Pataki Mihály (Piusz testvér)

Faforgácsok és Szentvér-kápolna

Piusz testvér meséli el hivatása kibontakozásának történetét, és azt, hogyan fonódik ez egybe Isten gondviselő szeretetében a Szentvér-kápolnával.

Az 1970-es évek végén történt. Pontosan csak az ügyeletes csoportfőnökség a megmondhatója, hogy napra, percre mikor is. Akkortájt, talán kéthetenkénti rendszerességgel Dienes Valéria gondolkodó - mozdulatművész, felnőtt korában Istenhez megtért filozófus, (Bergson; időelméletét  továbbvivő, Prohászka Ottokár püspök úr lelki gyermeke, lelki társa, élete végén misztikus engesztelő testvérünk) - magnófelvételeken megőrzött csodálatos elmélkedéseit hallgattuk. Ekkor és ott tapasztalhattam életemben először, a keresztény kisközösség lelket-, szívet felemelő csodájával. Az „L”-alakú kicsiny hálószobában nyolcan-tízen áhítattal hallgattuk a ragyogó minőségű felvételeket, mindannyiunknak az volt az érzése, mintha, maga Vali néni „élőben” olvasta volna, mély, művészi igényességgel, szeretettől átitatott fejtegetéseit, eszmélkedéseit, vallomásait…Történt egyszer, hogy az ötvös házigazda Péter - szokott lelkesedésével. – teaszünet lévén, érdekes történetet mesélt: egy teljesen vallástalan fiatalember megtéréséről. Tudnivaló előzményként elmondta, hogy valahol, Óbudán, a Kiscelli múzeum mellett van egy keresztút, ahol a hagyomány szerint keresztény vértanuk haltak meg. Az itt vezető erdei úton rendszeresen futott ez a fiatal sportoló. Azaz, futott volna, ha nem lepte volna meg valamiféle rendkívüli, titokzatos érzés. Hangulata, a keresztút állomásai előtt megsúlyosbodott olyannyira, hogy a futása is lelassult. A váratlan és fura lelkiállapot egyaránt vonzotta és taszította, de az érdeklődése mindig újból és újból visszahívta. Addig-addig „kocogott” a hajdan-volt vértanuk útján, mígnem, komoly késztetésnek engedve, érdeklődni kezdett a kereszténység iránt, majd megtért… Ekkor még TSZ árfelelősként vidéken dolgoztam, irodakukacként, szenvedtem a sok értelmetlen, de kötelező adatolás miatt. A fához, mint átalakítandó anyaghoz, még nem sok közöm volt. /Első forgács./

A dicsőséges államszocializmus a nyolcvanas évek elején elérkezett abba a szakaszába, amikor az ország lakosságának túlnyomó része, a megtollasodás izzadságszagú taposómalmát hajtotta éjjel-nappal. A senkiházi, de nagyhatalmú vezetők külföldön költötték el a ”közöst”, a pórnép pedig a GMK-ban, háztájikban, garázsbutikokban hajszolta az aprópénzt. A magyarság, nyaralás helyett a „bódé-düllőn” törte az ugart, otthonok helyett belakhatatlan, vakolatlan óriás-romokat épített zsiroskenyéren, és évekig várt a „kocka-ladára… A központi figyelem lazulása lehetővé tette, hogy a szellemi-lelki és kulturális élet kissé felélénküljön .Az UVATERV hatalmas kultúrtermében -  munkatársaim segítségével - kiállítást rendeztünk olajképeimből, tusrajzaimból, fa és kerámia kisplasztikákimból. Általános volt a meglepetés. A látogatók - a látottak alapján - idős, érett embert gondoltak volna helyettem./Akkor harmincnégy éves voltam./ Festő barátom Árpi, meg is jegyezte: - Elég pofátlanság, ilyen fiatalon, összegyűjtött életmű /restrospektiv/ kiállítást rendezni! Másrészt az is mondta – pipáját hosszan megszívva: – Ezek a képek a Csend Világáról tudósítanak és ez a Világ valahol létező valóság. Egyébként a képeimet szimbolikus nonfiguratív csoportba sorolta

Meglepetés volt az is számomra, hogy a látogatók, hasonló gondolatot, hangulatot érzékeltek az egyes művek előtt, mint én, amikor azokat készítettem. Az ünnepélyes megnyitón megszólított akkor még távoli ismerősünk, Gyuri bácsi és kérdezte: - Tudom-e, hogy mit festek? - Azt hiszem, tudom - válaszoltam. - Mágikus erejű képek ezek, akarsz ezekről többet tudni?- kérdezte./Természetesen akartam…/

Ida néni telefonon jelentkezett. Kicsi lakásába feleségemmel együtt meghívott bennünket és órákig lelkesen áradozott a saját és az én alkotásomról, mivel ő is „kolléga”, műkedvelő festő volt. A falakat, de még a bútorokat is ellepték az élénkszínű kisebb-nagyobb olajképek. Meleg, bensőséges barátságba kerültünk. Hamarosan kiderült, hogy mélyen hívő keresztyén testvér, aki magánszorgalomból a nagytiszteletű Joó Sándor beszédeit írja le magnófelvételeiről, rendszerezi, gondozza azokat. El is látott bennünket, ezekkel, a lelki olvasmányokkal, hallgatni valókkal…Egy alkalommal, csak egyedül voltam nála, látogatóban, és kissé panaszkodhattam arra, hogy elég nehezen hordozom a mindennapi teendőimet, amikor váratlanul arra kért; - hogy maradjak kicsit csöndben, mert imádkozni fog…Benső összeszedettségéből néhány perc múlva felbukkanva, visszatérve, csodálkozva ismételgette: - Nagyon egyedül van, te segíts rajta! Nagyon egyedül van, te segíts rajta! Jézusom, hogyan tudnék én segíteni rajta?- kérdezte, most már hangosan folytatva az imént a lelkében fogant párbeszédet… Ida néni volt az életemben az első testvér, akiről kiderült, hogy Jézus hangját képes magában felkutatni, megérteni és indíttatásai szerint élni. /Második forgács./

A festmény kiállítás „utóhatásaként” – feleségemmel együtt – bekapcsolódtunk a legkülönbözőbb szellemi és lelki irányultságú kisközösségi áramlatokba. Megismerkedtünk a Szeretetlánggal és ennek kapcsán kinyomtattunk és kiosztottunk néhány ezer imafüzetet, mely az Irgalmas Jézusról, a Szent Arc tiszteletéről  és Jézus Szent Sebeiről, Szent Véréről szólt. Az utóbbi füzetből rendszeresen el kezdtük imádkozni a Szent Sebek Rózsafüzért és a Szent Vér litániát. Az irodai semmittevést megunva, kétkezi, betanított munkásnak jelentkeztem a falubéli kárpitos üzem asztalos műhelyébe. Másokkal ellentétben, amikor pihenni lehetett, én a csiszológépet nyúztam és mindenféle érdekes fadarabbal, kísérleteztem…/Harmadik forgács./

Bedeg anyósom hozzánk költözött, ezért szintén beteg feleségemnek segítendő, 1984 nyarán felmondtam, és otthon kezdtem kialakítani - egyelőre csak barkács szinten – asztalos műhelyemet. Ekkortájt befogadtunk otthonról elcsatangolt fiatalembert, aki az Ecclesia Szövetkezet eladója volt. Elmesélte nekünk, hogy a boltban sokszor keresnek üres fakereszteket, de mivel nincs, ezért majd ő fog gyártani nekik. Miután papájával kibékült, és nagy nehezen haza költözött, ötletét ”ellopva”, magam kezdtem el fakereszteket gyártani és az Ecclesiának szállítani. Így lettem és azóta így vagyok, a mai napig „keresztgyártó kisiparos".

Elkezdtem Árpád népművész ifjú mesterénél inaskodni, a műhelyemet komolyabban berendezni. Közben összeismerkedtünk Piroskával, és Péterrel, aki történetesen asztalos volt. Meghívtam műhelyembe, ott is maradt vagy hat-nyolc évig. Sőt még a fia is nálunk kezdte el önálló vállalkozását kiépíteni. Sokat tanultam tőlük. Az Ecclesián keresztül alkalmunk nyílt több kápolna berendezés megtervezésére, elkészítésére... /Negyedik forgács./

A harmadik évezred kezdetén, 2006 tavaszán levélben kaptam „ szeretetlángos” testvéreimtől „ azt a felhívást, hogy majd ősszel, közösen zarándokoljunk el, az óbudai felújított Szentvér kápolnához. Érdekes módon, ezúttal felkeltette az érdeklődésemet ez a közelünkben lévő ismeretlen kegyhely. Gondoltam: - Ebben az esetben igazán nem háríthatom el az utazástól való ódzkodásommal a zarándoklatot… /Ötödik forgács./

A történések búvópatakja nyáron „folytatódott”. Este telefonüzenetet kaptam, hogy hívjam fel a III. Kerületi Önkormányzat Beruházási osztályát. Sürgős! Kedves feleségem – szokásához híven – óvni akart, mondván: - Annyi a munkád, nehogy valamit elvállalj! Másnap megtudtam, hogy Óbudán kellene egy kápolnába némi berendezést alkotni. Oly rövid a határidő, és oly kevés az erre a célra felhasználható pénz, hogy reám gondoltak. (Kiderült, az osztályvezető úr, a felesége iskolájából már ismerte a munkámat, mert ott már hasonló körülmények között, sikerült egy hónap alatt egyedi bútorokkal „berendezni”az iskola új kápolnáját, /természetesen hitelre!/. Megkérdeztem; - Véletlenül nem a Szentvér kápolnáról lenne szó? - Holnapra majd kiderítem, - volt a válasz. Természetesen, /természetfeletti módon/ az volt! Bizony, kápolna-ügyben, roppant jól értesültnek tűnhettem a hivatalban – gondoltam - bensőmben pedig meghatódva bontakozódott ki az a sejtelem; „ebben a kápolna ügyben nekem is szerepem lesz”… /Ötödik forgács./

Hamarosan kiderült, mi is a feladat. Huszonegy nap alatt kellett két padot és oltárasztalt készítenem, hogy amikor Kis Rigó László püspökúr újból felszenteli a kápolnát, ne kongjon üresen. A beruházási osztályvezető úr elvitt kocsijával a helyszínre. Ez a III. kerületi Doberdo út, a régi Bécsi úttal párhuzamos erdei sétáló volt, a Kiscelli múzeum alatt. Csak ámultam-bámultam, hogy 200 m-re a forgalmas, villamosrobogásos főúttól, hogyan létezhet ez a hamisíthatatlan erdei csendsziget? Ekkor és ott találkoztam először, a korábbról hallott csodás keresztúttal. Egészen a három kőkeresztig lehetett gépkocsival megközelíteni a kápolnát. Itt volt, a nemrég felújított kőoszlopsorból álló keresztút utolsó állomása. Innen már, csak lépcsősoron, gyalogosan lehetett leereszkedni az erdei úton. A kis kápolna körül szorgosan dolgozó munkások iparkodtak, terepet rendeztek, kőzúzalékot terítettek, kapaszkodó korlátsort szereltek. Bemutattak az „éppen ott lévő” beruházó vállalat vezetőinek, telefoncsere, megállapodás: - aztán időben kész legyek! – kötötték a lelkemre. A kápolna ajtaja tárva-nyitva, kívülről-belülről ragyogóan felújítva, szerszámokkal, kézí-gépekkel telepakolva. Örömmel nyugtáztam, hogy az egymagában árválkodó kis épületben még áram is van. A munkásokat felügyelő művezető kedvesen tájékoztatott a tudnivalókról, elmondta, hogy a kápolna oltára alatt lévő kutat, forrást „becsatornázták”, és az út alatt kivezették. Egy vallásos ukrajnai, de valójában magyar munkástól azt is megtudtam, hogy az óbudai Szentlélek plébániához tartozik a Szent vér kápolna. /Hatodik forgács./

Tavas plébános úr kedvesen fogadott. Tulajdonképpen tőlem tudta meg, hogy mi is történik a kápolna körül. Tarlós István polgármester úr, hivatalából távozandó, mintegy búcsúzásként, szerette volna ezt a csövesek és csavargók által rettegésben tartott, elhanyagolt környéket ismét a kerület vérkeringésébe bekapcsolni. A rendezési terv már évek óta szerepelt a költségvetési tervezetekben, de ez idáig mindig elbukott. Nem így 2006-ban. Annak ellenére, hogy bár még meg is emelték vagy tíz millióval a beruházási költségeket, a szocialista többségű képviselő testület ezúttal megszavazta azt. Közben a plébános úr elmesélte; hogy mily óriási az egyházközség területe, és a hajdanvolt békeidőben minderre több mint tíz pap volt, és most csak egyedül van… Ő a kápolnáról csak annyit tud, hogy elkérték a kulcsát, hogy megigazítsanak a tetőn néhány cserepet. Igen, valóban így indult a dolog. Csakhogy, amint megbontották a tetőt, a kivitelezők észlelték, hogy a gerendák elkorhadtak. Ezért lebontották és kicserélték. Az új ácsolatra már sajnálták visszatenni a régi cserepeket, azokat is lecserélték. Majd következett a külső, a belső tatarozás, a hiányzó kovácsoltvas díszítés kiegészítése, forrás befoglalás, elvezetés, padlóburkolás stb. Az egyik szeretetből meghozott áldozat, hozta másikat… Így történt az, hogy a csodálatosan felújított kápolna még a mesterembereknek is üresnek hatott, mikorra már az idő is, a pénz is elfogyott...

A plébános úrral megbeszéltem az elképzeléseimet, ő örömmel nyugtázta forrásban lévő gondolataimat, gondjaimat. Magyarul azonnal érzékeltem, SZABAD KEZET KAPTAM. Régi közösségi múltamból tudtam; „ha valaminek nincs gazdája, akkor nekem kell az élre állnom.” Úgy is lett! /Hetedik forgács./

Nem részletezem a 21 napnyi csodát. Ezúttal és látszólag, mindenben egyedül maradtam. Míg, korábban csak társakkal tudtam ilyen nagy munkákat megvalósítani, most kizárólag magamra voltam utalva. A tervezés, az anyagbeszerzés, újabb komolyabb gépek vásárlása, a közben befutott rendkívüli keresztmegrendelések, a járatlan utakon való tévelygések mind-mind a nyakamba szakadtak. Még is, kegyelmek, apróbb és nagyobb csodák özöne segített. Igyekeztem alkatomtól és szokásomtól eltérően összeszedetten élni, dolgozni. Korán feküdtem, hajnalban keltem. Minden nap mentem Szentmisére. A legváratlanabb helyzetekben és személyektől érkezett a megoldás és a segítség! A legnagyobb ajándék pedig az volt, hogy félszegségemet levetkőzve határozottan tárgyaltam, döntöttem, intézkedtem, és ami a legfőbb, nyugodtan, minden kétkedés és bizonytalankodás nélkül dolgoztam, dolgoztam… Tizenhárom „berendezési tárgyat” sikerült elkészítenem. /Oltár, oltárkép, olvasó állvány, húsvéti gyertyatartó állvány, nagy fali kereszt, forrástakaró dísztető, szék, hat támlás pad, lakkozott, nyers-színű, gyalult-csiszolt fenyőből./

A felszentelés hétköznap, szerda délelőtt volt. Az elsők között érkeztem, mert még a hajnalban elkészült dolgokat el kellett helyeznem. Sorba jöttek a „hivatalosak”. Hárman is hozzám jöttek megkérdezni; - Bocsánat, de elfelejtették: hogy is hívnak? /Az atya, a kivitelező vezető úr, a Beruházási vezető úr./ Mindenki – magamat is beleértve – meg volt lepődve! A kis kápolna, az általam készített berendezéssel együtt, igazán megkapó volt. Három TV társaság egymást és a mintegy harminc hívőt kiszorítva ott tülekedtek az apró kápolnában. Ezúttal bátortalanságomat legyőzve befurakodtam az ünnepségre, a felszentelésre a meghívót tekintélyes vendégek társaságába, és egy felvevőkamera árnyékában hallgattam az átadási beszédeket. Következett a Szentmise, Kis Rigó László püspök úr és Tavas plébános úr közreműködésével, majd az újraszentelés...

Azóta belülről a Szent Vér kápolnát nem igen láthatta senki. A kulcs elkerült a plébániára, és ha zarándokok érkeznek, kénytelenek a bezárt ajtó előtt imádkozni, amennyiben jön velük pap, ott misézni…/nyolcadik Forgács./

Itt tartunk most. Feri barátomtól megtudtam, hogy a kápolna felújításának szent ügye korábban egy engesztelő testvérünk szívében-lelkében fogant meg. Tulajdonképpen ő járt többször a polgármesternél, hogy rendbe kellene tenni a kápolnát és a környékét. Feri azt is elmondta, hogy sátánista szekta gyülekezési helye volt a romos kápolna, és ő többször éjszaka kivonult, pokróccal felszerelkezve, engesztelő virrasztásra, imádkozásra… Tőle kaptam a következő fordítását:

Az Eucharisztia Szüze a neki szentelteknek, István Magyarországa Gyermekeinek Manduria, 2005. május l7.

"Imádjátok Krisztus Vérét!

Kedves leányom! Ma látom mindazok szívét, akik el akarják fogadni meghívásomat, hogy egész életüket az én szolgálatomra szenteljék, és ma különös módon megáldom István Magyarországának gyermekeit. Visszatérek majd azután, hogy a Szent Szél, a Szentlélek újra megtisztítja a sok kemény szívet, akik elfeledték az igaz tiszteletet és fogadalmakat, melyeket nekem tettek. Erre a földre való visszatérésemet meghívások előzik meg, melyeket azoknak a kongregációknak /akol, nyáj, egyesülés, lásd János 10.16 – fordító/ küldök, melyek könnyeim pecsétjét viselik. A csend és a fájdalom gyermekeihez szálljon az én szerelmem, szeretetem..."

Ezzel az olaszországi üzenettel összhangban van az alábbi, 2005. január 31.-i, nálunk kapott felhívás:

Krisztus Király:
„Kérjétek Irgalmamat, és Én megáldom ezt a népet! Irgalmasságom rózsafüzére és szívetek irgalma lehívja Irgalmasságomat a földre! Minden kedden kérjétek Irgalmam és Én új népet, emelek erre a földre! Ez a nép kiváltja a pokol kapuját és nem vérzik el ez a nemzet!... Kiváltja azt a büntetést, melyet fejetekre hívtam, és melynek lángja elpusztítaná e földet, de Én megkönyörülök rajtatok és elkerüli haragom lángja, ha lehívjátok Irgalmas Szívem szeretetét!...”

„Mindenkinek hatalmas kegyelmeket adok, ha Nekem adja szívét! A kicsiny szívek szeretete tartja fönn a világot!”

Keletről jön a veszedelem és égig ér a lángja! Ha kéritek Irgalmas Szeretetem, megmenekültök!

„Magyarország égni fog, ha nem tér meg Hozzám időben! Kicsi, kedves népem!  Te, aki Szívem csücske vagy! Kérjétek Irgalmamat, mert rajtatok keresztül akarom dicsőségemet véghezvinni a népek között! Imában egyesüljetek és kérjétek kedden három órakor Irgalmamat! Irgalmam szirmait bontom ki nektek és osztom szét e földön, ha Hozzám fordultok! Krisztus Király hív benneteket: töviseimből adtam nektek és koronámból is adok, csak hívjatok Engem!” /…./

"Kicsi áldozatok fogják naggyá tenni ezt az országot! Kérjétek irgalmamat, mert már közel az óra, és eljövök fenségemben és dicsőségemben! Nagyon nagy megtérésre van szükségetek, de ha mindenki Hozzám fordul, Én megkönyörülök e nemzeten! „Kérjétek irgalmamat, mert rajtatok /a magyar népen/ keresztül akarom dicsőségemet véghezvinni a népek között! Én? Az Úr Jézus Krisztus értetek áldozatot hozok, és vágyom rá, hogy áldozatot hozzatok: szívetek áldozatát hozzátok Nekem!”

"Kérlek, vállaljátok magatokra Szent Keresztem szilánkjait, és én tövis helyett rózsákat fogok osztogatni nektek az utolsó napon!”

„Mária, az Én Édesanyám, a ti Édesanyátok, kegyelmi eszköz számotokra, kicsi fiaim! Ti is az Ő kegyelmi eszköze vagytok! Koronáján ti vagytok a csillag, mely világosságot hoz a földnek! Kincseim! Megáldom ezt a földet és ezt a népet /a magyart/ irgalmasságom eszköze lesz népem számára!

Építsetek védelmi falat a Gonosz ellen! Imádsággal fegyverezzétek fel magatokat, és Igémmel vértezzétek föl szíveteket! Imaszövetségeket építsetek, és harcoljatok egymásért Igémmel! Ez az imádság lesz leghatásosabb fegyver imaszövetségetekben!” /kilencedik forgács./

Napokban /2007 jún. 27./, magam is ellátogattam - úgy tudom - Magyarország egyetlen Szent Vér kápolnájához. A csend változatlanul befelé fordulást parancsolt, délben sehol senki, de a bejárati ajtó kilincse már leverve, a zár körül feszítővas-nyomok láthatók, hátul a domboldal és a fal között szemétkupac… Vajon mi lehet belül? – aggodalmaskodtam. Eszembe jutott: „Kicsi áldozatok fogják naggyá tenni ezt az országot!”

Bevallom, kissé elszomorodtam. Itt ez a város szívében, csodálatos módon újjáélesztett, egyedülálló Szent Vér kápolna, s ha minden marad a régiben, bizony előbb vagy utóbb, megint felgyújtott, megbecstelenített romhalmaz, válhat belőle…

Amennyiben a hivatalos Egyház ennyire” képtelen” hitéletet lehelni egy ilyen páratlan lehetőségű „objektumába”, akkor talán meg lehetne „pályáztatni” szerzetesközösségek, imacsoportok, lelkiségek között, hátha ez által gondos gazdájára akadhatna ez a jobbsorsra érdemes Szent Vér kápolna…

Imádkozzunk erre a célra… /Tizedik forgács./

Budakalász, 2007.07.01.

Pataki Mihály Mária, Piusz OCDS testvér

A magyar engesztelés történetéből

A normafai engesztelő kápolna története, Pio atya üzenetének története, Szeretetláng, stb.

I. A normafai Engesztelő Kápolna és története.

Mária Natália révén, az Égiek által kért és felépítendő kápolna csupán a „Világ győzelmes Királynője” megnevezésű, magyar fogantatású kegyelmi útmutatás piciny kis része és kívánalma.

Az Úr Jézus – Mária Natália nővéren keresztül – a magyar Egyház második világháború előtti vezetőihez fordult. Ugyanis óhajai által szerette volna, a borzalmas világégéstől megmenteni hazánkat. „Amennyiben kívánságaimnak eleget tesztek, úgy Magyarország béke szigete lesz.”- ígérte Jézus.

Az egyháziaktól azt kérte, hogy osszák fel a birtokokat a szegény nincstelenek között. Foglalkozzanak a kisemmizett nyomor szélén élőkkel. Önként mondjanak le a pompáról és a gazdagságot hordozó fölösleges javakról, mert amennyiben ezt nem teszik, (helyettük) majd mások meg fogják tenni.

A Magyar Egyháznak két új, engesztelő rendet kellett volna létrehoznia!

            l. Férfi-engesztelő rendet, Krisztus Király néven,

            2. női-engesztelő rendet, Világ Győzelmes Királynője megnevezéssel.

            A világegyház számára pedig az öt első-szombati Mária engesztelés gyakorlatát kérte a Szűzanya. (A Szűzanya alázatból kért Szeplőtelen Szívének tiszteletére csak öt egymás utáni áldozást, mert nem akarta az első pénteki Jézus Szíve tiszteletének kilenc alkalmával „egyenlővé tenni” önmaga tiszteletét.) Természetesen az egész „hadrafogható” hívő magyarság körében is meg kellett volna szervezni az úgymond „össznépi” engesztelést. Nos, ennek a mozgalomnak lett volna látható és megvalósuló központja a normafai Engesztelő Kápolna…

Az egyházi vezetők – akkor még - nem igen hittek az egyszerű nővérnek. Az úr Jézustól jelet kértek! Az Úr Jézus válasza az volt: - Ha majd az én Szent Testemet a romok közül szedegetitek össze; az lesz a jel.

Úgy is lett. Még a nagy háború elkezdődése és kiteljesedése előtt, hogy-hogy nem, egy magányos kis repülőgép áthaladt a magyar légtéren, és Budapesten egyetlen bombát ledobva háborítatlanul elvonult. Történetesen ez az egy bomba a városmajori Templomra esett, amely a födémet áttörve éppen a tabernákulumot találta. Úgyhogy, a romok közül lehetett az Úr Jézus Szent testét összeszedegetni. Sietve keresték az illetékesek Mária Natáliát, de az Úr Jézus válasza az volt: - „Az ellenség a határon van, már nincs mit tenni!” Az új bíboros, Mindszenti József, azonnal felkérte Natália nővért a rendalapításra, elrendelte a normafai kápolna építését, de az egyre kiszélesedő háború nemcsak e kezdeményeket, de minden egyebet is elsöpört… Ekkor látta a nővér látomásában a feketébe öltözött un. „Gyászoló Szűzanyát” amint az elhagyja hazánkat. Vigasztalásképpen, azt üzente a Szűzanya; „Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!”

            II. Szent Pió atya magyaroknak szóló üzenete.

Begyik Tibor - büszkén mondhatom, hitbéli és emberi barátom – jegyezte fel Szent Pió atya szavait.  Tibor, a Szeretetláng „hőskorában”, mint Szűzanya kiválasztott titkára segítette a Szeretetláng mozgalom elindulását. „A nevezett idézetek az >Üdvözítő szeretet megsebzettje< c. könyvem vége felé található!” – írta  érdeklődésemre Tibor.  Az is megbeszéltük, hogy neki, a néhai, szent életű és nagy engesztelő testvérünk, Thirring Éva mondta el ezt a közlést. Páter Pió atyával azért került szorosabb kapcsolatba, mert jól tudott olaszul és „lelki-gyermekeként” rendszeresen találkoztak, beszélgettek egymással.

            Szent Pió atya szavai Magyarországról:

”Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"     

(Idekívánkozik az általam megőrzött és T. Évától halott, a magyarságról szóló rövid kis történetet.)

Thirring Éva nagy-nagy engesztelő testvérünktől halottam, úgy a hetvenes évek közepén. (Ugyan is, akkor ismerkedtünk vele meg.!) Erdélyi volt, talán tanár, és kitűnően beszélte a világnyelveket. Igazi kiválasztott és valóságos „egyszemélyes intézmény” volt. Hogy-hogy nem, az akkori igen nehéz és tiltott lehetőségek között, ő, évente akár többször is elutazott külföldre, és hozta, egyre csak hozta a kegytárgyakat, nálunk üldözött vallási könyveket, és főleg a híreket! Valószínűnek tartom, hogy egyházi méltóságok hivatalos tolmácsa is lehetett, és abból is adódhatott a szabadabb mozgási lehetősége. Személyesen ismerte és többször találkozott páter Pióval. Ő mesélte feleségemnek és nekem az alábbi esetet, aminek – elképzelhető -, hogy akár - tolmácsolás közben - maga is tanúja volt…

            Nevet nem említett, csak annyit mondott akkor, hogy egy magyar főpappal történt ez a megható eset. Miután a püspök (?) befejezte páter Pióval az eszmecseréjét, még egy utolsó kérdést akart feltenni neki, de Pió atya nem engedte a kérdést hangosan kimondani. (Lehet, hogy tudta, hogy egy magyar főpap közelében - akkoriban /csak akkoriban?/ - még a falnak is „füle” /lehallgató-poloskája/ volt.)

Intett és elkérte a főpap rózsafüzérét, és az asztalon csendben, egy szót sem ejtve, a rózsafüzérrel kirajzolta a Kárpát-medence vonalát. (Magyarul a Nagy Magyarországot.)

Gondolom, ezután összeölelkezve némán – netalántán a meghatottságtól könnyes szemmel – búcsúzott egymástól a vendéglátó olasz szent remete és a hazájáért aggódó magyar főpap zarándok…

Eddig a történet!

Kedves, Szent Pió atya!

Csak te, és az a bizonyos főpap tudhatja, hogy valóság-e az, amit leírtam, vagy pedig csupán jámbor legenda…

Kedves, Szent Pió atya!

Segíts bennünket, magyar engesztelőket, hiszen Te, igazán tudod mi az, amikor elhagyatva, betiltva, gyanúsítgatások közepette, félreértve és látszólagos tétlenségre ítélve, hogyan lehet, és miként kell, mégis-mégis; engesztelni, lelkeket menteni, mindenkit egyformán elfogadni. Igen. Amen.

            E kitérő után térjünk vissza Szent Pió atya szavaihoz, mely Magyarországról szolnak. A jövendölések sajátja az, hogy többnyire csak utólag, a beteljesülés után nyernek egyértelmű igazolást. Természetesen, lehet felőlük gondolkodni – sőt érdemes is – de ez, csak találgatás marad. Másrészt, mivel többnyire a szellemi-világ nyelvén; képekben fogalmaz a „prófécia”, ezért a megoldás-feloldás is több-síkú lehet.

A kalitka megfogalmazás találónak tűnik, pláne, ha meggondoljuk, hogy nagyjából az ezerkilencszázhetvenes években állíthatta Szent Pió atya Magyarországról; hogy „kalitka”. Ekkor, hazánk fizikailag is szögesdróttal körbezárt, az Orosz Birodalomtól felügyelt tartomány volt. Leki és szellemi értelemben szintén: valóságos állapotot írhat-, rajzolhat-, hordozhat ez a kép: „kalitka” . Másrészt, a „kalitka” nem csak elzár-bezár, hanem ki is rekesztheti a „gyönyörű madár” életére törő ragadozó törekvéseket, ellen-erőket!  „Sok szenvedés vár még rájuk”, nos ez a legkönnyebben belátható és megközelíthető megállapítás.

Az viszont: hogy „de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük” nos, ez az eladdig (megismertetett!) történelmünk alapján, valóban csodálatosnak tűnő, sohasem látott és tapasztalt fordulatot jósol! Bátran kimondom, és leírom, hogy magam részéről, a nagynak és legfejlettebbnek kikiáltott demokrácia eltörlését, és a Jóisten akarata szerinti Szent Királyság helyreállítását, a Szent Korona Tan újra érvényre jutását tartanám „páratlan és dicsőséges” fordulatnak!

 „Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.” Ebben a megfogalmazásban (én) csak is a Szűzanyánk Szeretetlángjának végső diadalra jutását tudom elképzelni. S annak a kegyelmi új-korszaknak beköszöntét, melyben a Sátán - „szeme világát vesztvén” - világtalanná válik, mer a Szeretet Lelkének tüze, kioltja a gyűlölet tüzét (…)!

            „Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"    

Ez rész a Szent Pió atyának tuljdonított „közleményben” – számomra – teljesen egyértelmű. Mivel annak idején – úgy húsz évvel ezelőtt – beléptem az akkor még Angyalmű-nek (Opus Angelorum), ma már Szent Kereszt rendnek világi tagjai közé, azért pontosan tudom, hogy ez így van. Az angyalokról szóló, a szellemi világ csodálatos részleteit feltáró égi kegyelemi útmutatást, tavaly az Egyház hivatalosan is elfogadta. Akit érdekel, immár meg van a lehetősége arra, hogy - többek között - megismerje a magyarok nagyhatalmú őrangyalát is. (…)

III. Magán-kinyilatkoztatásokról.

            Az isteni Gondviselés soha sem hagy magunkra. A Jóisten mindenkor kiválaszt magának Reá figyelmező az Ő kéréseit és óhajait meghallani képes „követőket”. Különösképpen megszaporodtak fejlettnek hazudott korszakunkban, a misztikusnak mondott jelenések száma. Röviden, e természetfeletti jelenségek lényege az, hogy egyes arra kiválasztott illetve meghívott emberek közvetlen, érzékelhető, hallható, látható kapcsolatba kerülnek az „Égiekkel”; szent angyalokkal, üdvözült szentekkel, Szűzanyával, az Atyával, a Fiúval, a Szentlélekkel, tisztuló lelkekkel, sőt gonosz lelkekkel, akár a fő gonosszal is…

1830. november 27. –én Franciaországban, Labouré Katalinnak, aki Irgalmas Nővérek Rendjének tagja volt, megjelent a Szűzanya, és az Egyháznak az úgynevezett: „Csodás Érmet” adta. Sokan ettől az eseménytől számítják az újkori Mária jelenéseket. Azóta a feljegyzett Mária jelenések száma; meghaladja a húszezret!  A több mint húsz éve tartó medjugorjei Mária jelenésnél, negyvenezer a Szűzanyával való találkozások száma…

Természetesen, Magyarországot is megérintette ezen „lelki-, szellemi-pezsdület”... Csakhogy, nálunk – nem csak az Egyház fogadta idegenkedve a rendkívüli jelenségeket - hanem az állami elnyomó szervezetek is. Mivel (mint mindenütt) itt is összeesküvést, és szabotázst szimatoltak. Magyarul, nálunk a hatóságok is üldözték a misztikus látnokokat.

VI. Néhány gondolat a Szeretetlángról.

Előzmények.

            Szűzanyánk – mint égi Édesanyánk - mindig is szent Fiához, Jézus Krisztushoz akar vezetni bennünket. A dicsőséges Szentháromság – most az idők végén – az emberiség megmentésének és a Sátán végleges legyőzésének rendkívüli feladatát; Szűzanyánkra bízta. Magyarország immár több mint 950 éve Szűz Mária Országa. Egyedül a világon ez az Ország jogilag is az Övé. Az Ő öröksége, mivel Szent István a Szent Koronával egyetemben Magyarok Nagyasszonyának felajánlotta! Regnum Mariánum. Ezért és így természetes, hogy Szűzanyánk a Sátán, a gonoszság elleni döntő harcában elsősorban bennünket: magyar gyermekeit szeretné maga mellett tudni.

            A gondviselő Isten, Szűzanyánkra való tekintettel, rendkívüli kegyelemekkel halmozta el a magyar Egyházat. Az ismert és ismeretlen vértanúkon és hitvallókon, elrejtőzködő lelki mártírokon kívül, több kegyelmi útmutatást is kaptunk. Itt, csak az általam ismertekről tudok említést tenni.

            1. Az 1930-as években, Krisztus Király és Szűz Mária (mint a Világ Győzedelmes Királynője) kérték az országos méretű engesztelés egyházi megszervezését. (Mária Natália nővér!)

            2. Az 1940-es években Erdey Ferenc misztikus paptanár igyekezett – sajnos támogatótársak hiányában csak egyedül – összegyűjteni és vezetni az országban szétszórtan élő engesztelő lelkeket.

            3. Ekkortájt élt, magányosan, mindenkitől elzárta, csupán néhányak tudtával és segítségével az ágyhoz kötött Galgóczi Erzsébet (nem az írónő!), stigmatizált (Jézus Sebeit viselő), nagy-nagy engesztelő testvérünk. Gyóntatóján keresztül állandó kapcsolatban volt a pápával. Szenvedésekkel csordultig megtelt életét (többek között) a magyarságért, és a hívek gyakori szentáldozási lehetőségért ajánlotta fel. Tisztaságos gyermeklelkületére jellemző, hogy Szűzanyát még felnőtt korában is „csak” Máriácskának szólította. Nos, ki tud róla? Lám, amíg Olaszországban páter Pió százezreket „megmozgató” egyszemélyi intézmény lehetett, addig Galgóczi Erzsébet (legutolsó lakhelyén) Máriaremetén, kis szobácskájában „Máriácskájával” együtt, az ágyhoz szegezetten és az Úr jézus Szent Sebeit a testén hordozva volt kénytelen élni, és könyörületes testvérek segítségével létezését megszervezni…

            4. Az ötvenes évektől Vári László makkosmáriai misztikus pap által, Szűz Mária a még a terror és vallásüldözés alatt is hűséges katolikus és „napi áldozó” hívők között „életfelajánlókat” keresett…

            5. 1940-1960-s években Jolánka nevű, írni-olvasni nem tudó látnokon keresztül és Bíró Lajos atya lejegyzésében, a mennyei Atya, az Úr Jézus, a Szentlélekisten és Szűzanya szólt hozzánk magyarokhoz, 3500 oldalnyi terjedelemben. Ebben a kegyelmi útmutatás – a világ megmentése érdekében – az Oltári-szentségben közöttünk lévő Jézus Krisztus méltó felmagasztalását kérték az Égiek, nem csak tőlünk, hanem az egész Világegyháztól. ( „A világ állapota azért ilyen, mert az egyetemes Egyház állapota is ilyen.” A summázat tőlem! P. M. M.)

(Ez a felsorolás természetesen erősen hiányos, mivel értelemszerűen csak azokat említhettem meg, amelyekről így vagy úgy tudomást szerezhettem.

Bizony a hivatalosoknak és a hozzá értőknek kellene tudományos alapossággal feltárni és rendszerezni mindezeket. Másrészt 1985-ig bezárólag tárgyaltam – hangsúlyozom - csak is az általam elért és megismert magyarországi magán-kinyilatkoztatásokat, mivel ezután érdeklődésem megváltozván, már nem is igen ügyeltem az ezután előfordulókat.)

            Szeretetláng.  

            6. Mivel, a felsorolt „égi kegyelmi útmutatások” csak igen elszigetelt mozgalomként valósultak, ezért, 1962-ben kinyilatkoztatásra került a SZERETETLÁNG!

A Szeretetlángról szóló tudósítás, tulajdonképpen egy magyar, özvegy édesanya lelki naplója. Gépelve, mintegy négyszáz oldal. Az Úr Jézus és Szűz Mária közléseit, tanításait és Erzsébet asszony küzdelmeit örökíti meg a négy füzetből álló kézirat.

            Ezen megdöbbentő közlésnek a lényege (szerintem!) az, hogy a Szeretetláng révén, az Úr Jézus – titokzatos módon ugyan – de ismét eljött közénk. Mégpedig a szívek és lelkek benső titokzatos síkján történik mindez! Szűzanyánk Szeplőtelen Szívén keresztül, a Szeretetláng kegyelmi hatása által; immár újból hajlandó; Jézus Krisztus külön-külön mindannyiunkban megszületni. És nem csupán megszületni óhajt bennünk, hanem általunk életre kelvén; közöttünk hatékonyan akar munkálkodni…

A Szeretetláng az irgalmas Isten túláradó kegyelme. Olyan „eszköz”, mely megmenti a végső pusztulástól az egész emberiséget. „Ahol elárad bűn, ott túlárad a kegyelem!”A Szeretetláng révén, bennünk, maga Jézus Krisztus harcol a Sátánnal, annak akaratát megbénítja, azaz „megvakítja”!

A Szeretetláng befogadására Szűzanyánk készíti fel választottait. Mivel a Szeretetláng Szűzanyánk Szívében él, ezért Tőle kell kérnünk; tegyen alkalmassá bennünket „titokzatos Krisztusa” befogadására. A Szeretetláng nem áll meg az őt befogadó lélek benső szentélyében. Hanem minekután átformálta azt, krisztusi lángolásra gyújtja, és e láng kegyelmi hatása átárad másokra!

A megtisztuló emberszívek mélyén, azok láncolatán keresztül, így érlelődik a Szentlélek új Pünkösdje, amely egy napon az egész Földre kiáradva megújítja az egész emberiséget! Ezért mondja a Lelki naplóban Szűzanyánk:

„Mondom neked leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam rendelkezésetekre, mint most; szíven szeretetének izzó lángját. Amióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás még nem történt részemről, amely így tört volna felétek, mint ahogy szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a Sátánt így megvakítsa! És rajtatok múlik, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után.”

(1962. augusztus 1.)

A Szeretetlángban a Szentháromság, Szűzanya édesanyai Szeretetével egyesülve, abba mintegy beleköltözve és így elrejtőzködve óhajt immár minden emberszívhez eljutni. Nos, ezt az isteni alázatot és hallatlan tapintatot a Gonosz képtelen érzékelni. A Sátán hiába okoskodik és dühöng, e titok számára egyszerűen láthatatlan marad. Vakká válik!

A Szeretetláng csendben, szelíden, az emberszívek rejtekén terjed, feltartóztatni lehetetlenség, mivel a Jóisten az, Aki így akarja!

A Szeretet Lelke – mint élő vizek forrása – az alázatos és készséges lelkek mélyén fakad. Kivizsgálásokra és külső hitelesítésekre azért nincs szüksége a Szeretetlángnak, mert hatását mindenki saját szívében, lelkében önmaga érzékeli.

            Az Úr Jézus tegnap, ma és örökkön-örökké ugyan az. Ezért természetes, hogy a „Szeretetláng Jézusa” itt sem kér mást; mint Egyházában. Elsősorban szeretetet kér, bűnbánatot, megtérést, imát, böjtöt, bűnösökért engesztelést, áldozathozatalt, szentmisék méltó és gyakori látogatását, rendszeres gyónást, megváltó munkájában való részvételt, stb.-t. Csupán az Úr Jézus, a Szeretetláng szellemében élőktől azt kéri, hogy mindezeket az már „bejáratott” és üdvös cselekedeteket, immár az Ő Édesanyjának Szeretetlángjával tudatosan együtt működve, azzal bensőséges szeretetbe egyesülve; gyakorolják.

Az Úr Jézus határozott kívánsága, hogy legalább a neki szentelt lelkek szeressék, és méltóképpen tiszteljék Édesanyját.  S úgyis, mint Társmegváltó kérleljék Szűzanyánkat: a Sátán elleni döntő harcában, harcunkban! Az Úr Jézus ezért köti túláradó kegyelmét – itt az idők végén – amelyet a Szeretetláng révén nyújt nekünk és Egyházának, Édesanyja áldott személyéhez, édesanyai Szeretetéhez, annak Szeplőtelen Szívéhez…     

V. Néhány gondolat az engesztelésről, az engesztelőkről.

            Engesztelés.

            Mindenek előtt tisztázzuk, magam részéről mi is értek; engesztelés fogalma alatt.

A bűn nem más, minta szeretet hiánya! Azért, hogy a bűn okozta egyensúly-vesztés, helyreálljon: valakinek e hiányt pótolni kell! Ez pedig kizárólag csak ”többlet-szeretettel", "többlet-igyekezettel" lehetséges!

Engesztelés; "kárpótlás” saját bűneinkért, és mások által elkövetett bűnökért.

Azokon a testvéreinken, akik a Jóistent konokul elutasítják, - épen a szabadság törvénye okán - maga a Jóisten sem segíthet. Ezzel szemben, a másokat is megszánni képes, irgalmas emberi szeretet még igen! (Merthogy felelős az ember-testvér; ember-testvéréért! Másrész a szeretet törvénye is "egybeköti" az embert az emberrel.) Nem tudom, érthető-e?  Nekem jogomban áll - mint másokért aggódó embertárs! -, az igazságos Isten elé állnom, és megkérlelhetem; „kíméld meg most őt, és az engem megillető lelki-szellemi ajándékaidat ezúttal ne nekem, hanem neki add!” Természetesen a „csere-akció” kapcsán, nekem el kell viselnem megsegítendő társamra nehezedő lelki-szellemi állapotot, Istentől való elzártságot, kilátástalanságot, stb.-t. Éppen azt, ami őt oly annyira nyomasztja! (Mondanom se kell, mindez csak is az isteni Bölcsesség és Akarat „felügyelete” és bizony sokszor egyenes felkérésére valósulhat meg.)

Akiben, testvére iránti felelős érzékenység kifejlődik, csak az tud igazán engesztelő életet élni és másokért is „többlet áldozatot” vállalni.  Ez a lélekmentés. Így és ennyiben lehet a Teremtő "munkatársa" a másokért többlet szeretetet nyújtani képes, másokért többlet áldozatot vállalni akaró engesztelő teremtmény.

Engesztelők.

Hogy valójában kik is az engesztelők, igen nehéz megállapítani.

Ugyanis a legkülönbözőbb körülmények között élhetnek ők. Úgy gondolom, hogy a Jóisten titka az, hogy mint „engesztelő-munkatársat”; kit miért, mikor és hogyan hívott meg, és ki az, aki magában fel is ismerte e hívást, és élete megváltoztatásával képessé vált e meghívásra!

Van úgy, hogy a kiválasztott engesztelőnek a legsúlyosabb engesztelése az, hogy a nagy nyilvánosság előtt kénytelen-kelletlen, de be kell számolnia arról a legbensőbb és csodálatos lelki élményeiről, amit legszívesebben szemérmesen eltakarna a kíváncsiskodó „nagyérdemű” elől. Nos ezek azok az engesztelő testvéreink, akikről tudunk. Ők azok, akiken keresztül – „mi hétköznapi emberek is” – megismerhetjük, hogy mit is kérnek tőlünk az Égiek.

Bizony vannak, remélem sokan – akik mindenféle megnyilatkozó ismérv hiányában – nagy egyszerűségben és rejtettségben: „teszik a jót, mindig csak a jót!” Senki sem tud róluk, még a gyóntató kelkivezetőjük sem – ha egyáltalán van mellette ilyen – ha egyáltalán tartozik valamelyik vallás hívei közé. Oly annyira kicsiny, alázatos és semminek sem látszó az ilyen lélek, hogy senkinek sem tűnik fel kristálytiszta egyszerűsége, s leginkább önmagának nem!

A lélek Teremtőjének és magának a léleknek a csodálatos egymáshoz való viszonylata; nagy titok.

Igaz, látszólag léteznek külső jelek, viselkedési formák, amiből némileg következtetni lehet, hogy ki hányadán is áll Teremtőjével, de erről biztosat megállapítani földi ember képtelen… Ki-ki, söpörjön a saját portálja előtt. Mindannyiunknak, bizony maga-magában kell kikutatnia és tisztáznia; - Engem, vajon milyen küldetésre hív, hívott meg a Jóisten? S azt is ildomos „kipuhatolni”, vajon személy szerint mely csoporthoz tatozom?  Az egyetemes-szeretet önzetlen termelőihez tartozom-e, netalán tán az egyetemes-szeretet dézsmálóihoz, vagy hol ehhez, hol ahhoz?

            Idők vége.
 Most, az engesztelők ily sürgető, szinte türelmetlen „toborzása” azért létszűkség és fontos, mert mindez az idők végén történik! Itt és most „idő-fogyatkozásban” élünk. Márpedig amennyiben, az idő előbb vagy utóbb elfogy, az emberiség lehetősége egyszerűen megszűnik jót, vagy rosszat tenni.

           Garabandálban a Szűzanya Concitának az állította; "Nem világ vége lesz, hanem egy korszaknak lesz vége." (kb.) Tehát előbb vagy utóbb elérkezik az a pillanat, amikor a kegyelmi idők lezárulnak. (Medzsugorje!) Ezért itt és most – amíg még lehet - a legfontosabb keresztényi tett; a LÉLEKMENTÉS, és a MÁSOKÉRT VALÓ ENGESZTELÉS!

Fatima, Szűzanya kijelentése: "Oly sok bűnös jut a pokolba, mert, nincsenek elegen azok, akik imádkoznának, és áldozatot vállalnának értük!" (Kb.)

Úr Jézus imigyen szól a Szeretetláng naplóban: „Oly könnyen áttekinthető kis csapat a mienk!” - mármint az engesztelőké!  Ezért az Úr Jézus új követőket, új barátokat, új munkatársakat hív, hogy megváltó munkájában minél többen segítségére lehessenek… Emiatt szaporodnak az Egyházban a különféle lelkiségi-mozgalmak, a rendkívüli kegyelmi adományok, csodás kegyelmi kiáradások. Hiszen az idő fogy, ezzel együtt a lelkek megmentésének lehetősége is! Az Úr, egyre több munkást hív „szőlőjébe”!

Mária Rádióban hallottam. Pécsen, talán karizmatikus találkozó kellős közepén történhetett. Maga a fiú mesélte el. Térdelve más tudatállapotba kerülve, egyszer csak azt tapasztalja, hogy megáll a szíve, majd annak üres hűlt helyét tapasztalja, - még csodálkozik is, hogy-hogy még él? Majd, kis várta után, valakinek az élő, nálánál sokkal ragyogóbb szívét észleli a régi helyén! Jézus közli vele, hogy „immár szívet cseréltek!”

A „szívcsere”csodálatos adománya ismert az Egyházban, de egy kézen meg lehet számolni, hányaknak adatott ez meg (természetesen, akikről tudunk!).

Most meg, valaki elmegy a sportcsarnokba esendő szívvel, és Jézus szívével megy onnan haza… Erre és hasonló esetekre értem; hogy napjainkban „kegyelem-zuhatag” korszakot élünk és tapasztalunk. Bizony egyáltalán nem mindegy, hogy „te kit, mit választasz!”

            Mert, bizony, van különbség az egyes nemzedékek lelki és erkölcsi állapota között. Minden valamirevaló hagyomány azt tanítja, hogy az, amiben mi most vagyunk; a létező legrosszabb, legsötétebb és leggonoszabb korszak. Ráadásul, minden jel szerint éppen a legvége a mienk. Úr Jézus: „a kérdés az, ha visszajövök, vajon találok-e: a Földön hitet?” (Kb.) A magán-kinyilatkoztatások garmada is egyöntetűen azt állítják; „az emberiség soha nem tapasztalt, szánalmas állapotban van.” (Tudom, a tudomány és technikai csillogás-villogás ennek ellent mondani látszik.) „Minden ország, mely önmagával meghasonlik, összeomlik.”- tanítja az Úr Jézus. Tehát, azért, hogy a világban az önzetlen irgalmas isteni Szeretet még egyensúlyba tudja tartani az egyre duzzadó önzést, szellemi-leki lezüllést, igazságtalanságot és minden egyéb gonosz visszásságot, az önzetlen jóságnak is növekednie kell!  Ezért nélkülözhetetlen az engesztelők, a kicsik, az alázatosak, a senkiknek látszók - azaz a szentéletű engesztelők - világot megtartó igyekezete…

VI. ”Népek Krisztusa: Magyarország! (Máray Sándor)

.

Az egyetlen magyar alapítású Pálos rend fogadalmában az engedelmesség, tisztaság és szegénység mellé; negyediknek felvették az engesztelést. Ez nyilván nem véletlen!
Nemcsak emberek, szerzetesrendek lehetnek engesztelésre meghívottak, hanem akár egész nemzetek is. Például Mária Országa, Szent István, Szent Imre, s annyi ismert és névtelen szentnek, hős honvédőnek, szorgosan igyekvő dolgos nemzedékeknek a nemzete; a magyar!

Budakalász, Szentisvántelep, 2009. november 19. Árpád házi Szent Erzsébet emléknapján

Piusz OCDS testvér

J+M+J

Pataki Mihály (Piusz testvér)

Kulcs a kápolnához

Út az ezoterikus közösségtől Regőczi atyáig és a Kútvölgyi kápolnáig.

Bevezető helyett: Budapest, Rákóczi út, "tisztánlátók" kisközössége

Akkortájt, kedves (első) feleségem, Réka gyógyíthatatlan betegsége miatt, -. kereső, és megtéregető hitünk mellett, - többek között ezoterikus korszakunkban jártunk. László "tisztánlátó testvérünkön" keresztül, az egyik alkalommal azt a fölszólítást kaptuk, hogy: "Budán fel kell kutatnunk egy kutat, vagy forrást, mert abból kegyelmi özön árad." Nosza, el is indultunk. Máriaremetén kezdtük a tudakozást; - Merre van köztéri kút, vagy forrás? Mivel ott semmit sem találtunk, az Ördög árok környékén folytattuk a kutakodást, de annyira szemetes környék volt, - a nevéről nem is beszélve, - hogy a családi megmozdulásainkat lezártam mondván: "Nincs mit tennünk, várnunk kell arra, hogy többet megtudunk a keresett kegyelemforrásról".

 1. Budapest, Népliget, Vajdahunyad vár, Jáki kápolna

 Már nem is tudom, hogyan is kezdődött. Talán a Jáki kápolnánál. Igen, ott találkozhattam először Regőczi István atyával. Mintha, minden hónap 23-án, Páter Pió misét mondot volna ott. Sokan voltunk, a buzgóság és áhitat még engem is magával ragadott. István atyától  akkor és ott hallottam előszőr a: "drága-jó-kedves-testvérek" megszólitását, és a jellegzetes, kissé éneklő hanghordozású szentbeszédét. Bizony, meg kellett szoknom személyét, és a "stilusát". Nálam, időbe tellett az a felismerés, hogy a látszólag egyszerűnek tünő fejtegetések és témák, a hasonló szófordulatok és szónoki "fogások"; tulajdonképen mesterien felépített, - akár a világegyház naprakész eseményeit is közreadó - remekművek.  Regőczi atya szentbeszédei, látszólag ugyan arról szóltak; - életéről, fiatalkori eseményekről,  börtömélményeiről, - de ezek kapcsán gyermekien tisztaságos és mélységes Isten- és Mária szeretetéről vallott. Később, volt szerencsém megtapasztalni, hogy Isten Vándorának élete mindig és mindenütt egyébről sem szólt és szól, mint virágzó hitéről, Jézus akaratának felkutatásából, annak (segítőivel történő) megvalósításáról.
Mivel István atyának szokása volt, hogy szentmise végén hirdette (reklámozta) saját "különbejáratú" kápolnájának az eseményeit, nyilván itt hallhattunk arról, hogy Budán létezik a Kútvölgyi kápolna.

      
 2. Budapest, I. kerület, Kútvölgyi kápolna

 Könnyű volt megjegyezni: Moszkva tér, főposta épülete mögötti buszvégállomás, 128-as járat, végállomásnál leszállni.( Ma is ugyanez a megközelités lehetősége.) Első kirándulásunkkor, közvetlen a buszmegálló mellett aranyos, széldeszkákkal borított kápolnácskát találtunk. Hamarosan elfogadott, sőt befogadott káponalátogatókká váltunk. Regőczi atya nem sokat teketóriázott, hanem azonnal "lekáderezett" bennünket, nyilván "feltérképezvén" mihez értünk, együtt mivel szogálhatnánk a közös szent ügyet. Látva, hogy kis polszkival vagyunk, azon nyomban, mosolyogva és kedvesen, már meg is kért bennünket arra, hogy vinnénk le a közeli korházba, mert ott betegeket látogat. Mire a domboldalon legurultunk, már mindent tudott rólunk. Nagyon megörült, hogy fával foglalkozom. (Fakápolnához jár egy faműves - gondolhatta joggal.) Éppen azon töprengett, hogy valamiféleképpen bőviteni kellene a kápolnát, legalább egy gyóntatószék erejéig, hogy ne kelljen a hívőknek a sarokban állva gyóniuk. István atyának az volt az ötlete, hogy vágjam ki a kápolna bal hátsó falát, és a kerités felé terjesszük ki a kápolnát. Mivel a káponafal és a terméskőfal közötti szabad tér amúgy is hullámlemezzel be volt födve, külső szemlélődő elöl rejtve marad az, hogy: - mi is történik a rejtekben?
 A mindenkori elérhetőség miatt István atyától kulcsot, a munkálatokhoz pedig szabadkezet kaptam. Ekkor és így lettem órákra, napokra "társtulajdonosa" a Kútvölgyi kápolnának.
 A kibővítés oly jól sikerült, hogy a kántor és orgonácskája számára ugyan ez a "műveletet" a Szentély közelében is meg kellett ismételjem. Testvéreimmel együttörültem annak, hogy a kicsiny "szobácska" csatlakoztatását a benső szent-térhez boltívesen oldottam meg.
 Akkor még, lelki műveletlenségem mián, egészen természetesnek vettem az Oltáriszentség társaságában kettesben eltöltött napokat, órákat, és boldogan nyugtáztam a meghittség, és a"mélymegnyugvásos szeretetsugárzás" azidáig még soha nem tapasztalt fizikai, lelki és szellemi hangulatát, létegységérzetét...
 (Most, utólag kérdezem meg magamtól; -  Vajon, a Kútvölgyi kápolna lenne az a korábban, még a "tisztánlátoknál" megemlített és hajdanán a természetben keresett nagy kegyelemi forrás?)
 Mivel a hatóságok szemet hunytak az illegális terjeszkedésünk felett - mert semmi kétség afelöl, hogy pontosan tudtak a templomhajó oldalának megfúrásáról - néhány hónap után, megkezdtük az újabb "lopkodó hadműveletet;" a kápolna tornácának a beépítését. (Legalább + 10-13 m2 jelentett ez is!) Ezt a nagy munkát azonban már asztalos társammal, Gyuraskó Péterrel együtt, az ő szakmai irányitásával végeztük.Ekkorra már, a "társtulajdonosi státuszom" képzete - legnagyobb sajnálatomra - átalakult: egyszerű kulcsárosi, szervezői szerepkörré...

 3. Kérdés Szüzanyához

 Regőczi atyával, pillanatok alatt barátságot kötöttünk. Helyesebben, Réka feleségemmel együtt, Ő fogadott barátaivá sőt mi több, munkatársaivá bennünket. Regőczi atya talán legnagyobb Istentől kapott adománya az, hogy kedvességével - tegyük hozzá sokszor gyermeki naivságával - képes álmainak, mesés terveinek megvalósítására környezetét, testvéreit fellelkesíteni, mozgósítani. Rendkivüli ébersége azonnal "lecsap", ha valahol megoldandó feladatot, szolgálattevést, az Úr Jézus bárminemű "ügyét" parlagon látja heverni...
 Akkortájt, mint "ügyeletes összekötő", olyan lelki-szellemi mindenes, meséltem neki a bennünket foglakoztató szent eseményekről, vallásos mozgalmakról. Többek között szó esett, a második világháború elötti - a Mária Natália által kapott és kért - a Világ Győzedelmes Királynője nevével "fémjelezett" engesztelő kegyelmi útmutatásról is. Arról beszélgettünk, hogy amennyiben az Égiek korábbi kéréseit az Egyház vezetésével Magyarország megvalósította volna, akkor - az igéret szerint - a Kárpát-medence, mint a béke szigete, megmenekülhetett volna... A két engesztelő rend megalapítása (Krisztus Király férfi engesztelő rend, és Világ Győzedelmes Királynője női engesztelő rend) mellett, a hívők számára, fönn a normafai Anna réten, kellett volna egy engesztelő templomot felépíteni, felszentelni, "használni"... Regőczi atya, mint oly sokszor, most is azonnal "kapcsolt": "Én bizony szívesen megkérdezném a drága jó Szüzanyánkat, hogy ideiglenesen, amig az engesztelő templom valahol meg nem valósul, addig elfogadná-e, a Kútvölgyi kápolnát engesztelő kápolnájává?" "Ennek nincs semmi akadálya, hiszen Natália nővér a nyilvánosságtól elrejtve ugyan, de él, Izeli János atyával nem rég voltam nála - mondtam - telefonon megkérdezem; Szüzanya óhajtja-e a látogatásunkat?"

 4. Öregcsertő, plébánia, Bence atya, Mária Natália

 Az engedély megérkezett: mehettünk! Igenám, de a mi kis kirándulásunkat elég nehéz volt az Isten Vándora napirendjébe beilleszteni. Akkor még, Regőczi atya, a napot reggel ötkor a várbéli Mátyás templomban kezdte, talán rózsafüzérrel, talán szentmisével, de lehet hogy mindkettővel. Utána fölbuszozott kápolnájába, mise, majd a ferencvárosi Szentkereszt plébánián együttmisézés Tóth apát úrral. Majd ismét buszozás Pestszentlőrincre, abba az általa, csodálatos kitartással megmentett és felújitott műemlék kápolnába, ahol kilenc órára már várta István atyát egy maréknyi, de annál hűségesebb kis csapat. Itt is mise, rövid de szívhez szóló szentbeszéd, buzdítás, két szín alatt való áldozás. Délután már megint, kötött időben valahol a nagy városban szolgálattevés. Este a Kútvölgyi kápolnában engesztelő rózsafüzér (mind a három), majd szentmise. Késő este ismét vissza a Mátyás templomba...
 
 (Itt szeretném megjegyezni, amióta Regőczi atyát megismertem, kivétel nélkül mindig és kizárólag két szín alatt - borba mártott ostyával - áldoztatott!)

 A két szentéletű ember találkozása nagyon egyszerű, nagyon szívet-lelket melengető, és végtelenül természetes volt. Kölcsönös és alázatos tisztelettel örültek egymásnak... Regőczi atya, aki az Isten vándora, szokott egyszerű és keresetlen szavaival megkérdezte: - " A Szüzanya elfogadná-e, a Kútvölgyi kápolnát Engesztelő kápolnájának?" A Szüzanya válasza, Mária Natália növéren keresztül: - "IGEN" volt.
Szüzanyánk, Mária IGEN-jére, Magyarországon, bár időben eltolódva (úgy ötven-hatvan év), eredeti helyétől kissé távolabb áthelyezve, a megfelelő méretű kőtemplom helyett, csupán náhány négyzetméternyi kis fogadalmi kápolna formájában ugyan (ami fatódalékkal bővült), de végül is megvalósult az engesztelés nagy müvének első kiinduló láncszeme, vagy a rózsafüzér kezdő keresztje: a Kútvölgyi Engesztelő Kápolna.
A Szüzanya egyetlen kérése az volt, hogy a szentély közelében legyen kifüggesztve a korábbról már ismert " Világ győzedelmes Királynője" kegykép.

 5. Kiigazítás

 Máskor, más ügyben jártam Mária Natália nővérünknél. Egy alkalommal azzal fogadott, hogy bizony nehezményezi a Szüzanya, ha az Ő kápolnáját kicsinek mondjuk, mert az nem kicsi, hiszen szentélyében elfér az egész Mennyei Udvar minden lakójával, összes angyalával együtt.

 
 6. Ablak a tabernákulumon

 Akkortájt ismertem meg Bíró Lajos atyát és az általa gondozott égi kegyelmi útmutatást. Ez a magánkinyilatkoztatás a legméltóságosabb Oltáriszentség méltó felmagasztalását kérte a magyar  Egyházon keresztül az egész világ Egyháztól. Többekközött a régebben használatos Szentséges misemondás gyakorlatának visszaállítását kérték az "égiek". Ez alatt azt kell érteni, hogy a misézés közben - szentségtartóban kitéve -(a mise fényét emelendő) végig jelen van, ily módon is láthatóvá téve az ÚR JÉZUS! Nos, a tudós teológusok és vallásszakértők azon huzakodtak, hogy lehet-e egyszerre a Szentmisén két Jézus.Komoly gondot okozott a gondolkodóknak, hogy az Úr jézus melyik megjelenési formájában vonja el jobban a jámbor hívők figyelmét a másik megjelenési formától, mikor és hol éri az egyikhez képest a másikat méltánytalanság, stb...
 Mária Natálián keresztül, a felvetett kérdésemre az Úr Jézus azt válaszolta: "Nagyon szeretem, ha a gyermekeim láthatnak engem.Sajnos papfiaim elég kevés lehetőséget adnak erre! A megoldás egyszerű, ki kell vágni a tabernákulum ajtaját, be kell üvegezni, és az Oltáriszentséget szentségtartóba téve láthatóvá kell tenni. Ekkor az előírás szerint be vagyok, el vagyok zárva, még is láthat, nézhet, észlelhet bárki. Különösen azt szeretem, ha a gyermekek szemlélnek..." (Természetesen ez a megfogalmazás nem az akkori "szózat" szószerinti lejegyzett idézete, csupán tartalmi ujrafogalmazása általam!)
 Misem természetesebb annál, mihelyt meghallota Regőczi atya az Úr Jézus ezirányú óhaját, már is megkérdezte: - Pius, megcsinálnád? Természetesen meg - volt rá a válasz és meg is csináltam. (Aki nem hiszi, járjon utána!)

 7. Következtetések

 A Jóisten türelmes. Kérlel, tanácsokat ad, "eszközein" keresztül is figyelemeztetni, óvni, védeni szeretne bennünket. Végtelen alázattal vár és kivár...
Magyarország, a világon azaz egyetlen állam, melyet (alkotmány)-jogilag is Szüzanyának, Máriának adtak! (Nem csak neki felajánlták, neki szentelték!)
Gondolkodjunk el azon, amennyiben Mária az ország királynője, akkor valyon ki a királya? Természetesen, Jézus Krisztus!
 Ezen tény ismeretében könnyen belátható hogy a Jóisten - Mária Natália nővérünkön keresztül - még az l93O-as, un. béke időkben - miért is kérte, a két különalapítású magyar engesztelő rend lérehozását, mégpedig a Krisztus Király férfi engesztelő rendét, és a Világ Győzedelmes Királynője női engesztelő rendét.
 Amennyiben Magyarország égben köttetett alkotmánya szerint mindenkori királya  Jézus Krisztus, királynője pedig Mária (nálunk a világon egyedülállóan Szüzanya), akkor mi sem természetesebb annál, hogy l962.április l3.-án az irgalmasság órájában, a zokogó Szüzanya megmentésünkre Szívének Szeretetlángját adja kezünkbe (mint eszközt), azt a Szeretetlángot, aki maga Jézus Krisztus!
Minekután, annak idején, a magyar néptől kért és remélt- az Egyház által irányított engesztelés elmaradt- úgy gondolom, mára már egyénenkénti engesztelés szükséges ...
Regőczi atya, az Isten vándorának másokért szeretetben feláldozott élete erre a  legjobb példa. Hálás vagyok a Gondviselésnek azért, hogy egykor képzelt-rész-kápolnatulajdonosok voltunk, (vagyunk?)
  Megköszönöm a Jóistennek Regőczi atyát, megköszönöm Szüzanyának, Magyarok Nagyasszonyának, Babba Máriának, hogy némi kis szerept engedett abban a tervében, amely szerint, az a Kútvölgyi kápolna - ami annak idején egy kútba esett gyeremek megmenekülése kapcsán emeltetett - mára már, mint egyetlen engesztelésre felszentelt kegyhely, mely a szakadékban megfeneklett egész nemzet megmenekitésének egyik hathatós eszköze.

 Budakalász, 2007.augusztus l3.