Felkészülés Kinizsi 100-ra
Óczal így látta
2011. március 27. "Kinizsi 40"Jó napot!
Nagy nehezen én is megszülöm az idei első beszámolót.
Ha összehasonlítom a tavalyi elsővel, azt kell mondanom, hogy fényévekre vagyok állóképességben ahhoz képest!
A súlyzós edzésben létezik egy olyan jelenség, hogy izommemória.. Szerintem van állóképesség-memória is: a test "emlékszik" arra, hogy tavaly milyen terheléseket kapott, és képes hamar alkalmzakodni újra ugyanahhoz a terheléshez. Idáig nem készültem nagy intenzitással, az első két futópados futás után már csak a hegymenetet erőltettem, mert a térdem nem bírja a gyors futást. Idén úgy vigyázok a jobb lábamra mint a hímes tojásra!
Azt kell mondanom, hogy a viszonylag kevés edzés ellenére is remekül ment az első túra!
Velünk jött Aléb és Robág (Reckeb régi barátja), idén ők is gondolkodnak egy Kinizsi induláson. Bízom benne, hogy idén négyen együtt vehetjük át az oklevelet :)
Egészen péntekig képlékeny volt a hétvégi túrázás, ha nagyon rossz idő lett volna, akkor az április 2.-i hétvégén indulunk. Végül szombat délutánra úgy látszott, hogy muszáj belevágnunk :))
6:41-es vonattal mentünk Tatabányáról a Délibe, Robág már a békásmegyeri hév megállóban várt ránk.
Kerestük a Gimnáziumot, ahol a nevezés volt tavaly, én pedig már ott rosszul emlékeztem a rajt pontos helyére :DD
A túrák elején való rohanást mindig utálom, nem volt ez másképp most sem: nem vagyok még bemelegedve ilyenkor..
Aztán az első aszfaltos emelkedő után már sokkal jobban éreztem magam :) Az emelkedő előtt javasoltam, hogy pihenjünk egyet, mert már lesétáltuk az első km majdnem felét, 400 métert :))) Robágnak volt egy spéci műszere, amivel nyomon követhettük a megtett távolságot, aktuális és átlagsebességet és az emelkedő nagyságát. Nagyon jó érzés volt látni, hogy adott idő alatt mekkorákat mentünk.
Az első célpont a Nagy-Kevély volt. Bizonyítani akartam, persze csakis magamnak, hogy nem nagyon kopott meg az állóképességem, ezért én mentem előre húzni a többieket. Ahogy egyre feljebb jutottunk, mindig egyre meredekebbé vált az út de ettől csak még jobban vérszemet kaptam! A Kevélyen pihentünk nagyjából 10 percet, fényképezés, stb. Ereszkedés közben persze mindenkinek megeredt a nyelve, és rendkívül fontos dolgokról beszélgettünk Tanbával, pl. hogy itt az erdőben mi ónropközpont és mi nem :)))
A Piros-Zöld találkozásánál vakon rám hallgattak, hogy merre kell menni. Ez fura volt, mert én köztudottan szarul tájékozódom :)) Végül is kivételesen igazam volt, bár egy rövid pihenő és evés-ivás után végül bebizonyosodott, hogy jól mondtam.
A Hosszúhegyen felfelé megint elől jártam, néhány méterrel le is maradtak a többiek, de egyébként az egész túrára az volt a jellemző, hogy végig együtt mentünk, senkire nem kellett várni.
A Pilis-nyereg felé tartó úton (Szentkereszti műút?) megint megálltunk és ahogy benyúltam a táskám mélyére, éreztem hogy van benne valami nedves.. Addig pakolásztam a korábbi pihenőkön a táskámban, hogy a benne lévő banán legalulra került és ott szépen szét is trancsírozódott :)) Megkínálhattam volna a többieket egy kis banán pálinkával, de helyette maradt a káromkodás :D Na de persze ez a legkevesebb, inkább vicces volt :)
Az újabb emelkedőn aztán megint elől jártam, izzadtam, lihegtem de mégis élveztem. Végül aztán a szerpentinen torpantam kicsit meg, igaz a hegyre kilátogató népek is akadályoztak a rendes tempóban, Reckeb pedig előretört. Nekem nem ment olyan jól a szerpentin mint tavaly, nem találtam meg a jó ritmust, így erőlködve, szenvedve mentem fel.
A Pilis-nyeregbe való leérés előtt aztán eljött az első kritikus pont, amitől féltem: meredek lejtő... Nagyon figyeltem a jobb térdemre, amint egy kicsit kezdtem érezni, máris másképpen lépkedtem. Nem éreztem fájdalmat, de el akartam kerülni a tavalyi állapotot.
Nagyjából 5 óra 15 perc alatt értünk be a Nyeregbe, ez fél órával rosszabb idő, mint amit a Kinizsin mentem. Ha leszámítom a mostani sok pihenőt, akkor kb ugyanaz a szint. Ez mindenképpen biztató :)
Összességében azt lehet mondani, hogy csak egy hajszállal ment gyengébben a Békásmegyer-Pilis-nyereg útvonal a tavalyihoz képest, de nem is most kellett a legjobban teljesíteni :) Nem is annyira a rekord döntés volt a cél, sokkal inkább a lábaimra akartam figyelni.
Következett az én újabb mumusom, a Kesztölc felé tartó lejtő. Bár sokaknak ez könnyen megy, nekem mindig is kritikus lesz, mert nagyon kell figyelnem a lábamra. Enyhe belefutással, szökdeléssel végül is megoldottam a problémát, és teljesen jó állapotban volt Kesztölcön a lábam :) Kibírta volna a Gete utáni lejtőt is - Getével jóban vagyok, eddig még nem okozott nagy gondot a feljutás.. az a 2010-es lejutás örök emlék marad..
Kesztölcön aztán valamennyire "kiengedtem", alábbhagyott a lelkesedésem, fejben elfáradtam. Bármilyen hosszú egy túra, mindig arra áll rá az agyam, és a végére elfogyok. Dorogig csak átszenvedtem magam, még ha a többiek ebből nem is láttak sokat (nem tudom ők milyen állapotban voltak), és már igencsak vártam azt a bizonyos buszmegállót, ahonnan a Tatabányára tartó busz indul :)
Előtte egy kis sajtburger kólával, ez igen jól esett, utána már simán tudtam volna még folytatni a túrát. Csak remélni mertem, hogy a buszon majd állni kell.. hát így is lett :)) Igaz, pár megálló után már volt ülőhelyem :) NT!
Óczal
| 1 | 20 Oct 2011 - 11:32| Fejes Niki (levendre@freemail.hu ) |
| |
| Kicsit késve, de olvasva:) Még mindig tetszik, amit csinálsz, példaértékű! Újabb Kinizsi 100as mikor várható? :) Szép napokat Dani, sok sikeres túrát! | |||