Párduc-ÉKT

Egy hely, ahová mindig visszatérhettek...
Pontos idő: 2025.07.29. 11:08

Időzóna: UTC




Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 2115 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65 ... 212  Következő
Szerző Üzenet
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.01. 23:36 
Offline

Csatlakozott: 2011.08.26. 13:07
Hozzászólások: 2061
Sírhatnékom van, ha eszembe jut
A szeles éj, amelyen elaludt
S valahányszor hörögve sír a szél,
Mindig azt gondolom, hogy ő beszél.
(Móra Ferenc)


Gyász:
elmentél és én lassú záporokkal elsirattalak.
(Kipke Tamás)


Meghalni valaki után, akit szerettünk, az könnyű. Tovább élni érte, és tovább örülni helyette is, az a nehéz!
(Kun Erzsébet)


Ne bántsatok, ha most rossz vagyok,
Ha most kicsit halkabban élek.
Halkabban élnek a felhők is,
Meg a halottak, meg a rétek.
(...)
Nagycsöndű, komoly kisértet kisér
S hová lépek, kibú a föld alól -
Az árnyékom, mely mindenütt követ
S találkozunk is egyszer valahol.
(József Attila)


Hogyan lehettünk (...) egy hónapig olyan boldogok, miközben te tudtad, hogy halálra vagy ítélve? Hogy csináltad, hogy továbbra is szép és jókedvű maradtál? És én honnan vettem a bátorságot, hogy ne omoljak össze. (...) Lassan egy éve, hogy magamra hagytál. Annyira hiányzol... Tegnap volt a születésnapom, de úgy érzem, már nincs is korom.
(Guillaume Musso)


Soha, de soha nem veszítjük el szeretteinket (...). Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük.
(Paulo Coelho)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 08:06 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Idézet:
Köszönöm a szép verset és a szép mesét is


Drága Ssuggi ,én pedig a szépséges képeket :hug: :hug: :hug:

Mindenkinek köszönet ,aki itt járt :hug:


Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 08:08 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kedvelem ezt a filmet !
Milyen igaz ,ez a mondat is !

Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 08:12 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

Ez a történet nem túl vidám.
Címe ,írója is ismeretlen .


Amikor aznap este hazaértem, a feleségem felszolgálta a vacsorát, megfogtam

a kezét és azt mondtam, "Szeretnék valamit elmondani". Ő leült és

csendben evett. Megint láttam a fájdalmat a szemében.

Hirtelen nem tudtam, hogyan nyissam ki a számat. De muszáj volt vele

tudatnom, min gondolkodtam. El akarok válni. Hoztam fel a témát nyugodtan.

Nem tűnt idegesnek a szavaim hatására, helyette inkább lágyan megkérdezte,

miért?

Kikerültem a kérdést. Ez feldühítette. Félredobta az evőpálcikákat és rám

üvöltött, te nem vagy igazi férfi! Azon az éjjelen nem beszéltünk egymással.

Ő sírdogált. Tudtam, hogy rá akar jönni, mi történt a házasságunkkal. De nem

igazán tudnék neki kielégítő választ adni, én már Janet szeretem, nem őt.

Nem vagyok már szerelmes belé. Csak sajnáltam!

Mély bűntudattal, felvázoltam egy válási szerződést, amiben az állt, hogy

megtarthatja a házat, a kocsit, és a cégem 30 %-át.

Rápillantott, majd darabokra tépte. A nő, aki 10 évet töltött velem az

életéből, idegenné vált számomra. Sajnáltam, hogy elvesztegette az idejét,

forrásait, energiáját, de nem tudtam visszavonni, amit mondtam, hogy én már

Janet szeretem. Végre hangosan sírt előttem, ami pontosam az volt, amire

számítottam. Hogy sírni láttam egyfajta megkönnyebbülést jelentett számomra.

A válás ötlete, ami már hetek óta kínzott, szilárdabbnak és tisztábbnak tűnt

most.

Másnap nagyon későn értem haza és láttam, hogy valamit ír az asztalnál. Nem

vacsoráztam, hanem egyenesen aludni mentem és nagyon gyorsan elaludtam, mert

fáradt voltam a Jane-nel töltött eseménydús nap után.

Amikor felébredtem, még mindig ott ült az asztalnál és írt. Nem érdekelt,

úgyhogy megfordultam és aludtam tovább.

Reggel megmutatta a válási feltételeit: semmit nem akar tőlem, hanem 1 hónap

felmondási időt kér a válás előtt. Azt kérte, hogy ez alatt a hónap alatt,

mindketten tegyünk úgy, mintha normális életet élnénk, amennyire lehetséges.

Az indokai egyszerűek voltak: a fiunknak 1 hónapon belül lesz a vizsgája és

nem akarja összezavarni a tönkrement házasságunkkal.

Ez számomra elfogadható volt. De volt még valami, megkért, hogy idézzem fel,

ahogy az esküvőnk napján a karjaimban bevittem a hálószobába.

Arra kért, hogy ez alatt az egy hónap alatt, minden nap, reggelente a

karjaimban vigyem ki a hálószobából az ajtó elé. Azt gondoltam, kezd

megőrülni. Csak azért, hogy az utolsó napokat elviselhetővé tegyem,

beleegyeztem a furcsa kérésébe.

Elmondtam Jane-nek a feleségem válási feltételeit. Ő hangosan nevetett és

azt gondolta ez abszurdum. Nem számít milyen trükköt alkalmaz, szembe kell

néznie a válással, jegyezte meg gúnyosan.

Semmiféle testi kapcsolatom nem volt a feleségemmel, mióta bejelentettem,

hogy el akarok válni. Úgyhogy amikor az első nap kivittem, mindketten olyan

sutának tűntünk. A fiunk tapsolt mögöttünk, apu a karjaiban tartja anyut. A

szavai fájdalmat okoztak nekem. A hálószobából a nappaliba, majd az ajtóhoz,

több, mint 10 métert sétáltam vele a karjaimban. Ő becsukta a szemét, és

gyengéden azt mondta, ne mondj semmit a fiunknak a válásról. Én bólintottam,

kissé dühös voltam. Letettem az ajtón kívül. Ő elment a buszhoz, ami a

munkába viszi. Én egyedül vezettem az irodáig.

A második napon mindketten lazábbak voltunk. Ő nekidőlt a mellkasomnak.

Éreztem a blúzának illatát. Rájöttem, hogy hosszú ideje nem néztem meg

alaposan ezt a nőt. Rájöttem, hogy nem fiatal már. Halvány ráncok voltak az

arcán, a haja őszült! A házasságunk komoly áldozatot követelt tőle. Egy

percig azon gondolkodtam, mit tettem vele.

A negyedik napon, amikor felemeltem, úgy éreztem, hogy visszatért egyfajta

meghittség. Ez az a nő, aki 10 évet adott nekem az életéből.

Az ötödik és hatodik napon, úgy éreztem a meghittség érzése megint

erősödött. Jane-nek nem beszéltem erről. Egyre könnyebbé vált a karjaimban

vinni, ahogy telt a hónap. Talán a mindennapos edzések megerősítettek.

Egy reggelen válogatott mit vegyen fel. Felpróbált jó pár ruhát, de nem

talált egyet sem, ami ráillett volna. Majd sóhajtott, minden ruhám kinyúlt.

Hirtelen rájöttem, hogy milyen vékony lett, ez volt az oka, hogy egyre

könnyebben tudtam őt vinni.

Hirtelen megértettem ... óriási fájdalmat és keserűséget halmozott fel a

szívében. Öntudatlanul nyúltam feléje és megérintettem a fejét.

A fiunk ebben a pillanatban lépett be és azt mondta, Apu itt az idő, hogy

kividd anyut. Számára, hogy látta az apját karjaiban kivinni az anyját,

élete fontos részévé vált. A feleségem jelezte a fiunknak, hogy jöjjön

közelebb és szorosan megölelte. Én elfordítottam az arcom, mert féltem, hogy

az utolsó pillanatban meggondolom magam. Ezután a karjaimban tartottam,

kisétáltam a hálószobából, keresztül a nappalin, az előszobába. A karjai

lágyan és természetesen pihentek a nyakam körül. Szorosan fogtam őt, pont

olyan volt, mint az esküvőnk napján.

De a sokkal könnyebb súlya elszomorított. Az utolsó napon, mikor a

karjaimban tartottam, alig tudtam megtenni a lépéseket. A fiunk elment az

iskolába. Szorosan tartottam őt és azt mondtam neki, nem is vettem észre,

hogy az életünkből hiányzott a meghittség, az intimitás.

Elvezettem az irodáig ... gyorsan kipattantam a kocsiból, anélkül hogy az

ajtókat lezártam volna. Attól féltem, ha bármennyit is késlekedek,

meggondolom magamat. Felsétáltam az emeletre. Jane kinyitotta az ajtót és

azt mondtam neki, Sajnálom Jane, nem akarok elválni.

Csodálkozva rám nézett, és megérintette a homlokomat. Lázas vagy? Kérdezte.

Elvettem a kezét a fejemről, Sajnálom Jane, ahogy mondtam, nem válok el. A

házasságom talán azért volt unalmas, mert nem értékeltük életünk apró

részleteit, nem azért mert már nem szerettük egymást. Rájöttem, hogy attól

kezdve, hogy az esküvőnk napján karjaimban vittem haza, egészen addig

kellene a karjaimban tartani, míg a halál el nem választ minket.

Jane hirtelen magához tért. Hangosan felpofozott, majd bevágta az ajtót és

zokogásban tört ki. Lesétáltam a földszintre és elhajtottam.

Az útba eső virágboltban rendeltem egy csokor virágot a feleségemnek. Az

eladólány kérdezte, mit írjon a kártyára. Mosolyogtam és azt írtam, Minden

reggel a karjaimban viszlek ki, míg a halál el nem választ.

Azon az estén mikor hazaértem, virág a kezemben, arcomon mosoly, felrohantam

az emeletre, azért, hogy a feleségemet az ágyban találjam - holtan.

A feleségem hónapokig harcolt a RÁKkal és én annyira el voltam foglalva

Jane-nel, hogy észre sem vettem. Tudta, hogy hamarosan meg fog halni és meg

akart menteni bármiféle negatív reakciótól a fiunk részéről, ha végig

visszük a válást. Legalább a fiunk szemében én egy szerető férj vagyok.

Életetek apró részletei amik igazán számítanak egy kapcsolatban. Nem a ház,

nem a kocsi, tulajdon, pénz a bankban. Ezek csak előmozdítják a boldogságot,

de önmagukban nem adhatnak boldogságot. Szóval találj időt, hogy a

házastársad barátja légy és tegyétek meg azokat az apró dolgokat egymásért,

amik meghittséget, intimitást eredményeznek. Legyen valóban boldog

házasságotok!


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 08:33 
Offline
Papírhajlító
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 15:31
Hozzászólások: 7504
Tartózkodási hely: fórum
Marcsika nem vidám de szép történet nekem tetszett.

_________________
Kép


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 09:13 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Köszönöm :hug: :hug:


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.02. 17:10 
Offline

Csatlakozott: 2011.08.26. 13:07
Hozzászólások: 2061
Nagyon megható ez a történet Marcsi :cry: köszönöm :hug: :hug:

Nekünk is van bakancslistánk már egy jóóóó ideje :)


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.03. 01:09 
Offline

Csatlakozott: 2011.08.26. 13:07
Hozzászólások: 2061
Musztafa Lutfi Al-Manfalútí
Szabadság

Fordította: Ghoneim Emeni


Macskám nyávogására, ébredtem hajnalban. Ott állt az ágyam mellett, és ahogy hozzám dörgölőzött, valami sürgető kérést éreztem a mozdulataiban. Vajon mi lehet a baja? Talán éhes - felkeltem, és ételt készítettem neki, de elfordult tőle. Szomjas lenne? Odavittem a vizéhez, de nem örült neki. Továbbra is engem nézett, olyan fájdalmas és szomorú pillantással, ami lelkem mélyéig hatolt. Látványa olyannyira felkavart, hogy azt kívántam, bárcsak Salamon lehetnék, hogy érthessem nyelvét és enyhíthessem fájdalmát. A szoba ajtaja zárva volt. Feltűnt, hogy macskám szorosan a nyomomban van, akárhányszor csak az ajtóhoz lépek. Hirtelen megértettem, mit akar. Kinyitottam hát neki az ajtót. Amint megpillantotta a nyílt teret és a szabad eget, bánata és nyugtalansága örömre változott. Futva eredt útjára, én pedig visszafeküdtem és fejemet a kezem alá téve elgondolkodtam a jelenségen. Vajon érti ez a macska a szabadság jelentését? Hiszen szomorú elvesztésekor, és boldog, ha újra megleli. Úgy tűnik, igen. A szabadság jelentését annak igazi valójában felfogja... Hiszen ezért bánkódott és sírt, tartózkodott ételtől és italtól. Ezért hízelkedett, könyörgött, törleszkedett, és követelődzött.
Különös, gondoltam. Sok rabságba került emberfia nem érez úgy, mint ez a szobába zárt cica, vagy a ketrecbe zárt fenevad. A madár szárnyaszegetté válik a rabság gyötrelmeiben. Nem így az ember. Talán akad köztük olyan, aki keresi a szabadulás útját, de sokan inkább maradnának börtönükben, önsajnálattól eltelve, sebeiket nyalogatva.
Az egyik legbonyolultabb kérdés, amely hosszú ideje foglalkoztatja az embert: vajon a néma állatnak hogy lehet nagyobb igénye a szabadságra, mint a beszélni tudó embernek? Lehet, hogy a beszéd csapás volt az emberre és boldogságára nézve? Vajon a némaság és együgyűség a feltétele annak, hogy örülni tudjunk a szabadságnak?
Milyen szabadok az állatok, égen, vízben, hegyekben és erdőkben! S az ember két börtön foglyaként éli le életét: saját maga és társadalma rabja a bölcsőtől a koporsóig.
Vallási előírásnak és törvénynek nevezett láncokat és bilincseket rakott az erős a gyengére, hogy így elnyomja a társadalmi rend és igazság nevében, megfosztva őt legdrágább kincsétől, a szabadságától. Ezután magára hagyta aggódva, riadt szívvel, félelemtől dermedten e rettenetes szabályokkal, mígnem az ember önnön börtönének őrévé vált... Minden kézmozdulata, minden lépése, szava, lelkének minden rezdülése felett őrködik, hogy megtartsa eme szabályokat. Elhitte, amit hazudtak neki, hogy ezáltal megszabadulhat zsarnokaitól és szenvedéseitől. Észre sem veszi, hogy milyen ostoba, hiszen nincs a világon nagyobb börtön, mint amiben már benne él.
A zsarnok legnagyobb bűne a rabbal szemben nem az, hogy elragadja szabadságát, hanem az, hogy megfosztja öntudatától, tönkreteszi éberségét, míg már nem is bánkódik miatta, s egy könnycseppet sem ejt érte.
Ha tudná az ember, hogy mennyit ér, amit elloptak tőle, s milyen veszedelmesek a testét és lelkét behálózó kötelékek, akkor önkezével vetne véget életének. Hiszen jobb lenne ez is az olyan életnél, amelyet nem világít be a szabadság egyetlen sugara sem.
Kezdetben meztelenül járt az ember, vagy olyan kényelmes ruhákat viselt, melyek védelmet nyújtottak a természet csapásai ellen. Aztán öltöztetni kezdték, mint a csecsemőt vagy a halottakat, mint a tehetetlen bábokat, s elhitették vele, hogy ennek így kell lennie. Csak annyit evett és ivott, amennyi elegendő táplálékul szolgált neki, és amennyit a természete követelt. De közé és természetes szükségletei közé álltak, megtöltötték szívét félelemmel a betegségtől és haláltól... s ezáltal előírhatták számára, hogy azt egyen és igyon, amit az orvos rendel el. És nem beszélhet és nem írhat másról, csak amit a vallási elöljárók és politikai vezetők engedélyeznek neki. Hogy akkor és úgy álljon, üljön, menjen vagy várakozzon, mozogjon vagy pihenjen, ahogy a hagyományok, szabályok és törvények előírják.
Az ember nem lehet máshogy boldog az életben, csak úgy, ha teljes szabadságban élhet. Ha testén, szellemén, lelkén és öntudatán nem zsarnokoskodik senki és semmi. Ha cselekedeteink és gondolataink egyetlen mércéje saját lelkiismerete.
A szabadság olyan nap, amelynek minden lélekben fel kell virradnia, és aki ettől megfosztva él, az örökös sötétségbe taszíttatott, ennek kezdete az anyaméh, vége pedig a síri sötét.
A szabadság maga az élet, nélküle az ember nem különb, mint tehetetlen játékszer a gyermek kezében. Nem új dolog ez az ember történetében. Veleszületett joga és természete, ősidőktől sajátja. Éppen ezért nem kell könyörögve nyújtania érte a kezét. Övé ez a jog, csak megfosztották tőle törtető embertársai. Senki nem adhatja ezt ajándékba neki, és senki sem veheti el tőle.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.03. 01:14 
Offline

Csatlakozott: 2011.08.26. 13:07
Hozzászólások: 2061
"Ahelyett, hogy elítéljük az embereket, próbáljuk megérteni oket. Próbáljuk meg kideríteni, hogy miért teszik azt, amit tesznek.
Ez sokkal hasznosabb és érdekesebb, mint a puszta bírálat, amellett rokonszenvet, türelmet és jóakaratot ébreszt."


"Mindenkinek alanyi joga, hogy hülye legyen és sokan élnek is vele."


"A világegyetem két leggyakoribb eleme a hidrogén és a hülyeség."
(Ismeretlen)


,,Aki annak idején becsülettel elolvasta Geothétől a Faustot, az tudja miről beszélek, mikor azt mondom - "Állj meg pillanat".
A főhős ebben a momentumban adta oda a lelkét az ördögnek."


Vissza a tetejére
 Profil  
 
 Hozzászólás témája: Re: Mesetopik
HozzászólásElküldve: 2011.11.03. 08:36 
Offline
Mesemondó
Avatar

Csatlakozott: 2011.08.25. 11:07
Hozzászólások: 5563
Kép

Nagyon szeretem Varró Dániel írásait :hug: :hug: :P

Akinek az új könyve kijött
– ezt lelkendezve kell mondogatni –
Szerző: Hudácskó Brigitta


Az elmúlt év egyik nagy bánata volt számomra, hogy éppen egyik barátom sem rendelkezett újszülött utóddal, amikor megjelent Varró Dániel Akinek a lába hatos című gyermekverseskötete, ugyanis akkor azonnal elkezdtem spekulálni, kinek lehetne megvenni ajándékba, hogy én is el tudjam olvasni. Sajnos barátaim nem siettek a segítségemre a szükség eme óráján, hogy a költő példáját követve megörvendeztessenek egy kisbabával, akit aztán én cserébe megörvendeztethetnék ezzel a nagyszerű és korszerű mondókagyűjteménnyel, így aztán – csak azért is – elolvastam a könyvet minden apropó nélkül, a saját örömömre.

A kötetben szereplő versek ihletőjét, Varró Misit rendkívül elfoglalt kisbabának képzelem: nem elég, hogy nő, mint a kender és megtanulja azt a számtalan dolgot, amit az ember ilyen zsenge korban meg szokott tanulni, még arról sem feledkezik meg, hogy édesapjának friss nyersanyagot szolgáltasson és állhatatos tevékenységével új kötetek születésénél bábáskodjon. Varró Misi áldásos tevékenységéről tanúskodik az apuka, Varró Dániel legújabb kötete is. Az Akinek a foga kijött cím hallatán kétségünk sem lehet afelől, hogy Misi és szülei újabb nagy mérföldkövet tudhatnak maguk mögött, és hogy az idáig vezető út tapasztalati mély nyomot hagytak mind a gyermek ínyében, mind a büszke szülőkben.

Varró Misi tehát folyamatosan gyarapodik fogban és tapasztalatban, ami már önmagában is örömteli hír lenne, de az általa ihletett „kevésbé kis babáknak szóló még korszerűbb mondókák” még vidítóbb élményt gyújtanak. Több szempontból is korszerűek ám ezek a mondókák: egyrészt megéneklik a már kevésbé kis babák életének fontos mozzanatait, mint a címben is emlegetett fogzás rendkívül érzékeny témáját:

Akinek épp jön a foga,
bömböléshez van-e joga?

Bizony, joggal mondja: böm,
akinek a foga jön.

Másrészről pedig a mondókák hiteles krónikáját adják a 21. századi, elfoglalt babák életének, akik még játék közben sem szeretnének lemaradni a fontos eseményekről:

Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.

De az élet olyan örök problémái is terítékre kerülnek a kötetben, mint például hogy hová lesz a zoknik fele (főleg szombat reggelente), vagy hogy mennyi vesződséggel jár szegény kisbabáknak állandóan kipakolgatni a szekrényekből, miután azok a vásott szülők mindent elrámoltak a fiókokba és a polcokra: „Sosem ér véget / a kisbaba dolga.” A tényfeltárás mellett pedig annyi báj és nyelvi lelemény tükröződik minden versben, hogy nem lehet nem hangosan felolvasni őket az első szembejövő embernek, a „De cuki!” kiáltásokat megállni pedig végképp lehetetlen. Miután szinte már kívülről tudom az összes verset, legszívesebben megölelgetném az egész kompániát. Rajongásom súlyosságát mutatja, hogy Varró Dániel és Misi együttes nagyszerűsége engem is verselésre késztetett, és így, végezetül, egy rendkívül esetlen limerickbe önteném túlcsorduló érzelmeimet (amely miatt előre is elnézést kérek mind az érintettektől, mind az olvasóktól):

Lakott egy költő Pesten,
Aki aztán apa lett egyszer,
Azóta őt a Misi
Verselésben segíti,
S rettentő cukik ők ketten.


Vissza a tetejére
 Profil  
 
Hozzászólások megjelenítése:  Rendezés  
Új téma nyitása Hozzászólás a témához  [ 2115 hozzászólás ]  Oldal Előző  1 ... 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65 ... 212  Következő

Időzóna: UTC


Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég


Nem nyithatsz témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem szerkesztheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat ebben a fórumban.

Keresés:
Ugrás:  
cron
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
Magyar fordítás © Magyar phpBB Közösség