"Az új megteremtésével azonos értékű tett a régi megóvása."
Kutyakomédia
(Igaz mese pátyi szereplőkkel)
Lajos bácsi fontos eseményre készült. Meghívót kapott a Magyar Szocialista Munkáspárt helyi szervezetének rendkívüli röpgyűlésére. Évtizede tagja volt már a szervezetnek, mert úgy tudta, hogy hívő ember is lehet párttag, ha felelősséggel, lelkiismeretesen végzi a munkáját, ha hasznos, építő tagja a társadalomnak. Hát ő ilyen embernek gondolta magát, no meg ilyen is volt valójában. Gyakran emlegette azt is, amit a "vezér" mondott: "Aki nincs ellenünk az velünk van."
Négy polgárit végzett, iskolázott embernek számított a postánál, ahol nyugdíjazásáig dolgozott. Környezete unszolására lépett be a pártba, az egyetlenbe, amit fontosnak ítélt és megtűrt a korabeli hatalom. Nyugdíjazása után igazolt a lakóhelye szerinti szervezetbe. Sem a munkahelyén, sem a lakóhelyén a kutya nem foglalkozott azzal, hogy milyen vallási felekezetnek, gyülekezetnek a tagja. Hatalmas volt a választék. Ő maga soha nem titkolta, sőt gyakorta büszkén mesélte elköteleződését a hetednapi adventista felekezethez. Boldognak és szabadnak érezte magát, hogy ő maga érett fejjel dönthetett ebben a számára fontos kérdésben.
Külön örömmel töltötte el, hogy választott közösségében, nem a fejét mosták meg olykor korholó szavak kíséretében - mint a párttaggyűlésen - hanem a lábát szelíden és alázatosan.
Lajos bácsi a falu déli peremén élt feleségével és kedvenc Muki kutyájával egy szoba-konyhás, földes kis házikóban. Gyermekük nem volt, így Mukit szeretgették, kényeztették.
A házikóhoz - annak teljes hosszában - egy féltetős, folyószerű előszobát ragasztottak, hogy legyen helye a sok-sok könyvnek, amit időről időre rendszeresen küldtek nekik a felekezet külföldi központjából. Ez a helyiség volt Muki birodalma is. A polcok előtti rongyszőnyegen bármit megtehetett a kedvenc.
Lajos bácsi itt a könyvek és Muki társaságában merített muníciót egy-egy élethelyzet, felmerülő probléma, konfliktus megoldásához.
Ez alkalommal is alaposan mérlegelte, hogy mit fog majd mondani a taggyűlésen az "egyebek" között. Azt pontosan tudta, hogy nem az ő mondandójáért invitálják a röpgyűlésre és azt is gondolta, hogy legfeljebb az "egyebek" napirend keretében mondhatja el, ami a szívét nyomja.
Elballagott hát a pártházba, ami ez idő tájt a mai közösségi ház épülete volt. A taggyűlés előtt nem kellett sokat várakoznia, mert hamar megtelt a helyiség. A titkár sietve a lényegre tért:
- Elvtársak! Mai összejövetelünknek egyetlen napirendi pontja van. Tájékoztatom Önöket a jövő héten életbe lépő áremelésről.
Lajos bácsi menten összerezzent, arcán egy idegzsába rándult és magasba lendítette a karját jelezve, hogy azonnal szót kér.
- Mit szeretnél ehhez hozzátenni elvtársam? - kérdezte a titkár szerencsétlenül.
Lajos bácsi rögtön leütötte a magas labdát:
- Az áremeléshez semmit nem akarok hozzátenni. Magas lesz az a nélkül is. Kérdezem viszont - tette hozzá az öreg -, hogy lesz-e lehetőség egyebekről is szólni?
- Lesz, lesz - felelte a titkár és kényszeredetten mosolygott mivel sejtette, hogy valami sérelem érhette az öreget és azt szeretné elpanaszolni. Lajos bácsi szemmel láthatóan megnyugodott. Az arca kisimult, de a lábának egy furcsa rándulása jelezte, hogy kissé felszökött az adrenalin szintje. Le is ült gyorsan, mert ilyenkor álló helyzetben az egyik lába olyan rángásokat végzett mintha fél lábbal biciklizne. Az idegességtől az arca is megrándult és kissé dadogni kezdett.
Most ült nyugodtan, várva a sorára és rezzenéstelen arccal hallgatta végig az alapvető élelmiszerek - a liszt, a kenyér, a tej, a cukor és a többi - árainak tetemes mértékű emeléséről szóló tájékoztatót. Amikor a titkár befejezte a felolvasást kisvártatva papír nélkül, csak úgy szabadon folytatta:
- Elvtársak! Önök a munkásosztály vezető ereje. Legyenek ügyesek, gyorsak, előzzék meg bevásárlásukkal a párton kívüliek a vezetésre, irányításra szorulók tömegét. Felzúgott a taps, az egybegyűltek arcára kiült a kiválasztottak önelégült mosolya és perceken át lubickoltak a jól értesültek poshadt pocsolyájában.
Lajos bácsi volt az egyetlen, aki nem dagonyázott a többiekkel és úgy érezte, hogy most jött el az ő ideje.
Jól érezte, mert a titkár kissé előre dőlt a széken - nem állt föl csak megemelte kissé a fenekét - és csak ennyit mondott:
- Egyebek.
Lajos bácsi már állt és azonnal bele is kezdett a mondandójába:
- Örülök, hogy a tanácselnök elvtárs is jelen van, mert olyan esetről szeretnék szólni, ami rá is tartozik. A megelőző napokban kötelező eb oltás volt a faluban. Magam is készítettem házilag egy pórázfélét a Muki kutyámnak. Közel egy órát vett igénybe amíg lerángattam szegényt a lakásunktól két kilométerre lévő strandfürdőig ahol az oltást végezték. Köves doktornak volt segítsége, de így is hosszú sorban várakoztunk. A kutyák jobbra-balra rángatták gazdáikat, akik a kutyákba és egymásba gabalyodva a szervezetlenségért a tanácselnök elvtársat kezdték emlegetni.
Ezen a ponton Lajos bácsi egyre izgatottabbá vált és akadozni kezdett a nyelve.
- Szo.szo.szóval a felháborodás olyan méreteket öltött - folytatta az öreg -, hogy a ta.ta.tanácselnök elvtársat szo.szo.szoros összefüggésbe hozták a Szű.Szű.Szűz Máriával.
Az eddigi fegyelmezett taggyűlés résztvevői ezen a ponton már nem bírták tovább és hangosan nevetni kezdtek.
Lajos bácsit ez nem hozta zavarba, de ekkor már nem csak dadogása újult ki, hanem jobb lába is úgy pörgött mintha valóban egy örökhajtós kerékpár pedálját taposta volna. Ezt tette vele a felfokozott izgalmi állapot. Majd így folytatta:
- Ekkor Mu.Mu.Muki kutyám nehezen viselte a háborgó tömeg kiabálását és az izgatott ebek csaholását kibújt a po.po.pórázból és elszaladt. Én meg utána. Az állatorvos fél szemmel látta az esetet, és amikor végre sikerült fülön csípnem Mukit akkor vettem észre, hogy Köves doktor ott áll mögöttem és hirtelen - soron kívül - beoltotta a kutyámat. Ebből lett a baj. Sipák elvtárs - aki most itt van kö.kö.közöttünk nyo..nyo...nyomda festéket nem tűrő ordenáré, alpári szavakkal szólt oda nekem. Fölhánytorgatta, hogy Mukit soron kívül beoltották.
- Na.na. - folytatta Lajos bácsi - ha Sipák elvtárs nem kér tö.tö.tőlem azonnal bo.bo.bocsánatot, akkor én most ki.. ki.. kilépek a pártból. A jelenlévők megint hangosan fölnevettek Sipák elvtárs valóban ott ült a sorban, de úgy behúzta fülét, farkát mint a macska amelyik a szecskavágóba rondított. Lajos bácsit többé nem látták a párttaggyűlésen. Ő volt az első fecske Pátyon, akit nem a pártja hagyott el, hanem Ő hagyta el a pártot. Muki fejét két mellső lábára hajtva megnyugodva nyúlt el a könyvespolcok előtt futó rongyszőnyegen. Tekintetéből féltő szeretet, büszkeség sugárzott és arra gondolt, hogy talán neki is köze lehetett gazdája döntéséhez.
Wiedermann Gábor
