|
Mózes cica története.
Csupán erős alkatomnak köszönhettem, hogy sikerült kiszállnom a kocsiból. Mindegy húsz kilométert tettem meg, s egész idő alatt arra gondoltam, hogy Dale környéke nem akkor tűnt a leghidegebbnek, amikor hóval borított. Hanem most, amikor a hegyek csupasz oldaláról fekete-fehér sugarakban zúdul le, az olvad hólé. Ilyenkor úgy néz ki a hegyoldal, mintha ugrásra készülő vadállat bordája lenne. Végre előttem magaslott a farm kapuja, amit a szél zakatolva a pántjain.
A huzatos, fűtetlen autó mennyországnak tűnt a könyörtelen külvilágban, azért néhány percig gyapjúkesztyűs kezemmel szorongattam a kormányt, mielőtt rászántam magam a kiszállásra. A szél csaknem kitépte a kezemből az ajtót, ám sikeresen ellenálltam, s a megfagyott pocsolyán átbukdácsoltam a kapuig. A vastag kabátba és a fülemre felhúzott sálba bebugyolálva is éreztem arcomon a jeges szélrohamokat, amint az orromat korbácsolták.
Keresztülvágtam magamat, és kapunyitás után könnyes szemmel csaknem visszavergődtem a kocsihoz, amikor valami szokatlant pillantottam meg.
Közvetlenül az út mellett, egy tavacska homályos felületét körülvevő, dérrel borított sás közül kilátszott valami apró, csillogó fekete tárgy.
Odamentem, és közelebbről megnéztem. Körülbelül hathetes kiscica volt. Mozdulatlanul, csukott szemmel, összekuporodva hevert. Föléje hajolva gyengéden megpiszkáltam bundás testét. Bizonyára kimúlt; az ilyen apróka nem maradhatott életben, ekkora hidegben? De mégsem, volt még benne egy szikrányi élet, mert a szája egy hangtalanul kinyílt, majd becsukódott. Gyorsan felemeltem a pici teremtményt, és a kabátom alá dugtam. Amint behajtottam a farm udvarára, odaszóltam a farmernek, aki két vödröt hozott ki a tehénistállóból.
- Mr. Butler, itt van nálam az egyik kiscicája. Bizonyára elkóborolt.
Mr. Butler letette a vödröket, s meglepetten nézett rám.
- Kiscica? Jelenleg nincsenek kölykeink.
Megmutattam neki, amit találtam, mire még jobban elcsodálkozott.
- Nohát, ez furcsa, itt nincs is fekete macska. Talál mindenféle színűt, de egyik sem fekete.
Akkor máshonnan jöhetett ide, bár el sem tudom képzelni, hogy ilyen piciny jószág hogyan keveredhetett el ilyen messzire - mondtam.
- Szegény kis kódis alig él. Beviszem a házba, meglátjuk, mit tud vele kezdeni az asszonyság.
A farm konyhájában Mrs. Butler a testet öltött gondoskodásnak bizonyult.
- Ó, micsoda gyalázat! - Egy ujjal elsimította a loncsos szőrt.
- Milyen csinos pofija van!
- Felnézett rám.
- Egyébként micsoda? Nőstény vagy kandúr?
Gyors pillantást vetettem a hátsó lábai mögé.
- Kandúr.
- Rendben van. Majd meleg tejet diktálok bele, de először végigcsináljuk vele az ősi kúrát.
Az asszony odament a nagy, fekete tűzhelyhez, kinyitotta a sütő ajtaját és bele tette az állatot.
Elmosolyodtam. Ez volt a hagyományos eljárás, amikor elhagyott, hidegtől szenvedő, félholt újszülött bárányokat találtak; ilyenkor bekerültek a kályhába, s az eredmény gyakran csodával volt határos. Mrs. Butler résnyire nyitva hagyta az ajtót, éppen csak láttam az apró fekete alakot odabent; úgy tűnt, egyáltalán nem érdekli, mi történik vele.
A következő órát a tehénistállóban töltöttem. Amikor végeztem, Mr. Butler beinvitált a házba kezet mosni. A konyhában a barna kőagyag mosogatómedence fölé hajolva folyton a kályha felé pislogtam.
Mrs. Butler felnevetett.
- Ó, ő még életben van. Jöjjön, nézze meg!
Nem volt könnyű észrevenni a cicát a sötét belső térben, de amikor megpillantottam kinyújtottam a kezem, és megérintettem, mire felém fordította a fejét.
- Kezd magához térni. Az az odabent töltött óra csodát tett - mondtam.
- Nagyon ritkán nem válik be ez a módszer.
- A farmer felesége kiemelte az állatkát. - Azt hiszem, szívós apróság ez.
- Elkezdett meleg tejet kanalazni a szájacskába.
- Gondolom, egy-két nap múlva már nyalogatja magát.
- Meg fogják tartani?
- Meg, és Mózesnek neveztem el.
- Mózesnek?
- Persze, hiszen a sás között találta, nem?
- Ez igaz. Találó.
Két héttel később jártam ismét a Butler-farmon. És Mózest keresgélve körülnéztem. A farmerek ritkán tartják a macskákat házon belül. Azt gondoltam, ha a fekete cica életben maradt, akkor csatlakozott a ház körüli macskakolóniához.
A farmokon a macskák nagyon jól élnek. Igaz ugyan, hogy nem simogatják és dédelgetik őket, mint a házi kedvenceket, és ezt ellensúlyozza a szabad, természetes életmódjuk. Elvárják tőlük, hogy egereket fogjanak, de ha mégsem hajlandó erre, akkor is sok ennivaló áll rendelkezésükre; imitt-amott egy tál tej, továbbá a kutyák edényei, amelyekben rendszeresen razziáznak, hátha maradt ott valami érdekes. Aznap nagyon sok macskát láttam. Némelyik idegesen elfutott, mások barátságosan a lábamhoz dörgölőztek és doromboltak is. Egy fiatal macska kecsesen átugrálta a széndarabokat, egy cirmos a tehénistálló melegebb végénél összegömbölyödve aludt puha szalmaágyon; a macskák nagyon megbecsülik a kényelmet. Amikor Mr. Butler elment meleg vízért, gyorsan benéztem az ököristállóba. Szalmakötegek között sziesztázó fehér kandúr nézett nyugodtan a szemembe. Mózest sehol nem láttam.
Befejeztem a munkát, és éppen egy odavetett megjegyzést akartam tenni a cicára, amikor Mr. Butler jelentőségteljesen rám nézett, átadta a kabátomat, és azt mondta:
- Jöjjön csak velem, ha van néhány perce. Szeretnék mutatni valamit. Követtem őt a folyosón egy hosszú, alacsony tetejű sertéshizlaldába. Félúton megállt az egyik ólnál.
- Nézzen csak oda - mutatott be büszkén.
Áthajoltam a peremen, és az arcomra kiülhetett a mérhetetlen csodálkozás, mert a farmer hangos nevetésben tört ki.
- Ez magának is újdonság, igaz-e?
Hitetlenkedve néztem le a kényelmesen oldalára fordulva fekvő nagy kocára.
Tizenkét malacot szoptatott, és a hosszú, rózsaszínű sor közepén a nem odaillő, fekete bundás Mózes feszített. Csecset tartott a szájában, és ugyanolyan elragadtatott élvezettel szívta magába táplálékát, mint a tőle két oldalt lévő sima szőrű cimborái.
- Mi az ördög? - hápogtam.
Mr. Butler még mindig kacagott.
- Gondoltam, hogy még soha nem látott ilyet; be kell vallanom, még én sem, soha sehol.
- De hát hogy történt ez? - Még mindig nem tudtam levenni a szemem a megdöbbentő látványról.
- Az asszonyság ötlete volt - mesélte a farmer.
- Amikor megitatta tejjel ezt az apróságot, kivitte, hogy jó meleg helyet találjon neki az épületekben. Az ól mellett döntött, mert a kocának, Bertának éppen most születtek meg a
malacai, én pedig betettem egy jó nagy melegítőt, és így roppant kellemes a hőmérséklet.
Bólintottam.
- Eddig jól hangzik.
- Nos, az asszony letette ide Mózest és egy tál tejet - folytatta Mr. Butler
-, de a kis fickó nem sokáig maradt meg a melegítőnél. Amikor legközelebb benéztem, már ott szorongott a tejcsapnál.
Vállat vontam.
- Azt mondják, mindennap lehet valami újat látni ebben a szakmában, de ez olyasmi, amiről még soha nem hallottam. Egyébként jól mutat rajta? Kizárólag a koca tején él, vagy még mindig iszik a táljából?
- Egy keveset mindkettőből, úgy gondolom. Nehéz megmondani.
Mindenesetre bármilyen keverékhez jutott is Mózes, hamarosan karcsú, szép állattá fejlődött. A bundája szokatlanul fénylett, ami vagy a sertés pótmama tejének érdeme, vagy nem.
Soha nem mentem el úgy Butlerékhez, hogy ne néztem volna be a disznóólba. Berta, a mostohaanya úgy tűnt, nem lát semmi szokatlant a kis szőrös betolakodón. Időnként ugyanolyan megelégedett röfögéssel igazgatta, mint a saját ivadékait.
Mózes a maga részéről teljes mértékben megfelelőnek találta a disznók társaságát. Amikor alváshoz készülődve a malacok összekuporodva letelepedtek egymás mellé, Mózes is ott szorongott valahol a gomolyagban. Ifjú társait elválasztották nyolchetes korukban; a cica ekkor azzal mutatta ki ragaszkodását Bertához, hogy az ideje nagy részét vele töltötte.
És ez a szokása éveken keresztül megmaradt. Gyakran látogatott be az ólba, boldogan dörzsölődött oda a kocához, de legélénkebben a kedvenc helyén emlékszem rá; a malacokat elválasztó fal tetejéről lefelé néz, talán azon töprengve, hogy itt volt az első meleg otthona.
|
Belépés
GyIK
Keresés
a cicás vers,hát mintha csak rólam írták volna 
Lehet már beazonosítod itt magadban hogy minden történet szomorú is ami meghatót itt találsz , pedig nem is 
én eddig csak szeretetet kaptam minden állatkámtól amim csak volt.
és akkor éjjel nem is csinálsz egy kis szellőt a szárnyaiddal nekem 
