Páty 1996-2002 Kevés szóval: ténnyel, képpel





1995. végére Pátyot a káosz erői beárnyékolták, a fondorlatok doktorai padlóra küldték: totális gazdasági,
pénzügyi és erkölcsi csődbe döntötték. Az adóssághalmaz meghaladta az egymilliárd forintot, a hitelezők
száma 53 volt. A tragédiát főként az okozta, hogy olyanok vezették a falut, akik nem éltek köztünk, nem
ismerték életünket, problémáinkat, örömünket és gondjainkat.




1996-1999. Három és fél évre volt szükség a talpraálláshoz, de a kisemmizettség sokkja máig hat.
Tanultunk elkövetett hibáinkból. Összefogtunk és figyeltünk egymásra. Szívünk, elménk, lelkünk egén
felcsillan a remény.

***

1999-2002. Alig három esztendő maradt a helyreállításra, az alapozásra és a fejlesztésre. Az eltelt hét évet, "hét szűk esztendőnekharangozták be ellendrukkereink. Ennek ellenére Páty behozta hátrányait és gazdasága dinamikus fejlődésnek indult. Ebben fő szerepe volt a türelmes és szorgalmas lakosságunknak, a választott képviselőknek, az alpolgármester és a polgármester hűséges szolgálatának.



Mindezekről dióhéjban

1. Felszámoltuk a település totális csődhelyzetét, elrendeztük egymilliárdos adósságát: felmértük vagyoni helyzetünket, stabilizáltuk az önkormányzat és az intézményei (iskola, óvoda, művelődési ház, védőnői szolgálat) működését, feloldottuk az általánosnak mondott pénzügyi- és erkölcsi válságot.

2.Pénzügyi megerősödésünk érdekében ipari parkot és új lakóterületi zónákat alakítottunk ki.

3. Működőképessé tettük elfuserált csatornahálózatunkat, járhatóvá útjainkat, elhárítottuk a "galvánveszélyt", mértéktartó adópolitikával vonzóvá tettük Pátyot a vállalkozók és a letelepedni szándékozók körében.

4.Rendbehoztuk az elhanyagolt zsidótemetőt

5. Elvégeztük a Füzes-patak mindkét ágának mederkotrását, amelynek eredményeként csökkent az ófalubana lakások, pincék vizesedése.

6.Visszavásároltuk lakosságunk számára a művelődési házat és a 'szocépületet".

7.Megszüntettük ajárványveszélyt jelentő dögkutat és korszerű konténeres gyűjtőhelyet létesítettünk

8.A Sasfészek elnevezésű autópálya csomópont kiépítésével karnyújtásnyira jutottunk egy közvetlen fel- és lehajtó megépítéséhez

9.Szabadtéri színpadot építettünk a Pincehegyen és támogattuk a közösségi ház hátsó udvarában épült szabadtéri színpad építését

10. Új köntösbe öltöztettük és felújítottuk a művelődési ház, a közösségi ház, a Rákóczi úti tagóvoda, a tűzoltó szertár és a polgármesteri hivatal épületét.

11. Jelentős támogatást nyújtottunk a református templom felújításához és egy új római katolikus templom építéséhez.

12. A volt Hősök tere helyén alakítottuk ki a szabadidő kulturált eltöltésére, állami, társadalmi ünnepeink megünneplésére egyként alkalmas esztétikus Széchenyi teret.

13. Új óvodai foglalkoztatót alakítottunk ki a Művelődési ház mögött.

14. Utcát nyitottunk a Széchenyi térrel szemben a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi utca között

15. 20.000M' járdára és útra került aszfalt borítás. Új munkahelyeket teremtve 4o.000m2 alapterületen épültek létesítmények az ipari parkban és élvezzük annak hasznait.

16. Szervezett keretek között is biztosítottuka választók és a választott tisztségviselők közötti párbeszéd (lehetőségét: fogadóórákat, közmeghallgatásokat, falufórumokat tartottunk a helyben szokásos módon (kábeltévében,Kurírban, plakáton, szórólapon, hangosított autón stb.) rendszeresen tájékoztattuk a lakosságot.

17. Támogattuk a szociálisan rászorulókat, az önszerveződő közösségeket, klubokat, egyesületeket.

18. Munkánk során hitelt nem vettünk föl, tevékenységünk ideje alatt a költségvetésünk háromszorosára nőtt vagyonnövekedésünk értéke több milliárd forint.

19. Leraktuk egy szebb jövő alapjait. Határozott és Önök által is ismert elképzeléseink vannak településünk további fejlesztéséről boldogulásáról.


***
A folytatásról

Célok, tendenciák, folyamatok és feladatok.

  • Pátynak - a várható csökkenő állami támogatás ellenére is - egy önmagát el - és megtartani képes korszerű, a fejlett Európához illeszkedő független településsé kell fejlődnie.

  • Folytatni kell a megkezdett gazdasági - pénzügyi stabilizációt. Óvakodni kell a meggondolatlan hitelfelvételtől.


  • Ösztönözni, segíteni szükséges a helyi demokrácia intézményrendszerének kiépülését és működését.


  • A gazdasági - pénzügyi alapok gazdagításának feltétele a helyi források széleskörű kiaknázása az ipari - és lakóterületi fejlesztések tervszerű végigvitele. Óvakodva a mértéktelenségtől.


  • Minden településsel kapcsolatos döntésnek az itt élők, és a letelepedni szándékozók érdekét kell szolgálnia.


  • Fejlesztésre szorul a humán és a vonalas infrastruktúra ezért a fejlesztőkkel kötött keret-megállapodás megvalósulására, kell törekedni.


  • Minden területen javítani szükséges a kötelező alapfeladatok ellátásának színvonalán (oktatás - nevelés, egészségügy, művelődés, sport, stb.)


  • Minden fejlesztésnek a lakosság komfortérzetének javítását megélhetését, boldogulását, gyarapodását, pihenését, szórakozását, kultúrálódását, biztonságát kell szolgálnia.



  • Megindított folyamatok

    Megállíthatatlanul folyamatban van mintegy 200 milliós vagyongyarapodás.


  • A rendszeres beázások miatt az új iskola tornatermének magas tetős lefedése, az öreg - és Rákóczi úti iskola állagmegóvása (cca. 15 millió Ft.)

  • A település közvilágításának teljes felújítása a műemlékek megvilágítása (cca. 28 millió Ft.)

  • Három új korszerű buszmegálló létesítése (cca. 10 millió Ft.)

  • Az állami közútjaink (Telki, Somogyi, Rákóczi, Iskola, Torbágyi út) teljes rekonstrukciója (cca.90 millió Ft.)

  • Az iskola, óvoda, önkormányzat épületeinek bővítési terveinek elkészítése (cca.50 millió Ft.)

  • Három játszótér kialakítása (cca.1.5 millió Ft.)

  • Egy száz százalékosan önkormányzati tulajdonú Kft. Működtetése a víz és csatorna üzemeltetésére, a vagyon kezelésére a közterületek karbantartására és a hó eltakarítására.

  • Keret - megállapodásunk van a víz - és szennyvíztározó a községi gerincvezeték hálózat bővítésére, az új belterületi részek közművesítésére.

  • A falu további fejlesztésének kulcskérdése az elkerülő utak és az autópálya lehajtó megépítése.


  • 2002. augusztus

    Wiedermann Gábor








    mouseover