A nílusi krokodil valójában két, távolabbi rokon faj
A legtöbb laikus úgy hiszi, hogy ma már kevés felfedezni való akad az állatok rendszerezésével foglalkozó zootaxonómusok számára, legalábbis, ha nagy testű gerincesekre gondolunk. Azonban a molekuláris taxonómiai módszerek az élőlények változatosságának olyan új aspektusát tették láthatóvá, amely korábban rejtve maradt a kutatók elől, hiszen az állatok külsejében, morfológiájában nem tükröződött. A napokban derült ki, hogy a palackorrú delfin (Tursiops truncatus) két ausztráliai populációja önálló fajt alkot, és még ennél is meglepőbb dolgokat tapasztaltak a nílusi krokodil esetében.

Az hihetnénk, hogy a nílusi krokodil (Crocodylus niloticus) már nem nagyon tartogat meglepetést a természettudomány számára. 5 métert is elérő testhosszával, hatalmas elterjedési területével igencsak szem előtt van, többek között emberre való veszélyessége, vagy bőrének kereskedelmi jelentősége miatt is. Az ókori egyiptomiak évezredekkel ezelőtt is tisztelték, mint Szobek isten megtestesülését, és gyakran mumifikálták egyedeit. A nílusi krokodil taxonómiai helyzete régebben sok vitának adott táptalajt. Több faját, alfaját írták le a fekete kontinens különböző részeiből, de végül az vált elfogadott nézetté, hogy az összes nílusi krokodil egy fajba sorolandó. (Afrikában rajta kívül még két kisebb testű, a többivel távolabbi rokonságban álló krokodilfaj fordul elő, a páncélos krokodil – Mecistops /tudomásom szerint Crocodylus/ cataphractus, valamint a tompaorrú krokodil – Osteolaemus tetraspis).
Amerikai kutatók újonnan publikált vizsgálata szerint a nílusi krokodil ilyen osztályozása nem tartható tovább. A Molecular Ecology című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban 4 mitokondriális és 5 sejtmagi DNS-szakaszt vizsgáltak meg Afrika különböző részeiből származó krokodiloktól vett mintákban. A kutatók szerencséjére rendelkezésre állt egy rendkívüli historikus anyag is, mégpedig nyolc egyiptomi krokodilmúmia, melyekből szintén sikerült örökítőanyagot kivonni. A vizsgálatok eredménye több mint meglepő.
A DNS bázissorrendjének véletlenszerű változásai alapján felrajzolható az egyes rendszertani csoportok (taxonok) rokoni helyzete. Ez alapján az Afrika nyugati részén élő krokodilok más leszármazási vonalba (kládba) tartoznak, mint a földrész keleti részén élő társaik. Ami ennél is meglepőbb, a keleti kládba tartozó krokodilok – tehát amelyek ma a Nílus völgyét is benépesítik – közelebbi rokonságban állnak az amerikai krokodilfajokkal, mint a kontinens nyugati oldalán élő unokatestvéreikkel. Ebből pedig az következik, hogy a két nílusikrokodil-kládot semmiképpen nem szabad egy fajba sorolni! A cikk szerzői a Crocodylus suchus nevet javasolják a nyugati fajnak, mert Geoffroy Saint-Hilaire francia természetbúvár a 19. század elején már írt le ilyen néven onnan származó példányokat, és a tudományos elsőséget ilyenkor is tiszteletben kell tartani. A krokodilok külseje nem sok eltérésről árulkodik, ám a két klád különbözőségét sikerült koponya-morfometriai adatokkal is alátámasztani.
A vizsgálatból több érdekes következtetés adódik. Mivel a mumifikált egyedek mind a nyugati faj képviselőinek bizonyultak, úgy tűnik, korábban az is elterjedtebb volt Afrika-szerte, és sokszor a keleti krokodilokkal azonos élőhelyen osztozott. Az óegyiptomi papok pedig a jelek szerint megkülönböztették és szertartásaikhoz, mumifikáláshoz előnyben részesítették a kisebb termetű, könnyebben kezelhető nyugati fajt. A kelet-afrikai és amerikai krokodilok közeli rokonsága pedig arra utal, hogy a krokodilok jelenlegi elterjedése a közelmúltban alakult ki, és ebben szerepet játszottak tengereken, óceánokon átnyúló migrációk is.

A vizsgálat fontos gyakorlati következményekkel is jár. Az afrikai országokban a krokodilok bőrükért folytatott vadászatát igyekeznek fenntartható mederbe terelni. Azonban a fenntartható kvóta más akkor, ha kisebb elterjedésű, a kihalás nagyobb kockázatának kitett fajról van szó, pláne akkor, ha két faj esetlegesen együtt előforduló, kevert populációiról. Az eredményeket figyelembe véve mindenképpen meg kell fontolni, mi az a fenntartható hozam, ami egyik nílusikrokodil-faj fennmaradását sem veszélyezteti. Ez az eset jól példázza, hogy a sokszor akadémiai, alapkutatásnak tekintett taxonómiai milyen fontos szerepet tölthet be alkalmazott területen is.