FEBRUÁR 2
A Gyertyaszentelő Boldogasszony NapjaA Gyertyaszentelő Boldogasszony Napja azonos a rómaiak tavaszkezdő ünnepének idejével, de eredete még régebbre, a klasszikus görög időkbe nyúlik vissza. A Föld anyjának, a jóságos Démétér istennőnek a személyéhez kapcsolódik a megünneplése.
Démétér leánya, a bájos és fiatal Perszephoné egy szép napon a vidám forrásnimfák társaságában virágot szedett a napfényben fürdő réteken. Amint éppen egy illatos nárcisz fölé hajolt, hirtelen megnyílt a föld és a sötét alvilág istene, Hádész bukkant elő. Egy mozdulattal megragadta a rémülettől szinte kővé meredt Perszephonét és magával vitte birodalmába. A fájdalomtól félőrült édesanya jajongva kereste gyermekét. Bejárta utána a rétet és az erdőt, de nem akadt sehol sem a nyomára. Mélységes bánatában gyászba borította a Földet is, mely nem termett magot, a mezőn nem fakadt fű a legelésző állatok számára. Éhínség és nyomor szakadt az emberekre is.
Könyörgésére Zeusz, az istenek feje szigorú parancsot adott Hádésznak, hogy csupán az esztendő egy részében tarthatja magánál az időközben feleségévé lett Perszephonét. A verőfénybe fürdő tavasz és a termést fakasztó nyár egy időre visszaadja anyjának a gyermekét, aki könnyezve öleli keblére az elveszettnek hitt lényt.
A fenti történet gyönyörű magyarázata az évszakok változásának, a sötétség és a fény, a fagy és a meleg örök küzdelmének.
A klasszikus görög világból sarjadó római mítosz a télutó ünnepének hőséül Faunust, az erdők és mezők vidám istenét tette. Mivel ő vigyázott a nyájak épségére, gyakran úgy emlegették, mint Lupercust, azaz "farkasűzőtt". Ünnepét február elején tartották: akkor a papság a leölt áldozati állatok bőrébe öltözve, szíjakkal a kezében járta végig a városokat, megérintve velük a szerencséjüket ebben látó hiszékeny emberek vállát. Mivel a szíjnak latin neve "februm", ebből az időszakból február hónap lett.
Gyertyaszentelő Boldogasszony Napjához kapcsolódó időjóslásokGyertyaszentelő nevezetes nap az időjóslásban is. Általában úgy vélik, ha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért "Gyertyaszentelőkör inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön". A Mura vidéken úgy tartották: "Gyertyaszentelőkör, ha esik a hó, fúj a szél, Nem tart sokáig a tél."
Bácsszőlősön gyertyaszentelőkor egy versikét szoktak mondani az ünnep köszöntésére:
"Itt a gyertyaszentelő
A pincekulcsot vedd elő,
Ha fénylik, ha nem, nem bánom,
Majd búsulhatunk a nyáron.
De most az nem való ide,
Bort az asztalra ízibe!
Ne légy szomorú és csüggedő,
Mert itt a gyertyaszentelő!"
A Drávaszögben a tél várható hosszára jósoltak oly módon, hogy gyertyát szúrtak a földbe. Amilyen mélyen a sárba lehet dugni a gyertyát, olyan mélyen fog még fagyni a föld. A Bács megyei Topolyán úgy tartották, hogy minél hosszabb jégcsapok lógnak e napon az ereszről, annál hosszabb kukoricacsövek teremnek majd.
Weöres Sándor: Jön a tavasz, megy a télJön a tavasz, megy a tél,
barna medve üldögél,
kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom, óriás!
Ha kibújok, vacogok,
ha bebújok, hortyogok;
ha kibújok, jót eszem,
ha bebújok, éhezem.
Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odú-méz?
Ez a kérdés, de nehéz.
Miért hisszük, hogy a medve képes időjóslásra?Február másodikán mindenki a barlang kijáratát lesi, a medve meg azt, hogy miért bámulják
A népi hiedelmeknek van valami alapjuk, ezt keresték az időjós medvék vonatkozásában is. A február másodikán az árnyékától megijedő, s ezzel hosszú telet ígérő mackó esetében azonban csak a hagyomány létezik, és Jókai Mór keze van a dologban.
Február másodikán nagy lesz a forgalom az állatkerti medvekifutó környékén, pedig az esti időjárás-jelentést hasznosabb lenne vizslatni. A néphagyomány szerint azonban a barna medve jobban ért a meteorológiához, mint Németh Lajos és Aigner Szilárd együttvéve. Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, azaz február második napján felébred téli álmából, és kimegy a barlangjából, hogy megvizsgálja, milyen az időjárás. Ha tiszta az égbolt, és szikrázóan süt a nap, akkor megijed az árnyékától, visszasiet a kuckójába, és folytatja a pihenést. Ez azt jelenti, hogy még marad a tél, visszatér a hideg. Ha viszont hűvös, téli időt tapasztal, akkor kint marad, mert tudja, hogy közeleg a tavasz.
Már a 17. században ismert volt a mondás, hogy ha gyertyaszentelőkor megcsordul az eresz, még visszajön a tél ("Ha fénylik gyertyaszentelő, a szűrödet vedd elő." "Ha február hóban bundádat leteszed, húsvétkor bizonnyal ismét fölveszed."), a 19. században a magyar író ehhez tette hozzá a medvét. Még az is lehet, hogy ő találta ki az egészet.
"Van aztán egy napja a télnek, aminek gyertyaszentelő a neve - írja Jókai Az új földesúr című regényében. - Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megulgulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik; talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett. Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy má rmost örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! (...) S a medvének mindig igaza van."