Kis csepeli gyár, nagy hírnév
A csepeli Weiss Manfréd Muvek már a század elején létezett. Mivel a századelon a motorkerékpár a fénykorát élte, kézenfekvo volt, hogy Csepelen is elkezdjenek motorokkal foglalkozni. 1929-ben készült az elso Csepeli motor, a WM250. Temérdek másik modell következett, WM és Csepel típusnevuek sokasága. Sokszor nehezítette pénzhiány a termelést, ám mégis a magyar motorkerékpár gyártás „fellegvára” lett. Amerikától Malajziáig, Indiától Brazíliáig exportálta a Pannóniákat. A vállalat 1962 és 1965 között minden évben Élüzem díjat nyert. A történet második felére árnyak vetültek: a gyár elkényelmesedett a több százezres szovjet megrendelések miatt és nem koncentrált úgy a fejlesztésekre, sem nyugati üzleti kapcsolataira. Ez nagyban a politikai helyzetnek köszönheto, mint az is, hogy a gyár az 1974-es nagy lehetoséget is kihagyta, mikor a Yamaha felkínált egy koncepciót. A Pannónia Motorkerékpárgyár 1975-ben becsukta kapuit.
TL sorozat
Az elso Pannónia típus, a TL gyártása 1954-ben indult meg. Ez egy korábban gyártott modell, a Csepel 250 leváltására készült. Az új konstrukció több alkatrészét örökölte az elod Csepel 250-tol. A TL-lel megszületett a hazai motorgyártás nemzetközi viszonylatban is modern akkori típusa. Ezt bizonyítja a két Bol d’Or-gyozelem, ill. a világ szinte minden tájára exportált motorok sokasága.
Sajnos a modell fejlesztése akkoriban, lényegében megállt, és csak kisebb változtatásokon ment keresztül. A sorozat utolsó tagja a divatos TLB (teleszkóp, lengovilla, burkolt) volt. Ez a korabeli legszebb Pannónia, amolyan luxusváltozat. Abban az idoben divatba jöttek a burkolt „szoknyás” kivitelu motorok, ezt ennek jegyében készítették.
T sorozat
A gyár folyamatosan dolgozott motorjain. Ennek eredményeként 1964-ben gyártásra került a 16LE-s belföldi szériakivitel, a T5. Ezen, a korábbi modellekhez képest a legszembetunobb változás a kisebb fékdob; ezeket a motorokat kis fékdobos Pannóniáknak is nevezik. Hajlított küllozettel készültek, módosult a fékdobok kitámasztása. Az öntöttvas hengeren is változtattak, ami a korábbi 5000km-es bejáratási periódust 3000km-re csökkentette. A T sorozatnak is több modellbol állt a palettája, T6, T7 stb. Ezek a variánsok nem sokban tértek el a T5 alaptípustól.
A T sorozatból is nagyszámú exportot bonyolított a gyár. Ekkorra már jó néhány nyugati, ill. tengerentúli ország környezetvédelmi normákat vezetett be, amire a gyárnak lépnie kellett. Az igényeknek megfeleloen, a motorokat csendesebb üzemuvé tették- lehetoleg minél kisebb és egyszerubb módosításokkal. Így jelent meg a T5-H (halk).
A Pannónia White a T5 alaptípus legszebb és legsportosabb közúti változata volt. Ezt egyenesen Kaliforniai exportra készítették.
P sorozat
A P10 egy átmeneti széria 1966-ból melyet a régi T5 és készüloben lévo újabb típusok alkatrészeibol állítottak össze. Mivel a gyár hosszú ideje nem adott ki meroben új konstrukciót, a világ elhaladt mellette, és mire észbe kapott- a motorgyártás második virágkorát élte. A Csepeli üzem pedig ott maradt a kiöregedett T sorozattal (ill. a P10-el). A piaci sikerhez, egy ütos motorra volt szükség, de ennek kifejlesztésére se ido, se pénz nem volt. A gyár külföldrol behozatott néhány élvonalbeli japán motort. A Yamaha YDS leutánzása mellett döntöttek. Így született meg a P20. Nem az utolsó csavarig másolták ugyan le, de a hasonlóság észreveheto volt. A Szovjetunió ugyanannyit akart fizetni a kifinomult P20-asokért, amit a jóval egyszerubb T5-öskért, így ezt a típust nem exportálták ide, viszont a korábbi nagy szovjet megrendelések miatt nem voltak már megfelelo nyugati üzleti kapcsolatai sem a gyárnak. Ekkor már körvonalazódott a válsághelyzet. A következo modell a P21 volt; tulajdonképpen az utolsó, de a P20-hoz képest ez sokkal silányabb, dísztelenebb, és lényegében ennek az egyszeru változata.
A gyár francia és német P21-es exporttal próbálkozott, de nem lett egyikbol sem áttörés; s ezzel a modellel végképp leáldozott a Csepeli legenda.
Created by Dieter Bezdán József
2009
öcsimotoros
Bemutató