Párduc-ÉKT

Még eldöntöm.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

---

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

DECEMBER 28. - EGY NEM HÉTKÖZNAPI HÉTKÖZNAP

Malackát aznap reggel a telefon sípoló hangja ébresztette. Trillala! Trilla-trilla trillala!!! Ugrott volna...de az még nem ment neki. A lábán ugyan már nem volt gipsz, de a mozdítása elég szúrós fájdalommal járt, a törés összeforrása valószínűleg még nem volt tökéletes.

A telefon hangja el is hallgatott magától, mire derékból ráfordult volna Malacka az elnémítására. Már észnél volt annyira, hogy felfogja, ez minden bizonnyal egy sms lesz. Fejét visszaengedte esni egy pillanatra a még meleg párnájára, kezébe vette a kis kütyüt, és mivel már nem lát tökéletesen, szemüvegét keresgélte, hogy elolvashassa az üzenetet.
"Percre pontosan elindult a vonatom Győrből" - ez állt benne.
"Húúúú!!! A mindenit!!! Akkor már fél kilenc van? Elaludtam!" - élesedett ki gondolataiban a kép. Felpattant azonnal. Fájdalom ide vagy oda, most nincs idő ezzel foglalkozni, egy óra múlva itt lesz a várt vendég! Nem is akárki!
Malacka az általa nagyon kedvelt Párduc-fórum megálmodóját, alapítóját, főnökét, irányítóját várta. De nem egy udvariassági kényszerlátogatásra, hanem egy kedves baráti laza beszélgetésre. A fiatalembert már ismerte. Ismerte a fórumról a virtuális Isteni azonosulását (ami nem holmi nagyképű túlzás), és ismerte a valóságos emberi arcát is, ugyanis egyszer már találkoztak egy forró nyári napon, a fórumtalálkozón. A két tapasztalást az idő teljesen egybegyúrta, minek eredménye az lett, hogy Malacka egy értékes, szeretetre méltó emberkének könyvelte el ezt a sokszor ámulatba ejtő tettekkel, tulajdonságokkal megáldott ismerőst. Közel állt a szívéhez....nagyon sok okból. -

Seth (mert így hívják a várt vendéget) tíz óra előtt pár perccel nyomta meg a kaputelefont. Malacka - az egyébként fél órát igénylő - készülődését "éppencsak" befejezte addigra, mert bicegő lábának most még tehetetlen mozgása igen akadályozó tényező.
A hatalmas Seth-Isten teljes felszerelésben terítette be a bejárati ajtó nyílását. Széltében az elengedhetetlen társa, a fényképezője, annak tartozékai, állványa, hátizsákja foglalta a helyet, hosszában pedig a kétméteres magassága. A látványa akár félelmetes is lehetne...de nem volt az, mert szemeinek meleg csillogása, fülig érő mosolya arcán - bármilyen magasan is hordja - melegséggel tölti el azokat, akik részesülhetnek eme látványban.

Malacka most már nem volt zavarban (mint nyáron) az ölelést illetően, régi barátként próbálta elérni a magasság ellenére Seth nyakát, majd miután kellőképp megszorongatták egymást, hagyta a vendéget megszabadulni terheitől. Forró teát kortyolgatva, történeteket mesélve, a hangulat percek alatt oldottá vált. A fényképező beindítása, a még fásliba burkolt "malacláb" összefirkálása, a fórumra való bejelentkezés, a telefonálás, a közösen elfogyasztott ebéd pedig még a leghalványabb feszengést is messzire űzte kettejük közül. Az órák repülni látszottak észrevétlenül, a laptop előtti nevetgéléseket pedig a sütemények majszolása is még élvezetesebbé tette....nem beszélve Lunciról, aki virtuálban szolgálta fel ott, akkor a fulladást enyhítő italokat. Műholdas térképen Seth megmutatta Malackának még a házukat is, a munkahelyét is, és egy-két szórakozóhelyet, ahová a baráti társaságával járni szokott.

A négy óra vészesen közeledni látszott. A távolból már nem csak a borús felhők egybefüggő takarója kezdte elvonni a fényt a lakásból, hanem hamisítatlan jelét adta a lassan, de biztosan érkező este eljövetele is. Viszont ez a kissé sötétedő tónus ismét fotózási ihletet adott Sethnek és Malackának arra, hogy a karácsonyi fényeket művészi szinten megörökítsék. Gyönyörű képek születtek professzionális géppel.

A búcsúzkodás pillanata is elkerülhetetlenül elérkezett. Ismét teljes felszerelésbe öltözött a kedves vendég, indulásra készen. S az utolsó nagy-nagy ölelésben Malacka azt vette észre, hogy önfeledten lábujjhegyre ágaskodva csimpaszkodik Seth nyakában, holott ez a "lábujjhegy" mozdulat eddig még nem sikerült a törött, de már gyógyuló lábával.
Nagy nevetés, integetés.....s Malacka jó utat kívánva, a látogatást megköszönve engedte útjára szeretett vendégét...

Hát ezért volt ez a hétköznap nem hétköznapi! Köszönöm Seth!

Ház ezt szerintem vagy három órát írtam. Eddigi leghosszabb szösszenetem. Bár nem is olyan kis "szösszenet".
Mindjárt berakom. Sok kép is van hozzá.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

---

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Taps Taps Taps Tovább Makuta!!! Bele tanulok a Bionicle világba!

Ez már igaziból "vegyesfelvágott". Tini Titánok és Bionicle keverés.
Egyébként megdöbbentően jól lehet vegyíteni a két "univerzumot". És a végeredmény se semmi.

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!

Drága Malackám!

Köszönöm,hogy mindezt megosztottad velünk is

Makuta, köszönöm a szórakoztató olvasmányt! A képek is fantasztikusak, jól összeállítottad!

Örülök, hogy tetszett a történet és hogy a képeket is jónak találod.

Ha már képek. Egyet kihagytam, én marha.
Mindjárt beteszem. Ez az a kép:


Raven telekinetikus karmai

Még valami! Az egyik mondat magyarázatra szorul:

"Hogy mennél Karzahniba..." (Takanuva mondta)

Ez magyarul a "Menj a pokolba!". Karzahni szigete, aminek ura Karzahni (míly meglepő ) a Matoranok szemében a pokollal egyenértékű, mert ott rabszolgasorba kerülnek. Valamint az őrült Karzahni átépíti őket, tehát kísérletezik rajtuk és néha meg is öl egy-két dolgozni nem akaró vagy már munkálkodni képtelen Matorant. De mindenképpen különböző büntetésekkel sújtja a "lustáját".

_________________


Egység, Kötelesség, Végzet!