Életrajz , életrajzi adatok , életút




1948. július 1-jén születtem a háborúból ocsúdó Magyarország egy kicsiny falujában, Pátyon. Református vallású vagyok. Apám- néhai Wiedermann Ferenc- ősei a 18. században települtek Magyarországra. Anyám-Szabó Erzsébet-tösgyökeres pátyi. A születésemkor alig két és félezer lelket számláló településnek négy nyomornegyede volt: a Cigány telep, a Pincehegy, a Burgondia és a Mélyárok. A Mélyárok adott helyet annak a szoba-konyhás, földes vályogháznak, amelynek csendjében, egy frissen tömött szalmazsákon megláttam a parányi ablakokon beszűrődő reggeli napvilágot. Itt, a falu déli peremén, a természet szabta összevisszaságban épült viskók, a vízmosások, alakította utak romantikus kacskaringói mentén, a becsületes, szorgalmas, egyszerű emberek között teltek boldog gyermekéveim. Szerény körülmények között éltünk élményekben és érzelmekben, gazdag környezetben. A környék a játék számos lehetőségét kínálta: lehetett bújócskázni, színes sárgolyókat készíteni, gátat emelni az esős évszakokban lezúduló víz útjába, csapatba verődve dézsmálni a határban található gyümölcsösöket, megjárni a Fenyvest, az erdőt, megmászni a sziklát, kifosztani a madárfészkeket. A sportolás lehetőségét a Fenyves alja és a Ferenc part kínálta. Egy valamit viszont a legkörültekintőbb óvatosság mellett sem tudtunk megoldani. Nem lehetett elkerülni, hogy az esetek többségében ne sáros cipőben menjünk iskolába. Ha apám éppen otthon volt és öcsémet a nyakába ültette, engem és bátyámat a karjaiba kapott és átvitt a mély árok túlsó oldalára, akkor sem kerülhettünk ki egy-egy sártócsát, akkor sem úszhattuk meg a pedellus, Julis néni korholását, mert a sáros lábnyomok éktelen foltokat hagytak az iskola frissen olajozott padlóján. A csuklónkra erősített spárgán lógó tintásüveg, tartalmát kisebb-nagyobb sikerrel töltöttük a tintatartókba. Ami túlcsordult, végig folyt a padon és ugyancsak az olajos padlón landolt. Savanyú szaga keveredett a mindenen átütő olaj szagával. Itt, az iskolában, vibráló neonvilágítás mellett és mélyároki lakásunkban tanultam gyertya- és petróleumlámpa pisla fényénél az olvasást, a betűvetést. Itt végeztem az általános iskola nyolc osztályát. Későbbi tanulmányaimra, életemre is nagy hatással voltak Valentini László, Babarczi Írma pedagógusok és Bakonyi László református lelkipásztor.

Nyolcéves voltam, amikor kitört a forradalom. Szorongva vártuk a fejleményeket. Máig hallom a Szabad Európa Rádió recsegő, ropogó, erősödő majd elhalkuló, sípoló visító hangját. Csengenek fülemben apám káromló szavai és látom könnyes szemét, szájához emelt csendre intő mutatóujját és az ablakokra szögelt posztódarabot. Ez utóbbira apám szerint azért volt szükség, hogy a járőröző hatóságiak jelét se vehessék a bűnnek számító szabadságvágynak. Később a rendőr feleségétől megtudtam, hogy férjétől nem kellett volna tartani, mert ő már félelmében elbújt a határban lévő egyik szalmakazalban. Ennek pontos helyéről csak a feleség tudott, aki kétnaponta hordta neki az enni és innivalót. Testvérbátyámmal felválta álltunk sort a népbolt előtt, hogy kevés cukorhoz, liszthez, kenyérhez jusson a család. Biatorbágy felöl néhány tank és orosz katona vonult Budakeszi irányába. A Somogyi Béla utca végén a makkfánál álló két tiszti ház elöl tüzet nyitottak a nyugati irányban lévő laktanyára. A jelek szerint tudták, hogy az ide, a Pincehegy fölé, telepített légvédelmi alakulatot néhány nappal azelőtt már szélnek eresztették. A barakképületek és a lőszerraktár környéke lángra kapott. Apámék attól tartva, hogy az esetleges robbanás okozta detonáció kárt tehet házainkban egy maroknyi csapattal oltani kezdték a tüzet. Visszaemlékezve is megborzongok, hogy mi gyerekek páncélsisakot, kulacsokat, kézigránátot és egy csomó gyúlékony anyagot szereztünk és a szülők elől bújva kúsztunk végig a laktanyához közeli tarlón. Innen láttuk, hogy magányos és bandákba verődött felnőtt fosztogatók jelentek meg a területen. A módosak szekérrel, a nincstelenek gyalogosan vitték az ágyakat, csizmákat, hasznosnak ítélt berendezési tárgyakat és fegyvert. Kilencéves koromtól nyaranta már dolgoztam, mint általában a szegénygyerekek.1962-ben felvettek a Budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnázium nappali humán tagozatára. Megkezdődött a bejárás, az ingázás Budapest és Páty között.

Páty és a főváros! Milyen közel vannak egymáshoz, és mégis milyen távol. A pátyi általános - és a fővárosi középiskola színvonala között óriási volt a különbség. A közlekedési nehézségek, a környezet-és életforma változás mellett ezzel is meg kellett birkóznom. Egy teljes jegyet romlott az előző évihez viszonyítva az év végére az osztályzatom: jóból közepes lettem. A gimnáziumban már tanulnom kellett. Nem volt elég a tudáshoz a tanárok puszta magyarázata. A tanulás mellett bekapcsolódtam az iskolai önképzőkör és az irodalmi színpad munkájába, ahol később vezető szerepet is vállaltam. Érdeklődésem a színház, a drámairodalom és az előadó művészet irányába terelődött. Volt olyan színházi évad, hogy minden Budapesti színház minden bemutatott darabját láttam. Közben magam is rendeztem, játszottam darabokat, mondtam verset és az érettségivel párhuzamosan egy tanfolyam legfiatalabb tagjaként színjátszórendezői vizsgát tettem.

1966-ban érettségiztem. A Budapesti Református Teológiai Egyetemen megkezdett tanulmányaimat a szocialista oktatáspolitika akasztotta meg, mondván: "Istenről szóló tudományok pedig nincsenek." Katonai behívóparancsot kaptam. Leszerelés után a megélhetésért folytatott küzdelem az útkeresés időszaka következett Budapesten. Voltam szállodai hordár, liftes fiú: nappal bőröndöket cipeltem, éjjel suvickoltam a vendégek cipőit. Később egy gyártelepen hordtam az odaérkező és elszállításra váró vasat, majd kereskedőnek álltam. Különböző kereskedelmi vállalatoknál betanult közép-és felső vezetői munkakörökben dolgoztam. 1972-ben megházasodtam, feleségül vettem Hábencius Annamáriát. Házasságunkból két fiúgyermek született.

1973 mérföldkő volt az életemben. Sinkai Imre igazgató Budakeszire hívott tanítani az irányítása alatt működő iskolába. Néhány napos gondolkodás után igent mondtam a felkérésre. Elhatároztam, hogy végképpen pedagógus leszek, Budakeszi II.számu Ált.Isk 1996-1974  és szert teszek olyan képzettségre is, amely szoros kapcsolatban van a pedagógiával. Népművelő-pedagógiai szakra iratkoztam az Egri Tanárképző Főiskola Budapestre helyezett tagozatára. Okleveles népművelő-pedagógia szakos tanári diplomát szereztem majd felvételt nyertem az ELTE Bölcsészkarának népművelés szakára. Közel négy évtizede hogy egy fontos közügynek, a művelődés ügyének szolgálatába szegődtem.
Fél évtizedet töltöttem a katedrán, amikor felkértek a Budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központ vezetésére. Egy ideig ezzel párhuzamosan a Pátyi Ifjúsági Házat is irányítottam. Előttem Szabó Andrásné, Peregovits Vilma volt a ház vezetője. Nem sok eredményt tudott fölmutatni. Emlékszem, hogy egyik rendezvénye, Királyhegyi Pál előadóestje, érdeklődés hiányában maradt el. Máig sem értem hogyan gondolta, hogy egy szűk értelmiségi réteget szórakoztató kávéházi humor, érdeklődőkre talál Pátyon. De nem ez volt egyetlen súlyos tévedése. Erre máshol még visszatérek. -Budakeszin lebontották a Művelődési Ház egy tűzeset kapcsán romossá vált épületét. Simonné Egyed Irén, ismerve munkásságomat, az Ipari Szerelvény és Gépgyár Művelődési Házának vezetésére kért fel. Ő volt a Munkásellátási Osztály vezetője. Izgalmas szakmai kihívásnak tekintettem a feladatot. Harmincnál több településről hozták a MÁVAUT-buszok a több ezer munkást a gyárba. Nekik, velük kellett teljesíteni a gyári mércével mért népművelői, pedagógiai, oktatási normákat. Az általam vezetett intézményben sokan végezték el az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályát, rengeteg kiállítást, író olvasó találkozót, színházlátogatást, koncertet szerveztünk. De táboroztattam a dolgozók gyermekeit is. Magas szinvonalú, országosan is ismert és elismert amatőr versmondó-kört hoztam létre Budai Önképző Kör (BÖK) néven. Az ifjúság körében végzett munkámért kitüntettek.

Munkásművelődést szolgáló karrieremnek egy Beatrice koncert körüli konfliktus vetett véget. A gyár KISZ-es és politikailag el nem kötelezett ifjúsága körében egyhangú elementáris igény mutatkozott a babos kendős Nagy Feróék fellépése iránt. Vélt szabadságunk tudatában megkötöttük a szerződést és meghirdettük a koncertet. A koncert kitűzött időpontja előtt néhány nappal hivatott a Szociálpolitikai Főosztály vezetője. Udvariasan és indulatmentesen közölte: "Wiedermann Elvtárs! Nyugodtan fizesse csak ki a művészeket, de a koncertet nem kell megtartaniuk. Értett engem?" Megértettem.

A gyásztávirathoz hasonló plakátokat nyomtattunk, "Fájdalommal tudatjuk, hogy a Beatrice koncert elmarad" felirattal. Ezek a cédulák tarkították az ISG-hez vezető utak buszmegállóinak, falát és az út menti fák törzsét. Mindezek ellenére a meghirdetett időpontban több száz fiatal gyülekezett a művelődési ház előtt. A hatalom erre úgy reagált, hogy tucatnyi URH-s kocsit és egy ponyvás teherautónyi rendőrt vezényeltek a helyszínre. A parancsnok kézi hangosító berendezéssel a kezében távozásra szólította fel az egyébként semmilyen agresszivitást sem mutató fiatalokat. A tömeg néhány óra alatt feloszlott, a teherautótón ülő rendőrök bevetésére nem került sor. Úgy éreztem, hogy az eset népművelői hitelemet rontja ezért áthelyezésemet kértem a Szerzői Jogvédő Hivatalhoz. Ezt követően a Magyar Honvédség Művelődés-módszertani Központjában végeztem népművelői feladatokat. A csapat művelődési otthonokban, ifjúsági klubokban folyó munka segítése, volt a feladatom, de gondoznom kellett az amatőr előadó-művészeti mozgalom területeit is.

Az 1994/95. esztendőben Páty önhibájából, vagyis a polgármester és a képviselő-testület hibájából totális csődhelyzetbe került. A pénzügyi ellehetetlenülést mély erkölcsi válság kísérte, ha nem okozta! A polgármester lemondott, új időközi választást írtak ki. Az emberek, a választók egyénileg és kisebb-nagyobb csoportokban kértek, induljak a választáson és tegyek rendet az önkormányzatnál. ár 6-án megnyertem a polgármester választást. Hét évbe telt, hogy a vállalt feladatot elvégeztem, a pénzügyi-, gazdasági-, erkölcsi válságot feloldottam. Mindezzel párhuzamosan stabilizáltam a falu gazdaságát és településünket biztos alapokon nyugvó növekedési pályára állítottam.

***

Önkormányzatról, hivatalról, képviselő-testületről adósság rendezésről(csődeljárásról), polgármesteri munkámról külön fejezetben]






mouseover