
Felkészülés a 2010-es Kinizsi 100-ra
Reckeb így látta
2010. március 14. (Dorog, sorompók - Tata, Tóvároskert; 61km)Teljesítési idő: 9 óra
Második túránkon belehúztunk a lecsóba, minden ami nehézség hátráltathatott minket az nagyjából elő is jött, de ennek ellenére szerintem hősiesen teljesítettünk. Hajnali öt óra magasságában szálltam fel az esztergomi buszra, amivel mentünk Dorogra. A buszon várt már a Tanbá, és jó hangulatban indultunk neki. Később én elaludtam, ami meg kell, hogy mondjam nagyon jól esett. Dorog előtt keltem, és ott már figyelgettük a megállókat, ennek ellenére eggyel tovább mentünk, mint a terv volt, így máris kb másfél kilométer volt az első résztáv, amit a sorompóig meg kellett tennünk. (helyismeret nélkül nehéz...) Sorompó megvan, 6:45 ha emlékeim nem csalnak, ott egye meg a rosebb, csapjunk bele, indulás:)
Első szakasz a "rettegett" Gete, ami valóban nehéz volt, két megállással azonban abszolváltuk, az időnk nagyon jó lett, 60 perc múlva már a keresztet fényképeztük. (Itt kell egyből megjegyeznem, hogy a munkagépek itt is teljesen tönkretették az utat, bokáig érő sárban másztunk fölfele, tarvágáson keresztül… nem volt lélekmelengető látvány) Fent a Getén a kilátás fantasztikus, a viharos erejű szél elviselhetetlen.
Ilyen jó kezdés után igazán optimista hangulatba kerültünk, ez azonban nem sokáig tartott.
Elindultunk a tokodi pincék felé, ami hasonló távolságot jelent, azonban az időnk katasztrofálisra sikeredett.
Nézzük részletesen:
- Getéről lefele én megálltam egy technikai szünetre, egy darabig külön mentünk, ez még nem okozott gondott.
- Leérve egy keresztútra (kék + jelzésig) benéztük az irányt egymástól függetlenül, a kopott jelzés illetve az eldugott kék jelzés hatására jobb helyett balra fordultunk, és megtettünk kb másfél kilométert, mire rájöttünk, hogy ez nem lesz jó, irány vissza.
- Ezek után nem találtuk meg a Tokodot elkerülő utat, így bementünk a faluba, ami plusz egy kilométer legalább
- Miután visszatértünk a falu mögött haladó útvonalunkra felmásztunk a Hegyes kőhőz, ami halálos szakasz, legalább annyira elfáradtunk, mint a Getére fölfele.
- Ott sajnos elveszítettük a Kék jelzést, és sok térképnézés és szenvedés után úgy döntöttünk, hogy átvágunk mindenen, hiszen a pincéket már láttuk. Itt voltam lelkileg teljesen a mélyponton, ha lett volna rá lehetőség biztos, hogy hazamegyek. ?
- A talaj mély volt, és jéghideg szél tépázott minket.
- (hol vesztettük el a kéket? Nem tudja valaki?)
Ezek után nagy nehezen leértünk a pincékhez, némi kavarás után kiértünk a műútra, majd megleltük a kéket is. Gondoltuk a neheze hátravan, csúsztunk kb ötven percet, de tovább, nincs mese. A pincéktől egy rövid szakasz következett, Mogyorósbányáig, ezt időben meg tudtuk csinálni, de hozzá tartozik a történethez, hogy az erőnk teljesen elszállt, ahogy haladtunk fölfele a Kősziklához. Többször meg kellett állnunk, el lehet képzelni, hogy milyen tempóba mentünk akkor, amikor haladtunk, ha így is 35 perc alatt átértünk. Ezután következett a nap egyik fénypontja, élőben a Kakukk, ahova egy kedves helyi bácsika irányított el minket. Itt megittunk egy-egy kávét (Tanbá nem kávézik amúgy!!!) és én leborítottam 2*3 deci kólát egy húzásra. Régen esett ilyen jól a kóla meg kell, hogy valljam. Kb negyed óra után elhatároztuk, hogy Kinizsin is ledöntünk egy ilyen kombinációt, majd könnyes (?) búcsút vettünk a kocsmától, és nekivágtunk az új célnak,ami nem volt más mint Péliföldszentkereszt. A terv egy óra volt, ezt sikerült is megcsinálnunk, egy helyen elveszítettük a kéket, de akkor már láttuk a templomot, így átvágtunk a mezőn, és végülis jó helyre értünk. Kis kerülő után megleltük a forrást és a Mária szobrot, fényképezés, kajálás, ivás után mentünk tovább. Nagyon szép helyen van egyébként, a szaléziaknak vannak épületeik errefele. Itt még volt kedvünk fényképezkedni, az idő is viszonylagosan nyugodt volt, leszámítva a szelet. Ez sajnos nem tartott sokáig. A bajót felé haladó műúton indultunk tovább, néhány száz méter után kellett a szántáson átmennünk, ahonnan elértük az erdőt. Természetesen újabb emelkedő, egy helyen a kék jelzése, de azért jó ütemben haladtunk. Egészen egy kereszteződésig, ahol egy beomlott kapunál legalább négy kék jelzés volt baloldalon, ennek megfelelően elindultunk arra. Kb hatszáz méter múlva észrevettük, hogy jelzés sehol, tanakodás, majd irány vissza. Eléggé demoralizáló volt, vissza a kapuhoz, és akkor vettük észre, hogy jobbra is van egy kék jelzés. Itt már eléggé vulgáriasan beszéltünk, hogy most akkor mi van. Jobb híján jobbra el, mint kiderült, ez volt a helyes út. Lelkileg eléggé megviselt ez minket. Hát még hogy miután elértük a bajóti műutat, és az áramvezetékek mellett kellett menni egy kereszteződésnél már megint nem volt sehol jelzés. Tíz perc oda-vissza sétálgatás után (a csepegő esőben, mert az is rákezdett közben) végre az egyik villanyoszlopon a sűrű bokorban meglett a jelzés, hálleluja, mehetünk. Ja, mehetünk magas emelkedő, hirtelen lejtő, magas emelkedő...
És közben esik az eső, és nagyon mély a talaj, és folyik le föntről a víz, nagyon nem voltunk boldogok, és akkor finoman fogalmaztam. Nagy nehézségek árán értünk el a Vaskapunak nevezett területig, ahol közben már hó, jégdara, eső minden esett, abszolút nem kiránduló idő volt. Fáradtak voltunk, fáztunk, és hisztisek, de azt hiszem ez érthető. Vaskapu után úgy éreztük, hogy soha nem érjük el Pusztamarótot, közben áthaladtunk az érdekes kapunál is, lefényképeztük volna, de meghalt a gép, pontosabban lemerült az elem.
Itt éppen én voltam jobb állapotban, én próbáltam húzni a Tanbát, de ez nem jelent semmit. Alig akartuk elhinni, mikor elértük Marótot. Ott behúzódtunk fedett helyre, mert közben éppen a hó esett. Lerogytunk, evés-ivás, térképnézés, Tanbá telefonál haza, kérdik hogy vagyunk, mire a Tanbá lazán: "á, tök jól" ?, jótanács faterjától: "hegyen lefele ne fussatok" ??? az életünkért harcolunk, esküszöm nem fogunk.
Csak hogy szakszerű maradjak, hivatalosan több mint két óra volt a 9 kilométer, ami nagyon rossz eredmény, de az időjárási körülmények, a negatív morálunk, és a nagyon mély talaj mellett szerintem vállalható.
Pusztamarót-Gerecse üdülő: ez már ismert szakasz, rövid, emelkedős, sziklás, nagy nehézségek nélkül 35 perc alatt tettük meg, ez kicsit engem feldobott, mert nagyjából ennyi volt rá tervezve előzetesen.
Gerecse üdülő-Bányahegy, az egyik legjobb szakaszunk volt, bár a Tanbá nélkül sehol nem lettem volna. Ő állt az élre, vele próbáltam lépést tartani, ami valljuk meg nagyon nehezen ment nekem, de a legjobb tervezett időt (54 perc) is lepipáltuk kettővel, az nagyon jó érzés volt.
Itt már nem esett semmi szerencsére, bár a talaj még mindig kritikán aluli volt.
Rövid pihenő után nekivágtunk, hogy elérjük a tolnai műutat. (Gerecse zsíroskenyér állomás?)
Itt már nem igen érdekelt minket a terv, bár időn belül teljesítettük, de elég nehéz volt már mennem. Kb egy óra alatt értük el tolnát, nem volt túl jó érzés létrákon mászkálni, aki ismeri, az tudja milyen ez a szakasz. Kb lefele végig, unalmas, de járható ha éppen nincs nagy sár. Közben megegyeztünk, hogy Koldusszállástól már haza megyünk, és nem Tatára. ?
Közben egyre inkább besötétedett, így lélekben elkezdtem készülni az éjszakai gyaloglásra.
Az utolsó szakaszunkon, vagyis, az utolsó előttin ez meg is valósult, bár elég jól mentünk, így csak a Koldusszállás előtt lévő Tarjáni-patak hídján vettük elő a lámpákat, és csak közvetlenül az állomás előtt kapcsoltuk be.
A kereszteződésnél az utolsó izotóniás cuccainkat, protein szeletinket is megettük, gyakorlatilag nullára fosztottuk készleteinket, így indultunk el sötétben, lámpafénynél hazafele. Letértünk a kék négyzetre, és elég sok szenvedés árán (Tanbá kicsit behisztizett ?) értük el az autópálya hídat. Végül azért az is meglett, lesétáltunk (vánszorogtunk) a szerpentinen, és a pékség előtt váltak szét útjaink. Ő ment Sárberekbe, én meg a Gálra.
Összességében: ha jól számoltam minden kitérővel eltévedéssel, plusz utakkal:
59-61 kilométer,(csak tippelni tudok szakaszokat) kb 13 óra, viharos erejű szél, jégdara, hóesés, eső, SÁR, kikészülés, meghalás, feltámadás, hősies küzdelem. Lehet kritizálni minket az idő miatt, vagy mert nem mentünk végig Tatáig (ami még +13 lett volna kb), de tessék utánunk csinálni.
Ennyit mára, legközelebb egy rövid szakasz, de éjszaka, várunk minden kedves olvasót sok szeretett akkor is.
Reckeb
| 1 | 15 Mar 2010 - 22:03| Oczal (yangsze@freemail.hu ) |
| |
| Harmadik túrára a 70 km tényleg sok lett volna: aaaassssok | |||