni Tóvároskertbe, mert egyrészt azzal együtt már több mint 70 km-t mentünk volna,
másrészt kezdett sötét és hűvös lenni. Mit mondjak, második alkalommal nem akartam 70 km-t menni :))
Úgy gondolom, hogy így volt szép a vége: Vértestolnától Koldusszállásig egyszer egyikünk másszor a másikunk ment elöl, ki mikor éppen jobban bírta.
Közben milliószor ismételtük: "hazamegyünk:)))"
Aztán Koldusszálláson az akkor már korom sötétben Reckeb elővette a térképet és megkereste azt a kb 3 km-es távot, ami Koldusszállásról
Tatabánya Alsógallára vezetett. Megmondom őszintén, ez a szakasz nekem úgy kellett már mint púp a hátamra! Többet káromkodtam, mint az utolsó két-három
szakaszon összesen... Elfáradtam, ez az igazság.
Alsógallán aztán kettéváltunk, Tanbá ment Gálra én pedig Sárberekbe. Háromnegyed 8 körül értem haza, tehát pontosan 13 órát vesződtünk kint :)
Tekintettel a rossz körülményekre, elégedett vagyok ezzel a teljesítményünkkel. Egy biztos: rengeteget tanultunk belőle!
Óczal
| 1 | 22 Jun 2010 - 10:10| Fejes Nikoleta (levendre@freemail.hu ) |
| |
| Jó kis csapat vagytok Reckebbel:) Ha Pécs felé támadna kedvetek túrázni, szólj, és majd én viszem a kajautánpótlást:))) | |||