A HOSSZÚ FÜLŰ KIRÁLY
(Koreai mese)Réges-régen, amikor az emberek még nem tartották szörnyű bűnnek embertársuk meggyilkolását, élt egy király Pujóban, akinek igen hosszú füle volt. Szégyenében még a palotát sem hagyta el, és senki sem járulhatott színe elé, még a legközelebbi rokonai sem, csak egy öreg minisztert fogadott, aki már apja korában ott szolgált a palotában, és gyermekkora óta ismerte őt.
A nagy zárkózottság ellenére minden hónapban kiválasztottak egy fiatalembert a népből, hogy a király elé vezessék, de közülük egy sem került vissza valaha is a szülői házhoz. Senki sem tudta, miért csak ifjúkat hívat a király, és miért nem gyermekeket, leányokat, vagy valami fehércselédet. Ahol csak tizennyolc éven felüli fiatalember volt a családban, örökös aggodalomban éltek, hiszen egy szép napon rájuk is sor kerülhet, az ő fiukat is hívathatja a király, és ha egyszer oda került, akár a kútba is ugorhatott: egyre ment.
Egyszer a királyi küldött egy szegény özvegyasszonynál jelent meg, akinek egy szál fia volt egyedüli támasza. Bezörgetett, és megparancsolta a fiúnak, hogy kövesse őt a királyi palotába. Az özvegyasszony könyörgőre fogta a dolgot, hátha a küldött eláll a szándékától. A fiú is előhozakodott mindenféle érvvel, de semmire sem mentek. A küldött azt bizonygatta, hogy neki ezt a házat jelölték ki, és személy szerint ezt az ifjút nevezték meg; a fiúnak követnie kell őt, mert különben anyját éri a király bosszúja.
Amikor ezt Pok Nák - így hívták a fiút - meghallotta, kérlelte anyját, ne makacskodjon, hanem nyugodjon bele a megváltoztathatatlanba, hagyja őt, hadd menjen el a küldöttel. A királyi követtől pedig ezt kérte:
- Engedd meg, hogy hajnalig itthon maradjak! Ígérem, hogy akkor azután rendelkezésedre állok, és veled megyek a királyhoz!
A fiú könyörgésére a küldött végül is beleegyezését adta, és így szólt:
- Jó, legyen hát! Holnap, korán reggel ismét eljövök, mert amikor a nap eléri delelőjét, a király színe előtt kell állnod!
Miután a küldött elment, azon tanakodtak, mitévők legyenek, hogyan s miképpen háríthatná el a fenyegető veszedelmet.
- Egy tőrt viszek magammal! - kiáltott fel Pok Nák. - Ha bajba kerülök, előveszem, és leszúrom vele a királyt! Így az egész országot megszabadítom ettől a súlyos csapástól, amit az ifjak titokzatos eltűnése jelent!
- Ne tedd ezt - ellenkezett az anyja -, hiszen tudod, hogy a király személye szent! Az istenek könnyen megbosszulhatják a rajta elkövetett erőszakot!
- Akkor mást teszek - szólt a fiú -, addig könyörgök a királynak, amíg megkegyelmez, hiszen ha én odaveszek, te is belepusztulsz!
- Ha tudnád, hogy mit akar tőled, meg a hozzád hasonló ifjaktól a király, talán többre mennél - jegyezte meg az anyja. - Miután okosabb vagy a korodbéli fiúknál, és mivel a szegénység is sok mindenre kioktatott, talán megmenekülsz. Hátha ad valami tanácsot a védőszellemünk!
Ez a gondolat megvigasztalta őket, és abbahagyták a siránkozást. Az asszony nekivágott az erdőnek fakó holdfény mellett, áldozati ajándékot vitt magával a hatalmas hegyi szellemnek, és buzgón fohászkodott fia életéért.
Egyszer csak egy tigris ugrott elő a bozótból. Az asszonyban erre a vér is meghűlt, ámde a tigris nem támadott rá, hanem körüljárta, hízelegte, és barátságosan morgott üdvözlésképpen. Majd megszólalt hangos szóval:
- Ne félj, nem akarom én a vesztedet! A hegyi szellem szolgája vagyok. Uram azt üzeni, légy nyugodt fiad felől. Van magához való esze és ügyessége, az én uram pedig a legjobb szavakat sugallja neki, ha bajba jut.
A félelmes jelenség ezután ismét morgott valamit üdvözlésképpen, és csörtetve eltűnt a sűrűben.
Az asszony nyugodt lélekkel ment haza. Elbeszélte a történteket a fiának, aki ezután bizakodva indult másnap reggel a királyi palotába.
A királyi házban mindenekelőtt finom selyemruhát adtak rá, majd díszes asztalhoz ültették, és fejedelmi ételeket tálaltak elébe. Végül elérkezett az a perc, amikor a király színe elé kellett mennie.
A király a fiúra meredt, hosszan nézte, nézte, egyetlen szó nélkül, végül közölte vele az akaratát:
- Akárki vagy, bármi is a mesterséged, le kell nyírnod a hajamat! Hogy pedig senkinek el ne mondhasd, hogy olyan a fülem, mint a szamáré, kivégeztetlek annak rendje-módja szerint. Halálod előtt azonban elmondhatod utolsó kívánságodat! Ha módomban áll, boldogan teszek meg mindent, amit csak kívánsz.
A rettegett király, így szólva, valami ollószerű alkalmatosságot nyújtott át a fiúnak.
A fiú át is vette a szerszámot, majd mélyen meghajolt, és így szólt:
- Királyom! Uram és parancsolóm! Nem vagyok méltó arra, hogy a hajadat levágjam, ugyanis tegnap, amikor küldötted nálunk járt, hogy engem hozzád vezessen, először az járt az eszemben, hogy tőrt hozok magammal, hogy életedre törjek. Anyám lebeszélt erről, és emlékeztetett, hogy a te szent személyed elleni merényletet az istenek megbosszulják.
- Édesanyád nagyon becsületes asszony, meg fogom jutalmazni! - válaszolta a király.
A fiú azonban folytatta:
- Te szégyenled hosszú füledet a nép előtt, és inkább megöletsz mindenkit, aki szemtől szembe került veled, hogy hajadat levágja. Adhatok egy tanácsot, felséges királyom?
- Beszélj! - bátorította a király a fiút, akinek bátor, közvetlen viselkedése megnyerte tetszését.
A fiú tovább beszélt:
- Csináltass felséges királyom a füledre, amely téged a szamár fülére emlékeztet, egy kis sapkát. Azután parancsold meg, hogy mindenki ugyanolyan sapkával a fülén járulhat csupán színed elé, mint amilyen a te füledet takarja. Így ez a kis sapka, ez a fülfedő, rövidesen divatba jön. A városban széltében-hosszában ilyent visel majd a nép, és senkinek sem jut eszébe aziránt érdeklődni, hogy honnan indult el ez a furcsa divat.
A király nagyon is helyénvalónak és értelmesnek találta a fiú beszédét. Azon nyomban rávágta:
- Tanácsod jónak látszik! Meg fogom valósítani! Az életedet pedig megkímélem! Mellettem maradsz, csak egyet kell megígérned: senkinek soha egyetlen szót sem szólsz fülem hosszúságáról! Szavad adod, hogy így lesz?
Pok Nák szívesen adta szavát, és esküdözött, hogy egy árva mukkot sem szól a király hosszú füléről.
A király tehát csináltatott magának egy sapkát, fehér selyemből, fekete szőrme szegélye, amely az egész fülét eltakarta. Olyan volt ez, mint valami sisak. Sodrott selyem zsinór kötötte össze a sapka két végét. Tetszett a királynak a sapka, és parancsot adott, hogy aki ezután színe elé akar kerülni, legyen az miniszter vagy egyszerű földműves, legyen az férfi vagy fehérnép, mindnek ilyen sapkát kell viselnie. Megengedte azonban, hogy drága selyem helyett a sapka olcsó anyagból is készülhetett, ha valakinek másra nem tellett.
Nemsokára a királyi udvarban mindenki így járt, ilyen sapkával a fején. A városi emberek, meg a vidékiek is csináltattak maguknak ilyet. Csakhamar mindenütt divatba jött ez a különös sapka. Az embereknek tetszett a formája, és különösen jó szolgálatot tett a sapka télen, ugyanis melegen tartotta nemcsak a fejet, hanem a homlokot meg a fület is. Ezért azután még jobban kivívta az emberek tetszését. A selyemzsinórnál fogva pedig, amely a két végét összekötötte, könnyen fel lehetett akasztani a szögre. Egyszóval mindenki megszerette ezt a sapkát, úgyhogy még manapság is használják.
Egyszer megbetegedett a király. Egyetlen orvos, egyetlen javasember sem tudott rajta segíteni. Nem használt semmiféle gyógyszer. Végül egy öreg, nagyon híres tudóst hívtak a beteghez. Amint a szobába lépett, így szólt Pok Nákhoz, aki folyvást a király mellett tartózkodott:
- Miért van a betegen ez a meleg sapka? Vegyétek le azonnal a fejéről!
Pok Nák azonban összehordott hetet s havat, és megtagadta az orvosi utasítás teljesítését. Erre az öreg tudós rátámadt, és követelte, közöljék vele az igazi okot. Pok Nák egyre csak azt hajtogatta, hogy szigorú parancs tiltja a sapka levételét.
- Hát én sehogy sem tudok segíteni rajta - jelentette ki a tudós. - Csak egyvalamit mondhatok még: szerezzetek szám-gyökeret, főzzetek belőle gyógyitalt, azt itassátok meg vele. A levével pedig dörzsöljétek be a testét. Ámde, honnan vesztek valódi ginszeng-gyökeret, hiszen ez a hosszú életet, sőt halhatatlanságot adó gyökér olyan ritka, hogy semmi módon sem lehet rátalálni! Hallgasd csak meg ezt a költeményt, róla szól:
S sötét erdő mélyén
él egy csodás növény,
világít holdas éjen,
ha ráragyog a fény.
Fogd a kezedbe, s látod,
gyökéremberke csak,
de gazdag lesz, ki őrzi
s mindig ifjú marad.
Erőt ad s örök éltet,
körötte üdv terem,
nélküle sivár a lét,
a földi gyötrelem.
Csak ki önzetlen, nemes,
s vérét ontani kész,
csak az talál e kincsre,
ki hűséges s merész!
De halandók vagyunk csak,
bűnnel, bajjal tele,
az inszámot ne hajszold,
irigység kél vele!
Ha vígan élsz, s erények
kísérnek dolgodon,
csillagruhát viselhetsz
békésen, boldogan!
Igen! Csak egy nemes, önzetlen ember, aki saját életét is kész feláldozni, csak az találhat rá erre a gyökérre. De létezik-e ilyen ember? - kérdezte a tudós orvos, és szomorúan vonult ki a beteg király szobájából.
Pok Nák nagyon elszomorodott. Ez a kérdés: "De létezik-e ilyen ember?" - nem hagyta nyugodni. Elgondolkozott. Barátai, rokonai jutottak eszébe, de egyik sem volt ilyen ember, anyját kivéve, akiben semmi kivetnivalót nem talált, és aki olyan önzetlenül nemes volt, akár a haza oltára, és jósága olyan túláradó, mint dagálykor a tenger.
Elhatározta hát Pok Nák, hogy felkeresi anyját, és vele beszéli meg, hogyan szerezhetnének igazi ginszeng-gyökeret.
Az öregasszony könnyekig meghatotta, amit fia a király súlyos betegségéről meg az orvos szavairól mesélt neki.
- Én mindig azt tettem, ami a kötelességem volt! - magyarázta fiának. - Mindig azok a szavak lebegtek előttem, amit boldogult apám annyit mondogatott:
A nemes lelkű ember a szeretet megtestesítője, és ezáltal a legmagasabb rangú az emberek között. A nemes lélek annyi kiválóságot egyesít magában, amennyi a törvények betartásához és a helyes életmód megvalósításához elegendő.
A nemes lélek olyan nagylelkű és bőkezű, hogy az élet különféle kötelességeit össze tudja egyeztetni egymással.
A nemes lélek tántoríthatatlan, és ezért képes nagy tettek megvalósítására.
A nemes lélek az alvilágot a négy erény szemszögéből nézi. Ezért szól a Változások Könyve a teremtő erőről, a mindent átható erőről, a bőkezűségről és tántoríthatatlanságról, mint a legfőbb erényekről. Hiszen a teremtő erő, az emberi jóság, a bőkezűség, a kötelességek megvalósítása és végül a tántoríthatatlanság minden emberi cselekvés alappillére.
Pok Nák szótlanul hallgatta e szavakat. Soha még nem hallotta anyját ilyen szépen beszélni. Még soha nem tárta fel neki gondolatait. Jóllehet egyszerű asszony volt, ismerte a szent könyveket, és emellett mindig szerény volt, nyugodt, elfogulatlan, és úgy dolgozott éjjel-nappal, mint a nép bármely egyszerű asszonya. Mintha mindez természetes és magától értetődő lenne!
Az öregasszony azonban tovább beszélt ámuldozó fiának. Mesélt neki a hegyi szellem hangjáról, aki tigris képében szólt hozzá, és aki megnyugtatta, eloszlatta aggodalmait.
- Kétségtelen - mondta -, hogy téged is a jó hegyi szellem tartott életben. Menj hát ki bizakodva az erdőbe, amikor fényesen ragyog a hold, és keressd meg magad azt a gyökeret!
Aggódott is Pok Nák, meg dudorászott is jókedvében, amikor aznap este nekiindult az erdei útnak, amelyen nem tudta, hogy jobbra vagy balra tartson.
A hold bágyadtan sütött, s a nagy faóriások mint megannyi kísértet álltak egymás mellett. Ágaik koromfekete, karomszerű árnyékokat vetettek a mohától süppedő erdei földre. Éjjel az erdőben minden él, minden mozog. Langyos meleg szellő jár a fák között, a földre vetődő árnyak szüntelenül ide-oda mozognak. A fiú néha valóban nem tudta, álmodik-e, vagy ébren van, hogy még a földi világ útjain jár-e, avagy már átjutott a szellemek honába.
Hogy meddig tartott ez az út, és merre járt, maga Pok Nák sem tudta volna megmondani. Már nagyon mélyen járt az erdőben, amikor hirtelen hatalmas termetű tigris ugrott elé. Morgott valamit, szakasztott úgy, ahogy az anyja beszélte. A szeme azonban nem forgott vérben, mint a többi tigrisé, pillantása bizalmat keltett, mintha elvarázsolt emberi lény rejtőzött volna a tigris testében.
- Ne félj, uram, én a hegyi szellem kísérője és akaratának közvetítője vagyok. Azokat szólítom meg csak, akik méltónak bizonyulnak. Ne is mondd el, úgyis tudom, milyen cél vezetett ide ebben a félelmetes órában: szeretett királyodon akarsz segíteni. De csak úgy lehet segíteni rajta, ha egy élő ember feláldozza magát érte!
Pok Nák azt sem tudta, fiú-e vagy leány, és maga sem értette, ki adta szájába a következő választ:
- Kész vagyok feláldozni magamat!
Amikor kimondta, maga is megrémült saját szavaitól. Úgy tetszett neki, mintha hatalmas vízesésbe vetette volna magát, és az ellenállhatatlanul magával ragadná az örvénylő mélységek felé. Forgott körülötte a világ, és akaratlanul is megkapaszkodott a közelében levő fatörzsben, nehogy elvágódjék.
Ekkor ismét megszólalt a tigris:
- Ne félj! Elvezetlek téged Uramhoz, a hegyi szellem birodalmába, hogy a helyszínen tudjuk meg, milyen döntést hozott: elfogad-e téged áldozatul, vagy sem.
A tigris megfordult, és elindult a rengeteg sűrűjében. A fiú követte. Az út sötét bozótokon vezetett keresztül, hegynek fel, völgynek le. De egyszeriben kivilágosodott, és ott találták magukat egy hatalmas, széles tisztáson, melynek közepén százéves tölgyfa állott. Körös-körül az erdő vadjai üldögéltek. Az első sorban egy sereg tigris meg leopárd, majd szarvasok, medvék, nyulak és rókák. Körvonalaik csak úgy villogtak a félhomályban, az Orion csillagkép ugyanis fényesen ragyogott, sőt a hold is világított, beezüstözte és ünnepi fénybe burkolta a nagy rétet. Tarka madarak szálltak jobbra-balra, és vidám daluk meg a hívogató állathangok olykor-olykor megtörték az éjszaka csöndjét. Akárhová nézett a fiú, mindenütt ismeretlen, színes virágok tűntek elő, és az egész térséget virágfüzérekkel díszített, pompásan illatozó bokrok borították. A levegőt betöltötte egy illat, amely minden más illaton áthatott, a ginszeng-gyökér balzsamos, drága illata. Ott állt ugyanis a keresett, csodálatos növény, ötlevelű koronájával, keskeny szárával, de nem is egy növény állt ott, hanem tízével, sőt százával nyíltak, valóságos erődöt alkotva. Mindez a Szám-Isten közelségének biztos jele volt.
A tigris átvezette Pok Nákot az állatok gyűrűjén meg a növények útvesztőjén. Ahogy ott ment a tigris után, úgy látta, mintha az állatok meg a növények is a fejükkel bólintanának, amikor a tigris eléjük ér. Süppedő mohán lépkedtek egészen addig, amíg a hegyi szellemnek tornyához nem értek. Csodák csodája, hogy ki volt a hegyi szellem: egy ősz hajú, öreg ember. Fején koronaszerű süveg, testét hosszú, száz redőt vető finom szövésű, fényesen csillogó selyemanyagból készült köntös fedte. Kezében egy legyezőt tartott, szeme jóságosan tekintett a legényre. A tigris, aki Pok Nákot ide vezette a hegyi rengetegből, meghajolt a trón előtt, és az ősz öreg lábaihoz heveredett.
A trón az ősi szellemfa közvetlen közelében állott: nagy, csomós törzsű, öreg tölgyfa volt a szellemfa, nem fenyőfa, amely a hosszú élet jelképeként másutt többnyire szellemfául szolgál.
A legény azt sem tudta, hová legyen ámulatában. Levetette magát a földre, és megérintette homlokával a lágy, erdei talajt, majd térden állva maradt ott, és alig merte szemét a hegyek és erdők istenére emelni.
- Ismerem kívánságodat! - szólalt meg a hegyi szellem. - Mielőtt segítségedre lennék, három kérdésemre kell felelned! Az első így hangzik: "Mi a legmagasabb rendű feladat a világon?"
A legény tisztelettudóan a combjára tette kezét, és térden állva felelte:
- A világon a legmagasabb rendű feladat a Mennyei Úr tisztelete, akinek teljhatalmát képviselve itt ülsz előttem trónodon! A hegyi szellem bólintott a válasz hallatára, majd tovább kérdezett:
- És mi a legjobb a világon?
E kérdés hallatára sem gondolkodott hosszasan Pok Nák, hanem kivágta:
- A világon a legjobb az erény gyakorlása és a szenvedélyek megfékezése. Li Jun könyvében a következő tanítás áll: "Az ember tíz kötelessége a világon: szülői szeretet, a szülők tisztelete, valamint a szülők iránti egyéb gyermeki kötelesség; az idősebb testvér szelídsége a fiatalabbal, a fiatalabb testvér engedelmessége az idősebbnek, a férfi kötelességtudata asszonya iránt, az asszony férje iránti szófogadása, az idősebbek jóindulata a fiatalabbak iránt, a fiatalabbak engedelmessége az idősebbeknek, a királyok emberségessége, az alattvalók hűsége." Aki e tanításokat követi, az választja a helyes utat.
A hegyi szellem ismét bólintott, s jóakaratúan tekintett a lábánál térdeplő Pok Nákra.
- Végül, a harmadik kérdés - szólalt meg ismét. - Mi a legszebb látvány a világon?
- Hatalmas szellem! - válaszolt Pok Nák. - Mi lehetne szebb látvány annál, amelyben most részesülök? Mi lehetne lenyűgözőbb, mint jelenlétedben, csillagos ég látványától elbűvölve, az Orion fényét élvezni, és egyben belélegezni a természet leheletét, befogadni növényeivel, édes illatával, madárdalával és az állatok tarkaságával együtt!
Ezután elhallgatott a legény, mire az ősz öreg hegyi szellem helyeslően bólintott.
- Megnyerted tetszésemet, és kiálltad a próbát - jegyezte meg -, mivel nem földi javakat emlegettél, ételt, italt, öltözetet; becsületet, tiszteletet, gazdagságot, egészséget, hanem magasabb értékek tiszteletéről tanúskodtak szavaid, mivel a legmagasabb rendűről, a legjobbról és a legszebbről beszéltél. Ezért a legnagyobb kitüntetést érdemled, és a legmagasabb méltóságra emellek! Megnyered jutalmul a legnagyobb, a legerősebb gyógyító hatású ginszeng-gyökeret, amellyel könnyen meggyógyíthatod királyodat. De egyéb jutalmat is oszt neked kegyem: anyád hosszú évtizedekig melletted lesz életed folyamán, erőben, egészségben és vidáman... Hajolj hát ide, és vedd át a neked szánt gyökeret, amelyet elvihetsz királyodnak!
Még egyszer meghajolt Pok Nák, úgyhogy homloka a földet érintette, azután két kezét összekulcsolta, közé szorította az aranyló ginszeng-gyökeret, amelyet az ősz, öreg hegyi szellem saját kezűleg nyújtott át. Ekkor útjára bocsátották a legényt, aki harmadszor is a földig hajolt áhítatában, és amikor felemelkedett, ismét ott volt egyedül a rengeteg közepén, a tágas, mohás erdei avaron. A szellemfa még ott állott, ott sötétlett nem messze tőle, az Orion még szépségben ragyogott, és a hold is ontotta rá szelíd fényét; ám a hegyi szellem trónjának, az állatoknak, meg a ginszeng-növényeknek nyoma veszett.
"Álom volt ez, vagy valóság?" - fontolgatta Pok Nák, de semmi biztosat nem tudott válaszolni e kérdésre, ám az illatozó ginszeng-gyökér ott volt görcsösen összefonódó ujjai között. Szelíden rámosolygott hát a gyökérre, és csodák csodája, a növény rovátkái hol egy mosolygó gyermekarcot, hol pedig a hegyi szellem jóságos vonásait mutatták.
Kezében szorongatva az értékes kincset, gyors léptekkel haladt lefelé a legény a hegyről, és jóllehet a lába nem követett semmiféle kitaposott utat, de még ösvényt sem, nemsokára a szoros magasságába ért, és onnan már könnyen visszatalált szülőfalujába.
Anyja örömmel fogadta, és szinte az ajkán csüngött, úgy figyelte minden szavát, miközben fia elmesélte útját. Hogy egyszülött fia ilyen tiszteletben részesült, az nagy anyai örömmel töltötte el szívét. A fiú is szerencsésnek tartotta magát, hogy ily módon hálálhatja meg anyja jóságát és gondoskodását.
Aznap este megpihent odahaza, de másnap már korán indult a palotába, és a csodálkozó orvos szeme láttára adta át a királynak a csodatevő gyökeret. Elkészítették az orvosságot az előírások szerint, és a belőle készült pépes, ragadós folyadékot átnyújtották a haldokló királynak, hogy igyon belőle; a növény vöröses levével pedig bedörzsölték a beteg arcát és testét. A király makkegészségessé vált újra, és még hosszú évekig uralkodott.
A legényt pedig, akit nagyon megszeretett, és akinek életét köszönhette, első miniszterévé, legfőbb tanácsadójává nevezte ki. A nép is nagyra becsülte és tisztelte fiatal kora ellenére, de nem alaptalanul, hiszen a legény olyan eszes volt, akár egy tapasztalt öreg, és döntéseiben olyan határozott, mint egy tigris, de ugyanakkor jóindulatú is volt mindenkihez, akár a szülő saját édes gyermekéhez.
A hegyi szellemet azonban nem feledték el: mindenkor hálával gondoltak rá, a legény és Pujó királya is; dicsérték jóságát minden áldott nap, amíg csak nem ütött utolsó órájuk.
Belépés
GyIK
Keresés
No és itt jött a dolog, amin jót nevettek a barátaink, mikor elmeséltük (persze megértették, csak mondták, hogy ezt azért nem sokan tennék meg a macskájukért): elindítottuk DVD-n a Sivatagi show-t a nappaliban, mert a macska bolondul a tigrisekért és egyéb nagymacskákért a TV-n, és amíg nézte, mi a konyhában gyorsan magunkba tömtünk egy kis ételt 
