Felkészülés a 2010-es Kinizsi 100-ra
Reckeb így látta
2010. február 28. (Héreg, Temető - Tata, Tóvároskert; 40km)Teljesítési idő: 9 óra
Üdvözlök minden kedves látogatót, ez az én beszámolóm az első Kinizsire történő felkészülési túránkról. A távolság nagyjából negyven kilométer, Héreg-Tata Tóvároskert, nagyrészt a K100 útvonalán. Az erdő talaja helyenként sáros, máshol még havas is, de összességében nem lehet panaszunk, néhol a feltámadó szél okozott problémát, illetve az ezzel járó hidegérzet. Mivel már van mögöttem néhány hosszabb távú túra, és talán elmondható, hogy mint szervező is tevékenykedem a kettőnk kis csapatában, igyekszem szakmaibb hozzászólást írni, mint Óczal Tanbá, ő a száraz adatok mellett az érzelmeire is nagymértékben hagyatkozik.
6:45-kor indultunk némi szerelésigazítás után a héregi temető mellől, rutinos Gerecsések tudják, hogy itt van áprilisban az ellenőrző pont. Mi most nem a Bányahegy felé, hanem ellentétesen a G-vel a Gyermeküdülő-Jura zsomboly felé indultunk hárman, Óczal tanbá, Rogáb tanbá és jómagam. Az első távolságra optimálisan 70 percet tippeltem, ettől némileg elmaradva 75 perces szintidőt futottunk. Mivel nagyrészt felfelé mentünk, illetve korán reggel volt még és hűvös, nem fogtam fel túl nagy tragédiának. Némi kajálás, és pihenő után indultunk tovább a Bányahegy felé. A sziklákon elég jó ütemet tudtunk tartani, bemelegedtek az izmok, és a nap is kisütött, így a tervet tartva, jó hangulatban érkeztünk meg a Bányahegyhez 50 perc alatt. Itt kicsit megtévedtünk, és elsőre nem találtuk a helyes jelzést, de végülis megindultunk a Vértestolnai műút fele. (Gerecsén zsíroskenyér + szóda ellátó hely) Ez volt az egész túra leglassabb szakasza, beleszámítva a tévesztésünket, Robág tanbá fájdalmait, kerítésmászásokat, mindent. Ezen legközelebb javítani kell, mert még a pesszimista tervhez képest is bő tíz perccel késtünk, pedig az is 75 perc volt úgy, hogy végig lefelé kell menni gyakorlatilag. Az állomáson újabb ötperces szünet indult, leginkább hogy a Robág tanbá rendbe szedje magát, bár nekem sem ártott a tápanyag utánpótlás. Köszönöm Tanbá a mogyorót (zsír bevitel), megittam a fehérje turmixomat plusz csokoládé formájában egy kis energiát, szénhidrátot is vittem be a szervezetbe. Meg is lett az eredménye ennek a sok fáradozásnak, a következő szakaszt, tolnai műút-Koldusszállás (személy szerint nem igen szeretem) rekordgyorsasággal tettük meg, az optimista tervhez képest is csak két perces elmaradást abszolválva. (alig több mint 55 perc). Sajnos Koldusszállásnál már elég nagy fájdalmai voltak Robág tanbának, és talán már lelkileg is feladta kicsit, így féltem, hogy mi lesz az út hátralévő részében. Azért is lehettem kicsit pesszimista, mert következett az út leghosszabb résztávja, tele emelkedővel, egészen a baji vadászházig. Tudtam, hogy sorsdöntő lesz, mert ha ezen túl vagyunk, utána már nagyon közel kerülünk a célhoz. Szerencsére Óczal tanbával jól bírtuk az iramot és az erőnk is megmaradt, ennek az lett a vége, hogy előretörtünk, majd bevártuk a Robágot, talán ezzel is motiválva kicsit, hogy muszáj volt jönnie. Azért bevallom férfiasan, hogy a Gerecsét megmászni nem volt már túl könnyű nekem sem, de jól esett, hogy Óczallal folyamatosan bíztattuk és húztuk egymást. Ez a jövőben még nagyon jól jöhet. Az erős emelkedő után a kisréti vadászháznál a padon engedélyeztünk egy néhány perces pihenőt magunknak, és ezek után egészen tűrhető idővel futottunk be a baji vadászházhoz. Közben Óczaltól kaptam egy kis isotec-et (izotóniás cuccok és többféle felszívódású cukor a folyamatos energia ellátásért), ami nagyon jól esett, mert éreztem, hogy leesett a cukrom. A vadászháznál nagyon nagy sár és fakitermelés volt, (nem is értem hogy engedhetnek be ilyen talajra nehéz munkagépeket) rövid pihenő után folytattuk utunkat, tudva, hogy már nincs sok hátra. Innentől jött az a szakasz ahol még soha nem jártam, de meg kell vallanom, hogy hamar megszerettem. A csendes és hatalmas fák, majd később a sziklás, vízmosásos lejtő hamar belopta magát a szívembe, főleg, hogy már a cél is közel volt. A baji üdülőházaktól fantasztikus kilátás nyílt Tatára, napsütésben, tiszta levegővel egészen messzire el lehetett látni. Az utolsó szakaszt a tervezett idővel csináltuk végig.
Ami tanulság volt számomra:
- több élelmiszert kell vinnem magammal, mert alulterveztem, mint ahogy a folyadékot is.
- Ahol tudunk, kocogni kell majd lefele, ezzel is időt nyerve.
- Az Óczal tanbá bíztatása nélkül sokkal nehezebb lett volna, köszöreg mégegyszer.
- És a legfőbb tanulság, hogy már alig várom a következőt, ami kicsit komolyabb lesz, szintén K100 útvonalon.
Reckeb
| 1 | 13 Mar 2010 - 19:27| Oczal (yangsze@freemail.hu ) |
| |
| Nagyon ügyes :) Ja, maga valóban jobban ért a szakmai részéhez, ezért jó ha ugyanazt többen leírjuk. Több szem többet lát. Még valami: Á! | |||