Warning: session_start() [function.session-start]: open(/tmp/sess_25640c3cdbbe73355639859d3df2df2e, O_RDWR) failed: Read-only file system (30) in /k100/o0529.php on line 2

Warning: session_start() [function.session-start]: Cannot send session cache limiter - headers already sent (output started at /k100/o0529.php:2) in /k100/o0529.php on line 2
Travel Portal by Free Css Templates

Felkészülés a 2010-es Kinizsi 100-ra




Óczal így látta

2010. május 29-30. Kinizsi 100, tervezett szintidő: 23 óra 59 perc
Teljesítési idő: 22 óra 20 perc






Ismét jó napot! A Gerecse 50 után most a "szezon" utolsó beszámolója következik: A 2010-es Kinizsi 100-asé!
Nem frissítgettem jó ideje a honlapot és az előre betervezett programot sem követtük végig, a Gerecse 50 után mondhatni gyökeresen eltértünk attól.

Ennek oka pedig (nálam) az volt, hogy a Gerecse 50-en kedves barátom, Aléb hihetetlen állóképességgel rendelkezve, mintegy fél órával hamrabb beért mint én. Mindezt korábbi túrázások nélkül - ám utólag megtudtam hogy heti egy alkalommal intenzív fociedzéseket végez.
Ecsereg 50 így nem lett, sőt a hosszú, 75 km-es túra is elmaradt (Reckeb megunta az útvonalat, nem volt motivált, egyedül nem vágtam neki)

Egyszóval Alében felbuzdulva, dobtam az erdőt és a túrákat, helyette beköltöztem az edzőterembe és én is kemény futóedzésekre tettem le inkább a voksomat. Ennek eredményeképpen az első futáskor kb 8-9 km/h sebességgel tudtam 10-12 percet futni, az utolsó edzésen 10 km/h-val futottam folyamatosan 1 órán keresztül! Ez egy igen emlékezetes alkalom volt, mert a végén a tükörben azt vettem észre, hogy piroslik a pólóm. Tudtam hogy vér az, csak azt nem hogy honnan szivárgott: az izzadtság annyira kidörzsölte a mellemet, hogy elkezdett vérezni!
A futóedzések mellett az emelkedőket is gyakoroltam, utolsó alkalommal 500 métert emelkedtem 15%os szint mellett. Halálra kínoztam magam, nem akartam semmit a véletlenre bízni. Most, itt a szobában ülve azt kell mondanom, minden perc megérte! De erről majd lejjebb..
Eljött hát a várva várt hétvége, Reckebbel már május 28.-án elutaztunk Békásmegyerre, ahol egy szobát foglaltunk le korábban. Az utolsó héten már semmit nem mozogtam, pihenni és töltődni akartam, és jó ötlet volt, mert fejben már éhes voltam a sikerre, és ezen a napon már nagyon pozitív hangulatban voltam, mentálisan is erősnek éreztem magam. Ezt a hangulatot sikerült átmentem 29.-re is!
29.-én reggel 6kor elhagytuk az Alfréd Panziót és mintegy 10 perc gyalogolás után elértük a nevezési helyet. A sor viszonylag gyorsan ment, az orvosi pecsétes lapomat ott fogták és már mehettünk is a rajthoz. 6:55 kor kaptam pecsétet a papíromra és elindultunk..
Nyugodt, kicsit visszafogott tempóban kezdtünk olyan 5-6 km/h-val haladhattunk. Egy idő után egyre durvább emelkedők jöttek, de mi elég sok embert megelőztünk már itt - a futók persze minket is :) A Nagy Kevély hegy volt az első cél, mintegy 6-6.5 km távolságban. Jó hangulatban teltek az első percek, mindenki jókedvű és bőbeszédű volt még, de a meredekebb részeken eléggé fújtattam. Az viszont szembetűnő volt, hogy ennek ellenére tudok haladni, sőt előzök! Reckeb később lemaradt rólam, de a Kevély tetején végül beért. Pár fénykép és meredek lejtő következett némi sárral, itt még nem volt semmi bajom.
Csobánkai műút, majd a Hosszúhegy, ahol ugyanaz történt mint a Kevélyen felfelé: lihegés, izzadás, de tempós haladás, megállás nélkül. 1 fokkal mintha jobban ment volna, már bemelegedtem. A műút előtt találkoztunk egy fórumossal, Zotyaapuval. A legtöbbször vele futottam össze az egész túra alatt.
Leérve a Pilisszentkereszti műútra ittunk egyet, miközben egy hölgy odajött, hogy megkérdezze honnan jövünk.
"-Békásmegyerről"
"-Úristen..."
"-Ez semmi, még egy darabig megyünk :)))"
Még pár kedves mondat és továbbálltunk, Reckebnek pedig örömmel mutattam az előttünk fekvő Pilisre :))
345 méteres emelkedés mintegy 7 km-en, Pilis szerpentin és hasonló nyalánkságokkal :)
"-Tanbá itt megdöglünk"- jegyeztem meg, de éreztem hogy nagyon rendben vagyok, ma egyszerűen nincs akadály! És így is volt. Továbbra is intenzíven tudtam felfelé menni, sorban előztem meg másokat, Reckeb pedig leszakadt rólam, néha megállt pihenni, de azért jött. A szerpentinen újabb fórumos - Jámbor - szólított meg, üdvözöltük egymást de már nyomultam is tovább a magam tempójában.
A Pilis tetejéről a Nyeregbe lecsorogva aztán még nagyobb tempót diktáltam. Ez érthető, akármennyire bírtam felfelé, azért a lejtőkön csak könnyebb továbbjutni.
Nagyjából 5.5 óra múlva elértem a Pilis-nyerget. Gyors pecsét, 1.5l folyadék vásárlása majd kis pihi. Ezalatt beért Reckeb is. Próbáltam megenni egy Protein boostot, de a felénél majdnem elhánytam magam, így nem erőltettem, inkább ittam.
Iszonyatos forróság volt már ekkor, csak úgy döntöttük magunkba a folyadékot. Itt találkoztunk Gyalogolokkal - pont telefonáltam, így egy szót se tudtam beszélni vele, mert hamar továbbrohant.
Együtt mentünk tovább Reckebbel, némileg regenerálódva, az újabb fő cél Kesztölc volt (+7km).
Örömmel nyugtáztuk az itinerben, hogy a Nyereg után a következő hegy csak a Nagy-Gete lesz a 42. km körül --> lesz idő erőt gyújteni. Kesztölc előtt kiértünk egy tisztásra, így a nap elkezdett minket dajkálni, a meredek lejtők pedig a jobb térdemet kezdték ki. Ám ekkor még csak egy kicsit fájdogált, nem foglalkoztam vele.
Kesztölcre beérve már vattát köptem volna, Reckeb bevásárolt folyadékból (aköszöreg), azt mondta inkább vegyünk minthogy a táskánkban lévőt fogyasszuk, az jobb lesz későbbre. Némileg jól esett az ice tea, de vágytam még valami másra is... És ekkor jött az isteni gondviselés: az egyik kedves kesztölci lakos kivezette a kerti csapját az utcára, hogy a túrázók ihassanak belőle és felfrissíthessék magukat. Miután az ott lévők továbbálltak, benyomtam a slagot és aláálltam :) Gyakorlatilag fürgyéle volt ott az utcán, ruhástól, mindenestül. Ez rengeteget dobott rajtunk, úgy éreztem magam mint egy jól lakott óvodás :)
Innen egy már általunk bejárt rész következett, a Dorogi sorompók és a Nagy-Gete. Elbeszélgettünk Reckebbel és közben viszonylag gyorsan is mentünk. Dorogon találkoztunk egy másik ismerőssel, a nevét sajnos nem tudom, de már a Gerecse 50-en is összefutottunk, akkor is beszéltünk kicsit.
Más kaliber volt most, 24-5 fokban, a tűző napon felmenni a Belányi telepre és a Getére, mint anno télen 4 fokban, hóban. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint az eddig megmászott hegyeken: én egy kicsit gyorsabban mentem fel mint a Zed, de nem sokkal maradt le ő sem. Felfelé sokakat láttam megállni, vagy leülni a fűbe enni-inni. Amikor ezt láttam, az edzőteremre gondoltam, és hogy ott hogy toltam neki az emelkedőket. Ez segített, és megint előzni tudtam felfelé! Itt már egészen megbizonyosodtam, hogy nem kevés értelme volt annyit futni! Sokakkal együtt én is küzdöttem az emelkedővel, de egyszer se éreztem, hogy meg kéne állnom, vagy lassítanom kéne. Fent pecsét, és örömmel néztem, hogy 45 perc alatt értem fel a Getére - 10 percet rávertem a március 4.-i mászásnak. 5 perc pihi, egy kis pia, Reckeb is megjött aztán irány le.. Vagyis irány lenne le... ha nem adja meg magát a térdem! :(
Még meredekebb lejtők mint a kesztölciek, iszonyatosan nyírták a térdemet, a felénél legszívesebben üvölteni tudtam volna, félreálltam, elengedtem másokat - most ők hagytak le. Tanbá már sokkal lejjebb volt mint én, amikor felhívtam.
"-Tanbá találkoznunk kéne, elkérném a térdbandázsát." Felkötöttem de szarul, aztán rám kötötte a Zed, közben mindenki előzött minket - nagyon kiábrándító helyzet volt :( Mentem vele 5 métert, közben Reckeb szólt a tesójának, hogy csak fél7 körül érünk Péliföldszentkeresztre - ide volt ugyanis megbeszélve Dettyvel, hogy kijön kocsival és hoz kaját meg ami kell.
Őszinte leszek, azokban a percekben nem hittem abban, hogy mi még együtt fogunk Pélin találkozni a Dettivel.
Szóval a bandázstól még jobban fájt a térdem, így levettem. Zed végül felajánlott egy algopyrint, amolyan tűzoltó jelleggel. Bevettem és lenyeltem víz nélkül. A fájdalom annyira lefoglalt hogy nem volt kedvem vizet se elővenni. Ekkor jelent meg ismét Gyalogolok és nézte ahogy szenvedek. Azt mondta ez a túra az izületekről is szól. Hiába van jó kondi, ha az izületek bírják, elveszik az ember. Mit mondjak, ez nem volt túl lelkesítő és nem is reagáltam rá semmit, csak figyeltem a térdem reakcióit. Zed viszont nagyon rendes volt, nem hagyta hogy feladjam:
"-Gyerünk Tanbá, bevette az algopyrint, az hatni fog! Leérünk a Horgász-tóhoz és ott már nem fog fájni! Fogat összeszorít és jön!" Én pedig így tettem. Amikor meredeken lejtett és belefájdult a térdem, elküldtem a hegyet a kurva anyjába és mentem tovább. Sok időt elveszítve, de csak levánszorogtam a Horgász-tóhoz. Ez igazi megváltás volt. Sík vagy emelkedős szakasz következett, amit már sokkal jobban élvezett a lábam :) Az emelkedőkön megint meg tudtam nyomni a tempót, szinte nem ismertem magamra, a korábbi szenvedős részekhez képest. Mögöttem jött egy szintén térdfájdalomtól szenvedős kolléga, aki tőlem kért tanácsot ilyen problémára. A válaszom egyszerű volt:
"-Tűrni" :))
Újabb kihívás vette kezdetét: a katlan! :)
Térdem lenyugodott hálistennek, de a forróság itt szinte elviselhetetlen volt. A katlan megmutatta az igazi énjét, kemény menet volt. Miután leértünk a műútra, onnan már ismerős volt a hely, a tokodi pincék. Nem messze voltak a kutak, így hát a fáradtság elveszett belőlem, és szinte futottam hozzájuk :D fél literes palackot kétszer töltöttem meg kútvízzel és ismét fürgyéle volt. Egy túratárs hevesen tiltakozott hogy igyak belőle, és hogy inni is lehet nem messze innen.
A tokodi lakosok kitettek magukért: frissítőpontot hoztak létre, ásványvízzel, zsíros kenyérrel, túró rudival, uborkával. Két kislány hozta nekünk egy kis pohárban a vizet, és azt kérdezték:
"-Kértek?" Vajon volt olyan aki visszautasította? :D Emlkékszem, itt egyszerre megittam másfél liter vizet. Túró rudi, fél szelet zsíros kenyér és máris szebbnek láttam a világot, visszatért az életkedvem. Nem sokat időztünk, megindultunk Mogyorósbánya felé a Kősziklán át. Ezt már télen is igen nehezen másztuk meg, viszonylag frissen. Hát így közel 50 km séta után mondhatom még nagyobb kihívás volt. Az első hegy, amire nem tudtam pihenő nélkül felkapaszkodni - de ebben inkább a rossz lábam volt benne. Ez a 3 km viszont hamar eltelt és fél6 előtt már a Kakukk sörözőben ittam a Jumbomat :)
Enni azt továbbra se nagyon tudtunk, így maradt ez a tömegnövelő készítmény, ami a súlyzós edzésben és most itt is nagy segítségem lett. Teljesen feldobódtam Mogyorosbányán, elmúltak a fájdalmaim és lélektanilag sokat jelentett, hogy a második 50 van hátra, ami lényegesen könnyebb mint az első.
Szakadő esőben vonultunk Péliföldszentkereszt felé, sokan a kocsmában maradtak, sokan pedig épp odaigyekeztek. Egyáltalán nem zavart az eső, sőt örültem neki, mert igazán felfrissítő hatású volt és pár perc után el is állt. Kicsit sáros volt az út Szentkereszt felé 1-2 nehezebb emelkedővel tarkítva az út végül egy tisztáshoz ért, ahol már kisütött a nap :) Dettiék már ott vártak kajával, felszereléssel és mindennel amit elhozattunk. Végül 2 szelet kenyeret ettem kőrözöttel, illetve ittam még egy kis jumbot.
Egy fórumos kolléga kért minket hogy egy fotó erejéig álljunk be neki, és már folytattuk is tovább. Ez az a szakasz amitől nagyon féltem, mert Pusztamarót előtt a vezetékek mellett ottragadtunk télen az emelkedő felénél és nagyon kikészültem a végére. Most jobban féltettem a lábamat, ha túl gyorsan mentem akkor már fájt. De legalább nem volt időm az út nehézségeire figyelni. Eljött a vezetékes szakasz, és én azt hittem, hogy csak ezután jön az igazi kihívás, mire Reckeb egy lejtőn közölte, hogy ott lent már Pusztamarót fényei látszanak (éppen valami rendezvény volt). Kellemesen csalódtam, a Kinizsi számomra legkritikusabb szakasza most teljesen könnyen megadta magát.
Ennek örömére megáldottam egy fát, ittam és egészen a Gerecse üdülőhöz vezető emelkedőig meg sem álltunk. Itt egy kis technikai szünet következett, felszereltük a lámpákat mert már elmúlt 9 óra. Sokan tanakodtak merre kell menni, bevártak másokat, hogy útba igazítsák őket, mi viszont már tudtuk hogy a hegyre felfelé vezet az út, mert télen bejártuk ezt a részt is. Iszonyatos szerencsém volt, hogy a hegy felfelé menet jobbra lejtett, így a jobb lábamat nem kellett annyira hajlítani mint a balt. Gerecse üdülőnél újra egy kis frissítés, a bányahegy felé sötétben és fáradtan de azért mégsem teljesen belassulva meneteltünk. Sokakkal együtt mentünk, Reckeb el is kezdett csajozni (már nézést :D ). Mögöttük lemaradva csak szófoszlányokat hallottam, egyre jobban lemaradtam mert el voltam foglalva a lábammal. De aztán meguntam és elkezdtem futni feléjük. Mikor beértem őket csak ennyit mondtam: "ooo dö bikicsunáj, csunáj.. Bbbikicsunáááj vicsáj..."
Erre a lány reakciója:
"-Milyen jól megtanultad" :))
Végül a lány Bányahegyen eltűnt, mi pedig Reckebbel ledöglöttünk a fűbe. Itt már elég sok K100 zombit láthatott az ember, kétszer is meggondolta mindenki hogy felkel-e vagy itt marad. Reckeb próbált csinálni rólam telefonnal egy fényképet, de túl sötét lett, semmi nem látszott belőle. Nagyon rossz volt már elindulni, Tanbá mondta hogy induljak el, majd beér. Ez így is lett, Vértestolna felé menet nagy lendülettel ért utol, fülében mp3 lejátszó.
Aztán jött a fekete leves: létrázni kellett és mit sem sejtve fel-le másztam rajta, de aztán meg kellett állnom, annyira elkezdett fájni a térdem. Elfeledkeztem róla, hogy nem szabad behajlítanom, a mászás pedig végképp hazatette. Innentől már a túra végéig kímélnem kellett. Sokat vinnyogtam Reckebnek, újabb gyógyszert koldultam tőle (ő persze adott szívesen - a köszöreg) A sötétben elvergődtünk Vértestolnáig - részemről szó szerint vergődés volt, Az eddigi összes bejáráskor és a Gerecse 50 túra során ez a szakasz ment a legjobban, szinte futni lett volna kedvem..Kiábrándító volt most gyök 2-vel haladni, de nem tehettem mást :( Koldusszállás felé félúton összefutottunk egy újabb topicossal, aki megjegyezte hogy úgy látja igencsak meggondolom a lépéseimet. Elmondtam neki a történetemet, és miközben erről beszélgettünk, elkezdtem próbálgatni kifelé fordítani a lábfejemet és legnagyobb meglepetésemre így már nem fájt. Reckeb megállt kajálni, mi pedig egész jó tempóban mentünk tovább. Már a lejtők se jelentettek akadályt, megjött újra a kedvem az egészhez :) Élmény volt újra fájdalom nélkül túrázni.
Beérve a topicos kolléga valahol eltűnt (később megtudtam hogy pihennie kellett egy 10 percet), pár perc múlva viszont előkerült Reckeb. Koldusszálláson adtak teát vagy forró levest, ez utóbbit választottuk, közben Reckebnek volt kedve beszélgetni a pecsételőkkel. Bíztattak minket, hogy innen még 16 km a cél. Nabazmeg..De milyen 16? - gondoltam magamban.
Reckeb megint javasolta induljak el ahogyan tudok és majd beér. Így tettem. Mivel a bal lábamat terheltem szinte teljesen, a rossz lábtartás miatt teljesen vízhólyagos lett. Gyakorlatilag vízhólyagon lépkedtem már. De majd belejövök, ezzel bíztattam magam. Így is volt! A Kisréti vadászházig egy kisebb szerpentines emelkedő jött, sőt az út elég hosszan emelkedik tovább. A fáradtságnak semmi nyomát nem láttam, talán az adrenalin dolgozott bennem. Sorban hagytam le az embereket, a sántikálást is abbahagytam, nem ismertem magamra :) Végül 2 másik túratárs tempója jött be, szorosan rájuk tapadva mentem velük felfelé. Tudtam hogy valahol be kell majd menni balra a sárga mentén (az éjszakai túrán ezt nagyon megjegyeztük, mert volt miatta eltévedés meg vaddisznó visítás). A két srác a bejáratnál megállt inni, én nem mertem :D Csak mentem mint egy gép, nagyon lassan, ismét sántítva.
Érdekes volt tapasztalni, amit már sok beszámolóból olvastam: se előttem, se utánam senki, tök egyedül vagyok az erdőben, és csak a fejlámpám ad némi fényt. Útközben láttam az út szélén egy túratársat, feje lehajtva, mellette ásványvízes palack..
Talán továbbment később. De az biztos hogy motivációt adott: nem engedhettem meg hogy most leüljek, mert akkor biztos én is ottragadok. Nézegettem az órát, és elkezdtem számolgatni mennyivel is kell mennem hogy beérjek. Bőven volt még időm, és úgy terveztem, ha beérek a Baji vadászházhoz, pihenek egy fél órát hogy lenyugodjon a lábam és csak úgy folytatom.
Nagy szerencsémre a vadászháznál jött ismét Zed és ösztönzött hogy ne pihenjünk, majd a végén! Még egy kis maltodextrin amolyan utolsó utáni löketként, egy fórumos túratárs pedig megdobott egy algoflexszel.
Ez a vége aztán tényleg harcosra sikeredett: meredek lejtő egészen Bajig. Már szinte semennyire nem hajlítottam a jobb térdem, káromkodtam, előreengedtem mindenkit. Legalább 20an megelőztek. De csak levergődtem! A baji víkendházaknál újra megpillantottam Zedet, ő is kész volt már.. Kihajtotta magát így nem nagyon volt kedve beszélgetni sem. Nekem viszont visszajött az életkedvem, mert tudtam hogy Bajtól már nincs lejtő ami kivégezzen.
Beértünk Tatára ahol elkezdtem újra bikicsunájozni meg pilézni, de Reckeb letorkolt hogy most már kussoljak :)) Nem értékeli - nem értékeli :)
Az az utolsó rész Tatán hosszabb volt mint az eddigi 99 km :DD
Beértünk és átadták az oklevelet és a kitűzőt. Emlékszem tudtam mosolyogni a hölgyre, valóban örültem neki, nem készültem ki annyira. A pontos idő 05:15, a teljesítési időm: 22 óra 20 perc.. De kit érdekel? :))) A 23 óra 59 percnek ugyanígy örültem volna :) Az ebédlő felé elhagytam a sorszámot, amivel a levest át lehetett venni. Reckeb szépen visszaküldött hogy keressem meg. Na mondom ez most kellett.. Szerencsére csak 6 métert kellett visszamennem, a földön volt. Menetközben egy padon egy lány ölében volt a barátja feje, aki be volt takarva és aludt. Ez az igazi szerelem :)))
A leves nagyon jól esett - na ebben tényleg nem bíztam hogy ilyet fogok ide írni. Sokan mellettünk az asztalra borulva aludtak. Megettük, Detti közben oda lett rendelve, hála Zednek és szép lassan kibandukoltunk a kocsihoz..


Konklúzió:
-Maltodextrin egy kellemes csalódás volt, minden túrán kötelező lesz ezentúl vinnem magammal
-Jumbot úgyszintén! Egyáltalán nem hajt meg, Fehérje, szénhidrát, ami ilyenkor kell :)
-Le kell borotválnom bizonyos testrészeimet, és be kell kennem, mert akkor elkerülhetőek lesznek bizonyos kellemetlen dolgok.
-Nem szabad elhagynom a láb súlyokkal való edzését, különben újra előjön egy ehhez hasonló gyulladásos sérülés.

Jövőre ismételünk! :)

Óczal

Name* :
Név* :
Email* : show my email
Code :
Ellenőrző kód :
Comment* :
Hozzászólás* :

Max 500 chars.Chars left :
*: Kötelező mezők
 
1 22 Jun 2010 - 15:09Nita (szipike1@freemail.hu )
Nagyon nem csalódtam!!Grautálok!
2 22 Jun 2010 - 14:38ZE (hidden)
Bocs, de Koldusszálláson power off, majd reboot kellett, hogy tovább tudjak menni, a sötétben kb. 2s alatt tűntél el... Gratula, jövőre ha az égiek is úgy akarják, jobban fog menni!
3 22 Jun 2010 - 10:07FODOR ANNAMÁRIA (f_annamaria19@freemail.hu )
NAGYON KITARTÓ VOLTÁL DANI!!GRATULÁLOK NEKED A VÉGHEZVITT EREDMÉNYEDHEZ MEG A NAGY AKARATERŐHÖZ KITARTÁSODHOZ!! JA ÉS MINDIG KELL EGY KIS VICCELŐDÉS MERT AZ ÉLTETI AZ EMBERT...."ooo dö bikicsunáj, csunáj.. Bbbikicsunáááj vicsáj..."GRATULÁLOK MÉG EGYSZER!!! ÜDV:ANNAMARI:)
4 22 Jun 2010 - 06:31olahtamas (nemlenyeges@nem.hu )
Csak így tovább bikicsunáj :)
5 22 Jun 2010 - 05:55Varga Lala (tralalla@freemail.hu )
Dani! megemelem a kalapom a telejsítményed előtt és külön öröm volt olvasni, ahogy leírtad az élményeid!Kívánom, hogy minden kitűzött célod valósuljon meg, mert akiben ennyi kitartás és akarat van, az megérdemli!:-) Üdv, Lala
6 21 Jun 2010 - 20:32Czető László (laci1920@citromail.hu )
Szia Dani! TUDTAM,HOGY SIKER ÜL!GR ATULÁ LOK! ...K ÖNNYE ZEM.. ...:) Ami t véghezvittél...ez a nem semmi ! Ak arate rő,Ki tartá s,Vic celőd és is közben....:) Sokak példát vehetnének az ilyen emberekről,mint TE! IRONM AN... .TUDO D,TUD TAM.. ..:) Sok sikert,és kitartást kívánok Neked ezután is!:)
7 21 Jun 2010 - 20:02Csordásné Loj Mónika (momika81@hotmail.com )
"Ma egyszerűen nincs akadály"-szívből kívánom,legyen ez igaz mindenre,amit el szeretnél érni az életben!Minden jót továbbra is!:-)))
8 21 Jun 2010 - 19:19Ravasz Annamária (ravaszmarcsi@gmail.com )
Szia Dani! Nagyon ügyes vagy!!!!Nagyon tetszik ahogy leírtad amin keresztülmentél! Csak így tovább!Soha ne add fel!
9 21 Jun 2010 - 18:11Fejes Nikoleta (levendre@freemail.hu )
Nekem akkor is tetszik...amit csináltál, ahogy csináltad, és ahogy leírtad...élmény volt olvasni, köszönöm:) Csak így tovább!


 

Warning: Unknown: open(/tmp/sess_25640c3cdbbe73355639859d3df2df2e, O_RDWR) failed: Read-only file system (30) in Unknown on line 0

Warning: Unknown: Failed to write session data (files). Please verify that the current setting of session.save_path is correct (/tmp) in Unknown on line 0