|
Szia, Tamás!
Kértem tőled egy újabb reagálást. Megkaptam, nincs mire várnom tovább.
Először döbbenettel olvastam az írásodat, amit felváltott a düh, végül a keserűség érzése, és ez utóbbi maradt is tartósan. Idővel azonban ez is elmúlik majd.
Azt írtad, látsz engem Luncival privátozni rejtve a tanyafórumon, mivel te ott moderátor vagy. Rákérdeztem nálad, hogy mint modi, látod-e, ki ír és kinek. Azt mondtad, nem. Ebben két dolog döbbenetes számomra. Ha nem látod, hogyan mered ilyen biztonsággal állítani ezt? Ha meg látod, hogy rejtve vagyok ott, miért teszed ezt közzé nyíltan, ráadásul másodszor? Nem mintha titkolnám, mert akikkel levelezek, tudják, hogy a rejtés ellenére ott találnak, és meg is keresnek. Te is azért tudtad, mert nem titkoltam. Ha rám írtál, visszaírtam. Csak ez itt valahogy másként, elítélendő cselekedetként jött le.
A tanyafórumos Szösszenetedre nem reagáltam. Elsősorban azért, mert éppen attól akartam megkímélni magunkat, ami most van, mivel nem értek egyet az írásoddal, és jobbnak láttam hallgatni, mivel rosszul tűröd a kritikát. Másrészt moderátorként most is ott vagy, és a Párducon is itt vagy, ezért nem láttam okát elköszönésnek, mert köztünk ezzel nem szakadt meg semmiféle kapcsolat.
A másik döbbenetet az okozta, hogy hasonló határozottsággal, mintegy bizonyított tényként kijelentetted, miszerint én befolyásolom Ágit, és magammal rántottam. Ez elég durva vád, nem szorul magyarázatra, miért. Ha mégis, akkor meg fölösleges rá a szó.
Tényként állítod be azt is, mások egyetértésére hivatkozva, hogy mivel azt mondtam, nekem nem kell menedék, hanem tér kell a játékra, ez azt jelenti, hogy az itt lévőkre nekem emberként nincs szükségem. Igen, lehet analogizálni, belemagyarázni. Biztosan helyes is a megállapítás, elvégre azért vagyok még mindig itt, a nyílt színről különböző okok miatt eltűnve, privátban, a tanya postaládájában, e-mailben, tartva a kapcsolatot azokkal, akikkel közel kerültünk egymáshoz, azért őrlődök még mindig a két fórum között, azért járok fel ide vendégként olvasgatni, hogy mi van veletek, vagy leveleket levenni és feltenni.
Az a kijelentés pontosan annyit jelentett, amennyit leírtam, analógiák nélkül, és nem a Párduclakóknak, hanem neked szólt, és annyit jelentett, hogy nem igénylem a védelmed, amit ezzel a zárt fórummal nyújtasz. A magam nevében mondtam, neked.
Aztán számon kérsz, egy régi ígéretet, a távollétemet, a rejtettségemet, a barátságot. Az ígéretemet megpróbáltam betartani, megszületett Jafar és a szeráj. Csakhogy aztán jöttek a Raven beregelése körüli dolgok, még pár levélváltás köztünk, más apróságok. Mindez lassan rám ülepedett. Jókedvet, felszabadultságot, és vidámságot pedig erőltetni nem lehet.
Nem tudom, mire alapozod, hogy ha felhívnál, elhajtanálak a búsba. Soha senkivel nem tettem ilyet. A leveleidre is mindig válaszolok, bár már belefáradtam a kilométeres, nem egyszer kemény és durva hangú lelkizésekbe, csapkodásba egy-egy vélt vagy valós affér után, aminek a végén valamiféle konszenzus születik ugyan, de némi idő eltelte után kezdődik elölről minden, felesleges szélmalomharc az egész. Visszavonultam, nem csak innen, de úgy egy hónapja – téged tehát megelőzve – a tanyafórumról is. Azt hittem, ha hallgatok, nem folytatódik tovább, és nyugalom lesz. Tévedtem. A hallgatásom is zavar, és személyed elleni sértésnek, támadásnak értékeled. Nem az.
Nem akarok „jófiú” lenni, nem akarok „jól kijönni” ebből az egészből, főleg nem a lejáratásod árán. Nem akarok bosszút állni sem, vagy beleverni téged a földbe, dacára annak, hogy ezt a fejemhez szoktad vagdosni. Barátsághoz is, ellentéthez is két fél kell, én sem vagyok sem hibátlan, sem tévedhetetlen. Rosszul tűröm a sértett agresszivitást.
Szerinted sunnyogok, és nem vagyok őszinte. Igen, eddig hallgattam, olvasgattam, levelezgettem, és vártam, hogy lesz-e valami kedvező változás bármelyik fórumon. Lehet, hogy rosszul gondolom, de én úgy érzem, sokáig a Párducon is, aztán jó három hónapig a tanyafórumon is megtettem, ami tőlem telt, többre nem vagyok képes. Belefásultam a nagy fórummegmentési megmozdulásokba, a félreértésekbe, a magyarázkodásokba. De ha ez sunnyogás, nem teszem tovább.
Elköszönök a Párduc fórumától. Teszem ezt úgy, hogy tudatában vagyok, egyfajta kiváltság volt itt lenni, egy zárt kör tagjának lenni, ami a szeretet és megbecsülés jele. Annak is tekintem.
Igen, Tamás, a mese elmarad, miattam nem kell sztrájkolnod. Játszani nem kötelező, soha nem is volt az.
Leszögezem továbbá, hogy a fentiek egyetlen szavát sem szántam sem vádnak, sem bántásnak, csupán válasznak az írásodra. Mivel te nyilvánosan írtad, a válasz is ekként született meg.
Kedves Párduclakók!
A búcsúm a Párduc fórumának és az avatárjaimnak, a nyilvános szereplésnek szól, nem nektek, nem a személyeteknek. Ahogy eddig, továbbra is megtalálható vagyok a tanyafórum privátjában, - egy ideje kizárólag rejtve, de napi előfordulással - a tanya postaládájában, az e-mailemen, vagy telefonon, bár ez utóbbit kerülném, főleg az ára miatt, és mert nem szeretek telefonon beszélgetni, csak ha muszáj. Ha késik is a válaszom, el ezután sem marad.
Sajnálom, hogy az ellentétünk Tamással nyilvánosságra került, de talán jobb is, hogy így történt. Az egész egy Szösszenettel kezdődött, amely eltávolításra került, bár én csak az átírását kértem. Nálam legalábbis azzal csordult ki a lassan telni kezdő pohár. Azóta nem egy levélváltásunk, és telefonunk volt, több alkalommal vitáztunk és jutottunk egyezségre. Nyugvópontra azonban nem jutott mindeddig a dolog. Időről időre újra megismétlődik. Katasztrófa nem történt, van ilyen, valahogy nem megfelelő az egymás iránti affinitásunk. Részemről nincs sem harag, sem sértődés, sem Tamás, sem senki más iránt. De tényleg belefáradtam, és abba szeretném ezt hagyni, mert minden igyekezet ellenére parttalanná kezd válni minden kézzelfogható eredmény nélkül. Nem akarok tovább őrlődni két fórum között és örökös vitákat folytatni hiábavalóan.
Tamás azt mondta, tartozom nektek egy felírással. Igaza van. Bár a leveleinkben is esett szó már erről a témáról veletek, ha kérdezett róla valaki, - egy kivétellel, nem emlegettem az ellentétünket Tamással, ezután sem fogom - épp ezért nem tartottam szükségesnek, hogy a fórumra is felírjak. A nyilvános megjelenésre egy ideje nem érzem alkalmasnak magam, még beszélgetések erejéig sem. De válasz nélkül hagyni ezután sem fogok senkit, legfeljebb az idő szűkössége miatt késlekedek.
Bár játszottam egy avatárt, nem a cowboy mögött voltam, hanem én magam voltam ő, Johnny szavai az enyémek és viszont. Játszottam, nem megjátszottam. Ha valakit akaratlanul megsértettem, megbántottam, bocsánatot kérek, elkövetett hibáimért pedig elnézést.
Nem búcsúzkodok, mert ez sem igazi búcsú, hisz nem tűnök el. Nem tudok. Ide köttök. De a cowboy elment. És belőlem is valami.
Ami itt maradt, azt pedig tudjátok, hol találjátok, ahogy én is titeket.
|
Belépés
GyIK
Keresés
