|
A Káoszisten Könnyei
1. fejezet.
Az új srác
Az esőben csak álltam a cím előtt. Szememet bizonytalanul emeltem a romos tégla társas házon ferdén függő 26-os házszámra. Hát itt volnék. Új otthon, új élet. Jól tudom már, milyen helyzet ez, 1200 éve így csinálom már. Mindig valahol meghalok, aztán kezdődik elölről a dolog. Csak ez a fránya eső ne esne most… - és akkor mintha a ki nem mondott szavak paranccsá álltak volna össze – a magas srác fölött egy kis átmérőjű körben elállt az eső. A srác fekete bőrkabátban volt, felhúzott csuklyával, kezében egy gurulós bőrönd szárát szorongatta. A címet tartalmazó papírcetlit elsüllyesztette a mellényzsebe mélyére, majd unottan a kaputelefonhoz sétált, ujjai tallóztak a gombok között, majd megnyomta az ezeréves, kopott papírra még írógéppel írt cetlit rejtő plexi gombocskát: HÁZMESTE. Az R betű, már csak nagyon haloványan látszott, kiszívta a nap. Az ósdi kaputelefon ósdi hangszórójából egy ezeréves dallam hangzott fel, majd abbamaradt, helyét felváltotta egy recsegős „Rögtön jövök” hang. Majd kattant a szerkezet, és bontotta a vonalat, de előtte a kapu elektromos zárja is működésbe lépett. Kinyitottam az ajtót, és tétován benéztem, majd a bőröndömet megfogtam, és magammal húzva bementem a belső udvarra. Itt mintha hidegebb lenne, mint kint. A belső udvaron, a régi házon körben, emeletenként végigvonuló erkélyek korlátjai a bent álló ívlámpa miatt kísérteties árnyékokat vetettek. Jobbra néztem, és egy bácsika jött felém. Már készültem is a szöveggel, hogy nincs pénzem, hagyjon békén.
- Jó estét kívánok Mr. Hogyan is mondta, mi a neve?
- Szethi. Jóestét kívánok.
- Mr. Szethi… Ezt sose fogom megjegyezni… Jöjjön utánam, megmutatom az új otthonát… - mondta a házmester, majd a botjára támaszkodva, mint egy sebzett vén turulmadár, elindult a lépcső irányába.
- Legfölső szint… Ahogy kérte. Csak ne kéne fölmennem…
- Boldogulok egyedül is, de ha jól látom – kezdtem a mondókámat, amikor megláttam egy liftajtót.
- A liftet ne használja. – mondta az öreg rekedtes hangon. – Leszakadt – ezt már hangjában enyhe jó kedvvel teszi hozzá, majd előtört belőle a krákogó, köhécselő, ezer éves dohányos tüdő utolsó utáni, köhögésbe torkollott segélykiáltásai.
- Elnézést Mr… Már én se vagyok mai gyerek…
- Szethi – segítettem ki.
- Tökmindegy… Na, itt is vagyunk – közben felértünk a lépcsőn, a házmester tüdeje hörgéssel egybekötött sípolással válaszolt a háromemeletnyi kihívásra. – 7-es lakás – mondta a házmester, és a kezembe adott egy ős öreg kulcsot. Látván az arcomon a grimaszt, megszólalt:
- Nézze Mr… Ha esetleg kicseréli, szabály, hogy legalább egy kulcsot adjon nekem.
- Még mindig Szethi – próbáltam magyarázni neki.
- Még mindig tökmindegy. A lényeg a pénz. Szóval, háromhavi kauciót beszéltünk meg a telefonban… Itt a pénz?
- Itt van – mondtam neki, majd 1000 dollárt raktam ki eléje.
- Na de, ez… Ez sokkal több, mint amit… - kezdett a habogásba a házmester.
- Nézze, ne vitatkozzon velem. 1000 dollár havonta, és teljes diszkréció a maga részéről, oké? – mondtam neki, majd miután még itt téblábolt, kérdőn néztem rá.
- Ha bármire szüksége van Szethi Úr, akkor keresse a Kapitányt… - mondta, majd erre én néztem rá kérdőn. – A szemközti kocsmában mindenki így ismer, tudja… Anno hajókat vezettem… De ez egy nagyon régi történet, majd alkalomadtán elmesélem, ha a tekintetes úr is úgy akarja… - nézett rám reménykedőn. Párezer éves rutinból adódóan tudom, hogyan kell leszerelni ezeket. Kezébe nyomtam még egy 100 dollárost, és faképnél hagytam, benyitottam az ajtómon, majd becsaptam magam mögött. Az orromat egyből meglegyintette a 100 éve nem használt lakás dohos, állott szaga. Még hallottam a bot kopogását az elcsoszogó léptek kíséretében.
- Hát így nehéz lesz otthonos kérót faragni belőle… - mondta sóhajtva, és körülnéztem. Előszoba, egy egyenes folyosó. Balra egy fürdőszoba nyílik, a maga húsz éve ki nem takarított mivoltában. Jobbra egy egyszerű, apró konyha. A konyhából nyílt egy szoba, amit az előszobából is meg lehet közelíteni. Itt is kosz és por mindenütt, és egy régi gyilkossági helyszínelés nyomai a földön… Itt felvontam a szemöldökömet, majd kuncogtam kicsit. Magamban elméláztam, vajon a nyomrögzítők miért nem jöttek ide vissza? Jót kacagtam magamban a dolgon. A kis szobából kiléptem az előszobába, majd balra fordultam. Viszonylag nagyméretű nappali, és onnét nyílik hátulról a hálószoba plusz gardrób, végül is az egész lakás egy téglalap alaprajzú valami, nem bonyolult. De ha nem is hálószoba, vagy nappali szobák voltak azok, most azok lesznek. Leraktam hát a bőröndömet a gardróbba. A még viszonylag nagyméretű alkalmatosság is kicsinek tűnt egy szál magában, árván a szekrényben. Kipakoltam belőle. De előtte egy kis varázslattal – saját dolgom megkönnyítése céljából az évezredes koszt kipucoltam onnét. Majd a pakolás után minden helységben megismételtem ugyanezt a műveletet. Amikor már tiszta volt a lakás, csak a berendezési tárgyak hiányoztak. Úgy döntöttem, mivel ágy van, megfürdöm, lefekszek, és majd holnap beszerzem a szükséges bútorokat. Ám a gyomrom másképpen gondolta. Kinéztem a konyhába, de ennivaló egy szál se. Mindegy, lefürdök, utána lemegyek a kocsmába, hátha kapok valami melegszendvicset, és elbeszélgetek az én jó öreg kapitányommal. Fogtam magamat, bementem a fürdőszobába, és magamra csuktam az ajtót. Ami aztán ki sem akart nyílni.
- Ó, hogy rohadj meg, a törülközőt, és a tisztálkodó szereket kint felejtettem… - morogtam, majd hirtelen felizzott a szemem, és egy fordulattal kirúgtam az ajtót.
- Jó, hát akkor két zár, amit majd le kell cserélnem. – Elmentem a gardróbig, majd kivettem egy tiszta törülközőt, és egy szappant, fogkefét, poharat, és fogkrémet. A kád fölötti ócska csapot megnyitottam, hogy folyjék a melegvíz. Aztán elgondolkodtam azon, milyen hangos is a traktorunk. Aztán csak leesett, hogy nekünk nincs is traktorunk, révén, hogy ez egy ósdi belvárosi, szétesés után kettővel álló bérház. A csapot elzártam, és megszűnt a dübörgés. Víz persze nem folyt a csapból. A hidegből is csak egy kiló barna trutyi. Fogtam hát a kabátomat, és lementem a házmesterhez. Becsöngettem hozzá, és némi várakozás után kijött a Kapitánynál talán sokkal idősebb nő, valószínűleg a felesége.
- Az uram a Fogadó a Mentőcsónakhoz kocsmájában van – mondta rekedtes, dohányos hangon, és még mielőtt bármit is kérdezhettem volna, becsapta az ajtót. Szemöldökömet felvonva becsöngettem még egyszer.
- Húzzon innen, mert kihívom a rendőrséget, ha tovább zaklat. és ne nyitogassa ilyenkor a meleg vizet, mert zörög az egész vezeték! Melegvíz este kilenctől van! – hallottam a nő hangját rekedtes dohányos hangján. Megvontam a vállamat, és a jóindulatomat is. A kapu felé igyekeztem, majd kiléptem az utcára. A kövezetet ívlámpák világították meg, öreges szendergésbe vonva az enyémhez hasonló társasházakat. Egy régi postásautó húzott el előttem az úton, majd szemben megláttam a kis füstös kocsmát. Fogadó a Mentőcsónakhoz – gondoltam magamban némi éllel a hely nevére, és jól elszórakoztam azon, hogy a Kapitányunk nem is választhatott volna magának jobb törzshelyet. Biztos ő hagyta el utoljára a süllyedő hajót, csak már nem volt számára szabad mentőcsónak… Most meg van. A cigi és a pia alaposan tönkre tudja tenni a szervezetet. Ismét megvontam a vállamat, majd átmentem az úton a szakadó esőben. Ismét nem volt fölöttem egy kis körben eső, pedig esett tisztességesen. A kocsmaajtót kinyitva fullasztó meleg sörillat, és cigifüst bűze csapott meg. Beljebb léptem, és mindenki felém szegezte a tekintetét. A pulthoz sétáltam, és mondtam a csaposnak:
- A kapitányt keresem – majd leraktam eléje egy 100 dollárost. – Ja, és ma mindenki a vendégem egy körre – mondtam, majd ismét leraktam egy 100 dollárost. A vén csapos nagy szemeket meresztett, majd reszketeg kézzel elrakta a pénzt, és az ablak mellett álló asztalnál magányosan, nekem háttal ülő emberre mutatott. Eltávolodtam a pultból, és elkiáltottam magamat.
- Ma este mindenki a Kapitány vendége egy körre!
A kapitány azonnal megfordult, és gyilkos szemekkel nézett rám. Visszamosolyogtam, és odaültem mellé.
- Egy sört a haveroknak! – kiáltottam másodszor.
- Magának elment a józan esze? Itt mindenki tudja, hogy a ház tartozik, mert eladtam a lóvét piára, és akkor még ilyenre kényszerít? Az az ezer dollár semmi, amit adott! – mondta vérben forgó malac szemivel rám nézve. Szájából beszéd közben enyhe alkoholbűz áradt.
- Nyugodjon meg Kapitány. Már kifizettem – súgtam. A Kapitány nagy szemeket meresztett, majd közelebb ült, és egyenesen a szemembe nézett.
- Mit akar tőlem? Valami maffia, vagy titkos ügynök, mi? – kérdezte arcán némi félelemmel.
- Rosszabb. De nem mondom el. Viszont ha mér kérdezte… Meleg vizet akarok. Pontban este héttől.
- De ez… - kezdte.
- Nincs semmi de.
- Lehetetlen…
- Nem létezik – kontráztam rá. Nézze, 22 éves vagyok, de megéltem már egyet, s mást. Magának halványlila fingja sincs arról, ki vagyok én. Mint említettem, diszkréció. Nem is fogom elmondani. Szóval. Vagy van melegvíz este hét órától pontban, vagy pedig elbaszom az életét. És higgye el, értek a baszogatáshoz. Ez a szakmám. – mondtam, majd sátáni vigyoromat rávetítettem.
- Ööö. Megoldom. Izé… Igyekszem… De uram, ez lehetetlen…
- Akkor kénytelen leszek végezni valakivel – mondtam neki, majd benyúltam a kabátomba. Egy szivart és egy pisztolyt vettem elő. A szivar végét leharaptam, másik végét bevettem a számba, majd a szivar másik végéhez tartottam a fegyvert.
- Nos, maga szerint, mi következik most? – kérdeztem, a képemen még mindig, letörölhetetlen, sátán vigyorral, majd még mielőtt az izzadtságtól hófehérre változott ember elájult volna, elsütöttem a fegyvert, aminek csövén apró láng jelent meg. Nagyot szívtam a szivaromból, és felizzott a meggyújtott vége.
- Öngyújtó – mondtam hangomban nem kevés hidegvérrel. Láttam, hogy a zsebkendőjéért nyúl, megtörli a félig kopasz homlokát, majd a remegő bal kezével a csapos felé int, aki már rutinból tölti ki a két utcával fentebb elhelyezkedő, illegális töményszesz-főző üzem kotyvalékát. Odavitte a kapitánynak, majd ott hagyott minket. A Kapitány egy húzásra ledöntötte a fél decit, majd krákogott néhányat.
- Szivart? – kérdeztem tőle, szememből még mindig hidegvér csordogált.
- Nem dohányzom – mondta megtörten.
- Na persze, én meg egy kis csöves maffiavezér vagyok – mondtam – Gyújtson rá, az alkohollal együtt jobbat tesz a torkának, mint bármi más – mondtam neki majd felé nyújtottam a tárcámat. Kivett belőle egy szivart, leharapta a végét azzal a maradék négy szem fogával, majd egy gagyi kínai műanyag öngyújtóval meggyújtotta. Nem bízta a véletlenre – hátha az a fegyver alakú öngyújtó csak trükk, és bármikor – rosszul sülhet el. Nagyot szívott a szivarból, köhécselt még párat, én pedig kikértem a sörömet. Miután meghozták, a Kapitány szemébe néztem.
- Szóval, lesz melegvíz, pontban este hétkor?
- Lesz, tekintetes uram, lesz… - válaszolt szavaiban némi félelemmel.
- Helyes – reagáltam, majd kiittam a sörömet egy húzásra. – Most mennem kell. Este nyolc óra van. Vagyis már rég kéne lennie meleg víznek, megnézem, intézett-e valamit a házmester… - szavaimban ismét kellő fagyossággal, majd felálltam, a pulthoz mentem, lecsaptam még egy százdollárost, és a kijárat felé indultam. Az ajtóban azonban még visszakiáltottam:
- A Kapitány egy második körre is meghív mindenkit! – majd becsaptam az ajtót.
Már félúton jártam a lakosztályom felé vezető úton, amikor utolért egy szuszogó, sípoló, krahácsoló tüdőhang. Meg se fordulva kérdeztem:
- Intézett meleg vizet?
- Nade… - kezdte.
- Semmi de, mire felérek, legyen meleg víz – mondtam, majd besétáltam az ajtómon, és ismét becsaptam.
_________________  الآلهة المصرية A hobbim az életem. | "Crossing bridges in the sky, On a journey to renew my life!" [DT]
|
Belépés
GyIK
Keresés
De most kíméljük az istenünket, mert hullafáradt, és holnap még szükség lesz rá.
