Tököl, 2012-04-26
Csütörtök
Reggel nyolc óra után pár perccel
Tököl. Az angyalok városa. A cím nem véletlen, habár itt nincsen tengerpart, vagy égig érő felhőkarcoló-rengeteg, mint Amerikában. Van itt viszont egy közforgalmú repülőtér. A repülőtér Tököltől északra, Halásztelek legdélebbi kertjei alján helyezkedik el, a Dunától keletre. A Dunai Repülőgépgyár Rt. gyári repülőtereként létesült az 1940-es évek elején. A második világháborútól 2001-ig katonai repülőtérként üzemelt. Az első nyilvános polgári rendezvényre 2003. július 26-án került sor, amikor a repülőtér adott helyet a Red Bull Air Race Világkupa egyik futamának. Azonban a repülőtér évente egyszer egy nagyon furcsa programsorozatnak ad otthont, megtöltve élettel a kicsit kihaltnak tűnő, amúgy hatalmas területen elterülő repülőteret. Ez a rendezvény nem más, mint egy nyílt, ám mégis, meghívásos alapon bejárható, elképesztő szakmai fórum, szabad téren, mindenről, ami a buszokkal kapcsolatos. Látni itt váltóművekkel foglalkozó céget, de a hazai és nemzetközi buszgyártás nagyjai is képviseltetik magukat. Szerencsém volt, mert én meghívást kaptam egy előzetes regisztráció után arra, hogy a győri-mosonmagyaróvári gyártású Credo busz utaztasson ki engem többed-magammal a repülőtérre. Ezért már nagyon korán reggel, hajnali 4 óra 45 perckor találkoztam fotós ismerősömmel a Marcalvárosi busz-decentrumnál, hogy a 4 óra 52-kor induló 14-es járattal eljussunk az Ipar utcai volántelephez. A buszunk egy hazai gyártású csuklós Rába volt, a menetrendre fittyet hányva, a hajnali "csúcsban" a célunkhoz értünk 10 perc alatt. Aztán kis gyaloglás után emgérkeztünk a gyárhoz, hajnali öt óra tíz perckor. 5:30-ra volt meghirdetve az indulás, de késtünk, mert a cég vezetői későn érkeztek a helyszínre. Amikor megérkeztek, kiállt a Credo legújabb fejlesztésű autóbusza. Olyan új, hogy szerdán mutatták be a sajtónak, gyakorlatilag nullkilométeres járgány, mint kiderült: ezzel megyünk Tökölre. Izgalom lett úrrá rajtam, már alig vártam az utazást. Aztán kis cammogás a nulláson, majd megérkeztünk a tököli reptérre. A kétórás út nem volt túl hosszú. A nyitány tíz órakor volt, a kiállítók még nagyban rendezték a terepen buszaikat és sátraikat. Megkaptuk a Credo-tól az ajándékszatyrokat és a szuveníreket: toll, világítós kulcstartó, ECONELL plakát, és Inovell zsebinfó. Elindultunk körülnézni, aztán már meg is másztuk az egyik hangár tetejét. (földdel letakart és fűvel jócskán benőtt építmények) Onnét aztán számtalan gyártó és kiállító termékeit néztük meg. A színpad mögötti buszban vezettem autót is, igaz, szimulátoron, és megállapítottam, hogy nekem automata váltós kocsi kell... Vagy nincs elég rutinom... (kb. semmi) Azután szereztünk kártyákat, amivel a rendezvény szórakoztató programjai is látogathatók: ilyen pl. a sétarepülés, a seg-way-ezés, a helikopteres élményutazás, vagy a buszszimulátor. (ez utóbbit nem találtuk) Olyan gyorsan telt az idő, hogy a streetfighter bemutató (autós és motoros egyaránt) már a NABI buszgyár standján ért minket, onnét lett az első sorban jó helyünk. A bravúros motoros mutatványok után a 3 bemutatóautó gumifüstölve elhúzott a helyszínről. Mondanom sem kell, hogy egyik autó sem volt gyári, szériadarab.... Aztán az erotikus buszmosást néztük meg, majd lebeszéltem egy másik fotós kollégával, hogy hadd menjek repülni a helikopterrel. Kicsit üzleteltünk (nem pénzben, képeket kapott érte), és odaadta a kártyáját, majd megindultunk a helikopteres regisztráció felé. A 12. kör ment éppen, a 22. körben volt egy üres hely. Egyértelműen nekem volt fenntartva az az üres hely, ha meg nem, akkor is! Aztán vártam a soromra. Közben beszéltem telefonon malackával és anyummal is... Az izgalmam néhol nőtt, néhol alábbhagyott. Életemben először emelkedek el repülőgéppel a talajtól, ami nem kis teljesítmény, tekintettel arra, hogy nálam földhözragadtabb ember nem létezik a világon!! A gyomrom apróra szűkült, és remegett. Mintha a bitóra várnék... Aztán eljött a pillanat: felszállt a 21. kör, és odasomfordáltunk a két szem emberből álló földi személyzethez. Eligazítottak, hogy a repülőgépeb a biztonsági öv nem ajánlás, nem dísznek van, hanem kötelező a használata. Megemlítették továbbá, hogy az ülések háttámláján van hányózacskó... Átfutott az agyamon, hogy akarva-akaratlanul is készültem, regisztráció után egy hatalmas fehér szatyrot tömtem bele a kabátom zsebébe. A szívem a torkomban dobogott, majd lassan közeledett a helikopter, elszállt a 21. csoport öt utasával, majd intett a földi személyzet, hogy mehetünk... Szürreális érzés volt besétálni az alapjáraton is sebesen pörgő rotorok alá. Aztán megkaptam az ablak melletti helyet. Az ember becsatolta az övemet, majd egy utolsó, vágyakozó pillantást vetettem a szilárd talajra. Aztán a tolóajtó becsukódott, majd az első ajtó is, és a motor felpörgetése után egy határozott előre dőléssel és egy balos kanyarral a levegőbe emelkedtünk. Mihelyt a levegőben voltunk, az összes félelmem egy csapásra elszállt. Videóztam és fotóztam serényen. A pilóta, mivel valószínűleg érezte, hogy kezdő földhözragadt bandával van dolga, igen kesztyűs kézzel bánt a helikopterrel. Ez magyarán azt jelenti, hogy tudta volna még jobban is dönteni a hajmeresztő kanyarokban a gépet is, csak nem akarta, hogy valamelyikünk kidobja a rókát, persze nem az aranyos szőrös állatot, hanem a kevésbé dekoratív gyomortartalmát... Eszméletlen kanyarodások, a G erő gyomorra hatását is maximálisan éreztük. Kell az az érzés, jó az az érzés, a végefelé már úgy éreztem, hogy akár órákat is kibírnék a gépen. Azonban az öt perc rövid idő, talán túl hamar telt is el. Leszálltunk, és boldogan futottam oda ismerőseim közé, azzal a felkiáltással, hogy: "nem csinálhatom újra fiúk-lányok, nekem ez tetszik!!" Boldogan hívtam fel ismét a repülés előtt tárcsázott két számot, anyumat és malakát, arról értesítve őket, hogy mocsokjól éreztem magam odafent. Repülni... Más dimenzió. A földön pici porszem vagy... A levegőben viszont óriás... Odafent úgy érzi az ember, mintha az egész világot a kezében tarthatná... Olyan, mintha közelebb kerülne az ember az angyalokhoz, és a mennyországhoz, bár attól még így is nagyon messze voltunk... Egy szóval: csodálatos érzés! Ennél szebb élmény talán nem is adatik meg senkinek sem. Már úgy értem, annak, aki még nem repült. Az álom szertefoszlott, a pilóta leheletfinoman rakta le a gépet. Az örömmámor kellős közepén beültem a buszunkba, és végignéztem a képeimet, videóimat. Aztán még elmentem enni, innivalót vettem a hazaútra, majd lassan beült mindenki a buszba, és öt óra után kb. 40 perccel megindultunk méltóságteljesen Győr felé.
Hatalmas élmény volt. Jövőre is megyek, és a Credo is biztosított minket arról, hogy jövőre is számítanak ránk. Az biztos, engem nem úsznak meg. De lehet, hogy unokatesómat is elviszem. Meglátjuk még. Egy biztos: Ezt nem szabad kihagyni!
És most következzen egy lényeges dolog:VIDEÓ, amelyben a szerző helikopteres utazása is meg van örökítve. A videó a kis fogaskerékre kattintva HD felbontásba is átkapcsolható.
Remélem, mindenkinek tetszett.
Seth
Belépés
GyIK
Keresés
Hát...ez valóban klassz élmény lehetett! Irigyellek, de persze örülök is, hogy átélhetted. Szuper lett a videó-összeállítás is! Köszi, hogy betekinthettem. 
, az írás nem szalad el, én meg majd valószínűleg vasárnap olvasom el, mert holnap Budapest DEVMeet 1.0 lesz a program... 
(fotós találkozó)
