::: Pál Tamás :::

Legelőször is azon kötelezettségemnek tennék eleget, miszerint a rokonokat feltétlenül meg kell említenem, ennélfogva a végéről kezdem, hiszen csak az interjú után találkoztam velük. Egy fóti kertes ház konyhájában gyűlt össze a vidám csapat, és amikor az aktuális alanyommal előbújtunk a szobából, derűs karácsonyi hangulatban vettek körül kérdéseikkel. Főleg a lányok, asszonyok érdeklődése volt aktív, szóba került ez, meg az, leginkább persze a Megasztár, és környéke... Sem neveket, sem a családi relációkat nem sikerült megjegyeznem, a legélesebben egy szótlan úr képe van előttem, aki szürke öltönyben, ezüstösen csillogó nyakkendőben, és ugyanilyen színű, rövidre vágott hajjal ült az asztalnál teljes csöndben. Egyetlen egyszer szólalt meg, akkor is csak egy szót mondott, de az egy igen pontos találat volt. Egy szilveszteri műsor forgatásáról meséltem, amikor szóba jött a dal, amit ott énekeltünk. Waterloo a címe – mondtam én, mire az eddig teljesen szótlan úr határozott, de nem tolakodó hangsúllyal így szólt: ezerkilencszázhetvennégy... Se többet, se kevesebbet. Volt ebben a kijelentésben valami axióma szerű, valami megcáfolhatatlan. Valaki azt mondta, hogy mutass nekem egy fix pontot, és én kimozdítom sarkaiból a világot... Ez a dátum például egy ilyen pontnak tűnt abban az adott pillanatban.
No akkor vissza vagy másfél, két órát az időben, a vendégek még sehol, én viszont már a szobában, ahol a már említett relációkról kérdezek...
"Gyermekkorom felét még rendes családban éltem végig, tizenegy éves voltam mikor elváltak a szüleim tizenhárom évi házasság után. Ez számomra elég meglepő, a mostani fejemmel azt gondolnám, hogy ha már valaki ilyen sokáig kibírta, akkor ezek után már miért?! Mindkettőjüknek ez volt a harmadik házassága... Van egy húgom, és egy bátyám, aki anyu előző házasságából van, ő tíz évvel idősebb nálam. A válás időszakában pont érzékeny periódusomban voltam, érdekes volt így végigélni.
"Te most is nagyon érzékeny embernek tűnsz...
"Akkoriban túl érzékeny is voltam, és az évek során szedtem magamra némi páncélzatot, hogy ne legyek annyira sérülékeny. Akkoriban még volt olyan az iskolában is, hogy piszkáltak valamiért, és én elbőgtem magam. Aztán volt egy elég nagy fordulópont, amikor azt mondtam magamnak, hogy na öreg, most szépen letakarítjuk a polcot, mindent összepakolunk, és mondhatom, hogy egy majdnem teljesen tudatos pálfordulás történt. Valaki nagyon megbántott, és az jutott eszembe, hogy akkor ez most így fog menni életem végéig?! Összeszedtem magam, és megpróbáltam nem reagálni ezekre a dolgokra.
"Koraérett gyerek voltál? Csak az lehettél, ha ilyen fiatalon egy ennyire komoly, érett, belső folyamatokat feldolgozni törekvő gondolkodásod volt?!
"Igen, azt mondták rám... (Egyrész) szerintem a szüleim válása tett éretté, én maradtam a férfi a családban, még ha nagyon fiatal is voltam.
"Apáddal azóta milyen a viszonyotok? Apa-fiú, vagy inkább haveri?
"Inkább a kettő között van valahol. Nem az az igazi apa-fiú kapcsolat, mert én ebből próbáltam kivonni magamat. Sokszor, sok kérdésben olyan nagy az eltérés közöttünk, hogy nem tudok vele bizonyos dolgokat megbeszélni, helyretenni. Először nagyon bántott, amikor valamit kritizált velem kapcsolatban. Lehet, hogy én vettem le rosszul, de úgy éreztem, hogy nem jól mondja, nem jó stílusban, minden áron belém akarta sulykolni, és nem arra terelni, hogy rájöjjek magamtól. Aztán később, amikor a színészet felé kezdtem fordulni, úgy éreztem, hogy nem tetszik neki amit csinálok. Volt is egy ilyen beszélgetésünk, kifejtette, hogy ő azt szerette volna, ha egyetemen tanultam volna valami természettudománnyal, biológiával kapcsolatos dolgot, és mellette csináltam volna a színészetet. Így lenne valami diploma a kezemben, és nem pottyanhatnék lejjebb... Ebben teljesen igaza van, de sohasem sikerült kitalálnunk, hogy mi legyen az a konkrét iskola, telt-múlt az idő, és nem tudtunk dűlőre jutni.
"Mit jelent az pontosan, hogy a színészet felé kezdtél fordulni?
"Egy iskolai színjátszó körbe jártam a gimi alatt, ami nagyon jó volt, onnan ismertem egy srácot, aki a Földessy Margit vezette Színjáték Dráma Stúdióba is járt, rajta keresztül jutottam el oda én is. Megnéztem egy előadásukat, aztán jelentkeztem a Margithoz, aki ennek nagyon örült, mert tizenhat éves, magas fiúból mindig kevés van egy ilyen helyen. Minden évben kétszer megrendeznek egy ki-mit-tudot, ahol az ember bármilyen produkciót bemutathat, egy zsűri megnézte, és a végén értékelték. Én rögtön az első alkalommal egy énekes számot vittem, ami tetszett nagyon nekik.
"Előtte sosem énekeltél? Azt mondtad, hogy a színészet érdekelt elsősorban, azért mentél a stúdióba...
"Érdekes ez nagyon, mert ha most visszanézem az életemet, akkor vannak olyan pontok amiről így utólag kiderülhet, hogy bizonyára volt valami előre vivő ereje, hogy az éneklés felé menjek. Előkerült egy videófelvétel amin együtt van a család, én ott állok öt évesen, mondják nekem, hogy énekeljek, én dobbantok, és azt mondom, hogy amíg nem hallgat el mindenki, addig nem kezdem el. Szerettem járni az iskolai énekkarba, de mindig úgy éreztem, hogy vissza vagyok fojtva. Most már nagyon szeretem, részt is vettem mostanában pár ilyen produkcióban, de akkoriban zavart, hogy vissza kell fogni a hangomat, figyelni rá, hogy ne lógjak ki, hogy együtt legyünk, ráadásul volt ami magas volt, mert tenornak raktak be. Mivel ez az egész dolog zavart, otthagytam az énekkart. Viszont volt egy barátom, aki elvitt magával karaokezni. Ez akkoriban még nagyon kevés helyen ment, ott volt az első olyan alkalom a Crazy Cafe-ban, hogy mikrofonba, zenei kísérettel könnyűzenei számot énekeltem. Eleinte csak elénekeltem egy-két számot, azt sem tudtam, hogy lehet a dalok hangmagasságán állítani, hogy kényelmesebb legyen elénekelni, aztán később, amikor már odaszoktam egy kicsit, néha felvettük amit énekeltem kazettára, na azt borzasztó volt visszahallgatni. Rendszeresen jártam, volt hogy egyedül mentem, és mindenfélét énekelgettem, ez kilencvennyolc táján lehetett. Közben ment a stúdió is, ahol addigra már kaptam egy kis mellékszerepet, és innentől kezdve egyre több feladatot kaptam, egyre komolyabb szerepeket bíztak rám. Kilencvenkilencben megcsináltuk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-t, a Margit - feltételezem- ezért is örült, hogy énekes fiút talált a személyemben, ennek mindig is híjján volt. Rám bízta a főszerepet egy másik sráccal váltva, és azóta is játsszuk.
"Úgy tűnik tehát, hogy mindig is szerettél énekelni, csináltad is, de vajon mikor volt az a pont, amikor átbillent, amikortól már tudtad, hogy te énekes akarsz lenni, vagy egyáltalán átbillent-e?
"Furcsa, mert nagyon sokáig ez valóban nem volt tudatos. Szerettem csinálni, és a színház mellett is az volt az érzésem, hogy kell is, szerencsés dolog volt például a Képzelt riportban, hogy ez a kettő összejött, de hogy ez pontosan mikor billent át, azt nem tudom. Átbillent, mert bár nagyon sokáig szerettem színészkedni, végül rá kellett jönnöm, nem vagyok megszállottja. Az éneklésnek viszont igen, időközben azzá lettem. A színészet nekem mindig is nagyon jó hobbi volt, szerettem magam kiélni benne, főleg amikor teret, és lehetőséget kaptam, szerettem belebújni ilyen-olyan figurákba, de a játéknál tovább nem ment, ezért kezelem hobbinak. Sokat segít, én Margitnál megerősödtem személyiségben, lélekben is egy kicsit, hiszen nyitottabb tudtam lenni, improvizatívabb, ami szerintem fontos, és nagyon sokat segít az élet különböző területein, például konfliktus kezelésben. Ezeket sosem tanultuk tudatosan, de itt nem színészképzés folyt, ez egy dráma stúdió volt, ahol a dráma pedagógia eszközeivel próbált a Margit mindenkit jobbá tenni.
"A színházbüfék mindig hangosak a jó sztoriktól, az elhíresült bakiktól. Volt valami emlékezetes eseted a színházi múltadban?
"Velem is előfordult, hogy lekéstem egy jelenetet. Üldögéltem az öltözőben, és éppen elkezdtem aggódni, hogy vajon hol tart a darab, amikor kivágódott az ajtó, és valaki azzal rontott be, hogy már a színpadon kéne lennem. Felrohantam, átestem két széken meg egy asztalon, bementem a rossz oldalon, hogy csak már minél hamarabb bent legyek, behúztam magammal a fél díszletet, és amikor már beérek, azt látom, hogy nincs ott senki. Ez egy beszélgetős jelenet lett volna az összehúzott függöny előtt, az előszínpadon. Próbáltam beleesni a figurába, egy tüdőbajos házmestert játszottam, és jobb ötletem nem lévén elkezdtem köhécselni, ezzel próbáltam jelezni, hogy én itt vagyok, de hol a partner?! Átmentem a másik oldali takarásba, ahonnan visszalökdöstek, hogy majd mindjárt jön, ő ugye egy ideig várt rám, de aztán jobbnak látta ha kimegy. A technikusok közben lehúzták a fényt, azt gondolták, hogy akkor ez a jelenet ennyi, megyünk tovább. Én újra a színpadon köhécselek: ezzel jelzem, hogy ismét itt vagyok, fényt kérek, ők vissza is tolták, de közben széthúzták a függönyt, egy lakásjelenet díszlete mögöttem, ami fényévekre volt az én eredeti helyszínemtől. Egy kollegina ült az egyik fotelben, és nézett rám halálsápadtan, hogy akkor most mi lesz?! Én egy zavart elnézést mormogva igyekeztem a szobán keresztül a legrövidebb úton elhagyni azt, ami nem sikerült, mert közben értesítették a partnerem, hogy a színpadon várom a kis jelenetünk miatt, ezért egy “hé öreg, itt vagyok” mondattal besétált a lakásba, mire én valami olyasmit feleltem, hogy én itt voltam, de te nem voltál itt. A kollegina kimenekült a szobából, mi pedig nyitott függönnyel megcsináltuk a jelenetet, ami eredetileg egy lépcsőházban zajlott volna, de végül is egy lakás közepén dumáltuk meg a dolgokat...
"Billenjünk vissza a zenéhez. Tanultad is valaha, vagy csak csináltad?
"Érettségi után nem nagyon tudtam, hogy mit kezdjek magammal, hát elmentem egy zeneiskolába, ez egy alapfokú zeneművészeti középiskola volt, ahol az oktatási módszerek meglehetősen kiforratlanok voltak, ezért nem mindenben értettem egyet az iskola vezetésével. Sokszor ugyanazt tanultuk, aztán más feladathoz meg túl öregnek éreztem magam, nem volt olyan rutinom benne, mint azoknak akik gyerekkoruk óta tanulják a zenét, úgyhogy elváltak útjaink.
"És aztán? Sehol egy komoly iskola, egy felső oktatási intézmény?!
"Az érettségi után kaptam egy kis szórólapot az Atalanta iskolától, hogy ha nem sikerül a felvételim, akkor bátran menjek hozzájuk. Én nem is felvételiztem sehová, csak egyszer a Színművészeti Főiskolára, de nem csodálkozom, hogy nem vettek fel, mert annyira betojtam, hogy megszólalni sem tudtam a színpadon. Na! Ott tartottam, hogy elmentem külkereskedelmi üzletkötőnek. Tetszett a neve, két éves suli volt, azt ígérték, hogy emelt szintű, vagy felsőfokú végzettséget ad, azt mondtam, legyen. Elég rossz tanuló voltam, úgyhogy el is hasaltam az első évben. Nagyon hülyének éreztem magam, hogy egy évet elvesztegettem az életemből. Nem akartam ugyanabban az iskolában évet ismételni, úgyhogy elmentem a KOTK-ba, ahol ugyanazt tanultam, ezért aztán az első évben nagyon penge voltam. A második évben persze visszaestem, de végül elvégeztem. Aztán 2003 márciusában egészen váratlanul meghalt a párom papája, aki a családfenntartó volt. Anyukája rokkantnyugdíjas, ő nem sokat tudott anyagilag segíteni, én pedig bár itt laktam náluk már akkor is, de csak ilyen-olyan diákmunkákat tudtam vállalni, hogy legalább a saját részemet megkeressem a kasszába. A szomorú eset után el kellett mennem dolgozni, mert az a vész fenyegetett, hogy el kell adni a házat, hogy egész egyszerűen éhen halunk. Az Eszter papája a Fővárosi Vízműveknél dolgozott több mint negyven évig, nem volt semmi más munkahelye, ez szerintem egész hihetetlen, valami elképesztő hűség... Én sokat jártam be hozzá, dolgoztam ott diákmunkát is, és a véletlen úgy hozta, hogy végül ott kaptam egy rendes állást, azóta is ott dolgozom.
"Ez egy szép folyamat, ahogy az apósod több mint negyven éves munkaviszonyát te viszed tovább ugyanannál a cégnél. A feleségedet honnan ismered, mióta vagytok együtt?
"A Margitnál találkoztunk, egy csoportba jártunk. Nem volt egyből szerelem, talán kilencvenhét decemberében volt egy gála, amin mindketten felléptünk, én ugyanazt a dalt énekeltem akkor, mint amivel most a döntőbe jutottam. Megkérdezte tőlem, hogy tetszett nekem az ő produkciója, és én el is mondtam, hogy a tetején szerintem volt egy kis bibi, amin ő megsértődött, utólag legalábbis ezt mondta. Néha aztán beszélgettünk, és egyszer csak hozott a névnapomra valami apróságot, ami elég erős fordulópont volt, ilyen szempontból ő nyitott felém. Mindig is bátrabb volt, egy karaoke est előtt például megbeszéltük egymással, hogy most egyikünk sem szeretné lekötni magát, hogy most ez nem aktuális, meg ilyen hülyeségek, majd valamikor a karaoke során kényelmesen megfogta a kezemet, így nyitott. Azóta is a szememre veti, hogy én állítólag nem kísértem teljesen haza, én viszont váltig állítom, hogy kifejezett kérése volt, hogy a Nyugatitól már egyedül szeretne menni, de ez egy örök vitatéma marad. Ezt az estét tekintjük az évfordulónk napjának, ehhez képest egy évvel később eljegyeztem. Először csak gyűrűt akartunk venni egymásnak mindenféle eljegyzés nélkül, de a mamája azt mondta, hogy a papája ezt nem nézné jó szemmel, úgyhogy legyen ez egy hivatalos eljegyzés. A mama megfogott! Végül apám jött el egy vacsorára, és megkérte a szülőktől az Eszter kezét számomra.
"Nem gondoltad azt, hogy túl korai, hogy még nem voltál rá felkészülve?
"Valószínűleg a már említett koraérettségem is benne van a dologban. Sokan mondták, hogy hülyeséget csinálok, de ez csak manapság ilyen furcsa, az Eszter nővérét például a mamája tizennyolc évesen szülte.
" Ahogy korábban az apósod negyven évnyi egy helyen letöltött munkaviszonyáról, most pedig a feleségedről beszéltél, nekem úgy tűnt, hogy számodra nagyon fontos az állandóság, a stabilitás...
"Ez abszolút így van, és pont ezért én megőrültem ettől a vigaszágtól, a bizonytalanság az őrületbe kergetett. Annak nagyon örültem, hogy már akár egyszer lehetőséget kaptam. Aztán ha nem döntő, akkor a következő legjobb eset a vigaszág, mert megmarad a továbbjutás esélye, és még egyszer szerepelhetek közönség előtt, éppen ezért én örültem is nagyon, csak a bizonytalanságnak nem. Ott már hat nagyon jó énekes van, akkor most mi lesz?! A zsűrivel kapcsolatban ráadásul valamennyire lehet logikázni, számolgatni, a közönség döntését viszont lehetetlen megjósolni, és bár én megpróbáltam, nagyon sokat gondolkodtam, de be kellett látnom, hogy ezt nem lehet megfejteni. Nem lehet olyan számot választani, ami mindenkinek szimpatikus... Lehet, hogy az oroszlánkirályos dal azért lett egy kicsit gyengébb, mert én megpróbáltam olyat választani, ami azért mindenkinek ismerős.
"Úgy néz ki, hogy nem volt fölösleges ezen agyalnod, mert bár én azt mondtam, hogy a lassú tempója miatt bele fogsz állni a földbe, és nem jutsz be, mégis azoknak lett igazuk, akik a dal ismertségére apellálva téged jósoltak meg befutónak.
"Igen, most inkább a dal segített engem, az elődöntős dalnál sokkal inkább legyűrtem a dalt, és így közelebb került hozzám.
"Palcsó Tomival milyen a viszonyotok, mennyire lettetek jóban?
"Én vélek feltételezni benne a személyisége mögött egy nagyon finom tudatosságot abban, hogy mikor mit csinál, ő egy óvatos ember. Valahogy támadt felé egy felelőség érzetem. Bementünk együtt egy zeneboltba, felismertek minket az eladók, aztán gyorsan eladott egy gitárt. Aztán én mondtam, hogy megyek a Westend-be ajándékot nézni, ő jött velem. Elmentünk, dumcsiztunk, kajáltunk, ilyesmi...
"Éreztél benne valamiféle ragaszkodást, mintha barátra lenne szüksége?
"Nem, én biztos vagyok benne, hogy neki nincs ilyen szempontból problémája, és nem hiszem azt sem, hogy őt meg kellene védeni bármi elől, mert van annyira felnőtt, és van annyira tudatos, hanem valamiféle szimpátia alakult ki bennem felé függetlenül attól, hogy néha engem is zavar ez a határozatlanság.
"Menjünk vissza a Megasztár kezdetekhez.
"Beadtam az első szériára is a jelentkezésemet, de nem jött visszajelzés, úgyhogy lemaradtam róla, ami lehet, hogy nem is baj, mert ez alatt az egy év alatt is értem valamennyit. Másrészt ki lehetett tapasztalni, hogy esetleg van-e a műsornak valami buktatója, hiszen a tietekben még voltak kiforratlan dolgok. A tévében a vigaszágat láttam, rájuk emlékszem, a döntőkről viszont többnyire lemaradtam, vagy esetleg a végére értem csak haza.
"Azt azért a morzsákból is láttad, hogy meglehetősen komolyra sikerült a dolog. Sajnáltad, hogy nem hívtak be, hogy nem tudtál elindulni?
"Egy kicsit az volt az érzésem, hogy nem jutottam volna el idáig, mint most, kicsit örültem, hogy nem hívtak be... Mindenesetre a második szériára már igyekeztem nagyon jó időben, az elején beadni a jelentkezést, a család is ütötte a fejem, nem akartam lekésni.
"Korábban már dumáltunk arról, hogy vajon mikorra fordult át benned a dolog, mikortól beszélhetünk kifejezett énekesi ambíciókról?! Gondolom, a Megasztár indulásakor már igen.
"Már a Margitnál átbillent, ahol a színdaraboknál éreztem, hogy de jó lenne még zenéseket csinálni, arrafelé húzott a szívem, és nagyon kevésnek éreztem a félévenkénti egy számot a gálákon, szerettem volna többet énekelni. Nézegettem olyan hirdetéseket, ahol énekest kerestek, így találtam magamnak zenekart, az Ablakzsiráfot. Ha szabad így fogalmaznom, ez egy meglehetősen korszerűtlen zenét játszó csapat, ami már sok éve létezik, saját dalokat játszanak, és mindig az volt a bajuk, hogy az énekesek jöttek, mentek. Eredetileg egy másik lánnyal ketten vittük volna a prímet, de ő elment, így egyedül maradtam. Ez nem egy nagyon koncertezős, demót csinálós zenekar, itt mindenki nagyon kényelmes, családjuk van, majd lemegyek, ilyesmi... Én nem így akartam ezt csinálni, hanem komolyan, viszont nagyon megszerettem őket.
"Tehát amikor válaszoltak a jelentkezésedre, már egyértelműek a céljaid. Én benned eklatáns példáját látom a két széria közti különbségnek. Hogy amennyire spontán figurákkal volt tele az első, annyira tudatos, átgondolt emberek kerültek be a második részbe. Te magad is úgy tűnsz nekem, mint aki roppant céltudatossággal vágtál bele a dologba, mint aki nem szórakozni jön ide, hanem dolgozni...
"A színpadon való éneklés nekem munka, egy olyan munka, amit nagyon szeretek, és nagyon szívesen csinálok. Pont ezért érzem azt, hogy talán meg tudom védeni az életem azon részét, ami esetleg másoknak ráment erre a létformára, nálam nem mosódik össze a kettő
"Válogatás...
"Nyolc percig voltam bent. Az első napon voltam a tizedik, még eléggé friss volt a zsűri. A Valaki mondja meg-et énekeltem a Képzelt riport-ból, mert magyar, mert kisujjból tudom. Az volt a reakciójuk, hogy túlságosan magamba fordulok, jobban ki kéne néznem, hát énekeltem még egyet így is. Ez volt július 28.-án, este szóltak, hogy továbbjutottam, és vissza kéne jönni a következő vasárnap még egyszer. A probléma csak az volt, hogy nekünk 31-én volt az esküvőnk, és a továbbjutásom miatt kellett hamarabb hazajönnünk a nászútról. Azon a napon megint csak korán sorra kerültem, utána estig majd meghülyültünk, de végül Pierrot azt mondta, hogy természetesen bent vagy az ötvenbe, aminek nagyon örültem. Hazudnék ha azt mondanám, nem éreztem, hogy az ötvenig sikerül eljutnom. Volt már az életemben sok-sok visszajelzés, amik alapján tudtam, és most is tudom nagyjából, hogy hol vagyok a többiekhez képest.
"Elődöntő...
"Amikor kiderült, hogy kikkel leszek egy elődöntőben, hogy ki az a tíz ember, na akkor kezdtem el félni, hiszen nagyon komoly kis csapat jött össze. A The Calling egy isteni sugallat volt! Pierrot-nak négy számot kellett leadnunk, amiből ő választja ki, hogy melyiket kell elénekelnünk, hát én olyan másik hármat választottam a The Calling mellé, hogy az utóbbit válassza. Így történt, és ennek ellenére mégis félni kezdtem, hogy jó választás volt-e, pedig az a szám minden szempontból ideális volt nekem. Miután elénekeltem mindenki a hangomat dicsérte, hogy gyönyörű hangszínem van, valószínűleg ezzel úszom meg a dolgot, hogy a döntősökhöz képest egyedi. Ezt igyekszem tárgyilagosan, tényként kezelni, mert persze jó, hogy dicsérik, de nekem nem velemszületetten ilyen az énekhangom, tudatosan mentem ebbe az irányba, mert én így szeretek énekelni, öblösen. Azt is mondta a zsűri, hogy nagyon koncentrált vagyok, a mozgásomat a Bakács kritizálta, bár nagyon finoman, óvatosan, érintőlegesen.
"És már megint itt vagyunk a vigaszágnál, amikor bemondták, kimondták, amikor újra kezdetét vette a már kellően elátkozott bizonytalanság...
"Akkor én azt mondtam, hogy valószínűleg nem véletlenül történtek így a dolgok, ilyen szempontból én hiszek a sorsszerűségben. Az hogy én idáig eljutottam, egyrészt szerencse kérdése is, másrészt abban is biztos vagyok, hogy megvan az oka. Érdekes, hogy én mind a két alkalommal, tehát az elődöntőben, és a vigaszágas döntőben is a Pápai Jocót tartottam a legnagyobb konkurenciának, de végül is sikerült bejutnom.
"Nem csak te, de majd mindenki azt gondolta, hogy ő az egyik tuti továbbjutó. Azok után, hogy az elődöntőben a zsűri előrébb helyezett, mint őt, most nagy csalódás lett volna, ha pont ő ütött volna el a döntőbejutás lehetőségétől?
"Erre kicsit már készítettem is magam lélekben. Dolgoznék tovább, csinálnám a színházat, de azért hittem abban is, hogy már azoknak is, akik “csak” a tizenhatba jutottak be, valamiféle előrelépési lehetőségük mégiscsak lesz, nagyon örülök például a válogatás cd-nek, és hogy a Calling nóta lesz rajta.
"Azért szerintem óriási különbség van a tizenkét döntős, és a négy nem bejutott vigaszágas lehetőségei között. Persze ha valaki nagyon ambíciózus, tervszerű, és dolgozik keményen, akkor nagyon sok minden kihozható már abból a négy helyből is, de azért ez nem ugyanaz...
"Igen, ezt én is tudom, és éppen ezért azt gondoltam magamban, hogy ha nem sikerül, akkor köszönöm szépen, idáig is nagyon örültem, hogy eljutottam, ahhoz képest, hogy milyen erős mezőny volt szerintem ez is nagy szó. Mert ez nem csak attól függ hogy én jó vagyok-e, vagy sem, hanem a többiektől is.
"Végül is bent vagy. Amennyire tervszerűen élsz, valószínűleg arra nézve is van ilyen a tarsolyodban, hogy mostantól merre follyék az életed. Természetesen a munkádra, a hivatásodra gondoltam.
"Például annyiban vagyok tervszerű, hogy nem akarom elvágni a visszafelé vezető utakat. Sem a színház felé, az nagyon fontos, sem a munkahelyem felé. Ott is figyelmeztettek, hogy bár nagyon örülnek, hogy ezt csinálom, de ugyanúgy ott is száz százalékosan kell teljesítenem. Valószínűleg fizetés nélküli szabadság lesz a megoldás...
"Lehet, hogy átbillentél már régen az éneklés felé, de mégsem érzem a tüzet benned, hogy most a boldogság töltene el, mert végre itt van a lehetőség, hogy te legyél a nagy magyar Robbie Williams, hogy csilió embernek énekelhetsz. Kicsit úgy tűnsz nekem, mint amiért engem szapult egy volt kedvesem, hogy nincs bennem semmi iránt elhivatottság, nem vállalok fel semmit, nincs semmilyen meggyőződésem. Ez azért van, mert te alapvetően biztonságos fiú vagy, aki ha azért oda jut, akkor élni fog a lehetőséggel, csak nem akarod magad hiú ábrándokba kergetni, vagy egyszerűen nem is annyira fontos ez az egész, nem akarod, hogy az életed ebből álljon?!
"Szeretnék inkább akkor magabiztosan kijelenteni valamit, amikor tudom, mi áll mögöttem, és mit várhatok, a bizonytalanságba nem szeretek előre menekülni egy olyan állásponttal, hogy úgyis összejön valami. Igen, a biztonság utáni vágy az, ami engem abba az irányba visz, hogy óvatosan kezeljem ezeket a dolgokat. Bízni én mindig bízom, és reménykedem is, hogy így lesz, sőt lépéseket is teszek. Nem hagyom magam, hogy rám zuhanjon, nem akarok pesszimista lenni, optimista próbálok maradni, csak ésszel, okosan. Azért innentől kezdve, megmondom őszintén, már van bennem egy biztonság érzet, nem félek a kieséstől sem...
"Kevés az ilyen figura, aki felnőtt és érett fejjel kerül bele ebbe a pörgésbe egy olyan élethelyzetben, ahol ez nem adhat olyan nagyon nagy segítséget a váltáshoz. Nem vagy egy Gáspár Laci, aki majd átfordul bútorasztalosból, és micsoda csoda ez neki, sem Leslie, aki tizenéve utcazenélésből él, de majd most végre hazaér, de nem is vagy egy tizenhét éves diák akinek ez szintén nagy változást ad, vagy nem ad, mert marad az iskolapadban és majd meglátja, te pont a szélsőségek mentességétől vagy speciális.
"Abból a szempontból sorsfordító ez a dolog, csak ennyire még nem látok előre, hogy az ének, a zene terén mit hozhat, mert idáig ebből elég kevés jutott nekem. Szeretném, hogy kinője magát, de ahogy Pierrot is mondta, még nem tudom, hogy mi az én saját stílusom.
A Megasztárt, mint vetélkedőt, mint műsort én jónak tartom, többféle stílusban tudok énekelni többféle számot. Izgatottan várom azt a megmérettetést, ami most jön, különböző tematikák, igyekszem jól megfelelni a versenykövetelményeknek. Hogy ebből később mi lesz, azt nem látom előre, annyira messzire nem tervezek, szeretem ezt csak belátható időn belülre megtervezni a dolgokat, bizonyos improvizációs szabadságot hagyva magamnak, bármi történik.
"Hihetetlen, hogy mennyire megfogalmazott vagy a saját magad számára is. A nagyon tudatos, biztonsági játékos típus, de úgy, hogy azért ebben benne van az élet, az előrefelé törekvés is. Mintha a “Hogyan kell ezt az élet dolgot jól csinálni” című könyvből építenéd fel magad...
"Én érzem magamban, hogy nincs meg az a képességem, hogy mindent kirázzak a kisujjamból, szükségem van bizonyos építőelemekre, amikre támaszkodhatok. Mástól is hallottam az elődöntő után, hogy szerinte jó játékos vagyok, ezt azt hiszem, hogy Tisza Bea mondta. Amiről már sokat beszéltünk, pontosan a tudatosság, koncentráció...
"No hát akkor; jó játékot!
És a konyha, jöttek a vidám rokonok, jött Waterloo, jött “ezüstpuska”, és leadta azt a nagy pontosságú lövést: “ezerkilencszázhetvennégy”